Ez archív oldal. A nyomtatásban megjelent Szmbesülés oldalait LÁSD ITT!
ez a kifürkészhetetlen, titokzatos, egyszerre vonzó és taszító, sorstragédiákból kilépett ógörög tinédzser nem más, mint Agamemnon bosszúvágyó leánya
VII.
rész
|
VIII.
rész
|
IX.
rész
|
1.
A regény élére illesztett ajánlást érdemes összehasonlítani a korábbi opuszokéval.
A drámakísérletet így ajánlotta akkori kedvesének a szerző: „Elektrának, engesztelésül”;
a kisregény komolykodó elhivatottsága: „Agamemnon emlékének”; a novella már
váltást mutat: „Évának az Elektrákról”.
2. A görög betűkkel írt mottó megfelelője: „Meglásd,
holnap könnyebb lesz a szó, mely ma kimondhatatlan.” Az idézet forrása ismeretlen.
(Lásd az Utószó idézetekkel foglalkozó fejezetét is!)
3. A részek elejére illesztett mottók minden esetben az ógörög drámaírók műveiből vett idézetek. Forráshelyüket az alábbi kiadvány alapján adjuk meg: Görög tragédiák, Magyar Helikon, Bp., 1980. Ford.: Devecseri Gábor. – A szerző neve és a mű címe után a verssorok drámán belüli sorszámát közöljük. Esetünkben tehát: Szophoklész: Élektra, 1005–1006.
1. fejezet
4.
A forráshoz hajló és a víztükörben magát szemlélő lírai hős motívuma nyilvánvalóan
mitológiai és folklór-eredetű. Elegendő, ha csupán Narküszszosz példáját említjük
vagy utalunk a bartóki Cantata profanára: „Csak tiszta forrásból”.
5. Ugyancsak a népi hiedelemvilág az eredetvidéke
a denevérek és a páfrányok szimbolikus megjelenésének. Ezek Oresztész számára
a sejtelmesség, a kifürkészhetetlenség, a csak ezredévenként ismétlődő csoda
jelképei. (Itt jegyezzük meg, hogy a mitológiai és folklór-párhuzamok sokaságából
csupán néhányra térünk ki a Jegyzetekben; hiszen feladatunk nem ennek a világnak
a megjelenítése, hanem sokkal inkább a mű belső összefüggésrendszerének és azon
áthallásoknak a regisztrálá... ............................................................................
...
2. fejezet
6.
A regény gyakran visszatérő mondata: „Mindenkinek megvan a maga Elektrája” –
itt bukkan fel először. A kijelentés bizonyos tekintetben a mű egyik elméleti
alapját képezi; a szerző azon feltételezését jeleníti meg, amely szerint mindnyájunk
életében adódnak olyan sorsszerű találkozások és katartikus helyzetek, amelyek
felborítják korábban kialakult értékrendünket. A Szembesülés kulcsának is nevezhető
mondat többszöri és hangsúlyos megjelenése azonban nem a vak végzet elkerülhetetlenségét
példázza, hanem – árnyaltabban – azt, hogy a sors, a Püthia megjósolta jövő
mindig konkrét szituációk és valós személyek formájában jelenik meg az individuum
számára.
7. Az eddig következetesen egyes számban használt
személynév itt tűnik fel először többes számban, általános értelemben. Elektra
egyetlenségének ilyetén kiterjesztése a mű egyik fő jellegzetessége; voltaképpen
az Elektrák (és később az Évák) párhuzamára épül a regény egész szerkezete (bővebben
erről az Utószóban).
3. fejezet
8.
Az általános „elektraság” itt újra konkretizálódik Ágnes alakjában. Mint Oresztész
„első Elektrája” – egyben első szerelme – e helyen tűnik fel először, s nagyjából
végigkíséri a regényt. Az Ágnes-szerelem epizódjai, emlékei felbukkannak szinte
minden fejezetben; az új szerelmek is mintha „Ágneshez képest” fogalmazódnának
meg. Ebben a vonatkozásban Ágnes a regény origója, Oresztész eszmélésének és
férfivá válásanak zéruspontja.
9. Az itt sorakozó állóképek történetbe foglaltan
megtalálhatók a szerző A hársak alatt c. elbeszélésében, így például a temetői
jelenet, amikor is Oresztész saját nevét pillantja meg egy sírkövön, azzal a
különbséggel, hogy míg ennek itt szimbolikus a jelentése, addig a másik írásban
a hűs „csak” azonos nevű nagyapja sírjánál töpreng élet és halál dolgairól.
További átfedések: az őszi eső motívuma, az ázott filmplakát, illetve a szemléletes
metafora: „nevek és évszámok a fejfákon – a halál telefonkönyve”.
10. Utalás Ágnes apjának későbbi munkahelyére, az alexandriai
atomerőműre, amely nem véletlenül jut Oresztész eszébe a Szomolisz Park óriáskerekéről.
A párhuzam beszédes: míg Argoszban Ágnes apja főmérnökként is csak olyan méltatlan
megbízatásokat kapott, mint az említett óriáskerék villamosítása, addig – alacsonyabb
beosztása ellenére – Alexandriában (ahová a család átköltözött) a világ új csodájaként
emlegetett nukleáris létesítmény elektromos idegszálait vezethette.
11. Az említett helyszínek szinte kivétel nélkül
feltűnnek a szerző más írásaiban, így a Csatornapart a Ne gondolj a... .....................
...
4. fejezet
12.
Utalás Bornemisza Péter Magyar Elektrájára.
13. A kettes számú Szembesülés-változat ennél tömörebben
fogalmaz: „Az új értelmében először kimondott szó: Én. Az első ragozás: Én,
Te. A határvonalak kijelölése: bennem, kívülem. Mert: a világ nem egynemű. Nem
egyenletes. A heterogén környezet csak mibennünk nyerheti el harmóniáját.” Pár
sorral lejjebb: „Ágnes nem magyarázott. Nem indokolt és nem következtetett.
Csak volt. De létezésének intenzitása meghatározta az irányokat. Oresztész választhatott:
közeledjen, távolodjon. Oldalazni nem lehet: tiltják az erővonalak. Súlyos elhatározás.
Még meg sem érett a lélek, és máris döntenie kell: milyen legyen.”
14. Először találkozunk a regény címszavával. És bár
az egész mű az általánosabb értelemben vett szembesülésről szól, a kilenc rész
mindegyikének negyedik fejezetében (és kivételként még két helyütt) külön és
hangsúlyosan, vezérmotívumként szerepel a szembesülés mint konkrét pszichikai
folyamat, mégpedig mindig ilyen típusú mondatokban: „És Oresztész szembesült”,
„Oresztész újra szembesült” stb. (Hogy kivel, mivel, arra az Utószóban igyekszünk
választ adni.)
15. Valamennyi negyedik fejezet egy-egy hasonló személyes
definícióval zárul: „Én – én vagyok”, „Júlia – Júlia”, „Én – nem vagyok a régi”
stb.
16. Lásd: Aiszkhülosz: Áldozatvivők, 297–300.
5. fejezet
17.
Agamemnon említésével a történeti múlt szüremlik be a regénybe. Ezekre az idő-visszalépésekre
általában az egyes részek 5. fejezetében kerül sor.
18. A később megnevezendő alak: Egiszthosz. Egyben előrevetítése
Oresztész vívódásának: a lelkiismeret erünnoszai üldözik mindaddig... ..............................
...ebben az áttételes formában sincs joga arra, hogy... .............................
...csupán erkölcsi aggályai okán.
19. A fogalom – „elidegenedés” – nem egzisztenciálfilozófiai
értelemben kerül a szövegbe, hanem egy anonim újságcikkre történő utalásként.
(Lásd még... ......... ...a hon... c. kötetben is, amelynek megjelenését egyébként
Egiszthosz személyes sértésnek tekintette.
20. A kissé átformált idézet forrása: Ottlik Géza: Iskola
a határon c. regénye. Eredetiben így: „...miként a matt-fenyegetés ellen sem
lehet úgy védekezni, hogy felborítjuk a sakktáblát, az igazság nehézágyúit sem
lehet bevonszolni olyan törékeny szerkezetekbe, amilyenek az emberi társadalmak”.
A módosítást szerzőnk valószínűleg azért tartotta szükségesnek, mert az olümposzi
hierarchiára és Spárta hegemóniájára épülő társadalmat nehezére esett volna
„törékeny szerkezetnek” neveznie.
21. A környezet, a helyzet ugyanaz, mint az 1. fejezet
lírai bevezetőjében: hősünk útja egy kiserdőn vezet keresztül; denevérek röppennek
fel, páfrányok levelei hajladoznak sejtelmesen, csupán a forrás hiányzik fájdalmasan
és visszavonhatatlanul, mintha ideológiai okokból betiltották volna.
6. fejezet
22.
Elektra második megjelenési formájaként lép elénk Júlia: Oresztész második szerelme.
Alakja ritkábban tér vissza, szereplése éppen ezért kompaktabb, lezártabb: míg
Ágnes, Elektra vagy Éva története epizódonként bontakozik ki, a kronológiai
sorrend szinte törvényszerű és sokszori megbontásával, addig a Júlia-szerelem
e fejezettől kezdődően és a következő részben időrendben lepereg előttünk; mindössze
két cselekménysorát vetette hátra a szerző: ezekkel a IV. és a VIII. részben
találkozhatunk.
23. A helyszín: az argoszi rádió székháza a folyóparton.
A körülménnyel, hogy hőseink épp itt ismerkedik meg egymással egy irodalmi műsor
hangfelvételén, a szerző nem csupán a történtek véletlenszerűségét érzékelteti,
hanem azt is: a rádió (mint a zeuszi hatalom szócsöve) elrettentő embertelensége
– és „akarata” – ellenére a mindennapok szintjén, az ideológiák iránt érzéketlen
lírai alkatok számára olyan tiszta érzések megszületésének környezetét képezhette,
mint a szerelem.
24. Átformált, csaknem ellenkező értelművé alakított
idézet Szophoklész Élektrájából. Az eredetiben így: „igazságot tudj, aztán szidj
csak másokat” (551).
25. Az idős hölgy, Darrávia évekkel ezelőtt az írogatni
akkor kezdő Júliát neveltlányaként mutatta be Egiszthosznak.
26. Euripidész: Élektra, 67–68.
1. fejezet
27.
A szerző kedvelt stiláris fogásának, a levélformának első alkalmazása. Azzal,
hogy Oresztész levélben mutatja be Júliának argoszi barátait, több nehézséget
is áthidal: egyrészt nem kell külön alkalmat, azaz – szokása szerint – szituációt,
állóképet teremtenie ahhoz, hogy megjeleníthesse benne Ziótát, Tertiszt, Irmészt
és a többieket; másrészt a levélben Oresztész a maga véleményét, viszonyát is
megfogalmazhatja az említettekhez.
28. A kettes számú Szembesülésben frappánsabban: „Ha
nem olyan lennék, mint amilyen vagyok, olyan szeretnék lenni, mint amilyen Tertisz”;
alább: „Irmész az egyetlen igazi Homo Ludens környezetemben; nem pusztán a játékból
adódó élvezetért játszik, hanem metafizikai megközelítésben értelmezi a játszás
folyamatát. Amikor Irmész sakkozik, semmiben sem különbözik attól a festőművésztől,
aki a valóság átlényegítéséhez keresi a legmegfelelőbb színárnyalatot”. (Itt
jegyezzük meg, hogy Oresztész és Irmész ez idő tájt az argoszi egyetem alkalmazásában
állt, s a félvezetők fizikájával foglalkozó tanszék technológiai laboratóriumában
amorf szerkezetű kalkogén félvezetők előállításával és vizsgálatával foglalkoztak,
miközben néha órákon át különböző vegyületű üvegszerű munkadarabokat kellett
csiszolniuk. Ezen órák alatt nagyokat barkochbáztak. Oresztész például feladta
azt a szőke hajszálat, amelyet Irmész majdani fekete felesége megtalál férje
zakóján, s emiatt féltékeny lesz.)
29. A második Szembesülés találóbban fogalmaz: „Zióta
a bizonyítékom arra, férfi és nő között létezhet olyan igaz barátság, mely még
egy gesztus, egy rezdülés vagy akár egy álomkép formájában sem érintkezett a
szerelem és nemiség semmilyen szférájával”.
30. Az eddig távolságtartást is sugalló levélforma a
legszemélyesebb kommunikációba csap át azáltal, hogy Oresztész maga adja át
levelét Júliának, amikor egymás mellé ülhetnek a banketten, amelyet Egiszthosz
tiszteletére rendeztek az alkalomból, hogy hadászati témájú drámáját bemutatták
a Korinthoszi Népszínházban.
31. A barkochbázni kezdő fiatalok csupa olyan feladvánnyal
lepik meg egymást, amelyekről az asztaluknál ülő Darrávia keveset tud. Még a
homéroszi fogalmakat is sajátosan kódolják és dekódolják. Ikarosz levált szárnyát
például Júlia az athéni autóbuszgyár nevéből fejti meg, a Kirké által sertéssé
változtatott tengerészeket pedig az akkor népszerű, ún. élelmiszerprogram fogalma
révén találja ki Oresztész. Darrávia kirekesztve érzi magát, és hiába adja fel
Odüsszeusz hajósainak viasz füldugóját, mert amikor a tárgy anyagára Oresztész
úgy kérdez rá, hogy az vajon amorf struktúrájú cikloparaffin-e, az idős moira
nem tud válaszolni.
2. fejezet
32.
Nannénia, mint a későbbiekben is, Apolló papnőjeként kissé elvontan, néha kibogozhatatlan
költői képekben fogalmazza meg véleményét, mondandóját. Rejtett utalásai, enigmatikus
jóslatai a legtöbbször azt a benyomást keltik hallgatóságában, mintha valóban
isteni titkok tudója lenne, és mintha a rá okosan figyelők, szóképeit vagy titokzatos
ábráit megfejtők közelebb kerülhetnének a dolgok láthatatlan összefüggéséhez.
Ám valójában Nannénia általában ugyanazt a néhány motívumot variálja, s bárhonnan
is induljon monológja, legtöbbször kedvenc rögeszméinek egyikénél végzi. Ezt
azonban ekkor Oresztész még nem látja, ámult figyelemmel issza a papnő szavait,
isteni kinyilatkoztatásnak hiszi véleményét.
33. Utalás a sárgyúrás műveletének rituális voltára.
34. A Júliához kötődő második szerelem lényegét a kisregény-Szembesülés
tömörebben ragadja meg: „Az Ágnes-képezte gátlások őrizték meg Oresztészt számodra,
Júlia”.
35. Oresztész visszafogott vallomásának első mondata
voltaképp ennek a Szapphó-sornak a parafrázisa: „Szólnék hozzád, s fékezi nyelvemet
a szégyen”.
36. Darrávia kiegyensúlyozó szerepet játszott Agamemnon
és Egiszthosz között.
3. fejezet
37.
Az utalás Ariadné fonalára vonatkozik. A Minotaurosz itt az erőszak, a labirintus
pedig a torz társadalmi rend allegóriája.
38. Ezúttal a hármas számú Szembesülésből érdemes idéznünk
a tömörebb megfogalmazást: „Júlia – az első viszonyítási mérce. Vonatkoztatási
alap. A mettől-meddig, a honnan-hová értelme. A lélek etalonja.”
39. Módosított idézet Euripidésztől. Eredetileg így:
„Mi hát a mérték, mely szerint ítélhetünk?” Élektra, 374.
40. Utalás Júlia akkori munkahelyére, a Juvilejnij Unyivermágra,
ahol dekoratőrként működött. A műhely leírását – más szereplőkkel – megtaláljuk
a szerző A fehér kutya c. elbeszélésében. (Ez utóbbiból például megérthetjük,
miért hőköl vissza Oresztész, valahányszor benyit a műhelybe: közvetlenül az
ajtó mögött csupasz próbábu állt, s a belépő egy pillanatra mindig azt hihette,
meztelen emberre nyitott rá.)
41. A második Szembesülésben így: „Az újonnan összerakott
lélek megmozdul. Szép születés. És Oresztész önmagán éli át a beteljesülést.
Autokatarzis.”
42. Utalás a Gyár utcai szentélyre, a kultikus sárgyúrás
helyszínére. (Misztikus varázsát elveszítve később néhány évig Júlia és Zulejka
nevű kandúrja lakhelyéül szolgált. Még ennek előtte egy ízben Oresztész argoszi
és korinthoszi barátai celebráltak e helyt háromnapos újévi házibulit, bőven
áldozva Dionnüszosznak.)
43. Az említett kirándulás vélhető helyszíne az Argoszhoz
közeli Nevikosz (más helyesírással: New Icke, ejtsd ‘nyjú ájk’), amelynek romvára
szerepel a szerző A hajó megy tovább c. kisregényében is. Oresztész és argoszi
barátai ekkoriban egész nyarakat töltöttek a nevikoszi Nagyréten, ahol is a
fürdőzésen, napozáson kívül más élvezeteknek is hódoltak: kártyáztak, sakkoztak,
rádióztak, olvastak, levelet írtak. Ez idő tájt fedezték fel a maguk számára
például Ladányi Mihály költészetét, akinek Kitépett tollú szél c. kötete egy
nyáron át nélkülözhetetlen kirándulóeszköznek számított, fontosabbnak, mint
a váltás úszógatya. Oresztész majd’ minden alkalommal magával cipelte Riga típusú
táskarádióját, amelyen menetrendszerűen meghallgatták a román nyelvű Europa
libera déli rockműsorát, illetve, ha estébe nyúlott kirándulásuk, akkor még
Szkopár Béla újvidéki Futótűzét, később Hangrázdáját. Ugyancsak Nevikoszhoz
fűződik Oresztésznek az a még évekig tartó mániája, hogy mindenhonnan levelet
írt azoknak a barátainak, akik akkor éppen nem voltak vele. Az érdekesség kedvéért
nevikoszi leveleit palackpostára bízta, és a jópofa episztolákat az éppen kiürült
borosüvegekbe tuszkolta, ledugaszolta, majd a folyó szeszélyes sodrára bízta.
És bár minden üzenetben szerepelt a feladó pontos címe, soha egyetlen választ
nem kapott. Ez ekkor ugyanúgy nem zavarta, mint később az, h... ................................................
...
44. Tertisz egy időben nem csupán nőbarátja volt
Oresztésznek. Júlia feltűnése előtt (az Ágnesék elköltözése miatti rezignációból
lassan felépülve) hősünk épp Tertiszhez szeretett volna közelebb kerülni; tetszett
neki a lány különös zárkózottsága, néha titokzatosnak tűnő viselkedése, így
neki küldte elfogult üzeneteit az álmodott zenéről és a táguló Világegyetemben
egymást elkerülő emberpárokról. Minthogy azonban Tertiszt hidegen hagyták Oresztész
gesztusai, e meg sem született szerelem csupán ilyen áttételes módon kap megfogalmazást
a Szembesülésben.
4. fejezet
45.
Oresztész második, Júlia kiváltotta szembesülése.
46. Célzás arra, hogy a természettudományi tanulmányokat
végző Oresztész (minden költői hajlama ellenére) a dolgok racionális értelmezhetőségét
ekkor még többre tartotta az absztrakcióknál.
47. Szophoklész: Élektra, 363–364.
..............................................
..............................................
51. Vesd össze: „...elősegítik egy olyan hamis tudat
kialakulását, amely immunis saját hamisságával szemben” (H. Markuse: One-Dimensional
Man).
52. Mint Steiner is, aki a matematikai egzaktság és
kiszámíthatóság káprázatáról értekezik (saját kiemelésünk).
53. Az itt kifejtett nézetek sok tekintetben a regény
születéséhez is kulcsot adnak. A „fenomén” fogalmának jelen értelmezése és a
bölcselő hajlamú, Korinthoszból rég elszármazott festőművész azon véleménye,
amely szerint nem maguk a vizsgálandó dolgok az érdekesek, hanem a vizsgálandó
dolog struktúrájáról vallott ismereteink összessége – beépülnek a szerzővel
itt azonosulni látszó Oresztész tudatába.
54. Ugyanez tömörebben a szerző munkanaplójában: „A
kierkegaardi szubjektum nem úgy és nem azért tételezi a külvilágot, hogy birtokba
vehesse, hanem azért, hogy a tőle való abszolút különbözőségét kifejezze”.
5. fejezet
55.
Vesd össze: „Oedipus a drámából s a drámában van; Elektra a dráma előtt is volt
s utána is lesz” (Németh László).
56. A regény talán legfontosabb, egyben legmegrázobb
epizódja: a tulajdonképpeni „igazi Elektra” első megjelenése. A hús-vér kamaszlány
itt az elvont, szimbolikus értelmű Elektra harmadik, legerőteljesebb megjelenési
formájaként lép be a regénybe. (Említettük az Előszóban: a korábbi szövegváltozatokban
külön néven – ‘Evelin’ – szerepelt.) A jelenet drámai feszültségét az okozza,
hogy e pillanatában Oresztész nem tudja, kivel találkozott. Egyáltalán nincs
tudomása Agamemnon leányának a létezéséről, s végképp nem sejti, hogy az Irmész
társaságában őt meglátogató hallgatag kamaszlány éppen ő lenne. Az ősi keleti
labdajátékba úgy kezdenek, hogy Oresztésznek fogalma sincs, kivel pattogtatja
órákon át a fehér golyót a zöld asztalon.
57. Elektra megérkezése Argoszba és találkozása Oresztésszel
sokban emlékeztet a görög tragédiák megfelelő momentumára, azzal a különbséggel,
hogy ott a halottnak hitt Oresztész érkezik meg Püladésszel, s nevét, kilétét
eltitkolva keresi fel Elektrát. Mint ahogy – például Szophoklésznál – a drámák
egyik legszebb, igazi katartikus pillanata az, amikor Elektra rádöbben: nem
a halálhírt megerősítő hírnök, hanem tulajdon bátyja áll előtte –, ugyanúgy
a két főhős regénybeli találkozásának is van egy megvilágosító pillanata: az,
amikor a nagy labdacsata után Oresztészék házában Elektra megáll a kifüggesztett,
Egiszthosz tanárkodása idejéből származó hatalmas egyetemi tabló előtt, és az
egykori diákok fényképén végigfuttatva tekintetét – váratlanul, mintegy elszólva
magát – felfedi kilétét, imigyen szólva: „Az ott az anyám, az meg az apám szeretője.”
Oresztész maga is a fotókra mered és némi fejmunka után megfejti a feladványt,
azonosítja a csak egyféleképpen azonosítható szereplőket. Lassan ízlelgetve
felfedezése következtetését, mintegy szándékosan késleltetve az utolsó műveletet,
szinte el-elkapva tekintetét a valóságról, ráhunyorogva a dolgok valódi állására
döbben rá arra, hogy ez a különös viselkedésű koravén gyereklány, akivel már
bizonyosan találkozhatott valamelyik korábbi életében (erre utaltak az ösztönök
legmélyéről feltörő sejtelmek és a Püthia homályos jóslatai), és akit Irmész
„elfelejtett” bemutatni („akit Irmész hoz magával, annak nem a neve a fontos”),
ez a kifürkészhetetlen, titokzatos, egyszerre vonzó és taszító, sorstragédiákból
kilépett ógörög tinédzser nem más, mint Agamemnon bosszúvágyó leánya.
58. Összehasonlításul: Németh László a Szophoklész-tragédiákról
szóló tanulmányában ezt írja Elektráról: „tele van fekete idővel már a dráma
elején”.
59. A II. rész záró sorai szó szerint megegyeznek a
szerző Amikor Elektra megérkezett c. versével.
60. Eredetileg: „Élektra: Karomban tartalak? / Oresztész: Bár örökké tartanál!” Szophoklész: Élektra, 1226–1227.
1. fejezet
61.
A harmadik rész első három fejezete alighanem a regény legszebb, legegységesebb,
legnagyobb műgonddal kidolgozott része. Talán itt található a legtöbb hagyományos
értelemben vett epikus elem is: Oresztész utazása és érkezése Athénba, meghatódott
bolyongásai a történelmi helyeken, találkozása Elektrával, a lakásukban töltött
este, majd magányos csavargásai a belváros nyüzsgésében – mintha „valódi regényt”
olvasnánk: az egész kicsit ki is esik a mű egyébként igen szaggatott, meg-megtörő,
az idősíkokat oly gyakran változtató stílusából.
62. Utalás első találkozásukra. (Lásd az 56–57. jegyzetet.)
63. A buszállomáson játszódó epizód leírása a kettes
számú Szembesülésben összefogottabb: „Úgy fordult meg, mint aki csodát sejt
a háta mögött... Arcának első rándulása kielemezhetetlen volt. Csalódást szerettél
volna felfedezni tekintetében, a hát-te-egy-ilyen-kis-szürke-egér-vagy döbbenetét,
de ez az első pillanat a szorosan egymásra halmozódó érzéseket foglalta magába,
kibogozhatatlan hálózattá kuszálva a hát-megismertél meglepetését, az azt-hittem-el-sem-jössz
váratlan örömét, a nem-ilyennek-emlékezlek bizonytalanságát, a hát-mégis-egymásra-találtunk
meghatottságát és a most-már-csak-együtt fogadalmát.
Még mindig nem tudtad, gyűlöld-e vagy szeresd.”
(Itt hívjuk fel a Nyájas figyelmét a sajátos „második
személyű” szövegtípusra. Elemzését az Utószóban találhatják.)
64. A második Szembesülésben: „Mert a szerelem mindig
új, tiszta és meztelen, mentes a korábbi szerelmek fekélyeitől.”
65. Az itt megszakadó leírás a kettes számú változatban
még folytatódik: „...álomtalan mélységbe zuhantál anélkül, hogy újra elolvastad
volna három napja kapott levelét, amely asztalodon gyönge papírmalom módjára
morzsolta a nehezen örlődő szavakat.”
66. A levelet Oresztész Athénban, megérkezése estéjén
írta; ebben adta meg elérhetősége adatait is Elektrának, aki egy nap késedelemmel
ugyan, de mégís felhívta szállásán: értette is, meg nem is, miért akar vele
ilyen nagyon találkozni Egiszthosz fia.
67. Utalás a levél ezen szövegrészére: „Agamemnon neve
a mi családunkban kimondhatatlan, mind Hádészé. Csoda-e, ha a te létezésedről
sem tudtam, és csoda-e, hogy amikor megtudtam: vagy, s hogy te vagy az, aki
meglátogattál, akkor mozdulni és szólni sem tudtam a meglepettségtől – és a
meghatottságtól. Mire szavaidból („Az ott az anyám, az meg az apám szeretője”)
megfejtettem, ki is lehetsz valójában, te már hirtelen el is köszöntél és halkan
behúztad magad mögött az ajtót. Irmésztől megtudtam, még aznap viszszautaztál
Athénba. Én meg ott maradtam Argoszban, belevetve a végtelen magányba és a nyomasztó
tudatlanságba. Egy teljes évem ment rá, hogy mindent, amit lehetett, megtudjak
Őróla, az előlem apám által gondosan eltitkolt Agamemnonról – apádról. Ugyanez
az esztendő arra is elegendő volt, hogy megértsem: míg gyerek voltam, apám tekintélye
mint hegyezett cölöpöket, úgy verte le bennem az evidenciákat, s ha én sem botorkálni
nem akarok tovább közöttük, sem beleszakadni abba, hogy megfeszített felnőtt-munkával
kinyűvöm valamennyit, akkor hatalmas rugaszkodással fölibük kell emelkednem,
feloldódva egy magasabb értékrendben. Ahhoz pedig nem kellett sem egy év, sem
egy hónap vagy nap, elég volt egyetlen delphoi pillanat, hogy rádöbbenjek: ebben
a felmagasodásban senki más – csak te lehetsz segítségemre.
Ezért írok hát neked Athénbe érkezésem első estéjén
– esztendőnyi felkészültségemmeltől felbátorítva, de pillanatnyi félelmek éles
kései közül, erőt véve férfi-büszkeségemen.”
68. A kettes számú Szembesülésben: „valójában Egiszthosz
kezében volt-e a hatalom, amellyel üthetett, vagy egyenesen a hatalom volt az,
amely Egiszthosz keze által sújtott le?”
69. A regény jövő idejéből ide idéződő epizód jelentéktelennek
tűnik, ám Oresztész itt leírt majdani athéni találkozása Tibériosszal szimbolikus
értelmű. Az ekkor már évek óta Spártában élő szerkesztő ugyanis annak idején
Agamemnon forgalomból kivont könyvét segítette megjelenéshez.
2. fejezet
...................................
72. Talán hitelesebb mondatok a Szembesülés-kisregényben:
„Hagytad, hogy megöleljen. Tudtad, ez nem az az Oresztész, akit három napja
magára hagytál érzelmeivel. Azóta átrendeződtek benne az értékek. Azóta darabokra
szedte önmagát, s egyéniségének mozaikcserepei szétszóródtak térben, időben.
És azt is tudtad: nem segíthetsz neki összeszedni a töredékeket. Hacsak azzal
nem, hogy vagy, s hogy léted intenzitása meghatároz bizonyos irányokat.” A szerző
alighanem azért változtatott utólag ezen a szövegrészen, mert utolsó kitételeiben
erősen emlékeztet az Ágnes-szerelem hasonló megfogalmazására. Érthetetlen viszont,
miért maradt ki ez a szemléletes leírás: „Athén nagy város, mégis kicsinek bizonyul,
ha ketten kettesben akarnak maradni benne. Anyám látni szeretne téged, mondtad,
pedig tudtad, Klütaimnésztra csak késő este érkezik haza. Te voltál az, aki
látni akartad Oresztészt: kabát nélkül, utcai viselkedési pózok nélkül, apád
kedvenc foteljában – vajon ott is annak látszik majd, aminek mutatja magát?.”
73. Vörösmarty és Ybl Miklós együttes említése a helyszínt
Fóttal azonosítja.
74. A jeles argoszi grafikus sorozatának, A fák életének
egyes darabjai szinte minden áttelepült értelmiségi család otthonában megtalálhatók.
A szülőföld ilyen értelmű átmentése különösen jelentős szimbólum ez esetben,
hisz a két fa, amely alatt Oresztész és Elektra összehúzza a két fotelt, hogy
áthajolhassanak egymáshoz, voltaképpen a királyi pár, Agamemnon és Klütaimnésztra
allegóriája.
75. Eredetileg így: „Van, hogy szónál a hallgatás /
erősebb, s van, hogy hallgatásnál jobb a szó.” Euripidész: Oresztész, 638–639.
76. Mikor Agamemnon súlyos betegen Athénba érkezett,
Elektra fényképét küldte el a nagy Menelaosznak, így tudatva a költőfejedelemmel:
sikerült Argoszból kimenekítenie magát. Az Egy mondat Spártáról írója ugyanezt
a fotót postázta vissza, hátlapjára róva elfogult üzenetét. A fényképet Elektra
és anyja ereklyeként őrizte lakásán, különösen Agamemnon halála után, így a
teljes bizalom megnyilvánulásának számít, hogy Oresztésznek is megmutatták.
77. A kettes számú változatban az epizód szimbolikus
értelmét talán nagyobb művészi erővel bemutató szövegrész: „Anyád későn jött
haza; megvacsoráztatok. Közös rábeszélésetekre beleegyezett, hogy ott alszik
nálatok. Klutaimnésztra kivett neki egy pizsamát a szekrényből, aztán magára
hagytátok a kisszobában.
Tudta, hogy apád, a két éve halott Agamemnon pizsamáját
kapta. Rövid gondolkozás után felvette.”
3. fejezet
78.
Utalás Agamemnon forgalomból kivont főművére (bővebb taglalása a IX. rész 5.
fejezetében).
79. Oresztész gondolatait a hármas számú Szembesülés
hiányos és nominális mondatokban közvetíti: „Pánik az agyban. Hát mégsem. Hát
mégis. Meddig várjon? S mivégre? Elmegy. De hátha épp akkor...
Az érvényesség csődje. Visszamenőleg minősítő tagadások.
Hát ennyi. Egy elvetélt epizód.
És a meghatott fogadkozások? Minden visszhangzik. A
valahogy-úgy-kellene-apám-és-apád-között konklúziója. A csak-a-tétlenségre-nincs-mentség
elhatározása.
De mégsem.
Vagy mégis?”
80. Miután hiába várt Elektrára, Oresztész a Filmmúzeumban
a Help! c. Beatles-filmet nézi meg. Élményéről később levélben számol be argoszi
barátainak, többek között ezeket írva: „És ahogy ott énekelték fiatalkorom bálványaival
együtt az ostobácska dalszövegeket – fejből tudták valamennyit – és mindannyiszor
meghatódtak, amikor meghatódniuk illett, nos, akkor megbocsátottam nekik. Megbocsátottam
a punkot meg diszkók rágógumi-zenéjét, mert láttam, tudnak még tisztán és naivan
rajongani tiszta és naiv dolgokért, amelyekről akkor még nem akartam elhinni,
hogy egy ugyanolyan mocskos és álszent világ manipulációihoz tartoznak, mint
amilyenben magam is élek”. Jegyezzük még itt meg, hogy bár Oresztész fiatalkora
bálványainak nevezi John Lennon csapatát, ekkor még maga sem lehet több 22 évesnél.
81. Utalás az akkori Filmmúzeummal szomszédos Dohány
utcai zsinagógára. A szerző itt is felhasználja az alkalmat – mint korábban
Vardioszról, a történész professzorról szólva –, hogy kifejezze filoszemita
érzelmeit. (Egyik fő nézeteltérése Nannéniával épp emiatt alakul ki később:
a papnő rejtélyes utalásokba burkolva ugyan, de majd minden említéskor elítélőleg
nyilatkozik hol Szerb Antalról, hol Déryről vagy Örkényről, illetőleg valamely
homályos hátterű összesküvésről, világhatalmi ambíciókról, szellemi kútmérgezésről
beszél, amellyel szembe kell helyezni a tiszta, Németh László-i értelemben vett
és... ..................................................... ...egy időn túl
megcsömörlik ezektől a Püthia-szövegektől. Ereje-mersze még nincs ahhoz, hogy
ellentmondjon a papnőnek, erre csak azután kerül sor, hogy egy komiszul kieszelt
játékkal leleplezi Nannénia előítéleteit.) A bekezdést záró megjegyzéssel egyébként:
„a ti szigorú istenetek” – Oresztész mint a felszabadult görög szellem... ............................................................
82. A második Szembesülésben mindez prózaibban, kevesebb
pátosszal: „Szállásán este üzenet várta. Háziasszonya kusza betűivel futtatott
papírcsík kunkorodott párnáján. Ebből tudta meg: Elektra telefonált, hogy kimentse
magát, s hogy másnap ugyanott, ugyanakkor találkozhatnak. Oresztész felsóhajt.
Hát mégis! Hát mégsem!”
4. fejezet
83.
Elektra itt kedvenc olvasmányára, Szerb Antal Utas és holdvilág c. regényére
utal.
84. A kisregény-Szembesülésben így: „Aki kirántja alólunk
a végre megtalált talajt. Aki rádöbbent: a felfedezett értékek efemerek, s a
világból elkerített helyünket nem bérelhetjük ki örökre. Elkerülhetetlen, hogy
életünk egy adott pillanatában szembeforduljunk mindennel és mindenkivel, amihez
és akihez mostanáig igazodtunk. Hogy megtagadjuk tanítónkat, mesterünket; ha
kell: tulajdon apánkat.”
85. A Taigetosz-párhuzam a szerző Három másodpercem
c. versében is megtalálható.
86. Összehasonlításul a második Szembesülés szövege:
„Elektra: a lélek földrengése. Az értelmét veszített szó: Én. A végképp érthetetlen
Te. Ragozás helyett kérdőszavak: ki kicsoda? Fogódzók helyett legördülő sziklák,
elcsúszó síkok. Elektra: a véletlen szükségszerűsége. A törvénnyé tett esetlegesség.
A bizonytalanság, mint ultima ratio. A nem – az igen értelmében.” (A kritikus
időnként nehezen tudja megérteni, a sikeres, tömör megfogalmazásokat – mint
amilyen az itt idézett is – a szerző a végső változatban miért hígította fel,
miért tűzdelte tele költői képekkel.)
87. Oresztész harmadik regénybéli szembesülése. Az ezt
bevezető szavak a korábbi változatokban még így hangzottak: „És elölről kezdődik
minden: az Én, a Te, a Világ definiálása. De ez már más: amit most újra megtanul,
azt egyszer már tudta a szellem. Valamit elfelejteni – minőségileg több, mint
valamit egyszerűen nem tudni.”
88. Összevetésül: a jó tanácsok és tiltások ellenében
edményesen kereshető boldogság megfogalmazása a szerző Új almafák alatt c. versében:
„...könnyen rád találtam, kedvesem, / csak a nyilakat kellett figyelnem, / amelyek
az ellenkező irányba mutattak.”
5. fejezet
89. A fejezet teljes egészében Oresztész athéni levelét
tartalmazza, amelyet haza küldött, argoszi barátainak. Az episztolának nincs
címzettje, nincs megszólítása, ugyanakkor több barátjához név szerint is fordul
benne. Minden bizonnyal levelét több példányban állította elő, és külön-külön
postázta a megfelelő címekre.
90. Az utalás Püladész akkori kedvesére, Koldiára, Elektrának
volt „oskolai barátnéjára” vonatkozik.
91. Agamemnon és Egiszthosz történetét úgy fűzi bele
levelébe Oresztész, mintha az egész Elektráról – és mintegy véletlenül – jutna
eszébe; valójában tudatosan előkészített vallomásról, hitvallásról van szó:
a tekintélytisztelet antiszérumával Elektra révén beoltott Oresztész confessiója
ez, amely tartalmazza a legfőbb, legmegrázóbb szembesülés implikálta következtetéseket.
92. A korábbi kisregény nyersebben fogalmaz: „Elektra
nem hajlandó velem kijönni Agamemnon sírjához.”
93. Oresztész állandó athéni házigazdái ez idő tájt
(és még évtizedekig): a Lökosz család.
6. fejezet
..........................
103. E lírai intermezzo a szerző több versével is érintkezik.
A fontosabb párhuzamok a Páfrányok, denevérek és a Miért?-gyász c. költeményekben
találhatók.
104. A templom előtti „rögtönzés” szó szerint megegyezik
a szerző Éjféli harangszó c. versével.
105. Aiszkhülosz: Áldozatvivők, 244–245.
1. fejezet
106.
Ágnes elköltözése Argoszból: a regény első elszakadás-motívuma. Pontosabb, részletesebb
– és kicsit átformált – leírása a szerző A nyolcadik gesztenye c. elbeszélésében
olvasható.
107. Az itt csupán egy-egy mondatban felvillanó emlékképek
az Ágnes-szerelem jellemzőbb epizódjaihoz kötődnek, amelyek a regény legkülönbözőbb
pontjain bukkannak fel. A fontosabbak: I/3., I/4., IV/2., V/1. (lásd a vonatkozó
jegyzeteket is). Mint ahogy ez gyakran tapasztalható másutt is: az emlékezés
idejénél későbbi „jövő-emlékek” is feltűnnek. Ezek a VII. rész 6. és a VIII.
rész 1. fejezetében leírtakkal állnak összhangban.
108. Oresztész alexandriai látogatását (más nevekkel)
a szerző A tolvaj c. novellájában is feldolgozta.
2. fejezet
109.
A kettes számú Szembesülésben talán pontosabban: „Oresztésszé csak az válhat,
aki az Elektrák hiányát is képes elviselni.” Alább: „Oresztésznek Ágnes hiányzott
először” – mennyivel szerencsésebb ez, mint az itt olvasható spekulatív, kimódolt
mondat: „A hiány kísértő ereje a negativált Ágnes alakjában vonta a kétségek
keresztjére első ízben Oresztészt.”
110. Utalás Babits Mihály A gólyakalifa c. művére. A
lélek kettőssége itt a vanhoz és a nincshez viszonyuló, ellentétes előjelű,
de szinte azonos eredményű pszichikai folyamatot példázza.
111. A kisregény-változatban szemléletesebben: „Oresztész
felfedezi: Ágnes hiányának tulajdonságai vannak. Szokásai. Napirendje. A napnak
mindig ugyanabban a szakában jön elő. Vagy ha nem, hát: Ágnes hiánya szeszélyes.”
Illetve: „Közben kis új szerelmek szövődnek, amelyeknél soha nem az a fontos:
kire irányulnak. Aminek jelentősége van, az csupán annyi: a szerelem tárgya
nem Ágnes.”
112. Az évek számának megnevezésével van egy kis baj.
A szerző vagy nem számolt utána, vagy időnként szándékosan téved néhány esztendőt.
A második Szembesülésben ez a részlet még így festett: „Hét éven át: egy-egy
ideges levél, a ki-rontotta-el kérdőjelei, az amúgy-semmi-újság közönye; közben
Ágnes néha meg-megjelent Argoszban, de Oresztész soha többé nem tudta azonosítani
azzal az Ágnessel; az már csak hiányában volt jelen, amely hiány gátlásokat
növesztett a lélek bugyrainak belső felületére: a talán-már-soha-többé félelmét
és a lehet-hogy-így-jobb-is lemondását; ezek uralkodnak hét éven át, egészen
a következő Elektráig.” A harmadik szövegváltozatban a hét évből hat lesz, itt
meg, mint láttuk: öt. Ha azonban minden életrajzi vonatkozású részletet és utalást
összegyűjtünk, s abból rekonstruáljuk Oresztész biográfiáját, kiderül, hogy
Ágnesék elköltözése és Júlia feltűnése közt csupán négy, esetleg négy és fél
esztendő telhetett el.
3. fejezet
113.
Minden bizonnyal: a második Elektra, azaz Júlia levele Oresztészhez. A leginkább
őrá utaló részletek: „Veled sem tehetek kivételt, ha a saját törvényeimről van
szó”; „Nannéniának sem engedem meg, hogy dolgaimat irányítsa, mint ahogy korábban
ezt nem tűrtem el sem anyámtól, sem Darráviától – leginkább ebből eredtek konfliktusaim”;
„felhólyagzik a bőröm attól, ha arra emlékeztetnek: mit mondtam egy órával,
egy nappal, egy héttel ezelőtt, te pedig olyan vagy, mint egy magnetofon: felveszed
és alkalom adtán rám olvasod a múltamat”; stb.
114. A levélhez fűzött kommentárok alighanem Oresztésztől
származnak, bár az is lehetséges, hogy Júlia, újraolvasva saját sorait, felfedezte
bennük a korábbi indulata kiváltotta ellentmondásokat, és ezeket így, széljegyzetelve
szerette volna feloldani.
115. Oresztész itt Júlia korábbi játékosságára utal,
arra, hogy a lány azelőtt szívesen barkochbázott, szópókerezett vele; voltak
nagy asszociációs-információs partijaik, Mr. X.-meneteik, írtak szekreter-verseket
stb.
116. A pontos Babits-idézet így fest: „Adj játékot,
s az Ifjúság csúf hamuja alól fölcsillog a Gyermekség boldog parazsa!” (Halálfiai).
117. A kisregény-Szembesülésben mindez kevésbé költőien,
de világosabban: „Oresztésznek Júlia hiányzott másodszorra.” Alább: „Korinthosz
busszal vagy vonattal két óra alatt elérhető Argoszból. Egyik hétvége itt, a
másik ott. Közben: a Júlia-várás szüli a legszebb magányt. Közben: a hiány létélménye.
Az egy hétig érlelt egyedüllét. Kihordott magány.
Aztán: rövidülő csókok, hosszabbodó levelek.”
118. Utalás Nannénia egyik későbbi kijelentésére: „A
tanulás szedi le tudásunkról a szépség hímporát.”
119. Az említett hatalmas platánfa ma is a korinthoszi
kórházkert ékessége.
120. A hármas számú Szembesülésben így: „A kétely rohamai.
Lebomló szerelem. A lélek kifekélyesedik.”
121. Az állítás – „az emlékezet ragaszkodik a részletekhez”
– voltaképp Déry-parafrázis. A befejezetlen mondat-ban olvashatni: „Az emberi
indulatok csakúgy, mint az emlékezet, ragaszkodnak a részletekhez, amelyektől
eredetüket kapják s amelyekhez, mint a megifjodás forrásához, mindig kénytelenek
visszatérni...”.
122. A mondat Júlia korábbi levelének egyik kitételére
utal: „Te játszani is úgy játszol, mintha fát vágnál.”
123. A második Szembesülésben frappánsabban: „Úgy érezte
magát, mintha zsebében szakítólevéllel készülne minden randevúra.”
124. Az esemény: Zióta esküvője. Oresztész ide még Júliával
érkezik. Ez az alkalom az utolsó, amikor még esélyt ad magának és Júliának,
hogy kapcsolatuk újraéledjen. (Bővebben: VIII. rész, 2. fejezet.)
4. fejezet
125.
Ágnes és Júlia hiánya után – harmadjára – itt Oresztész Elektra hiányával szembesül.
126. A hármas számú Szembesülés tömörebb és hatásosabb
képe: „Agyat szeletelő hiány.”
127. Oresztész ezt pontosabban mondja ki egy későbbi
monológjában: „Hiányzol. De a hiány is te vagy.”
128. A kisregény-Szembesülés megfelelő szövege: „De
ez a szerelem eleve a távollétre rendezkedett be. Mindketten az egyszer-majd-vége-lesz
tudatával vállalták. Épp ettől volt örökkévaló.”
129. Vö: „Legfensőbb erkölcsöm a szerelem” (Bodolay
Klára).
5. fejezet
130.
Utalás a finnek nemzeti eposzára, a Kalevalára, amelynek rejtelmeibe később
a főiskolás Elektrát épp az az agriai tanára avatja be, akivel Oresztész már
családos emberként, és bőven túl a regény fő idősíkjain, hosszú ideig maradandónak
látszó barátságot köt.
................................
135. Valószínűleg: ugyanaz a kiserdő, amellyel az I.
rész 1. és 5. fejezetében találkoztunk.
136. Mindkét idézet pontatlan. Eredetileg: „A szavak
nem ugranak véletlenül egymás mellé” (Sütő András: Csillag a máglyán) és „...ha
szolgaságra termettünk, akkor önmagunkat eltűrni csak az képesíthet, ha megszeretjük
a béklyót, amit ránk raknak” (Déry Tibor: Kedves bóper).
137. Visszautalás Elektra sajátos indoklására, miért
is nem akart kimenni Oresztésszel apja fóti sírjához.
138. A felbukkanó alakok valószínűleg Agamemnon tanítványai.
(Nem tudni, hogy a valóságos homályból avagy Oresztész emlékezetéből lépnek-e
elő, netán Agamemnon szelleme idézi fel őket.)
139. A pontos Sütő-idézet: „Az igazságnak nem kritériuma,
hogy kinek a neve díszlik a homlokán” (Csillag a máglyán).
140. Oresztész itteni monológja mintegy előképe az utolsó
(IX.) rész 5. fejezetében olvasható nagy lélegzetű hitvallásnak.
6. fejezet
141.
E lírai betét voltaképp a II. rész 6. fejezetében olvasható „Oresztész tudta,
hogy Elektra eljön hozzá” kezdetű költői szövegnek a parafrázisa. Az itt picit
nehézkessé fogalmazott kulcsmondat a második Szembesülésben még így hangzott:
„Oresztész tudta, el kell veszítenie Elektrát.”
142. A megjelenített helyszín: Korinthosz, ahol Oresztésznek
majd ténylegesen szembe kell néznie Elektra elvesztésével.
143. Eredetileg így: „Lépj utadra, férfi légy!”, Euripidész: Élektra, 694.
1. fejezet
144.
Nem véletlen, hogy ez az epizód pontosan ide, a regény középpontjába került
(a középső rész élére). Az Utószó megfogalmazása szerint: „...e régió tartalmazza
(...) a regény zéruspontját, Oresztész eszmélésének nulla-szintjét. Hiszen voltaképp
minden ott kezdődik, Ágnesék háza előtt a nagy gesztenyefa alatt azon a szeptemberi
estén: Oresztész itt döbben rá férfi-voltára...” Hogy ez a „zéruspont” épp ide,
a regény „tömegközéppontjába” került: a szerző tudatos szerkezet-építésének
következménye. E késleltetésnek köszönhetően (miután már csaknem mindent tudunk
az Ágnes-szerelemről!) a regény új lendületet vesz. Felfrissülnek a már-már
unalomig ismételt és variált kulcsmondatok, visszamenőleg is kiegészül, kitágul
értelmük. Ugyanakkor az elméleti fejtegetések is megritkulnak, több lesz a mozzanatos
elem, az életszerű epizód. A szövegek hangneme is könnyedebbé válik, kevesebb
szentenciaszerű ítélettel találkozunk és megszaporodnak az inkább ironikus,
szellemes megállapítások, a Cecil M. Joepardy aforizmáira, Tsúszó Sándor aranyköpéseire,
Bodolay Klára naplójegyzeteire történő utalások. A Szembesülés egységes stílusán
belül érezhető váltás történik.
Mintha mindez már Éva feltűnését készítené elő, amelyre
a következő rész második fejezetéig azonban várnunk kell.
145. Egy szemléletes hasonlat érthetetlen módon kimaradt
a regényből, holott a korábbi szövegváltozatban benne volt. Éspedig: „Úgy tartotta
tenyerén a frissen feslett fényes barna gesztenye egyszeri csodáját, mintha
az öreg Yorick koponyája lenne a hamleti szerepben.”
146. A hangverseny közben beálló áramszünet epizódját
a szerző beépítette Karnyújtásnyira c. novellájába, azzal a különbséggel, hogy
ott az előadó a szuroksötétben tovább játszik, és csak akkor szakítja meg a
zongoradarabot, amikor újra felgyúl a fény és a közönség egy spontán feltörő,
minden zenét elsodró tapssal jutalmazza „vak” játékát.
147. Janka néni: idős zongora-tanárnő, aki házába annak
idején befogadta a villájából kiűzött Bródy-családot, s akihez Oresztész gyakran
elkísérte a különórájára igyekvő Ágnest.
148. Levelében Oresztész ezt az elvet „az adott pillanat
princípiumának” nevezi. Lényege nagyjából egybevág a horatiusi „Carpe Diem”-mel.
149. A kronológiával, az életkorokkal, mint korábban,
itt is „baj van”. A pontos, az életrajzi részletekből rekonstruált Oresztész-biográfia
szerint ott, Ágnesék háza előtt azon a szeptember 29-én Oresztész még nincs
tizenöt éves.
........................
154. Utalás Stanislaw Lem Visszatérés c. regényére,
illetve arra, hogy ennek egy bizonyos részletét felolvasva („Első igazi éjszakánkon,
amikor karomban elnyomta az álom..” stb) Oresztész – talán akarata ellenére
– erotikus reakciókat váltott ki Ágnesből. Ekkor a lány rágyújtott, hevesen
szívni kezdett, és hogy a testét elöntő kellemes bizsergést megtartva vezethesse
le feszültségét, pár szippantás után „tudod, hogy cigiznek a cigányok?” kérdéssel
fordult Oresztészhez, s kezébe nyomta az égő cigarettát. Hősünk nem tudta, várta
hát az eligazítást. „Szívj egy mély slukkot, de ne pazarold el a füstöt, és
ne fújd ki, hanem add át nekem”. Az ifjú csak „menet közben” értette meg a dolog
lényegét, de utána még évekig nikotin ízűnek képzelte a csókot.
2. fejezet
155.
E lírai betét, holott a város nevét egyszer sem említi a szerző, nyilvánvalóan
Oresztész szülővárosának, Argosznak az apoteózisa.
156. Utalás bizonyos argoszi helyekre, utcákra: a hársak
szegélyezte folyóparti sétányra, a Kalapra és vidékére, a Galagóra, a Magas
utcára.
.........................
3. fejezet
160.
Az idézet forrása: Németh László Görögök, vagy a halott hagyomány c. tanulmánya.
161. Mindez a második Szembesülésben epikusabban, érthetőbben:
„Amikor Elektra megérkezett Argoszba, még nem sejtette, hogy Oresztészszel fog
találkozni. Sorra látogatta régi barátait, elment a rokonokhoz is. Otthonosan
mozgott a régi utcákon: ösztöneibe mélyen beleivódtak az argoszi hangulatok,
tudatának legféltettebb rekeszeiben ott szorongtak a szülővárosáról őrzött képek.
Szeretett ide érkezni. Szeretett itt lenni. Nem, nem
az emlékek miatt: mi sem állt távolabb tőle, mint a nosztalgikus ábrándozás.
Nem is az emberek miatt: Athénban már több a barátja. Hanem azért, mert itt
mindenki tudta róla, hogy ő Agamemnon leánya. Ekként kezelték, vették körül
szeretetükkel, nézték el gyakori pimaszságát, devianciáját.
Egyedül Oresztész volt az, akivel önmagaként, apja azonosító
hátteréből kilépve találkozhatott.”
162. A regény második felének kulcsmondata: „Nincs hontalanabb
a két hazával vertnél” – itt bukkan fel először; később megfogalmazást nyer
Ágnessel (VIII. rész, 1. fejezet) és Júliával (VIII/2.) kapcsolatban is.
163. Az ismeretségük óta Argoszba sokadszor érkező Elektra
mindig a Bercsényi utca elején lakó dajkájánál szállt meg, ahol már általában
várta Oresztész üzenete. Róza néni legtöbbször maga is csak Oresztésztől értesült
arról, mikorra várható Elektra megjelenése.)
164. Utalás Fódoszra, a későbbi néptribunra, aki ekkor
még egyetemi oktatóként az agamemnoni örökség leghitelesebb megjelenítője, s
akit a Tanítványok, mint maguk között rangidőst, mesterüknek tekintettek.
165. Fódoszék lakása a Kronosz téri Gasztronom udvari
lépcsőházából nyílott. Az ide Elektrával érkező Oresztésznek itt volt módja
először szembesülnie mindazokkal az elvekkel, amelyeket ugyan a lány már korábban
beléje oltott, de motiválni csupán érzelmileg tudta őket. Fódosz ezzel szemben
a gondolkodó ember tekintélyével és a másikban is a... ......................................
...tisztelve tudta megteremteni azokat a... .............................................
166. Fódosz fiatalon meghalt felesége talán az egyetlen
olyan barátjuk volt akkoriban, aki maradéktalanul elfogadta szerelmüket, együvé
tartozásukat, s lehetősége szerint – akkor is, ha férje házon kívül volt (vagy
akkor igazán?) – mindig alkalmat teremtett ahhoz, hogy Oresztész és Elektra,
ha Argoszban bujkálni kényszerültek, náluk találkozhassanak. (Erre leginkább
már új, végleg soha fel nem épülő kertes házukban került sor.) Ezek a délutánok
és éjszakába nyúló esték a legritkábban váltak intim légyottokká, hiszen kívülük
Fódosz különböző rendű és rangú tanítványaival, barátaival általában tele volt
a ház lakható része. Ha már órák óta együtt múlatta az időt a társaság s megéheztek-megszomjaztak,
előkerült a szalonna, hagyma, valamelyikőjük elment borért, kenyérért (e kettő
mindig példátlan gyorsasággal elfogyott Fódoszék háztartásából), együtt rakták
meg a tüzet a nagy szilvafa alatt, megkeresték „a legutóbbról maradt” nyársakat.
Pár perc múlva már csöpögött a friss kenyérre a kormosan fekete zsír, sercegett
alatta a hagyma – és ízlett, nagyon ízlett hozzá az olcsó, savankás, könnyű
asztali bor. Ha Oresztész később visszagondolt ezekre az alkalmakra, mindig
elfogódottsággal tette és abban a biztos tudatban, hogy Elektra szerelme sokkal
kevesebbet jelentett volna számára, ha e kapcsolat révén nem avatódhatott volna
be abba a társaságba, amely hitelesen jelenítette meg számára mindazokat az
értékeket (és, persze: gyarlóságokat), amelyek ismerete nélkül elképzelései
az életről és az élet dolgairól egyoldalúak, hiányosan szegényesek maradtak
volna. És ez nem csupán bizonyos elvek szintjén... ..................................
...másfajta etikát, viselkedési normát. Ha kicsit túlozni akarnánk: „társasági
demokráciát”, amelyre ugyan Oresztésznek jó példái voltak saját homogén baráti
körében, de ekkor és itt tapasztalta először, hogy meglett felnőttek és kiskamaszok,
tanárok és diákok, befutott költők és írogatni most kezdő zöldfülűek, egyetemi
oktatók és a vakolókanalat épp letevő kőművesek, Athénból érkezett magas hivatalnok
vendégek és szomszédos szőlősgazdák vagy elfelejtett falusi osztálytársak oly
mértékben egyenrangúak legyenek, akárha... ................................................
...soha példát az apai házban.
167. Oresztész az Áldozati Havasi Gyopárhoz címzett
fogadóba viszi ebédelni Elektrát és annak kisiskolás öccsét, aki néhány év múltán
maga is verselni kezd, s írásaival Oresztészt is megkeresi. (Hősünk kicsit zavarba
is jött e bizalmat tapasztalván, főleg, hogy az ifjú oly felszabadultan viselkedett,
s oly természetes hangon mondott véleményt például Oresztész verseiről, mintha
birtokában lett volna annak a... ............................................................
...és vajon nem csupán rekompenzálása volt későbbi tudatzavarának.)
4. fejezet
168.
Ugyanez a hármas számú Szembesülés tömör és szemlétes megfogalmazásában: „...aki
szembefordít önmagunkkal. Aki régi énünkkel, a változások előtti ős-mivoltunkkal
kényszerít szembesülésre. Amíg Elektra van, a mivé-váljak a lényeges. Ahogy
nincs: a miből-lettem feszít keresztre. Ősanyag és kimunkált végtermék ellentéte.
Szinte semmi egyezés! Teljes antagonizmus. A lélek oximoronja.
És mégis: ezt a szintézist már Elektra nélkül kell elvégezni.
Oresztészi mivoltunk legnagyobb, utolsó próbája.”
169. Apjával, Egiszthosszal soha nem beszélt erről Oresztész.
Ekkoriban a köznapi udvariassági érintkezésen túl alig is voltak egymással beszélő
viszonyban. Egiszthosz ugyanis, amikor megtudta, hogy fia kapcsolatot tart fenn
Elektrával, s hogy otthonukban is meglátogatta őt és Klütaimnésztrát, bár a
fiatalok kapcsolatának komolyságáról, szerelmükről fogalma sem volt, mégis:
árulónak tartotta fiát, s ezt, finoman és közvetve (felesége, az itt név nélkül
szereplő Anorillisz révén) tudtára is adta. Oresztészt ekkor fájdalom helyett
a dac „csak azért is”-virtusa önti el, és még nagyobb odaadással fordul... ......................................
...és valószínű: rajongása Elektra és az általa képviselt dolgok iránt hamarább
alább hagyott volna, ha Egiszthosz közönyt vagy megértést tanúsít. Ugyanakkor
az apai értékrendbe sehogyan sem illett bele ez a kapcsolat, sőt, meggyőződése
volt: Oresztész nem is érez semmit Elektra iránt, az egészet csak azért csinálja,
hogy őt, Egiszthoszt a végsőkig elkeserítse, hogy szembeszálljon vele. Lehetetlennek,
elképzelhetetlennek tartotta ezt a fejleményt, és egyáltalán nem értette: mindez
egyenes, szükségszerű folytatása az ő és Agamemnon közti kibékíthetetlen ellentétnek.
170. Célzás korábbi tanulmányaira, arra, hogy az „Elektra
előtti” Oresztészt mind egyetemi, mind munkahelyi kötöttsége a természettudományokhoz
fűzte, s hogy az „Elektra utáni” nagy összegzésnek mindkét kötöttség áldozatául
esett.
5. fejezet
171.
A második Szembesülésben aforisztikusabban: „Az új főnév új igét követel, s
az új predikáció maga választja meg a tárgyát”, a harmadikban pedig tömörebben:
„Új igét az új főnévhez! Az új szintagmához sosem tárgyalt tárgyakat!”
172. Elektra nemcsak Oresztészt, hanem Oresztész társait
is fel tudta lelkesíteni; rá tudta venni őket: verjék fel hullámokkal az argoszi
irodalom állóvizét.
173. A medertelenné vált vita hevében pontatlanul idézett
szöveg eredetileg így fest: „A tolmács hat világnyelven beszélt. A baj csak
az volt, hogy ezt egyszerre tette, és így egy szavát sem lehetett érteni” (Tsúszó
Sándor: Utazások innen és túl).
174. A két társ: Thávrohosz és Düplosz, akik Oresztésszel
új lendületet adnak az irodalmi szerveződésnek.
175. Utalás Vresgábiászra, a korinthoszi félistenre
és azokra a szokásos évi összejövetelekre, amelyek során az ún. alkotó értelmiséget
berendelték magukhoz az olümposzi kiváltságokkal felruházott helytartók, és
elmondták, hogyan kellene az íróknak írni, a festőknek festeni, a szobrászoknak
szoborni. A regény jövő idejében szerzőnket egy ilyen összejövetel és az azon
elhangzott (később újságban is megjelent), akkor már bőven túlhaladott szemléletű
hatósági dörgedelem készteti arra, hogy megírja később nagy port felvert Peresztrojkácska
című publicisztikáját, ezzel kiváltva nemcsak Vresgábiász személyes haragját,
hanem, mintegy ellentételezésül, az akkor már szabadabban gondolkozó athéni
szakmabeliek elismerését.
176. A későbbiekben az események nem egészen olyan mederbe
terelődtek, mint Elektra szerette volna. Nézeteinek szélsőségessége, radikalizmusa
alighanem újra veszélybe sodorta volna az argoszi fiatalokat.
177. A meg nem nevezett győztes: Enzémosz, aki az Oresztész-indította
magánpályázaton – ennek fődíja egy palack Psenyicsnaja vodka volt, amelyet a
résztvevők az eredményhirdetés után a díjazott egészségére késlekedés nélkül
el is fogyasztottak – tűnt fel Lecke c. novellájával; később Oresztész szerkesztőtársa
és kisregényével – A spártai fattyú – részben az agamemnoni örökség folytatója.
Az is ő, akit az egyetlen egyszer átadott Agamemnon-díjjal Fódoszék szervezete
másodmagával kitüntetett. (A másik díjazott: Emlaiosz, aki sajtó alá rendezte
Agamemnon forgalomból kivont főművének második kiadását.)
178. Oresztésznek ekkor már feltett szándéka volt, hogy
Agamemnon tanítványait is bevonja a közös munkába, nyilvánosságot biztosít számukra.
Ezt a tanítványok nem fogadták egyértelmű lelkesedéssel; olyikuk továbbra is
csak Egiszthosz fiát látta benne.
179. .............................. ...jegyzőkönyv és
hangfelvétel is igazolja.
180. A plagizálás vádja már csak azért is... ..........................stván:
Széke... ......................... ...özösség éves összejövetelén. (Dercenienzisznek
egyébként nem ez volt az első gya... ............ ...egy úgynevezett szkeccs,
amely a helyi napilapban... ...ismert kabaréjelenet.)
181. A meg nem nevezett zenész: Daltü Lajdonosz.
182. És viszont: épp Oresztész révén vált szalonképessé
mindazok szemében, akik múltbéli... .......................... ...még ha ilyen
furcsa viszonzásaként is a számára általa biztosított előnyöknek.
....................
6. fejezet
187.
Az „Elektra színeváltozásait” leíró lírai betét Oresztész különböző monológjaiból
vett mondatokból épül fel: Oresztész hol fehérben, hol feketében látta Elektrát,
szürkének találta, halott-sárgának, őszinte-kéknek, hamis-zöldnek. A kivétel:
„Elektra átlátszó-meztelen” – ennek analógiáját egyik megnyilatkozásban sem
találjuk, így akár azt is állíthatnánk, az egész betét ennek a megközelítési
lehetőségnek a kedvéért született meg. Mindez egyszersmind a szerző szemérmességét
is példázza, amellyel Oresztész és Elektra szerelmét szemléli.
188. A második Szembesülésben kevesebb pátosszal és
kicsit ironikusan: „Soha nem tudta eldönteni, hogy Elektra áldozati bárányként
avagy égetnivaló boszorkányként érdemli-e meg jobban a máglyát. De hogy megérdemli,
abban percig sem kételkedett”.
189. Euripidész: Élektra, 128.
1. fejezet
190.
A szerző itt óvatosan arra céloz, hogy a regény jövő idejében Arisa – minden
különbözősége ellenére – Darrávia szerepét kezdi betölteni Korinthosz szellemi
életében. Jelentősége egyre nagyobb lesz Oresztész számára is: Ziótához hasonlóan
„az igaz nőbarát” alakját ölti.
191. A két grácia: Tertisz és húga. Oresztész, ha Korinthoszba
érkezett, soha nem mulasztotta el meglátogatásukat kis kültelki házukban. Állandó
vendége volt vasárnapi ebédre a nővéreknek még akkor is, amikor érdeklődése
Júliához, az éppen Korinthoszban tartózkodó Elektrához vagy később Évához fűzte.
192. A Korinthosz melletti kirándulóhely: a Borzsosz,
ahol Elektra néha heteket töltött bérelhető víkendházakban Agamemnon közelebbi
és távolabbi tanítványaival. (Erről egyikük meg is emlékezik jó másfél évtizeddel
később megjelenő Naplójában.)
193. A körülmény, hogy Oresztész és Elektra együtt érkezett
Korinthoszba: első nyilvános vállalása szerelmüknek.
194. Tudjuk, hogy csak játékról – de véresen komoly
játékról – volt szó. Oresztész és Elektra valójában nem akart összeházasodni.
Hogy közelebbi ismerőseiknek, barátaiknak mégis bejelentették e szándékukat,
azzal csupán szondázni, tesztelni akarták őket: reakcióikat megfigyelni. Fontos
tanulsága volt játékuknak: akik külön-külön elfogadták őket, s akik lelkük mélyén
tudták, Agamemnon és Egiszthosz gigantikus ellentéte épp így, a sarjak által
oldódhatna fel – nos, azok is megrémültek e sorsszerű egymásratalálástól; talán
úgy érezték: kirekednek ennek az ellentétnek az átéléséből, nélkülük-kívülük
történik eztán minden: a szerelmesek magukra veszik az összes átok és jóslás,
kárhozat és bosszú, áldozat és feloldozás felelősségét. A mosolyok mögött ott
bujkált a rémület és az idegenség. Darrávia hiába mondta szemükbe: „A természet
szereti a kerek dolgokat”, másnap már ellenükben működött, rémhíreket terjesztett.
Amikor Oresztész értetlenségében felkereste az idős hölgyet, az indulatosan
kifejtette: „Elektra tönkre akar tenni téged. Azért bolondított magába, hogy
apjáért bosszút álljon – rajtad, ha már Egiszthosszal nem mer szembeszállni.”
Nannéniának a hírre elborult az agya: ordított, toporzékolt, Elektrára még kezet
is emelt. Oresztésznek később így magyarázta dühkitörését: „Mindenáron megakadályoztam
volna házasságkötéseteket. Agamemnonnak már mindegy, de Egiszthosz belepusztult
volna, ha a fia elárulja.” Sokak reakciója ennél józanabb, természetesebb volt.
Fódosz elégedetten csettintett: „Na már még!”, és gyorsan újratöltötte a kupicákat.
Vardiosz, a történészprofesszor, aki szintén feltétlen híve volt Agamemnonnak
(a legenda szerint a külföldre távozó nagybeteget ő és Fódosz hordágyon vitte
át a határon), őszintén örült a bejelentésnek; ebédelni hívta Oresztészt, közben
mondta: „Ha egy nappal később elválnátok, már akkor is megcselekedtétek, ami
küldetésetek. Ha nem is lennétek egymással boldogok: a társadalmi konszenzus
lehetőségét akkor is tenyéren nyújtanátok Argosz népének. Nem tudom szebb és
nagyobb szimbólumát elképzelni a megbékélésnek, mint együttvalóságotokat”. Az
egykorú barátok egyszerűen csak gratuláltak; a fiatalemberek kis kárörömmel,
a lányok kis irigységgel képzelték magukat barátjuk-barátnőjük bőrébe. Koldia
egy üveg vermutot bontott fel, hogy Aphroditének áldozatot mutassanak be hármasban.
A tény, hogy a Nyájas e részt olvasván komolynak hiszi
a házassági szándékot, s nem tudja: játékról volt szó, talán a szerző azon szándékát
szolgálja, hogy magát a Nyájast is tesztelni akarja: hogyan fogadja a hírt.
195. A helyszín: az Áldozati Fehér Kőhöz címzett fogadó.
2. fejezet
196.
Innen kezdve – egészen a 4. fejezet elejéig – a szerző egy érdekes stiláris
kísérletének lehetünk tanúi: az események pontosan betartott, szakaszonkénti
fordított időrendi sorrendben követik egymást. Nem egyszerűen a visszafelé forgatott
film esetéről van tehát szó, hanem az egész olybá fest, mintha a filmszalagot
előbb hosszabb-rövidebb szakaszokra vágták volna fel, s aztán fordított sorrendben
ragasztották volna össze. Egy-egy intervallumon belül így „minden rendben van”,
csak amikor egy epizód végére érünk, akkor nem az utána következő, hanem az
időrendben előtte álló rész kerül sorra. Ez a különös reciprok kronológia –
minden bizarrsága ellenére – nem üres formai fogás: az események visszafelé
hatóan minősítik és értelmezik egymást. Talán az sem véletlen, hogy ebben a
fejtetőre állított eseménysorban találkozunk először Évával. (Ezt a tartalmilag
és stilárisan összefüggő epizódsort a szerző Előfogalmazások egy nagyregényhez
címen külön szövegként is bejegyezte munkanaplójába.)
197...........................ha csak egy villanásra
is: találkozik Évával.
198. A második Szembesülésben kevesebb „ködösítéssel”,
egyértelműbben: „Oresztész sétált a Majmok Szigetén, elhaladt a trójai győzelem
tiszteletére állított örökmécs előtt.
199. Egy levelében Oresztész mindezt találóbban tálalja:
„Ismerősökkel találkoztam, Kadásszal, a negyvenévesen is még ígéretes fiatal
kezdő művésszel; Bargiusztosszal, az akkor még méltán fel nem fedezett, utóbb
kizsákmányolt írózsenivel; a „hadd menjen a harci szekér” felkiáltásáról utóbb
elhíresült Pusszosz Giusztosszal, az avatóünnepélyek később felkent ügyeletes
vezérszónokával és az érettségi találkozók alkalmából celebrált gulyáspartik
ceremóniamesterével; Petróciosszal, a macedon költővel, aki ekkor még nem tudta,
hogy ő az. Ez utóbbival meg is álltam beszélgetni. Akkor érkezett oda Elektra
és Püladész.”
200. Kölcsönzés Euripidésztől. Nála így: „...hisz hárman
egyek vagyunk”, Oresztész, 1192.
201. Talán a kisregényben kevésbé sután: „Eddig is hárman
voltak egymás fogadott testvérei, mondja, hárman maradnak ezután is. Mit számít
az, melyikük fogja Elektra kezét: ő-e vagy Püladész.”
202. Akit meglátogatnak: Mükhélosz, aki végzett bölcsészként
a városszéli laktanyában kapott posztgraduális alaki kiképzést.
203. A már említett Oresztész-levélben frappánsabban:
„Talán Püladész is megérdemli, hogy legyen egy első Elektrája”.
3. fejezet
204.
Eredetileg: „Püladész, tudom, hogy minden emberek közül / legelső, legjobb,
leghívebb hívem te vagy”, Euripidész: Élektra, 82–83.
205. Oresztész azért nevezi Aphrodité városának Korinthoszt,
mert szerelmei (Ágnes kivételével) mind ide kötődnek: Júliának és Évának szülővárosa,
Elektrával pedig itt vállalták először nyilvánosan kapcsolatukat.
206. Az Áldozati Fácánhoz címzett fogadó, ahol Elektra
és Püladész „egymásra talált” egy nappal azelőtt, mint ahogy Oresztész Korinthoszba
érkezett volna. (Kadász, aki velük múlatta idejét a fogadóban és szemtanúja
volt Elektra „hűtlenségének”, riadt telefonhívásokkal sokkolta a korinthosziakat:
mi lesz most?!)
207. A „jövőbe emelt múlt” stiláris fogásának az alkalmazása
a második Szembesülésben sikeresebb: „Holnap ilyenkor már tudtad: a ténynek,
hogy Éva nem egyedül, hanem Andreisszel érkezett Nannéniához, jelentősége volt
ahhoz viszonyítva, hogy Elektra pedig Püladésszel jött a Majmok Szigetére. A
mással érkezés – mint motívum – holnap már azt jelentette számodra: valami véget
ért, mert másvalaminek kell helyet adnia.”
208. Utalás arra, hogy Oresztész nem akarta Nannéniánál
bevárni az Apollónak szentelt áldozás időpontját; csak azért maradt még pár
percig, hogy az első áldozására érkező Éva kipirult arcát megfigyelhesse, vékony
gyermekhangját meghallja. Ha nem lett volna randevúja Elekt... .....................................................................
209. Az Előfogalmazások egy nagyregényhez című szövegváltozatban
így: „Éva nem hozott rajzocskát, sem maga gyúrta ügyetlen szobrot, sem faragott
gyökeret, papírból ragasztott figurát. Hogy is lesz itt ma áldozás? Nem haragszik
meg Apolló szigorú papnője? Átlépni ennek a szentélynek a küszöbét valami csinálmány
nélkül? Oresztész búcsúzik, s a pillantás, amellyel Éva ránéz, mielőtt lesütné
szemét – elgondolkodtatja. Ha nincs benne az Elektra-ízű készülődés, vagy ha
előre tudja, hogy Elektra majd Püladésszel érkezik, talán belekapaszkodna ebbe
a tekintetbe, s talán azt is észrevenné, milyen kihívóan mosolyog az Aphrodité-szobor
a szoba sarkában.”
4. fejezet
210. Az Előfogalmazások...-ban így: „...a kategóriájukat vesztett szubsztanciák izgatott serénykedése, hogy besoroltassanak valahová. Mert ami nem tartozik sehová, aminek nincs osztálya, rendje, törzse, ami nem oszlik alcsoportokba és nem képez hasonmagáival főcsoportot, ami alkalmatlan a klasszifikálásra – az nem is létezik, az csupán a létezés szintje alatti árnyékdimenziókban lebeg negatív tartalomként, mint olyas valami, ami hiányzik a létezés jól kidolgozott rendszeréből.”
5. fejezet
211.
Előrevetített látomás: minden bizonnyal Darrávia temetése, amikor Oresztész
már Évával... .................................................
212. A helyszín: Darrávia népi barokk házikója a Kinematosz
utcában.
213. Utalás Arisára, az idős hölgy legkedvesebb tanítványára.
214. Aiszkhülosz: Agamemnon, 138–14l.
215. Darrávia jeleníti meg Agamemnon életének azon epizódjait,
amelyek a korábban feltétel nélkül elfogadott történeti hőst negatív, vagy legalábbis
nem egyértelműen pozitív szerepben mutatják be.
6. fejezet
216.
A regény talán legmozzanatosabb, helyenként már-már pikareszkszerűen fordulatos,
felpörgetett fejezete: Oresztész és Püladész kalandos utazása Odeszszába, ahol
is a tanulmányútra oda vezényelt Elektrát látogatják meg.
217. A megjegyzés arra vonatkozik, hogy a két jó barát
később athéni diáknak adja ki magát, így jutnak be a diákszállóba.
218. Az akkori argoszi szokásjog szerint – spártai mintára
– a repülőjegy-igénylést két héttel korábban kellett bejelenteni az Aeroflot
irodájában.
219. Utalás a korábbi telefonbeszélgetésre, amikor is
Elektra szavait, midőn bediktálta az odesszai kollégium telefonszámát, Püladész
félreértette; „kettő-hat-nyolc–három nulla”, mondta a kagylóba Elektra, és így
értette: 2-6-8–000, Püladész pedig így értette félre: 2-6-8–3-0.
220. Püladésznek korábban Koldia volt a kedvese (ő Elektra
argoszi osztálytársa, „oskolai barátnéja”, aki Oresztész legközelibb nőbarátjainak
sorába tartozott. Ha Oresztész egy vacsorameghívás, fogadás, házibuli idején
épp egyedül volt, Koldiára mindig számíthatott: percek alatt elkészült és Oresztész
oldalán bárhová szívesen elment. Ezeknek az együttes megjelenéseknek az okán
Argoszban többen hitték, kettejük közt „komolyabb” viszony is fennáll.)
221. Kölcsönzés Euripidésztől. Eredetileg így: „Püladész,
légy boldog, eredj, vedd / Élektrát feleségül” (Élektra, 1338–1339).
222. Püladésznek komoly kellemetlenségei támadtak az
egyetemen amiatt, hogy közvetlenül a vizsgaidőszak előtt elutazott. Bűnét tetézte,
hogy majd’ mindegyik oktatójának üdvözlőlapot küldött Odesszából, amelyeken
pár humoros megjegyzés erejéig Oresztész (aki egyébként nagyrészt inspirálta
ezeket az üzeneteket) és Elektra szavai is szerepeltek. Különösen zokon vette
a dolgot „az utólag bátor tanárnő” (a regényben ez állandó „eposzi körülírása”),
aki elvárta volna, hogy Püladész előre bejelentse távozását, s részletesen beszámoljon
arról: kivel, kihez, miért utazik, és egyáltalán: mi ez a szerelmi háromszögelési
játék. (A rossz nyelvek szerint ilyen részletes beszámolóval szolgált a tanárnő
számára az általa favorizált költőnek, Rosszandrosznak a felesége, midőn hiteles
és átélhető módon adta elő nászéjszakája változatos történéseit.)
223. A helyszín az Odesszai Operaház.
224. Utalás Eizenstein A Potyomkin páncélos c. filmjének
egyik emlékezetes jelenetére. (Itt jegyezzük meg, hogy Oresztész nemcsak Püladészt
késztette arra: leveleket írjon az otthoniaknak, hanem ezt maga is megtette.
A Potyomkin lépcsőt ábrázoló, Koldiának küldött képeslapra például ezt írta:
„Ennyi lépcsőt még akkor sem másznék meg, ha te várnál rám a tetején”.)
Következnek a VII., VIII., IX. rész jegyzetei