JEGYZETEK

 

     1. A regény élére illesztett ajánlást érdemes összehasonlítani a korábbi opuszokéval. A drámakísérletet így ajánlotta akkori kedvesének a szerző: „Elektrának, engesztelésül”; a kisregény komolykodó elhivatottsága: „Agamemnon emlékének”; a novella már váltást mutat: „Évának az Elektrákról”.
     2. A görög betűkkel írt mottó megfelelője: „Meglásd, holnap könnyebb lesz a szó, mely ma kimondhatatlan.” Az idézet forrása ismeretlen. (Lásd az Utószó idézetekkel foglalkozó fejezetét is!)

I. RÉSZ

     3. A részek elejére illesztett mottók minden esetben az ógörög drámaírók műveiből vett idézetek. Forráshelyüket az alábbi kiadvány alapján adjuk meg: Görög tragédiák, Magyar Helikon, Bp., 1980. Ford.: Devecseri Gábor. – A szerző neve és a mű címe után a verssorok drámán belüli sorszámát közöljük. Esetünkben tehát: Szophoklész: Élektra, 1005–1006.

1. fejezet

     4. A forráshoz hajló és a víztükörben magát szemlélő lírai hős motívuma nyilvánvalóan mitológiai és folklór-eredetű. Elegendő, ha csupán Narküszszosz példáját említjük vagy utalunk a bartóki Cantata profanára: „Csak tiszta forrásból”.
     5. Ugyancsak a népi hiedelemvilág az eredetvidéke a denevérek és a páfrányok szimbolikus megjelenésének. Ezek Oresztész számára a sejtelmesség, a kifürkészhetetlenség, a csak ezredévenként ismétlődő csoda jelképei. (Itt jegyezzük meg, hogy a mitológiai és folklór-párhuzamok sokaságából csupán néhányra térünk ki a Jegyzetekben; hiszen feladatunk nem ennek a világnak a megjelenítése, hanem sokkal inkább a mű belső összefüggésrendszerének és azon áthallásoknak a regisztrálá... ............................................................................ ...

2. fejezet

     6. A regény gyakran visszatérő mondata: „Mindenkinek megvan a maga Elektrája” – itt bukkan fel először. A kijelentés bizonyos tekintetben a mű egyik elméleti alapját képezi; a szerző azon feltételezését jeleníti meg, amely szerint mindnyájunk életében adódnak olyan sorsszerű találkozások és katartikus helyzetek, amelyek felborítják korábban kialakult értékrendünket. A Szembesülés kulcsának is nevezhető mondat többszöri és hangsúlyos megjelenése azonban nem a vak végzet elkerülhetetlenségét példázza, hanem – árnyaltabban – azt, hogy a sors, a Püthia megjósolta jövő mindig konkrét szituációk és valós személyek formájában jelenik meg az individuum számára.
     7. Az eddig következetesen egyes számban használt személynév itt tűnik fel először többes számban, általános értelemben. Elektra egyetlenségének ilyetén kiterjesztése a mű egyik fő jellegzetessége; voltaképpen az Elektrák (és később az Évák) párhuzamára épül a regény egész szerkezete (bővebben erről az Utószóban).

3. fejezet

     8. Az általános „elektraság” itt újra konkretizálódik Ágnes alakjában. Mint Oresztész „első Elektrája” – egyben első szerelme – e helyen tűnik fel először, s nagyjából végigkíséri a regényt. Az Ágnes-szerelem epizódjai, emlékei felbukkannak szinte minden fejezetben; az új szerelmek is mintha „Ágneshez képest” fogalmazódnának meg. Ebben a vonatkozásban Ágnes a regény origója, Oresztész eszmélésének és férfivá válásanak zéruspontja.
     9. Az itt sorakozó állóképek történetbe foglaltan megtalálhatók a szerző A hársak alatt c. elbeszélésében, így például a temetői jelenet, amikor is Oresztész saját nevét pillantja meg egy sírkövön, azzal a különbséggel, hogy míg ennek itt szimbolikus a jelentése, addig a másik írásban a hűs „csak” azonos nevű nagyapja sírjánál töpreng élet és halál dolgairól. További átfedések: az őszi eső motívuma, az ázott filmplakát, illetve a szemléletes metafora: „nevek és évszámok a fejfákon – a halál telefonkönyve”.
    10. Utalás Ágnes apjának későbbi munkahelyére, az alexandriai atomerőműre, amely nem véletlenül jut Oresztész eszébe a Szomolisz Park óriáskerekéről. A párhuzam beszédes: míg Argoszban Ágnes apja főmérnökként is csak olyan méltatlan megbízatásokat kapott, mint az említett óriáskerék villamosítása, addig – alacsonyabb beosztása ellenére – Alexandriában (ahová a család átköltözött) a világ új csodájaként emlegetett nukleáris létesítmény elektromos idegszálait vezethette.
     11. Az említett helyszínek szinte kivétel nélkül feltűnnek a szerző más írásaiban, így a Csatornapart a Ne gondolj a... ..................... ...

4. fejezet

    12. Utalás Bornemisza Péter Magyar Elektrájára.
    13. A kettes számú Szembesülés-változat ennél tömörebben fogalmaz: „Az új értelmében először kimondott szó: Én. Az első ragozás: Én, Te. A határvonalak kijelölése: bennem, kívülem. Mert: a világ nem egynemű. Nem egyenletes. A heterogén környezet csak mibennünk nyerheti el harmóniáját.” Pár sorral lejjebb: „Ágnes nem magyarázott. Nem indokolt és nem következtetett. Csak volt. De létezésének intenzitása meghatározta az irányokat. Oresztész választhatott: közeledjen, távolodjon. Oldalazni nem lehet: tiltják az erővonalak. Súlyos elhatározás. Még meg sem érett a lélek, és máris döntenie kell: milyen legyen.”
    14. Először találkozunk a regény címszavával. És bár az egész mű az általánosabb értelemben vett szembesülésről szól, a kilenc rész mindegyikének negyedik fejezetében (és kivételként még két helyütt) külön és hangsúlyosan, vezérmotívumként szerepel a szembesülés mint konkrét pszichikai folyamat, mégpedig mindig ilyen típusú mondatokban: „És Oresztész szembesült”, „Oresztész újra szembesült” stb. (Hogy kivel, mivel, arra az Utószóban igyekszünk választ adni.)
    15. Valamennyi negyedik fejezet egy-egy hasonló személyes definícióval zárul: „Én – én vagyok”, „Júlia – Júlia”, „Én – nem vagyok a régi” stb.
    16. Lásd: Aiszkhülosz: Áldozatvivők, 297–300.

5. fejezet

    17. Agamemnon említésével a történeti múlt szüremlik be a regénybe. Ezekre az idő-visszalépésekre általában az egyes részek 5. fejezetében kerül sor.
    18. A később megnevezendő alak: Egiszthosz. Egyben előrevetítése Oresztész vívódásának: a lelkiismeret erünnoszai üldözik mindaddig... .............................. ...ebben az áttételes formában sincs joga arra, hogy... ............................. ...csupán erkölcsi aggályai okán.
    19. A fogalom – „elidegenedés” – nem egzisztenciálfilozófiai értelemben kerül a szövegbe, hanem egy anonim újságcikkre történő utalásként. (Lásd még... ......... ...a hon... c. kötetben is, amelynek megjelenését egyébként Egiszthosz személyes sértésnek tekintette.
    20. A kissé átformált idézet forrása: Ottlik Géza: Iskola a határon c. regénye. Eredetiben így: „...miként a matt-fenyegetés ellen sem lehet úgy védekezni, hogy felborítjuk a sakktáblát, az igazság nehézágyúit sem lehet bevonszolni olyan törékeny szerkezetekbe, amilyenek az emberi társadalmak”. A módosítást szerzőnk valószínűleg azért tartotta szükségesnek, mert az olümposzi hierarchiára és Spárta hegemóniájára épülő társadalmat nehezére esett volna „törékeny szerkezetnek” neveznie.
    21. A környezet, a helyzet ugyanaz, mint az 1. fejezet lírai bevezetőjében: hősünk útja egy kiserdőn vezet keresztül; denevérek röppennek fel, páfrányok levelei hajladoznak sejtelmesen, csupán a forrás hiányzik fájdalmasan és visszavonhatatlanul, mintha ideológiai okokból betiltották volna.

6. fejezet

    22. Elektra második megjelenési formájaként lép elénk Júlia: Oresztész második szerelme. Alakja ritkábban tér vissza, szereplése éppen ezért kompaktabb, lezártabb: míg Ágnes, Elektra vagy Éva története epizódonként bontakozik ki, a kronológiai sorrend szinte törvényszerű és sokszori megbontásával, addig a Júlia-szerelem e fejezettől kezdődően és a következő részben időrendben lepereg előttünk; mindössze két cselekménysorát vetette hátra a szerző: ezekkel a IV. és a VIII. részben találkozhatunk.
    23. A helyszín: az argoszi rádió székháza a folyóparton. A körülménnyel, hogy hőseink épp itt ismerkedik meg egymással egy irodalmi műsor hangfelvételén, a szerző nem csupán a történtek véletlenszerűségét érzékelteti, hanem azt is: a rádió (mint a zeuszi hatalom szócsöve) elrettentő embertelensége – és „akarata” – ellenére a mindennapok szintjén, az ideológiák iránt érzéketlen lírai alkatok számára olyan tiszta érzések megszületésének környezetét képezhette, mint a szerelem.
    24. Átformált, csaknem ellenkező értelművé alakított idézet Szophoklész Élektrájából. Az eredetiben így: „igazságot tudj, aztán szidj csak másokat” (551).
    25. Az idős hölgy, Darrávia évekkel ezelőtt az írogatni akkor kezdő Júliát neveltlányaként mutatta be Egiszthosznak.

II. RÉSZ

    26. Euripidész: Élektra, 67–68.

1. fejezet

    27. A szerző kedvelt stiláris fogásának, a levélformának első alkalmazása. Azzal, hogy Oresztész levélben mutatja be Júliának argoszi barátait, több nehézséget is áthidal: egyrészt nem kell külön alkalmat, azaz – szokása szerint – szituációt, állóképet teremtenie ahhoz, hogy megjeleníthesse benne Ziótát, Tertiszt, Irmészt és a többieket; másrészt a levélben Oresztész a maga véleményét, viszonyát is megfogalmazhatja az említettekhez.
    28. A kettes számú Szembesülésben frappánsabban: „Ha nem olyan lennék, mint amilyen vagyok, olyan szeretnék lenni, mint amilyen Tertisz”; alább: „Irmész az egyetlen igazi Homo Ludens környezetemben; nem pusztán a játékból adódó élvezetért játszik, hanem metafizikai megközelítésben értelmezi a játszás folyamatát. Amikor Irmész sakkozik, semmiben sem különbözik attól a festőművésztől, aki a valóság átlényegítéséhez keresi a legmegfelelőbb színárnyalatot”. (Itt jegyezzük meg, hogy Oresztész és Irmész ez idő tájt az argoszi egyetem alkalmazásában állt, s a félvezetők fizikájával foglalkozó tanszék technológiai laboratóriumában amorf szerkezetű kalkogén félvezetők előállításával és vizsgálatával foglalkoztak, miközben néha órákon át különböző vegyületű üvegszerű munkadarabokat kellett csiszolniuk. Ezen órák alatt nagyokat barkochbáztak. Oresztész például feladta azt a szőke hajszálat, amelyet Irmész majdani fekete felesége megtalál férje zakóján, s emiatt féltékeny lesz.)
    29. A második Szembesülés találóbban fogalmaz: „Zióta a bizonyítékom arra, férfi és nő között létezhet olyan igaz barátság, mely még egy gesztus, egy rezdülés vagy akár egy álomkép formájában sem érintkezett a szerelem és nemiség semmilyen szférájával”.
    30. Az eddig távolságtartást is sugalló levélforma a legszemélyesebb kommunikációba csap át azáltal, hogy Oresztész maga adja át levelét Júliának, amikor egymás mellé ülhetnek a banketten, amelyet Egiszthosz tiszteletére rendeztek az alkalomból, hogy hadászati témájú drámáját bemutatták a Korinthoszi Népszínházban.
    31. A barkochbázni kezdő fiatalok csupa olyan feladvánnyal lepik meg egymást, amelyekről az asztaluknál ülő Darrávia keveset tud. Még a homéroszi fogalmakat is sajátosan kódolják és dekódolják. Ikarosz levált szárnyát például Júlia az athéni autóbuszgyár nevéből fejti meg, a Kirké által sertéssé változtatott tengerészeket pedig az akkor népszerű, ún. élelmiszerprogram fogalma révén találja ki Oresztész. Darrávia kirekesztve érzi magát, és hiába adja fel Odüsszeusz hajósainak viasz füldugóját, mert amikor a tárgy anyagára Oresztész úgy kérdez rá, hogy az vajon amorf struktúrájú cikloparaffin-e, az idős moira nem tud válaszolni.

2. fejezet

    32. Nannénia, mint a későbbiekben is, Apolló papnőjeként kissé elvontan, néha kibogozhatatlan költői képekben fogalmazza meg véleményét, mondandóját. Rejtett utalásai, enigmatikus jóslatai a legtöbbször azt a benyomást keltik hallgatóságában, mintha valóban isteni titkok tudója lenne, és mintha a rá okosan figyelők, szóképeit vagy titokzatos ábráit megfejtők közelebb kerülhetnének a dolgok láthatatlan összefüggéséhez. Ám valójában Nannénia általában ugyanazt a néhány motívumot variálja, s bárhonnan is induljon monológja, legtöbbször kedvenc rögeszméinek egyikénél végzi. Ezt azonban ekkor Oresztész még nem látja, ámult figyelemmel issza a papnő szavait, isteni kinyilatkoztatásnak hiszi véleményét.
    33. Utalás a sárgyúrás műveletének rituális voltára.
    34. A Júliához kötődő második szerelem lényegét a kisregény-Szembesülés tömörebben ragadja meg: „Az Ágnes-képezte gátlások őrizték meg Oresztészt számodra, Júlia”.
    35. Oresztész visszafogott vallomásának első mondata voltaképp ennek a Szapphó-sornak a parafrázisa: „Szólnék hozzád, s fékezi nyelvemet a szégyen”.
    36. Darrávia kiegyensúlyozó szerepet játszott Agamemnon és Egiszthosz között.

3. fejezet

    37. Az utalás Ariadné fonalára vonatkozik. A Minotaurosz itt az erőszak, a labirintus pedig a torz társadalmi rend allegóriája.
    38. Ezúttal a hármas számú Szembesülésből érdemes idéznünk a tömörebb megfogalmazást: „Júlia – az első viszonyítási mérce. Vonatkoztatási alap. A mettől-meddig, a honnan-hová értelme. A lélek etalonja.”
    39. Módosított idézet Euripidésztől. Eredetileg így: „Mi hát a mérték, mely szerint ítélhetünk?” Élektra, 374.
    40. Utalás Júlia akkori munkahelyére, a Juvilejnij Unyivermágra, ahol dekoratőrként működött. A műhely leírását – más szereplőkkel – megtaláljuk a szerző A fehér kutya c. elbeszélésében. (Ez utóbbiból például megérthetjük, miért hőköl vissza Oresztész, valahányszor benyit a műhelybe: közvetlenül az ajtó mögött csupasz próbábu állt, s a belépő egy pillanatra mindig azt hihette, meztelen emberre nyitott rá.)
    41. A második Szembesülésben így: „Az újonnan összerakott lélek megmozdul. Szép születés. És Oresztész önmagán éli át a beteljesülést. Autokatarzis.”
    42. Utalás a Gyár utcai szentélyre, a kultikus sárgyúrás helyszínére. (Misztikus varázsát elveszítve később néhány évig Júlia és Zulejka nevű kandúrja lakhelyéül szolgált. Még ennek előtte egy ízben Oresztész argoszi és korinthoszi barátai celebráltak e helyt háromnapos újévi házibulit, bőven áldozva Dionnüszosznak.)
    43. Az említett kirándulás vélhető helyszíne az Argoszhoz közeli Nevikosz (más helyesírással: New Icke, ejtsd ‘nyjú ájk’), amelynek romvára szerepel a szerző A hajó megy tovább c. kisregényében is. Oresztész és argoszi barátai ekkoriban egész nyarakat töltöttek a nevikoszi Nagyréten, ahol is a fürdőzésen, napozáson kívül más élvezeteknek is hódoltak: kártyáztak, sakkoztak, rádióztak, olvastak, levelet írtak. Ez idő tájt fedezték fel a maguk számára például Ladányi Mihály költészetét, akinek Kitépett tollú szél c. kötete egy nyáron át nélkülözhetetlen kirándulóeszköznek számított, fontosabbnak, mint a váltás úszógatya. Oresztész majd’ minden alkalommal magával cipelte Riga típusú táskarádióját, amelyen menetrendszerűen meghallgatták a román nyelvű Europa libera déli rockműsorát, illetve, ha estébe nyúlott kirándulásuk, akkor még Szkopár Béla újvidéki Futótűzét, később Hangrázdáját. Ugyancsak Nevikoszhoz fűződik Oresztésznek az a még évekig tartó mániája, hogy mindenhonnan levelet írt azoknak a barátainak, akik akkor éppen nem voltak vele. Az érdekesség kedvéért nevikoszi leveleit palackpostára bízta, és a jópofa episztolákat az éppen kiürült borosüvegekbe tuszkolta, ledugaszolta, majd a folyó szeszélyes sodrára bízta. És bár minden üzenetben szerepelt a feladó pontos címe, soha egyetlen választ nem kapott. Ez ekkor ugyanúgy nem zavarta, mint később az, h... ................................................ ...
     44. Tertisz egy időben nem csupán nőbarátja volt Oresztésznek. Júlia feltűnése előtt (az Ágnesék elköltözése miatti rezignációból lassan felépülve) hősünk épp Tertiszhez szeretett volna közelebb kerülni; tetszett neki a lány különös zárkózottsága, néha titokzatosnak tűnő viselkedése, így neki küldte elfogult üzeneteit az álmodott zenéről és a táguló Világegyetemben egymást elkerülő emberpárokról. Minthogy azonban Tertiszt hidegen hagyták Oresztész gesztusai, e meg sem született szerelem csupán ilyen áttételes módon kap megfogalmazást a Szembesülésben.

4. fejezet

    45. Oresztész második, Júlia kiváltotta szembesülése.
    46. Célzás arra, hogy a természettudományi tanulmányokat végző Oresztész (minden költői hajlama ellenére) a dolgok racionális értelmezhetőségét ekkor még többre tartotta az absztrakcióknál.
    47. Szophoklész: Élektra, 363–364.
..............................................
..............................................
    51. Vesd össze: „...elősegítik egy olyan hamis tudat kialakulását, amely immunis saját hamisságával szemben” (H. Markuse: One-Dimensional Man).
    52. Mint Steiner is, aki a matematikai egzaktság és kiszámíthatóság káprázatáról értekezik (saját kiemelésünk).
    53. Az itt kifejtett nézetek sok tekintetben a regény születéséhez is kulcsot adnak. A „fenomén” fogalmának jelen értelmezése és a bölcselő hajlamú, Korinthoszból rég elszármazott festőművész azon véleménye, amely szerint nem maguk a vizsgálandó dolgok az érdekesek, hanem a vizsgálandó dolog struktúrájáról vallott ismereteink összessége – beépülnek a szerzővel itt azonosulni látszó Oresztész tudatába.
    54. Ugyanez tömörebben a szerző munkanaplójában: „A kierkegaardi szubjektum nem úgy és nem azért tételezi a külvilágot, hogy birtokba vehesse, hanem azért, hogy a tőle való abszolút különbözőségét kifejezze”.

5. fejezet

    55. Vesd össze: „Oedipus a drámából s a drámában van; Elektra a dráma előtt is volt s utána is lesz” (Németh László).
    56. A regény talán legfontosabb, egyben legmegrázobb epizódja: a tulajdonképpeni „igazi Elektra” első megjelenése. A hús-vér kamaszlány itt az elvont, szimbolikus értelmű Elektra harmadik, legerőteljesebb megjelenési formájaként lép be a regénybe. (Említettük az Előszóban: a korábbi szövegváltozatokban külön néven – ‘Evelin’ – szerepelt.) A jelenet drámai feszültségét az okozza, hogy e pillanatában Oresztész nem tudja, kivel találkozott. Egyáltalán nincs tudomása Agamemnon leányának a létezéséről, s végképp nem sejti, hogy az Irmész társaságában őt meglátogató hallgatag kamaszlány éppen ő lenne. Az ősi keleti labdajátékba úgy kezdenek, hogy Oresztésznek fogalma sincs, kivel pattogtatja órákon át a fehér golyót a zöld asztalon.
    57. Elektra megérkezése Argoszba és találkozása Oresztésszel sokban emlékeztet a görög tragédiák megfelelő momentumára, azzal a különbséggel, hogy ott a halottnak hitt Oresztész érkezik meg Püladésszel, s nevét, kilétét eltitkolva keresi fel Elektrát. Mint ahogy – például Szophoklésznál – a drámák egyik legszebb, igazi katartikus pillanata az, amikor Elektra rádöbben: nem a halálhírt megerősítő hírnök, hanem tulajdon bátyja áll előtte –, ugyanúgy a két főhős regénybeli találkozásának is van egy megvilágosító pillanata: az, amikor a nagy labdacsata után Oresztészék házában Elektra megáll a kifüggesztett, Egiszthosz tanárkodása idejéből származó hatalmas egyetemi tabló előtt, és az egykori diákok fényképén végigfuttatva tekintetét – váratlanul, mintegy elszólva magát – felfedi kilétét, imigyen szólva: „Az ott az anyám, az meg az apám szeretője.” Oresztész maga is a fotókra mered és némi fejmunka után megfejti a feladványt, azonosítja a csak egyféleképpen azonosítható szereplőket. Lassan ízlelgetve felfedezése következtetését, mintegy szándékosan késleltetve az utolsó műveletet, szinte el-elkapva tekintetét a valóságról, ráhunyorogva a dolgok valódi állására döbben rá arra, hogy ez a különös viselkedésű koravén gyereklány, akivel már bizonyosan találkozhatott valamelyik korábbi életében (erre utaltak az ösztönök legmélyéről feltörő sejtelmek és a Püthia homályos jóslatai), és akit Irmész „elfelejtett” bemutatni („akit Irmész hoz magával, annak nem a neve a fontos”), ez a kifürkészhetetlen, titokzatos, egyszerre vonzó és taszító, sorstragédiákból kilépett ógörög tinédzser nem más, mint Agamemnon bosszúvágyó leánya.
    58. Összehasonlításul: Németh László a Szophoklész-tragédiákról szóló tanulmányában ezt írja Elektráról: „tele van fekete idővel már a dráma elején”.
    59. A II. rész záró sorai szó szerint megegyeznek a szerző Amikor Elektra megérkezett c. versével.

 

III. RÉSZ

    60. Eredetileg: „Élektra: Karomban tartalak? / Oresztész: Bár örökké tartanál!” Szophoklész: Élektra, 1226–1227.

1. fejezet

    61. A harmadik rész első három fejezete alighanem a regény legszebb, legegységesebb, legnagyobb műgonddal kidolgozott része. Talán itt található a legtöbb hagyományos értelemben vett epikus elem is: Oresztész utazása és érkezése Athénba, meghatódott bolyongásai a történelmi helyeken, találkozása Elektrával, a lakásukban töltött este, majd magányos csavargásai a belváros nyüzsgésében – mintha „valódi regényt” olvasnánk: az egész kicsit ki is esik a mű egyébként igen szaggatott, meg-megtörő, az idősíkokat oly gyakran változtató stílusából.
    62. Utalás első találkozásukra. (Lásd az 56–57. jegyzetet.)
    63. A buszállomáson játszódó epizód leírása a kettes számú Szembesülésben összefogottabb: „Úgy fordult meg, mint aki csodát sejt a háta mögött... Arcának első rándulása kielemezhetetlen volt. Csalódást szerettél volna felfedezni tekintetében, a hát-te-egy-ilyen-kis-szürke-egér-vagy döbbenetét, de ez az első pillanat a szorosan egymásra halmozódó érzéseket foglalta magába, kibogozhatatlan hálózattá kuszálva a hát-megismertél meglepetését, az azt-hittem-el-sem-jössz váratlan örömét, a nem-ilyennek-emlékezlek bizonytalanságát, a hát-mégis-egymásra-találtunk meghatottságát és a most-már-csak-együtt fogadalmát.
    Még mindig nem tudtad, gyűlöld-e vagy szeresd.”
    (Itt hívjuk fel a Nyájas figyelmét a sajátos „második személyű” szövegtípusra. Elemzését az Utószóban találhatják.)
    64. A második Szembesülésben: „Mert a szerelem mindig új, tiszta és meztelen, mentes a korábbi szerelmek fekélyeitől.”
    65. Az itt megszakadó leírás a kettes számú változatban még folytatódik: „...álomtalan mélységbe zuhantál anélkül, hogy újra elolvastad volna három napja kapott levelét, amely asztalodon gyönge papírmalom módjára morzsolta a nehezen örlődő szavakat.”
    66. A levelet Oresztész Athénban, megérkezése estéjén írta; ebben adta meg elérhetősége adatait is Elektrának, aki egy nap késedelemmel ugyan, de mégís felhívta szállásán: értette is, meg nem is, miért akar vele ilyen nagyon találkozni Egiszthosz fia.
    67. Utalás a levél ezen szövegrészére: „Agamemnon neve a mi családunkban kimondhatatlan, mind Hádészé. Csoda-e, ha a te létezésedről sem tudtam, és csoda-e, hogy amikor megtudtam: vagy, s hogy te vagy az, aki meglátogattál, akkor mozdulni és szólni sem tudtam a meglepettségtől – és a meghatottságtól. Mire szavaidból („Az ott az anyám, az meg az apám szeretője”) megfejtettem, ki is lehetsz valójában, te már hirtelen el is köszöntél és halkan behúztad magad mögött az ajtót. Irmésztől megtudtam, még aznap viszszautaztál Athénba. Én meg ott maradtam Argoszban, belevetve a végtelen magányba és a nyomasztó tudatlanságba. Egy teljes évem ment rá, hogy mindent, amit lehetett, megtudjak Őróla, az előlem apám által gondosan eltitkolt Agamemnonról – apádról. Ugyanez az esztendő arra is elegendő volt, hogy megértsem: míg gyerek voltam, apám tekintélye mint hegyezett cölöpöket, úgy verte le bennem az evidenciákat, s ha én sem botorkálni nem akarok tovább közöttük, sem beleszakadni abba, hogy megfeszített felnőtt-munkával kinyűvöm valamennyit, akkor hatalmas rugaszkodással fölibük kell emelkednem, feloldódva egy magasabb értékrendben. Ahhoz pedig nem kellett sem egy év, sem egy hónap vagy nap, elég volt egyetlen delphoi pillanat, hogy rádöbbenjek: ebben a felmagasodásban senki más – csak te lehetsz segítségemre.
    Ezért írok hát neked Athénbe érkezésem első estéjén – esztendőnyi felkészültségemmeltől felbátorítva, de pillanatnyi félelmek éles kései közül, erőt véve férfi-büszkeségemen.”
    68. A kettes számú Szembesülésben: „valójában Egiszthosz kezében volt-e a hatalom, amellyel üthetett, vagy egyenesen a hatalom volt az, amely Egiszthosz keze által sújtott le?”
    69. A regény jövő idejéből ide idéződő epizód jelentéktelennek tűnik, ám Oresztész itt leírt majdani athéni találkozása Tibériosszal szimbolikus értelmű. Az ekkor már évek óta Spártában élő szerkesztő ugyanis annak idején Agamemnon forgalomból kivont könyvét segítette megjelenéshez.

2. fejezet

...................................
    72. Talán hitelesebb mondatok a Szembesülés-kisregényben: „Hagytad, hogy megöleljen. Tudtad, ez nem az az Oresztész, akit három napja magára hagytál érzelmeivel. Azóta átrendeződtek benne az értékek. Azóta darabokra szedte önmagát, s egyéniségének mozaikcserepei szétszóródtak térben, időben. És azt is tudtad: nem segíthetsz neki összeszedni a töredékeket. Hacsak azzal nem, hogy vagy, s hogy léted intenzitása meghatároz bizonyos irányokat.” A szerző alighanem azért változtatott utólag ezen a szövegrészen, mert utolsó kitételeiben erősen emlékeztet az Ágnes-szerelem hasonló megfogalmazására. Érthetetlen viszont, miért maradt ki ez a szemléletes leírás: „Athén nagy város, mégis kicsinek bizonyul, ha ketten kettesben akarnak maradni benne. Anyám látni szeretne téged, mondtad, pedig tudtad, Klütaimnésztra csak késő este érkezik haza. Te voltál az, aki látni akartad Oresztészt: kabát nélkül, utcai viselkedési pózok nélkül, apád kedvenc foteljában – vajon ott is annak látszik majd, aminek mutatja magát?.”
    73. Vörösmarty és Ybl Miklós együttes említése a helyszínt Fóttal azonosítja.
    74. A jeles argoszi grafikus sorozatának, A fák életének egyes darabjai szinte minden áttelepült értelmiségi család otthonában megtalálhatók. A szülőföld ilyen értelmű átmentése különösen jelentős szimbólum ez esetben, hisz a két fa, amely alatt Oresztész és Elektra összehúzza a két fotelt, hogy áthajolhassanak egymáshoz, voltaképpen a királyi pár, Agamemnon és Klütaimnésztra allegóriája.
    75. Eredetileg így: „Van, hogy szónál a hallgatás / erősebb, s van, hogy hallgatásnál jobb a szó.” Euripidész: Oresztész, 638–639.
    76. Mikor Agamemnon súlyos betegen Athénba érkezett, Elektra fényképét küldte el a nagy Menelaosznak, így tudatva a költőfejedelemmel: sikerült Argoszból kimenekítenie magát. Az Egy mondat Spártáról írója ugyanezt a fotót postázta vissza, hátlapjára róva elfogult üzenetét. A fényképet Elektra és anyja ereklyeként őrizte lakásán, különösen Agamemnon halála után, így a teljes bizalom megnyilvánulásának számít, hogy Oresztésznek is megmutatták.
    77. A kettes számú változatban az epizód szimbolikus értelmét talán nagyobb művészi erővel bemutató szövegrész: „Anyád későn jött haza; megvacsoráztatok. Közös rábeszélésetekre beleegyezett, hogy ott alszik nálatok. Klutaimnésztra kivett neki egy pizsamát a szekrényből, aztán magára hagytátok a kisszobában.
    Tudta, hogy apád, a két éve halott Agamemnon pizsamáját kapta. Rövid gondolkozás után felvette.”

3. fejezet

    78. Utalás Agamemnon forgalomból kivont főművére (bővebb taglalása a IX. rész 5. fejezetében).
    79. Oresztész gondolatait a hármas számú Szembesülés hiányos és nominális mondatokban közvetíti: „Pánik az agyban. Hát mégsem. Hát mégis. Meddig várjon? S mivégre? Elmegy. De hátha épp akkor...
    Az érvényesség csődje. Visszamenőleg minősítő tagadások.
    Hát ennyi. Egy elvetélt epizód.
    És a meghatott fogadkozások? Minden visszhangzik. A valahogy-úgy-kellene-apám-és-apád-között konklúziója. A csak-a-tétlenségre-nincs-mentség elhatározása.
    De mégsem.
    Vagy mégis?”
    80. Miután hiába várt Elektrára, Oresztész a Filmmúzeumban a Help! c. Beatles-filmet nézi meg. Élményéről később levélben számol be argoszi barátainak, többek között ezeket írva: „És ahogy ott énekelték fiatalkorom bálványaival együtt az ostobácska dalszövegeket – fejből tudták valamennyit – és mindannyiszor meghatódtak, amikor meghatódniuk illett, nos, akkor megbocsátottam nekik. Megbocsátottam a punkot meg diszkók rágógumi-zenéjét, mert láttam, tudnak még tisztán és naivan rajongani tiszta és naiv dolgokért, amelyekről akkor még nem akartam elhinni, hogy egy ugyanolyan mocskos és álszent világ manipulációihoz tartoznak, mint amilyenben magam is élek”. Jegyezzük még itt meg, hogy bár Oresztész fiatalkora bálványainak nevezi John Lennon csapatát, ekkor még maga sem lehet több 22 évesnél.
    81. Utalás az akkori Filmmúzeummal szomszédos Dohány utcai zsinagógára. A szerző itt is felhasználja az alkalmat – mint korábban Vardioszról, a történész professzorról szólva –, hogy kifejezze filoszemita érzelmeit. (Egyik fő nézeteltérése Nannéniával épp emiatt alakul ki később: a papnő rejtélyes utalásokba burkolva ugyan, de majd minden említéskor elítélőleg nyilatkozik hol Szerb Antalról, hol Déryről vagy Örkényről, illetőleg valamely homályos hátterű összesküvésről, világhatalmi ambíciókról, szellemi kútmérgezésről beszél, amellyel szembe kell helyezni a tiszta, Németh László-i értelemben vett és... ..................................................... ...egy időn túl megcsömörlik ezektől a Püthia-szövegektől. Ereje-mersze még nincs ahhoz, hogy ellentmondjon a papnőnek, erre csak azután kerül sor, hogy egy komiszul kieszelt játékkal leleplezi Nannénia előítéleteit.) A bekezdést záró megjegyzéssel egyébként: „a ti szigorú istenetek” – Oresztész mint a felszabadult görög szellem... ............................................................
    82. A második Szembesülésben mindez prózaibban, kevesebb pátosszal: „Szállásán este üzenet várta. Háziasszonya kusza betűivel futtatott papírcsík kunkorodott párnáján. Ebből tudta meg: Elektra telefonált, hogy kimentse magát, s hogy másnap ugyanott, ugyanakkor találkozhatnak. Oresztész felsóhajt. Hát mégis! Hát mégsem!”

4. fejezet

    83. Elektra itt kedvenc olvasmányára, Szerb Antal Utas és holdvilág c. regényére utal.
    84. A kisregény-Szembesülésben így: „Aki kirántja alólunk a végre megtalált talajt. Aki rádöbbent: a felfedezett értékek efemerek, s a világból elkerített helyünket nem bérelhetjük ki örökre. Elkerülhetetlen, hogy életünk egy adott pillanatában szembeforduljunk mindennel és mindenkivel, amihez és akihez mostanáig igazodtunk. Hogy megtagadjuk tanítónkat, mesterünket; ha kell: tulajdon apánkat.”
    85. A Taigetosz-párhuzam a szerző Három másodpercem c. versében is megtalálható.
    86. Összehasonlításul a második Szembesülés szövege: „Elektra: a lélek földrengése. Az értelmét veszített szó: Én. A végképp érthetetlen Te. Ragozás helyett kérdőszavak: ki kicsoda? Fogódzók helyett legördülő sziklák, elcsúszó síkok. Elektra: a véletlen szükségszerűsége. A törvénnyé tett esetlegesség. A bizonytalanság, mint ultima ratio. A nem – az igen értelmében.” (A kritikus időnként nehezen tudja megérteni, a sikeres, tömör megfogalmazásokat – mint amilyen az itt idézett is – a szerző a végső változatban miért hígította fel, miért tűzdelte tele költői képekkel.)
    87. Oresztész harmadik regénybéli szembesülése. Az ezt bevezető szavak a korábbi változatokban még így hangzottak: „És elölről kezdődik minden: az Én, a Te, a Világ definiálása. De ez már más: amit most újra megtanul, azt egyszer már tudta a szellem. Valamit elfelejteni – minőségileg több, mint valamit egyszerűen nem tudni.”
    88. Összevetésül: a jó tanácsok és tiltások ellenében edményesen kereshető boldogság megfogalmazása a szerző Új almafák alatt c. versében: „...könnyen rád találtam, kedvesem, / csak a nyilakat kellett figyelnem, / amelyek az ellenkező irányba mutattak.”
5. fejezet
    89. A fejezet teljes egészében Oresztész athéni levelét tartalmazza, amelyet haza küldött, argoszi barátainak. Az episztolának nincs címzettje, nincs megszólítása, ugyanakkor több barátjához név szerint is fordul benne. Minden bizonnyal levelét több példányban állította elő, és külön-külön postázta a megfelelő címekre.
    90. Az utalás Püladész akkori kedvesére, Koldiára, Elektrának volt „oskolai barátnéjára” vonatkozik.
    91. Agamemnon és Egiszthosz történetét úgy fűzi bele levelébe Oresztész, mintha az egész Elektráról – és mintegy véletlenül – jutna eszébe; valójában tudatosan előkészített vallomásról, hitvallásról van szó: a tekintélytisztelet antiszérumával Elektra révén beoltott Oresztész confessiója ez, amely tartalmazza a legfőbb, legmegrázóbb szembesülés implikálta következtetéseket.
    92. A korábbi kisregény nyersebben fogalmaz: „Elektra nem hajlandó velem kijönni Agamemnon sírjához.”
    93. Oresztész állandó athéni házigazdái ez idő tájt (és még évtizedekig): a Lökosz család.

6. fejezet

..........................
    103. E lírai intermezzo a szerző több versével is érintkezik. A fontosabb párhuzamok a Páfrányok, denevérek és a Miért?-gyász c. költeményekben találhatók.
    104. A templom előtti „rögtönzés” szó szerint megegyezik a szerző Éjféli harangszó c. versével.

IV. RÉSZ

    105. Aiszkhülosz: Áldozatvivők, 244–245.

1. fejezet

    106. Ágnes elköltözése Argoszból: a regény első elszakadás-motívuma. Pontosabb, részletesebb – és kicsit átformált – leírása a szerző A nyolcadik gesztenye c. elbeszélésében olvasható.
    107. Az itt csupán egy-egy mondatban felvillanó emlékképek az Ágnes-szerelem jellemzőbb epizódjaihoz kötődnek, amelyek a regény legkülönbözőbb pontjain bukkannak fel. A fontosabbak: I/3., I/4., IV/2., V/1. (lásd a vonatkozó jegyzeteket is). Mint ahogy ez gyakran tapasztalható másutt is: az emlékezés idejénél későbbi „jövő-emlékek” is feltűnnek. Ezek a VII. rész 6. és a VIII. rész 1. fejezetében leírtakkal állnak összhangban.
    108. Oresztész alexandriai látogatását (más nevekkel) a szerző A tolvaj c. novellájában is feldolgozta.

2. fejezet

    109. A kettes számú Szembesülésben talán pontosabban: „Oresztésszé csak az válhat, aki az Elektrák hiányát is képes elviselni.” Alább: „Oresztésznek Ágnes hiányzott először” – mennyivel szerencsésebb ez, mint az itt olvasható spekulatív, kimódolt mondat: „A hiány kísértő ereje a negativált Ágnes alakjában vonta a kétségek keresztjére első ízben Oresztészt.”
    110. Utalás Babits Mihály A gólyakalifa c. művére. A lélek kettőssége itt a vanhoz és a nincshez viszonyuló, ellentétes előjelű, de szinte azonos eredményű pszichikai folyamatot példázza.
    111. A kisregény-változatban szemléletesebben: „Oresztész felfedezi: Ágnes hiányának tulajdonságai vannak. Szokásai. Napirendje. A napnak mindig ugyanabban a szakában jön elő. Vagy ha nem, hát: Ágnes hiánya szeszélyes.” Illetve: „Közben kis új szerelmek szövődnek, amelyeknél soha nem az a fontos: kire irányulnak. Aminek jelentősége van, az csupán annyi: a szerelem tárgya nem Ágnes.”
    112. Az évek számának megnevezésével van egy kis baj. A szerző vagy nem számolt utána, vagy időnként szándékosan téved néhány esztendőt. A második Szembesülésben ez a részlet még így festett: „Hét éven át: egy-egy ideges levél, a ki-rontotta-el kérdőjelei, az amúgy-semmi-újság közönye; közben Ágnes néha meg-megjelent Argoszban, de Oresztész soha többé nem tudta azonosítani azzal az Ágnessel; az már csak hiányában volt jelen, amely hiány gátlásokat növesztett a lélek bugyrainak belső felületére: a talán-már-soha-többé félelmét és a lehet-hogy-így-jobb-is lemondását; ezek uralkodnak hét éven át, egészen a következő Elektráig.” A harmadik szövegváltozatban a hét évből hat lesz, itt meg, mint láttuk: öt. Ha azonban minden életrajzi vonatkozású részletet és utalást összegyűjtünk, s abból rekonstruáljuk Oresztész biográfiáját, kiderül, hogy Ágnesék elköltözése és Júlia feltűnése közt csupán négy, esetleg négy és fél esztendő telhetett el.

3. fejezet

    113. Minden bizonnyal: a második Elektra, azaz Júlia levele Oresztészhez. A leginkább őrá utaló részletek: „Veled sem tehetek kivételt, ha a saját törvényeimről van szó”; „Nannéniának sem engedem meg, hogy dolgaimat irányítsa, mint ahogy korábban ezt nem tűrtem el sem anyámtól, sem Darráviától – leginkább ebből eredtek konfliktusaim”; „felhólyagzik a bőröm attól, ha arra emlékeztetnek: mit mondtam egy órával, egy nappal, egy héttel ezelőtt, te pedig olyan vagy, mint egy magnetofon: felveszed és alkalom adtán rám olvasod a múltamat”; stb.
    114. A levélhez fűzött kommentárok alighanem Oresztésztől származnak, bár az is lehetséges, hogy Júlia, újraolvasva saját sorait, felfedezte bennük a korábbi indulata kiváltotta ellentmondásokat, és ezeket így, széljegyzetelve szerette volna feloldani.
    115. Oresztész itt Júlia korábbi játékosságára utal, arra, hogy a lány azelőtt szívesen barkochbázott, szópókerezett vele; voltak nagy asszociációs-információs partijaik, Mr. X.-meneteik, írtak szekreter-verseket stb.
    116. A pontos Babits-idézet így fest: „Adj játékot, s az Ifjúság csúf hamuja alól fölcsillog a Gyermekség boldog parazsa!” (Halálfiai).
    117. A kisregény-Szembesülésben mindez kevésbé költőien, de világosabban: „Oresztésznek Júlia hiányzott másodszorra.” Alább: „Korinthosz busszal vagy vonattal két óra alatt elérhető Argoszból. Egyik hétvége itt, a másik ott. Közben: a Júlia-várás szüli a legszebb magányt. Közben: a hiány létélménye. Az egy hétig érlelt egyedüllét. Kihordott magány.
Aztán: rövidülő csókok, hosszabbodó levelek.”
    118. Utalás Nannénia egyik későbbi kijelentésére: „A tanulás szedi le tudásunkról a szépség hímporát.”
    119. Az említett hatalmas platánfa ma is a korinthoszi kórházkert ékessége.
    120. A hármas számú Szembesülésben így: „A kétely rohamai. Lebomló szerelem. A lélek kifekélyesedik.”
    121. Az állítás – „az emlékezet ragaszkodik a részletekhez” – voltaképp Déry-parafrázis. A befejezetlen mondat-ban olvashatni: „Az emberi indulatok csakúgy, mint az emlékezet, ragaszkodnak a részletekhez, amelyektől eredetüket kapják s amelyekhez, mint a megifjodás forrásához, mindig kénytelenek visszatérni...”.
    122. A mondat Júlia korábbi levelének egyik kitételére utal: „Te játszani is úgy játszol, mintha fát vágnál.”
    123. A második Szembesülésben frappánsabban: „Úgy érezte magát, mintha zsebében szakítólevéllel készülne minden randevúra.”
    124. Az esemény: Zióta esküvője. Oresztész ide még Júliával érkezik. Ez az alkalom az utolsó, amikor még esélyt ad magának és Júliának, hogy kapcsolatuk újraéledjen. (Bővebben: VIII. rész, 2. fejezet.)

4. fejezet

    125. Ágnes és Júlia hiánya után – harmadjára – itt Oresztész Elektra hiányával szembesül.
    126. A hármas számú Szembesülés tömörebb és hatásosabb képe: „Agyat szeletelő hiány.”
    127. Oresztész ezt pontosabban mondja ki egy későbbi monológjában: „Hiányzol. De a hiány is te vagy.”
    128. A kisregény-Szembesülés megfelelő szövege: „De ez a szerelem eleve a távollétre rendezkedett be. Mindketten az egyszer-majd-vége-lesz tudatával vállalták. Épp ettől volt örökkévaló.”
    129. Vö: „Legfensőbb erkölcsöm a szerelem” (Bodolay Klára).

5. fejezet

    130. Utalás a finnek nemzeti eposzára, a Kalevalára, amelynek rejtelmeibe később a főiskolás Elektrát épp az az agriai tanára avatja be, akivel Oresztész már családos emberként, és bőven túl a regény fő idősíkjain, hosszú ideig maradandónak látszó barátságot köt.
................................
    135. Valószínűleg: ugyanaz a kiserdő, amellyel az I. rész 1. és 5. fejezetében találkoztunk.
    136. Mindkét idézet pontatlan. Eredetileg: „A szavak nem ugranak véletlenül egymás mellé” (Sütő András: Csillag a máglyán) és „...ha szolgaságra termettünk, akkor önmagunkat eltűrni csak az képesíthet, ha megszeretjük a béklyót, amit ránk raknak” (Déry Tibor: Kedves bóper).
    137. Visszautalás Elektra sajátos indoklására, miért is nem akart kimenni Oresztésszel apja fóti sírjához.
    138. A felbukkanó alakok valószínűleg Agamemnon tanítványai. (Nem tudni, hogy a valóságos homályból avagy Oresztész emlékezetéből lépnek-e elő, netán Agamemnon szelleme idézi fel őket.)
    139. A pontos Sütő-idézet: „Az igazságnak nem kritériuma, hogy kinek a neve díszlik a homlokán” (Csillag a máglyán).
    140. Oresztész itteni monológja mintegy előképe az utolsó (IX.) rész 5. fejezetében olvasható nagy lélegzetű hitvallásnak.

6. fejezet

    141. E lírai betét voltaképp a II. rész 6. fejezetében olvasható „Oresztész tudta, hogy Elektra eljön hozzá” kezdetű költői szövegnek a parafrázisa. Az itt picit nehézkessé fogalmazott kulcsmondat a második Szembesülésben még így hangzott: „Oresztész tudta, el kell veszítenie Elektrát.”
    142. A megjelenített helyszín: Korinthosz, ahol Oresztésznek majd ténylegesen szembe kell néznie Elektra elvesztésével.

V. RÉSZ

    143. Eredetileg így: „Lépj utadra, férfi légy!”, Euripidész: Élektra, 694.

1. fejezet

    144. Nem véletlen, hogy ez az epizód pontosan ide, a regény középpontjába került (a középső rész élére). Az Utószó megfogalmazása szerint: „...e régió tartalmazza (...) a regény zéruspontját, Oresztész eszmélésének nulla-szintjét. Hiszen voltaképp minden ott kezdődik, Ágnesék háza előtt a nagy gesztenyefa alatt azon a szeptemberi estén: Oresztész itt döbben rá férfi-voltára...” Hogy ez a „zéruspont” épp ide, a regény „tömegközéppontjába” került: a szerző tudatos szerkezet-építésének következménye. E késleltetésnek köszönhetően (miután már csaknem mindent tudunk az Ágnes-szerelemről!) a regény új lendületet vesz. Felfrissülnek a már-már unalomig ismételt és variált kulcsmondatok, visszamenőleg is kiegészül, kitágul értelmük. Ugyanakkor az elméleti fejtegetések is megritkulnak, több lesz a mozzanatos elem, az életszerű epizód. A szövegek hangneme is könnyedebbé válik, kevesebb szentenciaszerű ítélettel találkozunk és megszaporodnak az inkább ironikus, szellemes megállapítások, a Cecil M. Joepardy aforizmáira, Tsúszó Sándor aranyköpéseire, Bodolay Klára naplójegyzeteire történő utalások. A Szembesülés egységes stílusán belül érezhető váltás történik.
    Mintha mindez már Éva feltűnését készítené elő, amelyre a következő rész második fejezetéig azonban várnunk kell.
    145. Egy szemléletes hasonlat érthetetlen módon kimaradt a regényből, holott a korábbi szövegváltozatban benne volt. Éspedig: „Úgy tartotta tenyerén a frissen feslett fényes barna gesztenye egyszeri csodáját, mintha az öreg Yorick koponyája lenne a hamleti szerepben.”
    146. A hangverseny közben beálló áramszünet epizódját a szerző beépítette Karnyújtásnyira c. novellájába, azzal a különbséggel, hogy ott az előadó a szuroksötétben tovább játszik, és csak akkor szakítja meg a zongoradarabot, amikor újra felgyúl a fény és a közönség egy spontán feltörő, minden zenét elsodró tapssal jutalmazza „vak” játékát.
    147. Janka néni: idős zongora-tanárnő, aki házába annak idején befogadta a villájából kiűzött Bródy-családot, s akihez Oresztész gyakran elkísérte a különórájára igyekvő Ágnest.
    148. Levelében Oresztész ezt az elvet „az adott pillanat princípiumának” nevezi. Lényege nagyjából egybevág a horatiusi „Carpe Diem”-mel.
    149. A kronológiával, az életkorokkal, mint korábban, itt is „baj van”. A pontos, az életrajzi részletekből rekonstruált Oresztész-biográfia szerint ott, Ágnesék háza előtt azon a szeptember 29-én Oresztész még nincs tizenöt éves.
........................
    154. Utalás Stanislaw Lem Visszatérés c. regényére, illetve arra, hogy ennek egy bizonyos részletét felolvasva („Első igazi éjszakánkon, amikor karomban elnyomta az álom..” stb) Oresztész – talán akarata ellenére – erotikus reakciókat váltott ki Ágnesből. Ekkor a lány rágyújtott, hevesen szívni kezdett, és hogy a testét elöntő kellemes bizsergést megtartva vezethesse le feszültségét, pár szippantás után „tudod, hogy cigiznek a cigányok?” kérdéssel fordult Oresztészhez, s kezébe nyomta az égő cigarettát. Hősünk nem tudta, várta hát az eligazítást. „Szívj egy mély slukkot, de ne pazarold el a füstöt, és ne fújd ki, hanem add át nekem”. Az ifjú csak „menet közben” értette meg a dolog lényegét, de utána még évekig nikotin ízűnek képzelte a csókot.

2. fejezet

    155. E lírai betét, holott a város nevét egyszer sem említi a szerző, nyilvánvalóan Oresztész szülővárosának, Argosznak az apoteózisa.
    156. Utalás bizonyos argoszi helyekre, utcákra: a hársak szegélyezte folyóparti sétányra, a Kalapra és vidékére, a Galagóra, a Magas utcára.
.........................

3. fejezet

    160. Az idézet forrása: Németh László Görögök, vagy a halott hagyomány c. tanulmánya.
    161. Mindez a második Szembesülésben epikusabban, érthetőbben: „Amikor Elektra megérkezett Argoszba, még nem sejtette, hogy Oresztészszel fog találkozni. Sorra látogatta régi barátait, elment a rokonokhoz is. Otthonosan mozgott a régi utcákon: ösztöneibe mélyen beleivódtak az argoszi hangulatok, tudatának legféltettebb rekeszeiben ott szorongtak a szülővárosáról őrzött képek.
    Szeretett ide érkezni. Szeretett itt lenni. Nem, nem az emlékek miatt: mi sem állt távolabb tőle, mint a nosztalgikus ábrándozás. Nem is az emberek miatt: Athénban már több a barátja. Hanem azért, mert itt mindenki tudta róla, hogy ő Agamemnon leánya. Ekként kezelték, vették körül szeretetükkel, nézték el gyakori pimaszságát, devianciáját.
    Egyedül Oresztész volt az, akivel önmagaként, apja azonosító hátteréből kilépve találkozhatott.”
    162. A regény második felének kulcsmondata: „Nincs hontalanabb a két hazával vertnél” – itt bukkan fel először; később megfogalmazást nyer Ágnessel (VIII. rész, 1. fejezet) és Júliával (VIII/2.) kapcsolatban is.
    163. Az ismeretségük óta Argoszba sokadszor érkező Elektra mindig a Bercsényi utca elején lakó dajkájánál szállt meg, ahol már általában várta Oresztész üzenete. Róza néni legtöbbször maga is csak Oresztésztől értesült arról, mikorra várható Elektra megjelenése.)
    164. Utalás Fódoszra, a későbbi néptribunra, aki ekkor még egyetemi oktatóként az agamemnoni örökség leghitelesebb megjelenítője, s akit a Tanítványok, mint maguk között rangidőst, mesterüknek tekintettek.
    165. Fódoszék lakása a Kronosz téri Gasztronom udvari lépcsőházából nyílott. Az ide Elektrával érkező Oresztésznek itt volt módja először szembesülnie mindazokkal az elvekkel, amelyeket ugyan a lány már korábban beléje oltott, de motiválni csupán érzelmileg tudta őket. Fódosz ezzel szemben a gondolkodó ember tekintélyével és a másikban is a... ...................................... ...tisztelve tudta megteremteni azokat a... .............................................
    166. Fódosz fiatalon meghalt felesége talán az egyetlen olyan barátjuk volt akkoriban, aki maradéktalanul elfogadta szerelmüket, együvé tartozásukat, s lehetősége szerint – akkor is, ha férje házon kívül volt (vagy akkor igazán?) – mindig alkalmat teremtett ahhoz, hogy Oresztész és Elektra, ha Argoszban bujkálni kényszerültek, náluk találkozhassanak. (Erre leginkább már új, végleg soha fel nem épülő kertes házukban került sor.) Ezek a délutánok és éjszakába nyúló esték a legritkábban váltak intim légyottokká, hiszen kívülük Fódosz különböző rendű és rangú tanítványaival, barátaival általában tele volt a ház lakható része. Ha már órák óta együtt múlatta az időt a társaság s megéheztek-megszomjaztak, előkerült a szalonna, hagyma, valamelyikőjük elment borért, kenyérért (e kettő mindig példátlan gyorsasággal elfogyott Fódoszék háztartásából), együtt rakták meg a tüzet a nagy szilvafa alatt, megkeresték „a legutóbbról maradt” nyársakat. Pár perc múlva már csöpögött a friss kenyérre a kormosan fekete zsír, sercegett alatta a hagyma – és ízlett, nagyon ízlett hozzá az olcsó, savankás, könnyű asztali bor. Ha Oresztész később visszagondolt ezekre az alkalmakra, mindig elfogódottsággal tette és abban a biztos tudatban, hogy Elektra szerelme sokkal kevesebbet jelentett volna számára, ha e kapcsolat révén nem avatódhatott volna be abba a társaságba, amely hitelesen jelenítette meg számára mindazokat az értékeket (és, persze: gyarlóságokat), amelyek ismerete nélkül elképzelései az életről és az élet dolgairól egyoldalúak, hiányosan szegényesek maradtak volna. És ez nem csupán bizonyos elvek szintjén... .................................. ...másfajta etikát, viselkedési normát. Ha kicsit túlozni akarnánk: „társasági demokráciát”, amelyre ugyan Oresztésznek jó példái voltak saját homogén baráti körében, de ekkor és itt tapasztalta először, hogy meglett felnőttek és kiskamaszok, tanárok és diákok, befutott költők és írogatni most kezdő zöldfülűek, egyetemi oktatók és a vakolókanalat épp letevő kőművesek, Athénból érkezett magas hivatalnok vendégek és szomszédos szőlősgazdák vagy elfelejtett falusi osztálytársak oly mértékben egyenrangúak legyenek, akárha... ................................................ ...soha példát az apai házban.
    167. Oresztész az Áldozati Havasi Gyopárhoz címzett fogadóba viszi ebédelni Elektrát és annak kisiskolás öccsét, aki néhány év múltán maga is verselni kezd, s írásaival Oresztészt is megkeresi. (Hősünk kicsit zavarba is jött e bizalmat tapasztalván, főleg, hogy az ifjú oly felszabadultan viselkedett, s oly természetes hangon mondott véleményt például Oresztész verseiről, mintha birtokában lett volna annak a... ............................................................ ...és vajon nem csupán rekompenzálása volt későbbi tudatzavarának.)

4. fejezet

    168. Ugyanez a hármas számú Szembesülés tömör és szemlétes megfogalmazásában: „...aki szembefordít önmagunkkal. Aki régi énünkkel, a változások előtti ős-mivoltunkkal kényszerít szembesülésre. Amíg Elektra van, a mivé-váljak a lényeges. Ahogy nincs: a miből-lettem feszít keresztre. Ősanyag és kimunkált végtermék ellentéte. Szinte semmi egyezés! Teljes antagonizmus. A lélek oximoronja.
    És mégis: ezt a szintézist már Elektra nélkül kell elvégezni. Oresztészi mivoltunk legnagyobb, utolsó próbája.”
    169. Apjával, Egiszthosszal soha nem beszélt erről Oresztész. Ekkoriban a köznapi udvariassági érintkezésen túl alig is voltak egymással beszélő viszonyban. Egiszthosz ugyanis, amikor megtudta, hogy fia kapcsolatot tart fenn Elektrával, s hogy otthonukban is meglátogatta őt és Klütaimnésztrát, bár a fiatalok kapcsolatának komolyságáról, szerelmükről fogalma sem volt, mégis: árulónak tartotta fiát, s ezt, finoman és közvetve (felesége, az itt név nélkül szereplő Anorillisz révén) tudtára is adta. Oresztészt ekkor fájdalom helyett a dac „csak azért is”-virtusa önti el, és még nagyobb odaadással fordul... ...................................... ...és valószínű: rajongása Elektra és az általa képviselt dolgok iránt hamarább alább hagyott volna, ha Egiszthosz közönyt vagy megértést tanúsít. Ugyanakkor az apai értékrendbe sehogyan sem illett bele ez a kapcsolat, sőt, meggyőződése volt: Oresztész nem is érez semmit Elektra iránt, az egészet csak azért csinálja, hogy őt, Egiszthoszt a végsőkig elkeserítse, hogy szembeszálljon vele. Lehetetlennek, elképzelhetetlennek tartotta ezt a fejleményt, és egyáltalán nem értette: mindez egyenes, szükségszerű folytatása az ő és Agamemnon közti kibékíthetetlen ellentétnek.
    170. Célzás korábbi tanulmányaira, arra, hogy az „Elektra előtti” Oresztészt mind egyetemi, mind munkahelyi kötöttsége a természettudományokhoz fűzte, s hogy az „Elektra utáni” nagy összegzésnek mindkét kötöttség áldozatául esett.

5. fejezet

    171. A második Szembesülésben aforisztikusabban: „Az új főnév új igét követel, s az új predikáció maga választja meg a tárgyát”, a harmadikban pedig tömörebben: „Új igét az új főnévhez! Az új szintagmához sosem tárgyalt tárgyakat!”
    172. Elektra nemcsak Oresztészt, hanem Oresztész társait is fel tudta lelkesíteni; rá tudta venni őket: verjék fel hullámokkal az argoszi irodalom állóvizét.
    173. A medertelenné vált vita hevében pontatlanul idézett szöveg eredetileg így fest: „A tolmács hat világnyelven beszélt. A baj csak az volt, hogy ezt egyszerre tette, és így egy szavát sem lehetett érteni” (Tsúszó Sándor: Utazások innen és túl).
    174. A két társ: Thávrohosz és Düplosz, akik Oresztésszel új lendületet adnak az irodalmi szerveződésnek.
    175. Utalás Vresgábiászra, a korinthoszi félistenre és azokra a szokásos évi összejövetelekre, amelyek során az ún. alkotó értelmiséget berendelték magukhoz az olümposzi kiváltságokkal felruházott helytartók, és elmondták, hogyan kellene az íróknak írni, a festőknek festeni, a szobrászoknak szoborni. A regény jövő idejében szerzőnket egy ilyen összejövetel és az azon elhangzott (később újságban is megjelent), akkor már bőven túlhaladott szemléletű hatósági dörgedelem készteti arra, hogy megírja később nagy port felvert Peresztrojkácska című publicisztikáját, ezzel kiváltva nemcsak Vresgábiász személyes haragját, hanem, mintegy ellentételezésül, az akkor már szabadabban gondolkozó athéni szakmabeliek elismerését.
    176. A későbbiekben az események nem egészen olyan mederbe terelődtek, mint Elektra szerette volna. Nézeteinek szélsőségessége, radikalizmusa alighanem újra veszélybe sodorta volna az argoszi fiatalokat.
    177. A meg nem nevezett győztes: Enzémosz, aki az Oresztész-indította magánpályázaton – ennek fődíja egy palack Psenyicsnaja vodka volt, amelyet a résztvevők az eredményhirdetés után a díjazott egészségére késlekedés nélkül el is fogyasztottak – tűnt fel Lecke c. novellájával; később Oresztész szerkesztőtársa és kisregényével – A spártai fattyú – részben az agamemnoni örökség folytatója. Az is ő, akit az egyetlen egyszer átadott Agamemnon-díjjal Fódoszék szervezete másodmagával kitüntetett. (A másik díjazott: Emlaiosz, aki sajtó alá rendezte Agamemnon forgalomból kivont főművének második kiadását.)
    178. Oresztésznek ekkor már feltett szándéka volt, hogy Agamemnon tanítványait is bevonja a közös munkába, nyilvánosságot biztosít számukra. Ezt a tanítványok nem fogadták egyértelmű lelkesedéssel; olyikuk továbbra is csak Egiszthosz fiát látta benne.
    179. .............................. ...jegyzőkönyv és hangfelvétel is igazolja.
    180. A plagizálás vádja már csak azért is... ..........................stván: Széke... ......................... ...özösség éves összejövetelén. (Dercenienzisznek egyébként nem ez volt az első gya... ............ ...egy úgynevezett szkeccs, amely a helyi napilapban... ...ismert kabaréjelenet.)
    181. A meg nem nevezett zenész: Daltü Lajdonosz.
    182. És viszont: épp Oresztész révén vált szalonképessé mindazok szemében, akik múltbéli... .......................... ...még ha ilyen furcsa viszonzásaként is a számára általa biztosított előnyöknek.
....................

6. fejezet

    187. Az „Elektra színeváltozásait” leíró lírai betét Oresztész különböző monológjaiból vett mondatokból épül fel: Oresztész hol fehérben, hol feketében látta Elektrát, szürkének találta, halott-sárgának, őszinte-kéknek, hamis-zöldnek. A kivétel: „Elektra átlátszó-meztelen” – ennek analógiáját egyik megnyilatkozásban sem találjuk, így akár azt is állíthatnánk, az egész betét ennek a megközelítési lehetőségnek a kedvéért született meg. Mindez egyszersmind a szerző szemérmességét is példázza, amellyel Oresztész és Elektra szerelmét szemléli.
    188. A második Szembesülésben kevesebb pátosszal és kicsit ironikusan: „Soha nem tudta eldönteni, hogy Elektra áldozati bárányként avagy égetnivaló boszorkányként érdemli-e meg jobban a máglyát. De hogy megérdemli, abban percig sem kételkedett”.

VI. RÉSZ

    189. Euripidész: Élektra, 128.

1. fejezet

    190. A szerző itt óvatosan arra céloz, hogy a regény jövő idejében Arisa – minden különbözősége ellenére – Darrávia szerepét kezdi betölteni Korinthosz szellemi életében. Jelentősége egyre nagyobb lesz Oresztész számára is: Ziótához hasonlóan „az igaz nőbarát” alakját ölti.
    191. A két grácia: Tertisz és húga. Oresztész, ha Korinthoszba érkezett, soha nem mulasztotta el meglátogatásukat kis kültelki házukban. Állandó vendége volt vasárnapi ebédre a nővéreknek még akkor is, amikor érdeklődése Júliához, az éppen Korinthoszban tartózkodó Elektrához vagy később Évához fűzte.
    192. A Korinthosz melletti kirándulóhely: a Borzsosz, ahol Elektra néha heteket töltött bérelhető víkendházakban Agamemnon közelebbi és távolabbi tanítványaival. (Erről egyikük meg is emlékezik jó másfél évtizeddel később megjelenő Naplójában.)
    193. A körülmény, hogy Oresztész és Elektra együtt érkezett Korinthoszba: első nyilvános vállalása szerelmüknek.
    194. Tudjuk, hogy csak játékról – de véresen komoly játékról – volt szó. Oresztész és Elektra valójában nem akart összeházasodni. Hogy közelebbi ismerőseiknek, barátaiknak mégis bejelentették e szándékukat, azzal csupán szondázni, tesztelni akarták őket: reakcióikat megfigyelni. Fontos tanulsága volt játékuknak: akik külön-külön elfogadták őket, s akik lelkük mélyén tudták, Agamemnon és Egiszthosz gigantikus ellentéte épp így, a sarjak által oldódhatna fel – nos, azok is megrémültek e sorsszerű egymásratalálástól; talán úgy érezték: kirekednek ennek az ellentétnek az átéléséből, nélkülük-kívülük történik eztán minden: a szerelmesek magukra veszik az összes átok és jóslás, kárhozat és bosszú, áldozat és feloldozás felelősségét. A mosolyok mögött ott bujkált a rémület és az idegenség. Darrávia hiába mondta szemükbe: „A természet szereti a kerek dolgokat”, másnap már ellenükben működött, rémhíreket terjesztett. Amikor Oresztész értetlenségében felkereste az idős hölgyet, az indulatosan kifejtette: „Elektra tönkre akar tenni téged. Azért bolondított magába, hogy apjáért bosszút álljon – rajtad, ha már Egiszthosszal nem mer szembeszállni.” Nannéniának a hírre elborult az agya: ordított, toporzékolt, Elektrára még kezet is emelt. Oresztésznek később így magyarázta dühkitörését: „Mindenáron megakadályoztam volna házasságkötéseteket. Agamemnonnak már mindegy, de Egiszthosz belepusztult volna, ha a fia elárulja.” Sokak reakciója ennél józanabb, természetesebb volt. Fódosz elégedetten csettintett: „Na már még!”, és gyorsan újratöltötte a kupicákat. Vardiosz, a történészprofesszor, aki szintén feltétlen híve volt Agamemnonnak (a legenda szerint a külföldre távozó nagybeteget ő és Fódosz hordágyon vitte át a határon), őszintén örült a bejelentésnek; ebédelni hívta Oresztészt, közben mondta: „Ha egy nappal később elválnátok, már akkor is megcselekedtétek, ami küldetésetek. Ha nem is lennétek egymással boldogok: a társadalmi konszenzus lehetőségét akkor is tenyéren nyújtanátok Argosz népének. Nem tudom szebb és nagyobb szimbólumát elképzelni a megbékélésnek, mint együttvalóságotokat”. Az egykorú barátok egyszerűen csak gratuláltak; a fiatalemberek kis kárörömmel, a lányok kis irigységgel képzelték magukat barátjuk-barátnőjük bőrébe. Koldia egy üveg vermutot bontott fel, hogy Aphroditének áldozatot mutassanak be hármasban.
    A tény, hogy a Nyájas e részt olvasván komolynak hiszi a házassági szándékot, s nem tudja: játékról volt szó, talán a szerző azon szándékát szolgálja, hogy magát a Nyájast is tesztelni akarja: hogyan fogadja a hírt.
    195. A helyszín: az Áldozati Fehér Kőhöz címzett fogadó.

2. fejezet

    196. Innen kezdve – egészen a 4. fejezet elejéig – a szerző egy érdekes stiláris kísérletének lehetünk tanúi: az események pontosan betartott, szakaszonkénti fordított időrendi sorrendben követik egymást. Nem egyszerűen a visszafelé forgatott film esetéről van tehát szó, hanem az egész olybá fest, mintha a filmszalagot előbb hosszabb-rövidebb szakaszokra vágták volna fel, s aztán fordított sorrendben ragasztották volna össze. Egy-egy intervallumon belül így „minden rendben van”, csak amikor egy epizód végére érünk, akkor nem az utána következő, hanem az időrendben előtte álló rész kerül sorra. Ez a különös reciprok kronológia – minden bizarrsága ellenére – nem üres formai fogás: az események visszafelé hatóan minősítik és értelmezik egymást. Talán az sem véletlen, hogy ebben a fejtetőre állított eseménysorban találkozunk először Évával. (Ezt a tartalmilag és stilárisan összefüggő epizódsort a szerző Előfogalmazások egy nagyregényhez címen külön szövegként is bejegyezte munkanaplójába.)
    197...........................ha csak egy villanásra is: találkozik Évával.
    198. A második Szembesülésben kevesebb „ködösítéssel”, egyértelműbben: „Oresztész sétált a Majmok Szigetén, elhaladt a trójai győzelem tiszteletére állított örökmécs előtt.
    199. Egy levelében Oresztész mindezt találóbban tálalja: „Ismerősökkel találkoztam, Kadásszal, a negyvenévesen is még ígéretes fiatal kezdő művésszel; Bargiusztosszal, az akkor még méltán fel nem fedezett, utóbb kizsákmányolt írózsenivel; a „hadd menjen a harci szekér” felkiáltásáról utóbb elhíresült Pusszosz Giusztosszal, az avatóünnepélyek később felkent ügyeletes vezérszónokával és az érettségi találkozók alkalmából celebrált gulyáspartik ceremóniamesterével; Petróciosszal, a macedon költővel, aki ekkor még nem tudta, hogy ő az. Ez utóbbival meg is álltam beszélgetni. Akkor érkezett oda Elektra és Püladész.”
    200. Kölcsönzés Euripidésztől. Nála így: „...hisz hárman egyek vagyunk”, Oresztész, 1192.
    201. Talán a kisregényben kevésbé sután: „Eddig is hárman voltak egymás fogadott testvérei, mondja, hárman maradnak ezután is. Mit számít az, melyikük fogja Elektra kezét: ő-e vagy Püladész.”
    202. Akit meglátogatnak: Mükhélosz, aki végzett bölcsészként a városszéli laktanyában kapott posztgraduális alaki kiképzést.
    203. A már említett Oresztész-levélben frappánsabban: „Talán Püladész is megérdemli, hogy legyen egy első Elektrája”.

3. fejezet

    204. Eredetileg: „Püladész, tudom, hogy minden emberek közül / legelső, legjobb, leghívebb hívem te vagy”, Euripidész: Élektra, 82–83.
    205. Oresztész azért nevezi Aphrodité városának Korinthoszt, mert szerelmei (Ágnes kivételével) mind ide kötődnek: Júliának és Évának szülővárosa, Elektrával pedig itt vállalták először nyilvánosan kapcsolatukat.
    206. Az Áldozati Fácánhoz címzett fogadó, ahol Elektra és Püladész „egymásra talált” egy nappal azelőtt, mint ahogy Oresztész Korinthoszba érkezett volna. (Kadász, aki velük múlatta idejét a fogadóban és szemtanúja volt Elektra „hűtlenségének”, riadt telefonhívásokkal sokkolta a korinthosziakat: mi lesz most?!)
    207. A „jövőbe emelt múlt” stiláris fogásának az alkalmazása a második Szembesülésben sikeresebb: „Holnap ilyenkor már tudtad: a ténynek, hogy Éva nem egyedül, hanem Andreisszel érkezett Nannéniához, jelentősége volt ahhoz viszonyítva, hogy Elektra pedig Püladésszel jött a Majmok Szigetére. A mással érkezés – mint motívum – holnap már azt jelentette számodra: valami véget ért, mert másvalaminek kell helyet adnia.”
    208. Utalás arra, hogy Oresztész nem akarta Nannéniánál bevárni az Apollónak szentelt áldozás időpontját; csak azért maradt még pár percig, hogy az első áldozására érkező Éva kipirult arcát megfigyelhesse, vékony gyermekhangját meghallja. Ha nem lett volna randevúja Elekt... .....................................................................
    209. Az Előfogalmazások egy nagyregényhez című szövegváltozatban így: „Éva nem hozott rajzocskát, sem maga gyúrta ügyetlen szobrot, sem faragott gyökeret, papírból ragasztott figurát. Hogy is lesz itt ma áldozás? Nem haragszik meg Apolló szigorú papnője? Átlépni ennek a szentélynek a küszöbét valami csinálmány nélkül? Oresztész búcsúzik, s a pillantás, amellyel Éva ránéz, mielőtt lesütné szemét – elgondolkodtatja. Ha nincs benne az Elektra-ízű készülődés, vagy ha előre tudja, hogy Elektra majd Püladésszel érkezik, talán belekapaszkodna ebbe a tekintetbe, s talán azt is észrevenné, milyen kihívóan mosolyog az Aphrodité-szobor a szoba sarkában.”

4. fejezet

    210. Az Előfogalmazások...-ban így: „...a kategóriájukat vesztett szubsztanciák izgatott serénykedése, hogy besoroltassanak valahová. Mert ami nem tartozik sehová, aminek nincs osztálya, rendje, törzse, ami nem oszlik alcsoportokba és nem képez hasonmagáival főcsoportot, ami alkalmatlan a klasszifikálásra – az nem is létezik, az csupán a létezés szintje alatti árnyékdimenziókban lebeg negatív tartalomként, mint olyas valami, ami hiányzik a létezés jól kidolgozott rendszeréből.”

5. fejezet

    211. Előrevetített látomás: minden bizonnyal Darrávia temetése, amikor Oresztész már Évával... .................................................
    212. A helyszín: Darrávia népi barokk házikója a Kinematosz utcában.
    213. Utalás Arisára, az idős hölgy legkedvesebb tanítványára.
    214. Aiszkhülosz: Agamemnon, 138–14l.
    215. Darrávia jeleníti meg Agamemnon életének azon epizódjait, amelyek a korábban feltétel nélkül elfogadott történeti hőst negatív, vagy legalábbis nem egyértelműen pozitív szerepben mutatják be.

6. fejezet

    216. A regény talán legmozzanatosabb, helyenként már-már pikareszkszerűen fordulatos, felpörgetett fejezete: Oresztész és Püladész kalandos utazása Odeszszába, ahol is a tanulmányútra oda vezényelt Elektrát látogatják meg.
    217. A megjegyzés arra vonatkozik, hogy a két jó barát később athéni diáknak adja ki magát, így jutnak be a diákszállóba.
    218. Az akkori argoszi szokásjog szerint – spártai mintára – a repülőjegy-igénylést két héttel korábban kellett bejelenteni az Aeroflot irodájában.
    219. Utalás a korábbi telefonbeszélgetésre, amikor is Elektra szavait, midőn bediktálta az odesszai kollégium telefonszámát, Püladész félreértette; „kettő-hat-nyolc–három nulla”, mondta a kagylóba Elektra, és így értette: 2-6-8–000, Püladész pedig így értette félre: 2-6-8–3-0.
    220. Püladésznek korábban Koldia volt a kedvese (ő Elektra argoszi osztálytársa, „oskolai barátnéja”, aki Oresztész legközelibb nőbarátjainak sorába tartozott. Ha Oresztész egy vacsorameghívás, fogadás, házibuli idején épp egyedül volt, Koldiára mindig számíthatott: percek alatt elkészült és Oresztész oldalán bárhová szívesen elment. Ezeknek az együttes megjelenéseknek az okán Argoszban többen hitték, kettejük közt „komolyabb” viszony is fennáll.)
    221. Kölcsönzés Euripidésztől. Eredetileg így: „Püladész, légy boldog, eredj, vedd / Élektrát feleségül” (Élektra, 1338–1339).
    222. Püladésznek komoly kellemetlenségei támadtak az egyetemen amiatt, hogy közvetlenül a vizsgaidőszak előtt elutazott. Bűnét tetézte, hogy majd’ mindegyik oktatójának üdvözlőlapot küldött Odesszából, amelyeken pár humoros megjegyzés erejéig Oresztész (aki egyébként nagyrészt inspirálta ezeket az üzeneteket) és Elektra szavai is szerepeltek. Különösen zokon vette a dolgot „az utólag bátor tanárnő” (a regényben ez állandó „eposzi körülírása”), aki elvárta volna, hogy Püladész előre bejelentse távozását, s részletesen beszámoljon arról: kivel, kihez, miért utazik, és egyáltalán: mi ez a szerelmi háromszögelési játék. (A rossz nyelvek szerint ilyen részletes beszámolóval szolgált a tanárnő számára az általa favorizált költőnek, Rosszandrosznak a felesége, midőn hiteles és átélhető módon adta elő nászéjszakája változatos történéseit.)
    223. A helyszín az Odesszai Operaház.
    224. Utalás Eizenstein A Potyomkin páncélos c. filmjének egyik emlékezetes jelenetére. (Itt jegyezzük meg, hogy Oresztész nemcsak Püladészt késztette arra: leveleket írjon az otthoniaknak, hanem ezt maga is megtette. A Potyomkin lépcsőt ábrázoló, Koldiának küldött képeslapra például ezt írta: „Ennyi lépcsőt még akkor sem másznék meg, ha te várnál rám a tetején”.)

Következnek a VII., VIII., IX. rész jegyzetei

---

---