|
|
| Érdekes
dolgok szerintem csak véletlenül, vagy hihetetlen koncentrációval
jönnek létre. Vagyis a kivételes koncentráció majdnem olyan hatékony
tud lenni, mint a véletlen. (Koppány Márton) |
| Van
olvasás, amely újabb szövegekbe vezet vissza, s minden egyes mondat
egy másikba tér meg. És van olvasás, amely a nyelven túli világba
visz. (György Péter) |
| Igen,
igaz: ne halat adj, hanem hálót. No de miért az orvhalászoknak?
|
| ...soha
nem lehetünk saját törzsünk etnográfusai. (Jean-Marie Domenach) |
| A
világ, amely reánk vár, javarészt láthatatlan összefüggések, csatornák,
kommunikációs rendek és szabályok foglya, illetve építője (György
Péter) |
| A
magyar külügyminiszter azt mondta, ő a Kárpát-medencében gondolkodik.
Tőle ez elvárható. Nekem megteszi a fürdőkád, én abban szoktam. |
| Viszonyom
a hagyományhoz olyan, mint a fürdővízhez. Ha jól akarom érezni magamat
benne, akkor állandóan a keverőcsapot kell csavargatnom, hogy se
elidegenítően hidegnek, se nyomasztóan forrónak ne érezzem. |
| Megsértődött
a feleségem. Azt mondta, úgy beszélek vele, mint a státustörvényről. |
| A
legnagyobb írói rutin ahhoz kell, hogy az alkotás pillanataiban
megszabaduljunk intellektuális béklyóinktól és felszabadítsuk ösztöneinket,
tudattalattinkat, mindazt, amit a józan gondolkozás kíméletlenül
elnyom bennünk. |
| Fantázia
az élethez kell, az irodalomhoz elég csupán az élet... (Tóth
Erzsébet) |
| Valójában
minden író szigeten él, abszolút szigeten: az alkotásén. (Tóth
Erzsébet) |
| Sok
vita folyt arról, hogy az új század 2000. vagy 2001. január elsején
kezdődött-e. Mostanra számomra egyértelművé vált, hogy a XXI. század
2001. szeptember 11-én vette kezdetét. |
| A
valóság abban különbözik az álomtól, hogy az előbbiben dermesztőbb
élmény rémálmainkkal szembesülni. |
| Az
eszme nem a próféták, hanem a tanítványok használatában válik dogmává.
A hagyományteremtő valójában mindig újító, a tradíciók hű követői
ellenben leginkább csak klisékhez igazodnak. |
| Vajon
miért kérnek egyes közlendőiket illetően titoktartást az emberek?
Nem lenne egyszerűbb el sem mondani? |
| A
döbbenet nem a rendkívüli dolgokban rejtőzik. A legjobban az vág
mellbe, amikor a köznapiban látjuk meg a döbbenetest. |
| Az
igazi teljesítmény nem az asztalfiókban lapul, és nem is a kirakatban
kelleti magát. Mindig úton van a szemétkosár és az örökkévalóság
között. (F. Cs. nyomán) |
| Nincs
holnap honlap nélkül. |
| Sokan
csak azért olvasnak, hogy prekoncepcióikra igazolást találjanak. |
| A
hagyomány megtörésének is megvannak a maga hagyományai. |
| Észak
az északiaké, Nyugat a nyugatiaké, Dél a délieké és Kelet a keletieké.
Európa perifériája Európa közepén van. (Józsa T. István nyomán) |
| A
státustörvény nem más, mint a lelkiismeret-furdalásban szenvedő
vasárnapi apuka csokoládéja, amellyel a gyerek garantáltan elrontja
az étvágyát, a mama pedig megharagszik érte. |
| Kárpátalja
vonatkozásában a gazdasági menekültek számánal nagyobb a gazdasági
helybenmaradóké. |
| Ahelyett,
hogy a státustörvénnyel kecsegtet a magyar vezetés, talán le kellene
szólni a záhonyi határra, hogy az egyenruhásoknak nem kötelező megalázni
az átkelni szándékozó kárpátaljai magyarokat. |
| A
közszolgálati tévéműsor tulajdonképpen alig több egy jól működő
képernyővédőnél. (Egy olvasott aforizma nyomán) |
| A
diszkrimináció akkor sincs kedvemre, ha én vagyok a kedvezményezett. |
| Ajándék
lónak ne nézd a gyomrát – mondták a bölcs trójaiak. |
| Nehezen
viselem a sztárokat. Dühít, ha politikusok, popzenészek vagy ökölvívók
sikerét nemzeti dicsekvés, kudarcát vagy halálát pedig nemzeti megrendülés
övezi. |
| Azt
hittem, hogy az ember jókedvében énekel népdalt. A minap megtudtam,
hogy azonosságtudatból kifolyólag. El is szállt a jókedvem, de érdekesmód
az identitásom sem erősödött meg a kötelező dalolásban. |
| …igaz
ember, világpolgár csak az lehet, aki képes névtelenségbe vonulni,
aki meg tud szabadulni hamis énjétől (Hrabal) |
| A
többnapos unalmas konferenciákat mindig akkor rekesztik be, amikor
éppen valami érdekes vita kezdene kialakulni. |
| Addig
nincs olyan nagy baj, amíg a regionalizáció is globalizálódik. |
| Tamási
Áron szűken méri az igazságot. Szerintem ugyanis így érvényes: Mi
dolgunk a világban? Hogy mindenütt otthon legyünk benne. |
| Akkor
kezdjük buzgón bevételeinket és kiadásainkat feljegyezni, amikor
nincs pénzünk. Akkor készítünk precíz műjegyzéket, amikor képtelenek
vagyunk új műveket létrehozni. Amikor pedig legbensőbb titkainkat
napi szorgalommal a naplónkba visszük, az alighanem a személyiségválság
jele. |
| Tsúszó
Sándor szerint nincs az a kitűnő társaság, amelynek a minőségét
ne lehetne tovább javítani azzal, ha valakit hazaküldünk. |
| A
régi latinok szerint a népnek joga van az elégedetlen morgolódásra
(jus murmurandi). Vajon ebből az következik-e, hogy egyeseknél életformává
kell válnia? |
| ...a
tehetetlenség kényelem is... (Gábor Miklós) |
| A
bűn döntés Isten akarata ellen, ezért a bűn tökéletes belátással
párosuló tudás és szabadság: az ember tudatosan és szabadon megszegi
a törvényt. (Szitányi György) |
További
cédulák C-dul
eleje NetCafé
|
Amikor
már nem is számított rá, megtalálta.
Átfűzte az ujját a lukon, amit a közepén talált.
Megforgatta, billegtette, mint búgócsigát a lassulás.
Megnézte alulról és felülről.
De nem látott rajta semmi különöset.
Nyelvével is megérintette.
Rátapasztotta a fülét.
Gondolkodott felőle.
De nem volt íze.
Hangot nem adott.
Gondolatot nem sugallt.
Bosszúsan kihúzta az ujját a lukból.
Amit megtalált, földre dobta,
rátaposott
és kemény bakancsával szilánkokra zúzta.
Amikor már kívül volt a szobán,
hirtelen megsajdult az ujja.
Fájdalmában szájába vette.
És ekkor megérezte a sosem érzett zamatot.
Meghallotta, amit soha azelőtt.
Feje tele lett eddig el nem gondolt gondolattal.
Visszament, mert bántotta a lelkiismeret.
Visszament, hogy legalább a szilánkokat összeszedje.
Visszament, és amit olyan nehezen talált meg,
az újra ott hevert a lábánál - sértetlenül.
Sértetlenül hevert a lábánál,
de már nem volt a közepén luk,
amin az ujját átfűzhette volna.
(2001)
EGY
MANZARDŐR FELJEGYZÉSEI
1997 •
1998
• 1999 • 2000
Többször
leírtam már: Ungváron lakom, a Várhegyen. Apám szerint a kertünkben
ér véget a Kárpátok. Igaza lehet, mert ha a vár bástyájáról észak
felé nézek, azt látom, hogyan halmozódnak egymásra a hegyek, ha
viszont padlásszobámból (manzard) dél-délnyugatra vetem a tekintetem,
szinte lábam alatt csordogál az Ung, s azon túl már az alföld sok
száz mérföldje kezdődik, elláthatnék akár Szegedig, anyám kedves
városáig, vagy Zentáig, ahol távoli barátom készíti a maga
webmagazinját... De szemem hiába meresztem: a horizontot
lezáró otromba sorházak válla fölött csak úgy leshetek át, ha otthagyom
az ablakot, íróasztalomhoz ülök, bekapcsolom a rádiót, a tévét,
a számítógépet, körberakom magam lapokkal és könyvekkel. Szól a
zene, csörög a telefon, jönnek-mennek a drótpostán a levelek, a
művek. Bejön a nagyvilág, és én cserében kitárulkozom előtte. Nem,
nem kockáztatok semmit. Nem vagyok hazardőr. Manzardőr vagyok, aki
rászokott az őszinteség drogjára, és így már alig maradtak titkai.
Talán a naplójában sem...
...Alig
van remény arra, hogy íróember úgy vezessen naplót, mint más halandó:
csak magának. Aki már belekóstolt a közírás ízébe, vagy még inkább,
ha már rá is szokott erre az ízre, nemigen tud írást csak úgy
létrehozni. „Mű” születik, mihelyst betűket rak egymás mellé, mert
hozzáállása, a leírt szöveggel szembeni igénye minőségileg különbözik
a csak úgy íróétól. Ez a másfajta igény nyomja rá bélyegét
arra is, amit nem szán publikálásra. Hiába hajtogatja hát, hogy
csak magának írja naplóját – mégis igyekszik szemléletes észrevételeket
tenni, jól gördülő mondatokat illeszteni egymás mögé. Nem akar pongyolán
fogalmazni, kerüli a szóismétléseket, belejavít a már leírtakba
– azaz munkál benne a műgond, mert aki megismerte a szó súlyát,
az többé nem tudja ezt a nemes terhet letenni. Egyre kell vigyáznia:
naplóírása ne váljon pózzá. Ne tetszelegjen maga előtt sem az őszinteségével,
sem azzal, hogy „majd az utókor”… Elkerülni pedig úgy tudja az asztalfióknak-szántság
csapdáit, ha annak tekinti jegyzeteit, ami valójában: publikálható
kéziratnak
1997 •
1998
• 1999 • 2000
2001. januárjától készítem és küldöm
szét közel 200 címre hírlevelemet. Ha szeretné, hogy az Ön drótpostája
is rendszeresen meghozza, küldjön egy üzenetet „A nagynéni jelentkezik”
szöveggel címemre: drótposta
ELŐSZÓ
• UTÓSZÓ
• JEGYZETEK
• WERK
Szembesülés
FÜLSZÖVEG
egy elképzelt könyvhöz
E könyvben
majdnem minden megtalálható, amit ilyesfajta könyvekben megtalálni
szokásos. Íme, itt a fülszöveg, kedvcsinálónak (oly mindegy, miről
szól, s van-e valódi köze a belvilág tartalmához, hisz célja nem
a hiteles tájékoztatás, hanem a figyelem mind teljesebb felkeltése).
A könyv elején ott az eligazító Előszó, néhány okosan megírt szemponttal,
amelyek megadják az értelmezés lehetőségét és elhelyezik a művet
a szerzői oeuvre-ben, hogy a gondolkodni restek is készen kapjanak
valamit. A ravaszabb entellektüeleknek szólnak a Jegyzetek, bő utalásokkal
csiklandós áthallások feltételezhetőségére. Szárazabb agyú filoszok
részére készült a terjedelmes és megfelelően tudákos Utószó-tanulmány,
amely mindent elárul a műről, amit egyáltalán tudni róla érdemes,
s amelynek értő szándékú tanulmányozása bárkit hozzásegíthet a megismerés
édes mámorának látszatához. A könyvet a naplószerűen megírt Werk
zárja: az opusz keletkezésének hiteles krónikája, külön kitérőkkel
az előzményekre és az alkotói folyamat közben felmerülő problémákra.
Egyetlen valami hiányzik ebből a könyvből: maga
a regény.
De hiányzik-e valójában?
Nem mutatja-e fel a felmutatandót az is épp eléggé,
ha a környezetét tömör anyagból megformáljuk? Nem hiánya jellemzi-e
leginkább a Jelenvalót? A Semmi, mint esztétikai kategória, nem
egyenértékű-e a Valamivel? Netalán megkockáztatható egy sőt
is?
Egy bizonyos: tapinthatóan sűrűnek kell lennie
annak a matériának, amelyből a regény kivágatik, hogy megjeleníthetővé
váljon maga a rés, a folytonossági hiány.
Nos, ez a könyv, amelynek most a fülszövegét olvasod,
kedves Nyájas, éppen az az anyag, amelyben lukként, negatív jelenlétként,
hiányként benne van a regény.
Hogy olvasmánynak ez elég-e, nem tudom. Ám hogy
írói kihívásnak izgalmas volt, s hogy a magam támasztotta elvárásoknak
megfelelni kivételes alkotói örömöt szerzett, azt tanúsíthatom.
Mint ahogy azt is: talán mégis a regényt lett volna könnyebb megírni.
ELŐSZÓ
• UTÓSZÓ
• JEGYZETEK
• WERK
|
