Egy dologhoz van igazi tehetségem: hogy tehetségesnek látsszam. (Déri János)
 

Édes Néném! Isten hozta kédet a Toronyban: padlásszobámban. Kicsit nagy itt az összevisszaság, de talán kiismeri magát. Üljék be a sarokba, abba a fotőjbe, nekem van még kicsi dolgom itten. Addig lelje kedvét valamely irományban... Amott legfelül a választék, csak kattintgassék amaz egérféreggel bátran. Ha penig elunta magát, igyék meg egy következmények nélküli feketelevest a szomszédos NetCaféban.

Újabban került a hálóra:

Tibor elképzelte magát, amint egy idiótával tárgyal. Mikor őt már az is zavarja, ha valaki dadog vagy más beszédhibája van. (Az álomszarvas)

     - Úgy döntöttem, hogy nem halt meg - mondta a férfi, miközben cigarettájáról leverte a hamut és egy darabig tűnődve vizsgálta a szabaddá vált parázsvéget... (Vigasztalanul)

C-dul
A státustörvény nem más, mint a lelkiismeret-furdalásban szenvedő vasárnapi apuka csokoládéja, amellyel a gyerek garantáltan elrontja az étvágyát, a mama pedig megharagszik érte.
Kárpátalja vonatkozásában a gazdasági menekültek számánal nagyobb a gazdasági helybenmaradóké.
Ahelyett, hogy a státustörvénnyel kecsegtet a magyar vezetés, talán le kellene szólni a záhonyi határra, hogy az egyenruhásoknak nem kötelező megalázni az átkelni szándékozó kárpátaljai magyarokat.
A közszolgálati tévéműsor tulajdonképpen alig több egy jól működő képernyővédőnél. (Egy olvasott aforizma nyomán)
A diszkrimináció akkor sincs kedvemre, ha én vagyok a kedvezményezett.
Ajándék lónak ne nézd a gyomrát – mondták a bölcs trójaiak.
Nehezen viselem a sztárokat. Dühít, ha politikusok, popzenészek vagy ökölvívók sikerét nemzeti dicsekvés, kudarcát vagy halálát pedig nemzeti megrendülés övezi.
Azt hittem, hogy az ember jókedvében énekel népdalt. A minap megtudtam, hogy azonosságtudatból kifolyólag. El is szállt a jókedvem, de érdekesmód az identitásom sem erősödött meg a kötelező dalolásban.
…igaz ember, világpolgár csak az lehet, aki képes névtelenségbe vonulni, aki meg tud szabadulni hamis énjétől (Hrabal)
A többnapos unalmas konferenciákat mindig akkor rekesztik be, amikor éppen valami érdekes vita kezdene kialakulni.
Addig nincs olyan nagy baj, amíg a regionalizáció is globalizálódik.
Tamási Áron szűken méri az igazságot. Szerintem így érvényes: Mi dolgunk a világban? Hogy mindenütt otthon legyünk benne.
Akkor kezdjük buzgón bevételeinket és kiadásainkat feljegyezni, amikor nincs pénzünk. Akkor készítünk precíz műjegyzéket, amikor képtelenek vagyunk új műveket létrehozni. Amikor pedig legbensőbb titkainkat napi szorgalommal a naplónkba visszük, az alighanem a személyiségválság jele.
Tsúszó Sándor szerint nincs az a kitűnő társaság, amelynek a minőségét ne lehetne tovább javítani azzal, ha valakit hazaküldünk.
A régi latinok szerint a népnek joga van az elégedetlen morgolódásra (jus murmurandi). Vajon ebből az következik-e, hogy egyeseknél életformává kell válnia?
...a tehetetlenség kényelem is... (Gábor Miklós)
A bűn döntés Isten akarata ellen, ezért a bűn tökéletes belátással párosuló tudás és szabadság: az ember tudatosan és szabadon megszegi a törvényt. (Szitányi György)
Amikor az írók szabadon politizálhatnak, akkor már nem is érdemes nekik. (Esterházy)
A cinizmus csak addig riasztó, amíg nem találkoztál az ájtatossággal.
Ha nem értjük az egészet, elkezdjük részekre szedni. Aztán a megértett részekből valami egészen más egész áll össze.
A hamis tudat általában immunis a saját hamisságával szemben. (H. Markuse nyomán)
A hanyag ember mindig készségesen ad precíz magyarázatot arra, most éppen miért nem tudott precíz lenni.
Olykor kegyetlennek kell lennünk barátunkkal, hogy könyörületesek lehessünk ellenségünkkel.
A dolgok vagy önmagukban igazak, vagy sehogy. Dolgok viszont önmagukban nincsenek. Így hát semmi sem igaz.
Az Internet a legnagyobb nyilvánosság előtt gyakorolt magány.

További cédulák    C-dul eleje    NetCafé

2001. januárjától készítem és küldöm szét közel 200 címre hírlevelemet. Ha szeretné, hogy az Ön drótpostája is rendszeresen meghozza, küldjön egy üzenetet „A nagynéni jelentkezik” szöveggel címemre: bdk@ungbereg.uzhgorod.ua




Szembesülés

FÜLSZÖVEG
egy elképzelt könyvhöz

E könyvben majdnem minden megtalálható, amit ilyesfajta könyvekben megtalálni szokásos. Íme, itt a fülszöveg, kedvcsinálónak (oly mindegy, miről szól, s van-e valódi köze a belvilág tartalmához, hisz célja nem a hiteles tájékoztatás, hanem a figyelem mind teljesebb felkeltése). A könyv elején ott az eligazító Előszó, néhány okosan megírt szemponttal, amelyek megadják az értelmezés lehetőségét és elhelyezik a művet a szerzői oeuvre-ben, hogy a gondolkodni restek is készen kapjanak valamit. A ravaszabb entellektüeleknek szólnak a Jegyzetek, bő utalásokkal csiklandós áthallások feltételezhetőségére. Szárazabb agyú filoszok részére készült a terjedelmes és megfelelően tudákos Utószó-tanulmány, amely mindent elárul a műről, amit egyáltalán tudni róla érdemes, s amelynek értő szándékú tanulmányozása bárkit hozzásegíthet a megismerés édes mámorának látszatához. A könyvet a naplószerűen megírt Werk zárja: az opusz keletkezésének hiteles krónikája, külön kitérőkkel az előzményekre és az alkotói folyamat közben felmerülő problémákra.
   Egyetlen valami hiányzik ebből a könyvből: maga a regény.
   De hiányzik-e valójában?
   Nem mutatja-e fel a felmutatandót az is épp eléggé, ha a környezetét tömör anyagból megformáljuk? Nem hiánya jellemzi-e leginkább a Jelenvalót? A Semmi, mint esztétikai kategória, nem egyenértékű-e a Valamivel? Netalán megkockáztatható egy sőt is?
   Egy bizonyos: tapinthatóan sűrűnek kell lennie annak a matériának, amelyből a regény kivágatik, hogy megjeleníthetővé váljon maga a rés, a folytonossági hiány.
   Nos, ez a könyv, amelynek most a fülszövegét olvasod, kedves Nyájas, éppen az az anyag, amelyben lukként, negatív jelenlétként, hiányként benne van a regény.
   Hogy olvasmánynak ez elég-e, nem tudom. Ám hogy írói kihívásnak izgalmas volt, s hogy a magam támasztotta elvárásoknak megfelelni kivételes alkotói örömöt szerzett, azt tanúsíthatom. Mint ahogy azt is: talán mégis a regényt lett volna könnyebb megírni.

 
A kárpátaljai magyarság helybenmaradását a szegénység hatékonyabban szolgálja, mint a státustörvény.
Aki az utcán „Hát hogy vagy”-gyal állít meg, az vagy panaszkodni akar, vagy dicsekedni.
A világ számos országában az állam létezésének egyetlen bizonyítéka az, hogy fővárosában idegen követségek működnek. (Ryszard Kapuściński)
A provincializmus gyengesége abban áll, hogy gyakran válik a frusztráltak, a sikertelen, túlzott ambícióktól fűtött tehetségtelenek menedékévé. (Ryszard Kapuściński)
Azok érzik szükségét, hogy magyarságukat demonstratíve és ünnepélyes keretek között gyakorolják, akiknek nincs egészséges mindennapi identitásuk: vagy elsorvadóban van, vagy betegesen burjánzik.
A dillettáns lényegű művek tartalma és megjelenési formája általában hallatlan összhangban van egymással: a süvöltően rossz írások legtöbbször hitvány tipográfiájú könyvekben, sután tördelve, ízléstelen borító alatt és bárgyú illusztrációk kíséretében látnak napvilágot.
Minden államtitkár úgy gondolja, hogy egy államtitkárnak mindig igaza van, kiváltképp akkor, ha éppen ő ez az államtitkár.
...a jövőt nem lehet rövidített úton elérni. (Ryszard Kapuściński)
Nagy László egyszer azt nyilatkozta, ő már egyetlen szóból is tud verset írni. Azt azonban eltitkolta, milyen hihetelenül ritkán sikerül éppen azt az egyet megtalálni.
Imádok kisebbségi lenni!
Az üres szavak adóját meg kell fizetni, különben nagyon egyedül maradsz. (Jean Anouilh: Euridike)
A lányom azért nem jár a templomba, mert nem érti, amit a pap beszél. A feleségem pedig azért nem, mert érti.
Egy kínai közmondás szerint a szerelem olyan, mint a tea. Akkor jó, ha forró, erős, de nem túl édes.
Saját korpuszom corpus delicti: a teremtés tökéletlenségét igazoló perben lehetne tárgyi bizonyíték.
Anyámat a betegségei tartják jó egészségben.
Minden alkalommal meglepődöm magamon, amikor anélkül, hogy ezért bármit is tennem kellene, kiengesztelődöm haragosaim iránt.
Inkább száz kritikus mű, mint egy műkritikus.
Nem az számít, hogy honnan merítünk energiát, hanem hogy mire használjuk. (egy buddhista tanító)
Minden betegség jó valamire.
Parti Nagy Lajos mondta a tévében: azért örül annak, hogy szabadúszó lehet, mert így nincsenek beosztottai.
A változatosság gyönyörködtet — de az állandóság ad biztonságot.
„Mert a haza nem eladó” — vallja költőtársam. Ha a hazára nem is, erre a kijelentésére mindig akad vevő.
Kárpátalján ott tartunk, hogy íróink legtöbbjének már aprópénzre sincs mit váltaniuk.
A világ nem összeesküvés, csupán van (Kabdebó Tamás)
A lélek keresgél, mint az eltévedt hajós, szigetek után, hol kiköthet. Az ember attitűdök után kutat. (Kabdebó Tamás)
(hetente új cédulák - felülről kezdődően)

1999
2000
2001

EGY MANZARDŐR FELJEGYZÉSEI

Többször leírtam már: Ungváron lakom, a Várhegyen. Apám szerint a kertünkben ér véget a Kárpátok. Igaza lehet, mert ha a vár bástyájáról észak felé nézek, azt látom, hogyan halmozódnak egymásra a hegyek, ha viszont padlásszobámból (manzard) dél-délnyugatra vetem a tekintetem, szinte lábam alatt csordogál az Ung, s azon túl már az alföld sok száz mérföldje kezdődik, elláthatnék akár Szegedig, anyám kedves városáig, vagy Zentáig, ahol távoli barátom készíti a maga webmagazinját... De szemem hiába meresztem: a horizontot lezáró otromba sorházak válla fölött csak úgy leshetek át, ha otthagyom az ablakot, íróasztalomhoz ülök, bekapcsolom a rádiót, a tévét, a számítógépet, körberakom magam lapokkal és könyvekkel. Szól a zene, csörög a telefon, jönnek-mennek a drótpostán a levelek, a művek. Bejön a nagyvilág, és én cserében kitárulkozom előtte. Nem, nem kockáztatok semmit. Nem vagyok hazardőr. Manzardőr vagyok, aki rászokott az őszinteség drogjára, és így már alig maradtak titkai. Talán a naplójában sem...

...Alig van remény arra, hogy íróember úgy vezessen naplót, mint más halandó: csak magának. Aki már belekóstolt a közírás ízébe, vagy még inkább, ha már rá is szokott erre az ízre, nemigen tud írást csak úgy létrehozni. „Mű” születik, mihelyst betűket rak egymás mellé, mert hozzáállása, a leírt szöveggel szembeni igénye minőségileg különbözik a csak úgy íróétól. Ez a másfajta igény nyomja rá bélyegét arra is, amit nem szán publikálásra. Hiába hajtogatja hát, hogy csak magának írja naplóját – mégis igyekszik szemléletes észrevételeket tenni, jól gördülő mondatokat illeszteni egymás mögé. Nem akar pongyolán fogalmazni, kerüli a szóismétléseket, belejavít a már leírtakba – azaz munkál benne a műgond, mert aki megismerte a szó súlyát, az többé nem tudja ezt a nemes terhet letenni. Egyre kell vigyáznia: naplóírása ne váljon pózzá. Ne tetszelegjen maga előtt sem az őszinteségével, sem azzal, hogy „majd az utókor”… Elkerülni pedig úgy tudja az asztalfióknak-szántság csapdáit, ha annak tekinti jegyzeteit, ami valójában: publikálható kéziratnak.

1999
2000
2001