Egy Ung parti városban ücsörgök a kávéházban megszokott helyemen. Aki mellém
telepszik, annak elmesélem, miként tekingetek Kárpátaljáról a Nagyvilágba.
A pincér már hozza a gőzölgő feketét, körben újságok, folyóiratok, könyvek;
kellemes zene hangja keveredik a zsongásba; itt ülnek mellettem barátaim,
a szomszédos asztaloktól is át- átszólnak a kollégák vagy családom tagjai.
Hátradőlök a kényelmes fonott karosszékben. Nagyon jól érzem magam.
Most nyit be a Caféba virtuális nagynéném, aki mostanáig rám várva a Toronyszobámban
időzött.
– Édes Néném, meghívhatom Kédet egy következmények nélküli feketelevesre?
Időzzön el itten velünk. Én igazán nem sietek.
A törzsasztal aktuális vendégei:
|
|
|
|
|
|
|
|
|
||
|
|
...már vagy 32 éve brrr... m e g f e r t ő z ö t t, és most én fertőzök vele másokat... |
