Epilógus
|
Függelék
|
VII.
rész
|
VIII.
rész
|
IX.
rész
|
1. A regény élére illesztett ajánlást érdemes
összehasonlítani a korábbi opuszokéval. A drámakísérletet így ajánlotta
akkori kedvesének a szerző: „Elektrának, engesztelésül”; a kisregény komolykodó
elhivatottsága: „Agamemnon emlékének”; a novella már váltást mutat: „Évának
az Elektrákról”.
2. A görög betűkkel írt mottó megfelelője:
„Meglásd, holnap könnyebb lesz a szó, mely ma kimondhatatlan.” Az idézet
forrása ismeretlen. (Lásd az Utószó idézetekkel foglalkozó fejezetét is!)
3. A részek elejére illesztett mottók minden esetben az ógörög drámaírók műveiből vett idézetek. Forráshelyüket az alábbi kiadvány alapján adjuk meg: Görög tragédiák, Magyar Helikon, Bp., 1980. Ford.: Devecseri Gábor. – A szerző neve és a mű címe után a verssorok drámán belüli sorszámát közöljük. Esetünkben tehát: Szophoklész: Élektra, 1005–1006.
4. A forráshoz hajló és a víztükörben magát
szemlélő lírai hős motívuma nyilvánvalóan mitológiai és folklór-eredetű.
Elegendő, ha csupán Narküszszosz példáját említjük vagy utalunk a bartóki
Cantata profanára: „Csak tiszta forrásból”.
5. Ugyancsak a népi hiedelemvilág az eredetvidéke
a denevérek és a páfrányok szimbolikus megjelenésének. Ezek Oresztész számára
a sejtelmesség, a kifürkészhetetlenség, a csak ezredévenként ismétlődő csoda
jelképei. (Itt jegyezzük meg, hogy a mitológiai és folklór-párhuzamok sokaságából
csupán néhányra térünk ki a Jegyzetekben; hiszen feladatunk nem ennek a
világnak a megjelenítése, hanem sokkal inkább a mű belső összefüggésrendszerének
és azon áthallásoknak a regisztrálá... ............................................................................
...
6. A regény gyakran visszatérő mondata: „Mindenkinek
megvan a maga Elektrája” – itt bukkan fel először. A kijelentés bizonyos
tekintetben a mű egyik elméleti alapját képezi; a szerző azon feltételezését
jeleníti meg, amely szerint mindnyájunk életében adódnak olyan sorsszerű
találkozások és katartikus helyzetek, amelyek felborítják korábban kialakult
értékrendünket. A Szembesülés kulcsának is nevezhető mondat többszöri és
hangsúlyos megjelenése azonban nem a vak végzet elkerülhetetlenségét példázza,
hanem – árnyaltabban – azt, hogy a sors, a Püthia megjósolta jövő mindig
konkrét szituációk és valós személyek formájában jelenik meg az individuum
számára.
7. Az eddig következetesen egyes számban használt
személynév itt tűnik fel először többes számban, általános értelemben. Elektra
egyetlenségének ilyetén kiterjesztése a mű egyik fő jellegzetessége; voltaképpen
az Elektrák (és később az Évák) párhuzamára épül a regény egész szerkezete
(bővebben erről az Utószóban).
8. Az általános „elektraság” itt újra konkretizálódik
Ágnes alakjában. Mint Oresztész „első Elektrája” – egyben első szerelme
– e helyen tűnik fel először, s nagyjából végigkíséri a regényt. Az Ágnes-szerelem
epizódjai, emlékei felbukkannak szinte minden fejezetben; az új szerelmek
is mintha „Ágneshez képest” fogalmazódnának meg. Ebben a vonatkozásban Ágnes
a regény origója, Oresztész eszmélésének és férfivá válásanak zéruspontja.
9. Az itt sorakozó állóképek történetbe foglaltan
megtalálhatók a szerző A hársak alatt c. elbeszélésében, így például a temetői
jelenet, amikor is Oresztész saját nevét pillantja meg egy sírkövön, azzal
a különbséggel, hogy míg ennek itt szimbolikus a jelentése, addig a másik
írásban a hűs „csak” azonos nevű nagyapja sírjánál töpreng élet és halál
dolgairól. További átfedések: az őszi eső motívuma, az ázott filmplakát,
illetve a szemléletes metafora: „nevek és évszámok a fejfákon – a halál
telefonkönyve”.
10. Utalás Ágnes apjának későbbi munkahelyére, az
alexandriai atomerőműre, amely nem véletlenül jut Oresztész eszébe a Szomolisz
Park óriáskerekéről. A párhuzam beszédes: míg Argoszban Ágnes apja főmérnökként
is csak olyan méltatlan megbízatásokat kapott, mint az említett óriáskerék
villamosítása, addig – alacsonyabb beosztása ellenére – Alexandriában (ahová
a család átköltözött) a világ új csodájaként emlegetett nukleáris létesítmény
elektromos idegszálait vezethette.
11. Az említett helyszínek szinte kivétel
nélkül feltűnnek a szerző más írásaiban, így a Csatornapart a Ne gondolj
a... ..................... ...
12. Utalás Bornemisza Péter Magyar Elektrájára.
13. A kettes számú Szembesülés-változat ennél tömörebben
fogalmaz: „Az új értelmében először kimondott szó: Én. Az első ragozás:
Én, Te. A határvonalak kijelölése: bennem, kívülem. Mert: a világ nem egynemű.
Nem egyenletes. A heterogén környezet csak mibennünk nyerheti el harmóniáját.”
Pár sorral lejjebb: „Ágnes nem magyarázott. Nem indokolt és nem következtetett.
Csak volt. De létezésének intenzitása meghatározta az irányokat. Oresztész
választhatott: közeledjen, távolodjon. Oldalazni nem lehet: tiltják az erővonalak.
Súlyos elhatározás. Még meg sem érett a lélek, és máris döntenie kell: milyen
legyen.”
14. Először találkozunk a regény címszavával. És
bár az egész mű az általánosabb értelemben vett szembesülésről szól, a kilenc
rész mindegyikének negyedik fejezetében (és kivételként még két helyütt)
külön és hangsúlyosan, vezérmotívumként szerepel a szembesülés mint konkrét
pszichikai folyamat, mégpedig mindig ilyen típusú mondatokban: „És Oresztész
szembesült”, „Oresztész újra szembesült” stb. (Hogy kivel, mivel, arra az
Utószóban igyekszünk választ adni.)
15. Valamennyi negyedik fejezet egy-egy hasonló
személyes definícióval zárul: „Én – én vagyok”, „Júlia – Júlia”, „Én – nem
vagyok a régi” stb.
16. Lásd: Aiszkhülosz: Áldozatvivők, 297–300.
17. Agamemnon említésével a történeti múlt szüremlik
be a regénybe. Ezekre az idő-visszalépésekre általában az egyes részek 5.
fejezetében kerül sor.
18. A később megnevezendő alak: Egiszthosz. Egyben
előrevetítése Oresztész vívódásának: a lelkiismeret erünnoszai üldözik mindaddig...
.............................. ...ebben az áttételes formában sincs joga
arra, hogy... ............................. ...csupán erkölcsi aggályai
okán.
19. A fogalom – „elidegenedés” – nem egzisztenciálfilozófiai
értelemben kerül a szövegbe, hanem egy anonim újságcikkre történő utalásként.
(Lásd még... ......... ...a hon... c. kötetben is, amelynek megjelenését
egyébként Egiszthosz személyes sértésnek tekintette.
20. A kissé átformált idézet forrása: Ottlik Géza:
Iskola a határon c. regénye. Eredetiben így: „...miként a matt-fenyegetés
ellen sem lehet úgy védekezni, hogy felborítjuk a sakktáblát, az igazság
nehézágyúit sem lehet bevonszolni olyan törékeny szerkezetekbe, amilyenek
az emberi társadalmak”. A módosítást szerzőnk valószínűleg azért tartotta
szükségesnek, mert az olümposzi hierarchiára és Spárta hegemóniájára épülő
társadalmat nehezére esett volna „törékeny szerkezetnek” neveznie.
21. A környezet, a helyzet ugyanaz, mint az 1. fejezet
lírai bevezetőjében: hősünk útja egy kiserdőn vezet keresztül; denevérek
röppennek fel, páfrányok levelei hajladoznak sejtelmesen, csupán a forrás
hiányzik fájdalmasan és visszavonhatatlanul, mintha ideológiai okokból betiltották
volna.
22. Elektra második megjelenési formájaként lép
elénk Júlia: Oresztész második szerelme. Alakja ritkábban tér vissza, szereplése
éppen ezért kompaktabb, lezártabb: míg Ágnes, Elektra vagy Éva története
epizódonként bontakozik ki, a kronológiai sorrend szinte törvényszerű és
sokszori megbontásával, addig a Júlia-szerelem e fejezettől kezdődően és
a következő részben időrendben lepereg előttünk; mindössze két cselekménysorát
vetette hátra a szerző: ezekkel a IV. és a VIII. részben találkozhatunk.
23. A helyszín: az argoszi rádió székháza a folyóparton.
A körülménnyel, hogy hőseink épp itt ismerkedik meg egymással egy irodalmi
műsor hangfelvételén, a szerző nem csupán a történtek véletlenszerűségét
érzékelteti, hanem azt is: a rádió (mint a zeuszi hatalom szócsöve) elrettentő
embertelensége – és „akarata” – ellenére a mindennapok szintjén, az ideológiák
iránt érzéketlen lírai alkatok számára olyan tiszta érzések megszületésének
környezetét képezhette, mint a szerelem.
24. Átformált, csaknem ellenkező értelművé alakított
idézet Szophoklész Élektrájából. Az eredetiben így: „igazságot tudj, aztán
szidj csak másokat” (551).
25. Az idős hölgy, Darrávia évekkel ezelőtt az írogatni
akkor kezdő Júliát neveltlányaként mutatta be Egiszthosznak.
26. Euripidész: Élektra, 67–68.
27. A szerző kedvelt stiláris fogásának, a levélformának
első alkalmazása. Azzal, hogy Oresztész levélben mutatja be Júliának argoszi
barátait, több nehézséget is áthidal: egyrészt nem kell külön alkalmat,
azaz – szokása szerint – szituációt, állóképet teremtenie ahhoz, hogy megjeleníthesse
benne Ziótát, Tertiszt, Irmészt és a többieket; másrészt a levélben Oresztész
a maga véleményét, viszonyát is megfogalmazhatja az említettekhez.
28. A kettes számú Szembesülésben frappánsabban:
„Ha nem olyan lennék, mint amilyen vagyok, olyan szeretnék lenni, mint amilyen
Tertisz”; alább: „Irmész az egyetlen igazi Homo Ludens környezetemben; nem
pusztán a játékból adódó élvezetért játszik, hanem metafizikai megközelítésben
értelmezi a játszás folyamatát. Amikor Irmész sakkozik, semmiben sem különbözik
attól a festőművésztől, aki a valóság átlényegítéséhez keresi a legmegfelelőbb
színárnyalatot”. (Itt jegyezzük meg, hogy Oresztész és Irmész ez idő tájt
az argoszi egyetem alkalmazásában állt, s a félvezetők fizikájával foglalkozó
tanszék technológiai laboratóriumában amorf szerkezetű kalkogén félvezetők
előállításával és vizsgálatával foglalkoztak, miközben néha órákon át különböző
vegyületű üvegszerű munkadarabokat kellett csiszolniuk. Ezen órák alatt
nagyokat barkochbáztak. Oresztész például feladta azt a szőke hajszálat,
amelyet Irmész majdani fekete felesége megtalál férje zakóján, s emiatt
féltékeny lesz.)
29. A második Szembesülés találóbban fogalmaz: „Zióta
a bizonyítékom arra, férfi és nő között létezhet olyan igaz barátság, mely
még egy gesztus, egy rezdülés vagy akár egy álomkép formájában sem érintkezett
a szerelem és nemiség semmilyen szférájával”.
30. Az eddig távolságtartást is sugalló levélforma
a legszemélyesebb kommunikációba csap át azáltal, hogy Oresztész maga adja
át levelét Júliának, amikor egymás mellé ülhetnek a banketten, amelyet Egiszthosz
tiszteletére rendeztek az alkalomból, hogy hadászati témájú drámáját bemutatták
a Korinthoszi Népszínházban.
31. A barkochbázni kezdő fiatalok csupa olyan feladvánnyal
lepik meg egymást, amelyekről az asztaluknál ülő Darrávia keveset tud. Még
a homéroszi fogalmakat is sajátosan kódolják és dekódolják. Ikarosz levált
szárnyát például Júlia az athéni autóbuszgyár nevéből fejti meg, a Kirké
által sertéssé változtatott tengerészeket pedig az akkor népszerű, ún. élelmiszerprogram
fogalma révén találja ki Oresztész. Darrávia kirekesztve érzi magát, és
hiába adja fel Odüsszeusz hajósainak viasz füldugóját, mert amikor a tárgy
anyagára Oresztész úgy kérdez rá, hogy az vajon amorf struktúrájú cikloparaffin-e,
az idős moira nem tud válaszolni.
32. Nannénia, mint a későbbiekben is, Apolló papnőjeként
kissé elvontan, néha kibogozhatatlan költői képekben fogalmazza meg véleményét,
mondandóját. Rejtett utalásai, enigmatikus jóslatai a legtöbbször azt a
benyomást keltik hallgatóságában, mintha valóban isteni titkok tudója lenne,
és mintha a rá okosan figyelők, szóképeit vagy titokzatos ábráit megfejtők
közelebb kerülhetnének a dolgok láthatatlan összefüggéséhez. Ám valójában
Nannénia általában ugyanazt a néhány motívumot variálja, s bárhonnan is
induljon monológja, legtöbbször kedvenc rögeszméinek egyikénél végzi. Ezt
azonban ekkor Oresztész még nem látja, ámult figyelemmel issza a papnő szavait,
isteni kinyilatkoztatásnak hiszi véleményét.
33. Utalás a sárgyúrás műveletének rituális voltára.
34. A Júliához kötődő második szerelem lényegét
a kisregény-Szembesülés tömörebben ragadja meg: „Az Ágnes-képezte gátlások
őrizték meg Oresztészt számodra, Júlia”.
35. Oresztész visszafogott vallomásának első mondata
voltaképp ennek a Szapphó-sornak a parafrázisa: „Szólnék hozzád, s fékezi
nyelvemet a szégyen”.
36. Darrávia kiegyensúlyozó szerepet játszott Agamemnon
és Egiszthosz között.
37. Az utalás Ariadné fonalára vonatkozik. A Minotaurosz
itt az erőszak, a labirintus pedig a torz társadalmi rend allegóriája.
38. Ezúttal a hármas számú Szembesülésből érdemes
idéznünk a tömörebb megfogalmazást: „Júlia – az első viszonyítási mérce.
Vonatkoztatási alap. A mettől-meddig, a honnan-hová értelme. A lélek etalonja.”
39. Módosított idézet Euripidésztől. Eredetileg
így: „Mi hát a mérték, mely szerint ítélhetünk?” Élektra, 374.
40. Utalás Júlia akkori munkahelyére, a Juvilejnij
Unyivermágra, ahol dekoratőrként működött. A műhely leírását – más szereplőkkel
– megtaláljuk a szerző A fehér kutya c. elbeszélésében. (Ez utóbbiból például
megérthetjük, miért hőköl vissza Oresztész, valahányszor benyit a műhelybe:
közvetlenül az ajtó mögött csupasz próbábu állt, s a belépő egy pillanatra
mindig azt hihette, meztelen emberre nyitott rá.)
41. A második Szembesülésben így: „Az újonnan összerakott
lélek megmozdul. Szép születés. És Oresztész önmagán éli át a beteljesülést.
Autokatarzis.”
42. Utalás a Gyár utcai szentélyre, a kultikus sárgyúrás
helyszínére. (Misztikus varázsát elveszítve később néhány évig Júlia és
Zulejka nevű kandúrja lakhelyéül szolgált. Még ennek előtte egy ízben Oresztész
argoszi és korinthoszi barátai celebráltak e helyt háromnapos újévi házibulit,
bőven áldozva Dionnüszosznak.)
43. Az említett kirándulás vélhető helyszíne az
Argoszhoz közeli Nevikosz (más helyesírással: New Icke, ejtsd ‘nyjú ájk’),
amelynek romvára szerepel a szerző A hajó megy tovább c. kisregényében is.
Oresztész és argoszi barátai ekkoriban egész nyarakat töltöttek a nevikoszi
Nagyréten, ahol is a fürdőzésen, napozáson kívül más élvezeteknek is hódoltak:
kártyáztak, sakkoztak, rádióztak, olvastak, levelet írtak. Ez idő tájt fedezték
fel a maguk számára például Ladányi Mihály költészetét, akinek Kitépett
tollú szél c. kötete egy nyáron át nélkülözhetetlen kirándulóeszköznek számított,
fontosabbnak, mint a váltás úszógatya. Oresztész majd’ minden alkalommal
magával cipelte Riga típusú táskarádióját, amelyen menetrendszerűen meghallgatták
a román nyelvű Europa libera déli rockműsorát, illetve, ha estébe nyúlott
kirándulásuk, akkor még Szkopár Béla újvidéki Futótűzét, később Hangrázdáját.
Ugyancsak Nevikoszhoz fűződik Oresztésznek az a még évekig tartó mániája,
hogy mindenhonnan levelet írt azoknak a barátainak, akik akkor éppen nem
voltak vele. Az érdekesség kedvéért nevikoszi leveleit palackpostára bízta,
és a jópofa episztolákat az éppen kiürült borosüvegekbe tuszkolta, ledugaszolta,
majd a folyó szeszélyes sodrára bízta. És bár minden üzenetben szerepelt
a feladó pontos címe, soha egyetlen választ nem kapott. Ez ekkor ugyanúgy
nem zavarta, mint később az, h... ................................................
...
44. Tertisz egy időben nem csupán nőbarátja
volt Oresztésznek. Júlia feltűnése előtt (az Ágnesék elköltözése miatti
rezignációból lassan felépülve) hősünk épp Tertiszhez szeretett volna közelebb
kerülni; tetszett neki a lány különös zárkózottsága, néha titokzatosnak
tűnő viselkedése, így neki küldte elfogult üzeneteit az álmodott zenéről
és a táguló Világegyetemben egymást elkerülő emberpárokról. Minthogy azonban
Tertiszt hidegen hagyták Oresztész gesztusai, e meg sem született szerelem
csupán ilyen áttételes módon kap megfogalmazást a Szembesülésben.
45. Oresztész második, Júlia kiváltotta szembesülése.
46. Célzás arra, hogy a természettudományi tanulmányokat
végző Oresztész (minden költői hajlama ellenére) a dolgok racionális értelmezhetőségét
ekkor még többre tartotta az absztrakcióknál.
47. Szophoklész: Élektra, 363–364.
..............................................
..............................................
51. Vesd össze: „...elősegítik egy olyan hamis tudat
kialakulását, amely immunis saját hamisságával szemben” (H. Markuse: One-Dimensional
Man).
52. Mint Steiner is, aki a matematikai egzaktság
és kiszámíthatóság káprázatáról értekezik (saját kiemelésünk).
53. Az itt kifejtett nézetek sok tekintetben a regény
születéséhez is kulcsot adnak. A „fenomén” fogalmának jelen értelmezése
és a bölcselő hajlamú, Korinthoszból rég elszármazott festőművész azon véleménye,
amely szerint nem maguk a vizsgálandó dolgok az érdekesek, hanem a vizsgálandó
dolog struktúrájáról vallott ismereteink összessége – beépülnek a szerzővel
itt azonosulni látszó Oresztész tudatába.
54. Ugyanez tömörebben a szerző munkanaplójában:
„A kierkegaardi szubjektum nem úgy és nem azért tételezi a külvilágot, hogy
birtokba vehesse, hanem azért, hogy a tőle való abszolút különbözőségét
kifejezze”.
55. Vesd össze: „Oedipus a drámából s a drámában
van; Elektra a dráma előtt is volt s utána is lesz” (Németh László).
56. A regény talán legfontosabb, egyben legmegrázobb
epizódja: a tulajdonképpeni „igazi Elektra” első megjelenése. A hús-vér
kamaszlány itt az elvont, szimbolikus értelmű Elektra harmadik, legerőteljesebb
megjelenési formájaként lép be a regénybe. (Említettük az Előszóban: a korábbi
szövegváltozatokban külön néven – ‘Evelin’ – szerepelt.) A jelenet drámai
feszültségét az okozza, hogy e pillanatában Oresztész nem tudja, kivel találkozott.
Egyáltalán nincs tudomása Agamemnon leányának a létezéséről, s végképp nem
sejti, hogy az Irmész társaságában őt meglátogató hallgatag kamaszlány éppen
ő lenne. Az ősi keleti labdajátékba úgy kezdenek, hogy Oresztésznek fogalma
sincs, kivel pattogtatja órákon át a fehér golyót a zöld asztalon.
57. Elektra megérkezése Argoszba és találkozása
Oresztésszel sokban emlékeztet a görög tragédiák megfelelő momentumára,
azzal a különbséggel, hogy ott a halottnak hitt Oresztész érkezik meg Püladésszel,
s nevét, kilétét eltitkolva keresi fel Elektrát. Mint ahogy – például Szophoklésznál
– a drámák egyik legszebb, igazi katartikus pillanata az, amikor Elektra
rádöbben: nem a halálhírt megerősítő hírnök, hanem tulajdon bátyja áll előtte
–, ugyanúgy a két főhős regénybeli találkozásának is van egy megvilágosító
pillanata: az, amikor a nagy labdacsata után Oresztészék házában Elektra
megáll a kifüggesztett, Egiszthosz tanárkodása idejéből származó hatalmas
egyetemi tabló előtt, és az egykori diákok fényképén végigfuttatva tekintetét
– váratlanul, mintegy elszólva magát – felfedi kilétét, imigyen szólva:
„Az ott az anyám, az meg az apám szeretője.” Oresztész maga is a fotókra
mered és némi fejmunka után megfejti a feladványt, azonosítja a csak egyféleképpen
azonosítható szereplőket. Lassan ízlelgetve felfedezése következtetését,
mintegy szándékosan késleltetve az utolsó műveletet, szinte el-elkapva tekintetét
a valóságról, ráhunyorogva a dolgok valódi állására döbben rá arra, hogy
ez a különös viselkedésű koravén gyereklány, akivel már bizonyosan találkozhatott
valamelyik korábbi életében (erre utaltak az ösztönök legmélyéről feltörő
sejtelmek és a Püthia homályos jóslatai), és akit Irmész „elfelejtett” bemutatni
(„akit Irmész hoz magával, annak nem a neve a fontos”), ez a kifürkészhetetlen,
titokzatos, egyszerre vonzó és taszító, sorstragédiákból kilépett ógörög
tinédzser nem más, mint Agamemnon bosszúvágyó leánya.
58. Összehasonlításul: Németh László a Szophoklész-tragédiákról
szóló tanulmányában ezt írja Elektráról: „tele van fekete idővel már a dráma
elején”.
59. A II. rész záró sorai szó szerint megegyeznek
a szerző Amikor Elektra megérkezett c. versével.
60. Eredetileg: „Élektra: Karomban tartalak? / Oresztész: Bár örökké tartanál!” Szophoklész: Élektra, 1226–1227.
61. A harmadik rész első három fejezete alighanem
a regény legszebb, legegységesebb, legnagyobb műgonddal kidolgozott része.
Talán itt található a legtöbb hagyományos értelemben vett epikus elem is:
Oresztész utazása és érkezése Athénba, meghatódott bolyongásai a történelmi
helyeken, találkozása Elektrával, a lakásukban töltött este, majd magányos
csavargásai a belváros nyüzsgésében – mintha „valódi regényt” olvasnánk:
az egész kicsit ki is esik a mű egyébként igen szaggatott, meg-megtörő,
az idősíkokat oly gyakran változtató stílusából.
62. Utalás első találkozásukra. (Lásd az 56–57.
jegyzetet.)
63. A buszállomáson játszódó epizód leírása a kettes
számú Szembesülésben összefogottabb: „Úgy fordult meg, mint aki csodát sejt
a háta mögött... Arcának első rándulása kielemezhetetlen volt. Csalódást
szerettél volna felfedezni tekintetében, a hát-te-egy-ilyen-kis-szürke-egér-vagy
döbbenetét, de ez az első pillanat a szorosan egymásra halmozódó érzéseket
foglalta magába, kibogozhatatlan hálózattá kuszálva a hát-megismertél meglepetését,
az azt-hittem-el-sem-jössz váratlan örömét, a nem-ilyennek-emlékezlek bizonytalanságát,
a hát-mégis-egymásra-találtunk meghatottságát és a most-már-csak-együtt
fogadalmát.
Még mindig nem tudtad, gyűlöld-e vagy szeresd.”
(Itt hívjuk fel a Nyájas figyelmét a sajátos „második
személyű” szövegtípusra. Elemzését az Utószóban találhatják.)
64. A második Szembesülésben: „Mert a szerelem mindig
új, tiszta és meztelen, mentes a korábbi szerelmek fekélyeitől.”
65. Az itt megszakadó leírás a kettes számú változatban
még folytatódik: „...álomtalan mélységbe zuhantál anélkül, hogy újra elolvastad
volna három napja kapott levelét, amely asztalodon gyönge papírmalom módjára
morzsolta a nehezen örlődő szavakat.”
66. A levelet Oresztész Athénban, megérkezése estéjén
írta; ebben adta meg elérhetősége adatait is Elektrának, aki egy nap késedelemmel
ugyan, de mégís felhívta szállásán: értette is, meg nem is, miért akar vele
ilyen nagyon találkozni Egiszthosz fia.
67. Utalás a levél ezen szövegrészére: „Agamemnon
neve a mi családunkban kimondhatatlan, mind Hádészé. Csoda-e, ha a te létezésedről
sem tudtam, és csoda-e, hogy amikor megtudtam: vagy, s hogy te vagy az,
aki meglátogattál, akkor mozdulni és szólni sem tudtam a meglepettségtől
– és a meghatottságtól. Mire szavaidból („Az ott az anyám, az meg az apám
szeretője”) megfejtettem, ki is lehetsz valójában, te már hirtelen el is
köszöntél és halkan behúztad magad mögött az ajtót. Irmésztől megtudtam,
még aznap viszszautaztál Athénba. Én meg ott maradtam Argoszban, belevetve
a végtelen magányba és a nyomasztó tudatlanságba. Egy teljes évem ment rá,
hogy mindent, amit lehetett, megtudjak Őróla, az előlem apám által gondosan
eltitkolt Agamemnonról – apádról. Ugyanez az esztendő arra is elegendő volt,
hogy megértsem: míg gyerek voltam, apám tekintélye mint hegyezett cölöpöket,
úgy verte le bennem az evidenciákat, s ha én sem botorkálni nem akarok tovább
közöttük, sem beleszakadni abba, hogy megfeszített felnőtt-munkával kinyűvöm
valamennyit, akkor hatalmas rugaszkodással fölibük kell emelkednem, feloldódva
egy magasabb értékrendben. Ahhoz pedig nem kellett sem egy év, sem egy hónap
vagy nap, elég volt egyetlen delphoi pillanat, hogy rádöbbenjek: ebben a
felmagasodásban senki más – csak te lehetsz segítségemre.
Ezért írok hát neked Athénbe érkezésem első estéjén
– esztendőnyi felkészültségemmeltől felbátorítva, de pillanatnyi félelmek
éles kései közül, erőt véve férfi-büszkeségemen.”
68. A kettes számú Szembesülésben: „valójában Egiszthosz
kezében volt-e a hatalom, amellyel üthetett, vagy egyenesen a hatalom volt
az, amely Egiszthosz keze által sújtott le?”
69. A regény jövő idejéből ide idéződő epizód jelentéktelennek
tűnik, ám Oresztész itt leírt majdani athéni találkozása Tibériosszal szimbolikus
értelmű. Az ekkor már évek óta Spártában élő szerkesztő ugyanis annak idején
Agamemnon forgalomból kivont könyvét segítette megjelenéshez.
...................................
72. Talán hitelesebb mondatok a Szembesülés-kisregényben:
„Hagytad, hogy megöleljen. Tudtad, ez nem az az Oresztész, akit három napja
magára hagytál érzelmeivel. Azóta átrendeződtek benne az értékek. Azóta
darabokra szedte önmagát, s egyéniségének mozaikcserepei szétszóródtak térben,
időben. És azt is tudtad: nem segíthetsz neki összeszedni a töredékeket.
Hacsak azzal nem, hogy vagy, s hogy léted intenzitása meghatároz bizonyos
irányokat.” A szerző alighanem azért változtatott utólag ezen a szövegrészen,
mert utolsó kitételeiben erősen emlékeztet az Ágnes-szerelem hasonló megfogalmazására.
Érthetetlen viszont, miért maradt ki ez a szemléletes leírás: „Athén nagy
város, mégis kicsinek bizonyul, ha ketten kettesben akarnak maradni benne.
Anyám látni szeretne téged, mondtad, pedig tudtad, Klütaimnésztra csak késő
este érkezik haza. Te voltál az, aki látni akartad Oresztészt: kabát nélkül,
utcai viselkedési pózok nélkül, apád kedvenc foteljában – vajon ott is annak
látszik majd, aminek mutatja magát?.”
73. Vörösmarty és Ybl Miklós együttes említése a
helyszínt Fóttal azonosítja.
74. A jeles argoszi grafikus sorozatának, A fák
életének egyes darabjai szinte minden áttelepült értelmiségi család otthonában
megtalálhatók. A szülőföld ilyen értelmű átmentése különösen jelentős szimbólum
ez esetben, hisz a két fa, amely alatt Oresztész és Elektra összehúzza a
két fotelt, hogy áthajolhassanak egymáshoz, voltaképpen a királyi pár, Agamemnon
és Klütaimnésztra allegóriája.
75. Eredetileg így: „Van, hogy szónál a hallgatás
/ erősebb, s van, hogy hallgatásnál jobb a szó.” Euripidész: Oresztész,
638–639.
76. Mikor Agamemnon súlyos betegen Athénba érkezett,
Elektra fényképét küldte el a nagy Menelaosznak, így tudatva a költőfejedelemmel:
sikerült Argoszból kimenekítenie magát. Az Egy mondat Spártáról írója ugyanezt
a fotót postázta vissza, hátlapjára róva elfogult üzenetét. A fényképet
Elektra és anyja ereklyeként őrizte lakásán, különösen Agamemnon halála
után, így a teljes bizalom megnyilvánulásának számít, hogy Oresztésznek
is megmutatták.
77. A kettes számú változatban az epizód szimbolikus
értelmét talán nagyobb művészi erővel bemutató szövegrész: „Anyád későn
jött haza; megvacsoráztatok. Közös rábeszélésetekre beleegyezett, hogy ott
alszik nálatok. Klutaimnésztra kivett neki egy pizsamát a szekrényből, aztán
magára hagytátok a kisszobában.
Tudta, hogy apád, a két éve halott Agamemnon pizsamáját
kapta. Rövid gondolkozás után felvette.”
78. Utalás Agamemnon forgalomból kivont főművére
(bővebb taglalása a IX. rész 5. fejezetében).
79. Oresztész gondolatait a hármas számú Szembesülés
hiányos és nominális mondatokban közvetíti: „Pánik az agyban. Hát mégsem.
Hát mégis. Meddig várjon? S mivégre? Elmegy. De hátha épp akkor...
Az érvényesség csődje. Visszamenőleg minősítő tagadások.
Hát ennyi. Egy elvetélt epizód.
És a meghatott fogadkozások? Minden visszhangzik.
A valahogy-úgy-kellene-apám-és-apád-között konklúziója. A csak-a-tétlenségre-nincs-mentség
elhatározása.
De mégsem.
Vagy mégis?”
80. Miután hiába várt Elektrára, Oresztész a Filmmúzeumban
a Help! c. Beatles-filmet nézi meg. Élményéről később levélben számol be
argoszi barátainak, többek között ezeket írva: „És ahogy ott énekelték fiatalkorom
bálványaival együtt az ostobácska dalszövegeket – fejből tudták valamennyit
– és mindannyiszor meghatódtak, amikor meghatódniuk illett, nos, akkor megbocsátottam
nekik. Megbocsátottam a punkot meg diszkók rágógumi-zenéjét, mert láttam,
tudnak még tisztán és naivan rajongani tiszta és naiv dolgokért, amelyekről
akkor még nem akartam elhinni, hogy egy ugyanolyan mocskos és álszent világ
manipulációihoz tartoznak, mint amilyenben magam is élek”. Jegyezzük még
itt meg, hogy bár Oresztész fiatalkora bálványainak nevezi John Lennon csapatát,
ekkor még maga sem lehet több 22 évesnél.
81. Utalás az akkori Filmmúzeummal szomszédos Dohány
utcai zsinagógára. A szerző itt is felhasználja az alkalmat – mint korábban
Vardioszról, a történész professzorról szólva –, hogy kifejezze filoszemita
érzelmeit. (Egyik fő nézeteltérése Nannéniával épp emiatt alakul ki később:
a papnő rejtélyes utalásokba burkolva ugyan, de majd minden említéskor elítélőleg
nyilatkozik hol Szerb Antalról, hol Déryről vagy Örkényről, illetőleg valamely
homályos hátterű összesküvésről, világhatalmi ambíciókról, szellemi kútmérgezésről
beszél, amellyel szembe kell helyezni a tiszta, Németh László-i értelemben
vett és... ..................................................... ...egy
időn túl megcsömörlik ezektől a Püthia-szövegektől. Ereje-mersze még nincs
ahhoz, hogy ellentmondjon a papnőnek, erre csak azután kerül sor, hogy egy
komiszul kieszelt játékkal leleplezi Nannénia előítéleteit.) A bekezdést
záró megjegyzéssel egyébként: „a ti szigorú istenetek” – Oresztész mint
a felszabadult görög szellem... ............................................................
82. A második Szembesülésben mindez prózaibban,
kevesebb pátosszal: „Szállásán este üzenet várta. Háziasszonya kusza betűivel
futtatott papírcsík kunkorodott párnáján. Ebből tudta meg: Elektra telefonált,
hogy kimentse magát, s hogy másnap ugyanott, ugyanakkor találkozhatnak.
Oresztész felsóhajt. Hát mégis! Hát mégsem!”
83. Elektra itt kedvenc olvasmányára, Szerb Antal
Utas és holdvilág c. regényére utal.
84. A kisregény-Szembesülésben így: „Aki kirántja
alólunk a végre megtalált talajt. Aki rádöbbent: a felfedezett értékek efemerek,
s a világból elkerített helyünket nem bérelhetjük ki örökre. Elkerülhetetlen,
hogy életünk egy adott pillanatában szembeforduljunk mindennel és mindenkivel,
amihez és akihez mostanáig igazodtunk. Hogy megtagadjuk tanítónkat, mesterünket;
ha kell: tulajdon apánkat.”
85. A Taigetosz-párhuzam a szerző Három másodpercem
c. versében is megtalálható.
86. Összehasonlításul a második Szembesülés szövege:
„Elektra: a lélek földrengése. Az értelmét veszített szó: Én. A végképp
érthetetlen Te. Ragozás helyett kérdőszavak: ki kicsoda? Fogódzók helyett
legördülő sziklák, elcsúszó síkok. Elektra: a véletlen szükségszerűsége.
A törvénnyé tett esetlegesség. A bizonytalanság, mint ultima ratio. A nem
– az igen értelmében.” (A kritikus időnként nehezen tudja megérteni, a sikeres,
tömör megfogalmazásokat – mint amilyen az itt idézett is – a szerző a végső
változatban miért hígította fel, miért tűzdelte tele költői képekkel.)
87. Oresztész harmadik regénybéli szembesülése.
Az ezt bevezető szavak a korábbi változatokban még így hangzottak: „És elölről
kezdődik minden: az Én, a Te, a Világ definiálása. De ez már más: amit most
újra megtanul, azt egyszer már tudta a szellem. Valamit elfelejteni – minőségileg
több, mint valamit egyszerűen nem tudni.”
88. Összevetésül: a jó tanácsok és tiltások ellenében
edményesen kereshető boldogság megfogalmazása a szerző Új almafák alatt
c. versében: „...könnyen rád találtam, kedvesem, / csak a nyilakat kellett
figyelnem, / amelyek az ellenkező irányba mutattak.”
5. fejezet
89. A fejezet teljes egészében Oresztész athéni
levelét tartalmazza, amelyet haza küldött, argoszi barátainak. Az episztolának
nincs címzettje, nincs megszólítása, ugyanakkor több barátjához név szerint
is fordul benne. Minden bizonnyal levelét több példányban állította elő,
és külön-külön postázta a megfelelő címekre.
90. Az utalás Püladész akkori kedvesére, Koldiára,
Elektrának volt „oskolai barátnéjára” vonatkozik.
91. Agamemnon és Egiszthosz történetét úgy fűzi
bele levelébe Oresztész, mintha az egész Elektráról – és mintegy véletlenül
– jutna eszébe; valójában tudatosan előkészített vallomásról, hitvallásról
van szó: a tekintélytisztelet antiszérumával Elektra révén beoltott Oresztész
confessiója ez, amely tartalmazza a legfőbb, legmegrázóbb szembesülés implikálta
következtetéseket.
92. A korábbi kisregény nyersebben fogalmaz: „Elektra
nem hajlandó velem kijönni Agamemnon sírjához.”
93. Oresztész állandó athéni házigazdái ez idő tájt
(és még évtizedekig): a Lökosz család.
..........................
103. E lírai intermezzo a szerző több versével is
érintkezik. A fontosabb párhuzamok a Páfrányok, denevérek és a Miért?-gyász
c. költeményekben találhatók.
104. A templom előtti „rögtönzés” szó szerint megegyezik
a szerző Éjféli harangszó c. versével.
105. Aiszkhülosz: Áldozatvivők, 244–245.
106. Ágnes elköltözése Argoszból: a regény első
elszakadás-motívuma. Pontosabb, részletesebb – és kicsit átformált – leírása
a szerző A nyolcadik gesztenye c. elbeszélésében olvasható.
107. Az itt csupán egy-egy mondatban felvillanó
emlékképek az Ágnes-szerelem jellemzőbb epizódjaihoz kötődnek, amelyek a
regény legkülönbözőbb pontjain bukkannak fel. A fontosabbak: I/3., I/4.,
IV/2., V/1. (lásd a vonatkozó jegyzeteket is). Mint ahogy ez gyakran tapasztalható
másutt is: az emlékezés idejénél későbbi „jövő-emlékek” is feltűnnek. Ezek
a VII. rész 6. és a VIII. rész 1. fejezetében leírtakkal állnak összhangban.
108. Oresztész alexandriai látogatását (más nevekkel)
a szerző A tolvaj c. novellájában is feldolgozta.
109. A kettes számú Szembesülésben talán pontosabban:
„Oresztésszé csak az válhat, aki az Elektrák hiányát is képes elviselni.”
Alább: „Oresztésznek Ágnes hiányzott először” – mennyivel szerencsésebb
ez, mint az itt olvasható spekulatív, kimódolt mondat: „A hiány kísértő
ereje a negativált Ágnes alakjában vonta a kétségek keresztjére első ízben
Oresztészt.”
110. Utalás Babits Mihály A gólyakalifa c. művére.
A lélek kettőssége itt a vanhoz és a nincshez viszonyuló, ellentétes előjelű,
de szinte azonos eredményű pszichikai folyamatot példázza.
111. A kisregény-változatban szemléletesebben: „Oresztész
felfedezi: Ágnes hiányának tulajdonságai vannak. Szokásai. Napirendje. A
napnak mindig ugyanabban a szakában jön elő. Vagy ha nem, hát: Ágnes hiánya
szeszélyes.” Illetve: „Közben kis új szerelmek szövődnek, amelyeknél soha
nem az a fontos: kire irányulnak. Aminek jelentősége van, az csupán annyi:
a szerelem tárgya nem Ágnes.”
112. Az évek számának megnevezésével van egy kis
baj. A szerző vagy nem számolt utána, vagy időnként szándékosan téved néhány
esztendőt. A második Szembesülésben ez a részlet még így festett: „Hét éven
át: egy-egy ideges levél, a ki-rontotta-el kérdőjelei, az amúgy-semmi-újság
közönye; közben Ágnes néha meg-megjelent Argoszban, de Oresztész soha többé
nem tudta azonosítani azzal az Ágnessel; az már csak hiányában
volt jelen, amely hiány gátlásokat növesztett a lélek bugyrainak belső felületére:
a talán-már-soha-többé félelmét és a lehet-hogy-így-jobb-is lemondását;
ezek uralkodnak hét éven át, egészen a következő Elektráig.” A harmadik
szövegváltozatban a hét évből hat lesz, itt meg, mint láttuk: öt. Ha azonban
minden életrajzi vonatkozású részletet és utalást összegyűjtünk, s abból
rekonstruáljuk Oresztész biográfiáját, kiderül, hogy Ágnesék elköltözése
és Júlia feltűnése közt csupán négy, esetleg négy és fél esztendő telhetett
el.
113. Minden bizonnyal: a második Elektra, azaz
Júlia levele Oresztészhez. A leginkább őrá utaló részletek: „Veled sem tehetek
kivételt, ha a saját törvényeimről van szó”; „Nannéniának sem engedem meg,
hogy dolgaimat irányítsa, mint ahogy korábban ezt nem tűrtem el sem anyámtól,
sem Darráviától – leginkább ebből eredtek konfliktusaim”; „felhólyagzik
a bőröm attól, ha arra emlékeztetnek: mit mondtam egy órával, egy nappal,
egy héttel ezelőtt, te pedig olyan vagy, mint egy magnetofon: felveszed
és alkalom adtán rám olvasod a múltamat”; stb.
114. A levélhez fűzött kommentárok alighanem Oresztésztől
származnak, bár az is lehetséges, hogy Júlia, újraolvasva saját sorait,
felfedezte bennük a korábbi indulata kiváltotta ellentmondásokat, és ezeket
így, széljegyzetelve szerette volna feloldani.
115. Oresztész itt Júlia korábbi játékosságára utal,
arra, hogy a lány azelőtt szívesen barkochbázott, szópókerezett vele; voltak
nagy asszociációs-információs partijaik, Mr. X.-meneteik, írtak szekreter-verseket
stb.
116. A pontos Babits-idézet így fest: „Adj játékot,
s az Ifjúság csúf hamuja alól fölcsillog a Gyermekség boldog parazsa!” (Halálfiai).
117. A kisregény-Szembesülésben mindez kevésbé költőien,
de világosabban: „Oresztésznek Júlia hiányzott másodszorra.” Alább: „Korinthosz
busszal vagy vonattal két óra alatt elérhető Argoszból. Egyik hétvége itt,
a másik ott. Közben: a Júlia-várás szüli a legszebb magányt. Közben: a hiány
létélménye. Az egy hétig érlelt egyedüllét. Kihordott magány.
Aztán: rövidülő csókok, hosszabbodó levelek.”
118. Utalás Nannénia egyik későbbi kijelentésére:
„A tanulás szedi le tudásunkról a szépség hímporát.”
119. Az említett hatalmas platánfa ma is a korinthoszi
kórházkert ékessége.
120. A hármas számú Szembesülésben így: „A kétely
rohamai. Lebomló szerelem. A lélek kifekélyesedik.”
121. Az állítás – „az emlékezet ragaszkodik a részletekhez”
– voltaképp Déry-parafrázis. A befejezetlen mondat-ban olvashatni: „Az emberi
indulatok csakúgy, mint az emlékezet, ragaszkodnak a részletekhez, amelyektől
eredetüket kapják s amelyekhez, mint a megifjodás forrásához, mindig kénytelenek
visszatérni...”.
122. A mondat Júlia korábbi levelének egyik kitételére
utal: „Te játszani is úgy játszol, mintha fát vágnál.”
123. A második Szembesülésben frappánsabban: „Úgy
érezte magát, mintha zsebében szakítólevéllel készülne minden randevúra.”
124. Az esemény: Zióta esküvője. Oresztész ide még
Júliával érkezik. Ez az alkalom az utolsó, amikor még esélyt ad magának
és Júliának, hogy kapcsolatuk újraéledjen. (Bővebben: VIII. rész, 2. fejezet.)
125. Ágnes és Júlia hiánya után – harmadjára –
itt Oresztész Elektra hiányával szembesül.
126. A hármas számú Szembesülés tömörebb és hatásosabb
képe: „Agyat szeletelő hiány.”
127. Oresztész ezt pontosabban mondja ki egy későbbi
monológjában: „Hiányzol. De a hiány is te vagy.”
128. A kisregény-Szembesülés megfelelő szövege:
„De ez a szerelem eleve a távollétre rendezkedett be. Mindketten az egyszer-majd-vége-lesz
tudatával vállalták. Épp ettől volt örökkévaló.”
129. Vö: „Legfensőbb erkölcsöm a szerelem” (Bodolay
Klára).
130. Utalás a finnek nemzeti eposzára, a Kalevalára,
amelynek rejtelmeibe később a főiskolás Elektrát épp az az agriai tanára
avatja be, akivel Oresztész már családos emberként, és bőven túl a regény
fő idősíkjain, hosszú ideig maradandónak látszó barátságot köt.
................................
135. Valószínűleg: ugyanaz a kiserdő, amellyel az
I. rész 1. és 5. fejezetében találkoztunk.
136. Mindkét idézet pontatlan. Eredetileg: „A szavak
nem ugranak véletlenül egymás mellé” (Sütő András: Csillag a máglyán) és
„...ha szolgaságra termettünk, akkor önmagunkat eltűrni csak az képesíthet,
ha megszeretjük a béklyót, amit ránk raknak” (Déry Tibor: Kedves bóper).
137. Visszautalás Elektra sajátos indoklására, miért
is nem akart kimenni Oresztésszel apja fóti sírjához.
138. A felbukkanó alakok valószínűleg Agamemnon
tanítványai. (Nem tudni, hogy a valóságos homályból avagy Oresztész emlékezetéből
lépnek-e elő, netán Agamemnon szelleme idézi fel őket.)
139. A pontos Sütő-idézet: „Az igazságnak nem kritériuma,
hogy kinek a neve díszlik a homlokán” (Csillag a máglyán).
140. Oresztész itteni monológja mintegy előképe
az utolsó (IX.) rész 5. fejezetében olvasható nagy lélegzetű hitvallásnak.
141. E lírai betét voltaképp a II. rész 6. fejezetében
olvasható „Oresztész tudta, hogy Elektra eljön hozzá” kezdetű költői szövegnek
a parafrázisa. Az itt picit nehézkessé fogalmazott kulcsmondat a második
Szembesülésben még így hangzott: „Oresztész tudta, el kell veszítenie Elektrát.”
142. A megjelenített helyszín: Korinthosz, ahol
Oresztésznek majd ténylegesen szembe kell néznie Elektra elvesztésével.
143. Eredetileg így: „Lépj utadra, férfi légy!”, Euripidész: Élektra, 694.
144. Nem véletlen, hogy ez az epizód pontosan ide,
a regény középpontjába került (a középső rész élére). Az Utószó megfogalmazása
szerint: „...e régió tartalmazza (...) a regény zéruspontját, Oresztész
eszmélésének nulla-szintjét. Hiszen voltaképp minden ott kezdődik, Ágnesék
háza előtt a nagy gesztenyefa alatt azon a szeptemberi estén: Oresztész
itt döbben rá férfi-voltára...” Hogy ez a „zéruspont” épp ide, a regény
„tömegközéppontjába” került: a szerző tudatos szerkezet-építésének következménye.
E késleltetésnek köszönhetően (miután már csaknem mindent tudunk az Ágnes-szerelemről!)
a regény új lendületet vesz. Felfrissülnek a már-már unalomig ismételt és
variált kulcsmondatok, visszamenőleg is kiegészül, kitágul értelmük. Ugyanakkor
az elméleti fejtegetések is megritkulnak, több lesz a mozzanatos elem, az
életszerű epizód. A szövegek hangneme is könnyedebbé válik, kevesebb szentenciaszerű
ítélettel találkozunk és megszaporodnak az inkább ironikus, szellemes megállapítások,
a Cecil M. Joepardy aforizmáira, Tsúszó Sándor aranyköpéseire, Bodolay Klára
naplójegyzeteire történő utalások. A Szembesülés egységes stílusán belül
érezhető váltás történik.
Mintha mindez már Éva feltűnését készítené elő,
amelyre a következő rész második fejezetéig azonban várnunk kell.
145. Egy szemléletes hasonlat érthetetlen módon
kimaradt a regényből, holott a korábbi szövegváltozatban benne volt. Éspedig:
„Úgy tartotta tenyerén a frissen feslett fényes barna gesztenye egyszeri
csodáját, mintha az öreg Yorick koponyája lenne a hamleti szerepben.”
146. A hangverseny közben beálló áramszünet epizódját
a szerző beépítette Karnyújtásnyira c. novellájába, azzal a különbséggel,
hogy ott az előadó a szuroksötétben tovább játszik, és csak akkor szakítja
meg a zongoradarabot, amikor újra felgyúl a fény és a közönség egy spontán
feltörő, minden zenét elsodró tapssal jutalmazza „vak” játékát.
147. Janka néni: idős zongora-tanárnő, aki házába
annak idején befogadta a villájából kiűzött Bródy-családot, s akihez Oresztész
gyakran elkísérte a különórájára igyekvő Ágnest.
148. Levelében Oresztész ezt az elvet „az adott
pillanat princípiumának” nevezi. Lényege nagyjából egybevág a horatiusi
„Carpe Diem”-mel.
149. A kronológiával, az életkorokkal, mint korábban,
itt is „baj van”. A pontos, az életrajzi részletekből rekonstruált Oresztész-biográfia
szerint ott, Ágnesék háza előtt azon a szeptember 29-én Oresztész még nincs
tizenöt éves.
........................
154. Utalás Stanislaw Lem Visszatérés c. regényére,
illetve arra, hogy ennek egy bizonyos részletét felolvasva („Első igazi
éjszakánkon, amikor karomban elnyomta az álom..” stb) Oresztész – talán
akarata ellenére – erotikus reakciókat váltott ki Ágnesből. Ekkor a lány
rágyújtott, hevesen szívni kezdett, és hogy a testét elöntő kellemes bizsergést
megtartva vezethesse le feszültségét, pár szippantás után „tudod, hogy cigiznek
a cigányok?” kérdéssel fordult Oresztészhez, s kezébe nyomta az égő cigarettát.
Hősünk nem tudta, várta hát az eligazítást. „Szívj egy mély slukkot, de
ne pazarold el a füstöt, és ne fújd ki, hanem add át nekem”. Az ifjú csak
„menet közben” értette meg a dolog lényegét, de utána még évekig nikotin
ízűnek képzelte a csókot.
155. E lírai betét, holott a város nevét egyszer
sem említi a szerző, nyilvánvalóan Oresztész szülővárosának, Argosznak az
apoteózisa.
156. Utalás bizonyos argoszi helyekre, utcákra:
a hársak szegélyezte folyóparti sétányra, a Kalapra és vidékére, a Galagóra,
a Magas utcára.
.........................
160. Az idézet forrása: Németh László Görögök,
vagy a halott hagyomány c. tanulmánya.
161. Mindez a második Szembesülésben epikusabban,
érthetőbben: „Amikor Elektra megérkezett Argoszba, még nem sejtette, hogy
Oresztészszel fog találkozni. Sorra látogatta régi barátait, elment a rokonokhoz
is. Otthonosan mozgott a régi utcákon: ösztöneibe mélyen beleivódtak az
argoszi hangulatok, tudatának legféltettebb rekeszeiben ott szorongtak a
szülővárosáról őrzött képek.
Szeretett ide érkezni. Szeretett itt lenni. Nem,
nem az emlékek miatt: mi sem állt távolabb tőle, mint a nosztalgikus ábrándozás.
Nem is az emberek miatt: Athénban már több a barátja. Hanem azért, mert
itt mindenki tudta róla, hogy ő Agamemnon leánya. Ekként kezelték, vették
körül szeretetükkel, nézték el gyakori pimaszságát, devianciáját.
Egyedül Oresztész volt az, akivel önmagaként, apja
azonosító hátteréből kilépve találkozhatott.”
162. A regény második felének kulcsmondata: „Nincs
hontalanabb a két hazával vertnél” – itt bukkan fel először; később megfogalmazást
nyer Ágnessel (VIII. rész, 1. fejezet) és Júliával (VIII/2.) kapcsolatban
is.
163. Az ismeretségük óta Argoszba sokadszor érkező
Elektra mindig a Bercsényi utca elején lakó dajkájánál szállt meg, ahol
már általában várta Oresztész üzenete. Róza néni legtöbbször maga is csak
Oresztésztől értesült arról, mikorra várható Elektra megjelenése.)
164. Utalás Fódoszra, a későbbi néptribunra, aki
ekkor még egyetemi oktatóként az agamemnoni örökség leghitelesebb megjelenítője,
s akit a Tanítványok, mint maguk között rangidőst, mesterüknek tekintettek.
165. Fódoszék lakása a Kronosz téri Gasztronom udvari
lépcsőházából nyílott. Az ide Elektrával érkező Oresztésznek itt volt módja
először szembesülnie mindazokkal az elvekkel, amelyeket ugyan a lány már
korábban beléje oltott, de motiválni csupán érzelmileg tudta őket. Fódosz
ezzel szemben a gondolkodó ember tekintélyével és a másikban is a... ......................................
...tisztelve tudta megteremteni azokat a... .............................................
166. Fódosz fiatalon meghalt felesége talán az egyetlen
olyan barátjuk volt akkoriban, aki maradéktalanul elfogadta szerelmüket,
együvé tartozásukat, s lehetősége szerint – akkor is, ha férje házon kívül
volt (vagy akkor igazán?) – mindig alkalmat teremtett ahhoz, hogy Oresztész
és Elektra, ha Argoszban bujkálni kényszerültek, náluk találkozhassanak.
(Erre leginkább már új, végleg soha fel nem épülő kertes házukban került
sor.) Ezek a délutánok és éjszakába nyúló esték a legritkábban váltak intim
légyottokká, hiszen kívülük Fódosz különböző rendű és rangú tanítványaival,
barátaival általában tele volt a ház lakható része. Ha már órák óta együtt
múlatta az időt a társaság s megéheztek-megszomjaztak, előkerült a szalonna,
hagyma, valamelyikőjük elment borért, kenyérért (e kettő mindig példátlan
gyorsasággal elfogyott Fódoszék háztartásából), együtt rakták meg a tüzet
a nagy szilvafa alatt, megkeresték „a legutóbbról maradt” nyársakat. Pár
perc múlva már csöpögött a friss kenyérre a kormosan fekete zsír, sercegett
alatta a hagyma – és ízlett, nagyon ízlett hozzá az olcsó, savankás, könnyű
asztali bor. Ha Oresztész később visszagondolt ezekre az alkalmakra, mindig
elfogódottsággal tette és abban a biztos tudatban, hogy Elektra szerelme
sokkal kevesebbet jelentett volna számára, ha e kapcsolat révén nem avatódhatott
volna be abba a társaságba, amely hitelesen jelenítette meg számára mindazokat
az értékeket (és, persze: gyarlóságokat), amelyek ismerete nélkül elképzelései
az életről és az élet dolgairól egyoldalúak, hiányosan szegényesek maradtak
volna. És ez nem csupán bizonyos elvek szintjén... ..................................
...másfajta etikát, viselkedési normát. Ha kicsit túlozni akarnánk: „társasági
demokráciát”, amelyre ugyan Oresztésznek jó példái voltak saját homogén
baráti körében, de ekkor és itt tapasztalta először, hogy meglett felnőttek
és kiskamaszok, tanárok és diákok, befutott költők és írogatni most kezdő
zöldfülűek, egyetemi oktatók és a vakolókanalat épp letevő kőművesek, Athénból
érkezett magas hivatalnok vendégek és szomszédos szőlősgazdák vagy elfelejtett
falusi osztálytársak oly mértékben egyenrangúak legyenek, akárha... ................................................
...soha példát az apai házban.
167. Oresztész az Áldozati Havasi Gyopárhoz címzett
fogadóba viszi ebédelni Elektrát és annak kisiskolás öccsét, aki néhány
év múltán maga is verselni kezd, s írásaival Oresztészt is megkeresi. (Hősünk
kicsit zavarba is jött e bizalmat tapasztalván, főleg, hogy az ifjú oly
felszabadultan viselkedett, s oly természetes hangon mondott véleményt például
Oresztész verseiről, mintha birtokában lett volna annak a... ............................................................
...és vajon nem csupán rekompenzálása volt későbbi tudatzavarának.)
168. Ugyanez a hármas számú Szembesülés tömör és
szemlétes megfogalmazásában: „...aki szembefordít önmagunkkal. Aki régi
énünkkel, a változások előtti ős-mivoltunkkal kényszerít szembesülésre.
Amíg Elektra van, a mivé-váljak a lényeges. Ahogy nincs: a miből-lettem
feszít keresztre. Ősanyag és kimunkált végtermék ellentéte. Szinte semmi
egyezés! Teljes antagonizmus. A lélek oximoronja.
És mégis: ezt a szintézist már Elektra nélkül kell
elvégezni. Oresztészi mivoltunk legnagyobb, utolsó próbája.”
169. Apjával, Egiszthosszal soha nem beszélt erről
Oresztész. Ekkoriban a köznapi udvariassági érintkezésen túl alig is voltak
egymással beszélő viszonyban. Egiszthosz ugyanis, amikor megtudta, hogy
fia kapcsolatot tart fenn Elektrával, s hogy otthonukban is meglátogatta
őt és Klütaimnésztrát, bár a fiatalok kapcsolatának komolyságáról, szerelmükről
fogalma sem volt, mégis: árulónak tartotta fiát, s ezt, finoman és közvetve
(felesége, az itt név nélkül szereplő Anorillisz révén) tudtára is adta.
Oresztészt ekkor fájdalom helyett a dac „csak azért is”-virtusa önti el,
és még nagyobb odaadással fordul... ......................................
...és valószínű: rajongása Elektra és az általa képviselt dolgok iránt hamarább
alább hagyott volna, ha Egiszthosz közönyt vagy megértést tanúsít. Ugyanakkor
az apai értékrendbe sehogyan sem illett bele ez a kapcsolat, sőt, meggyőződése
volt: Oresztész nem is érez semmit Elektra iránt, az egészet csak azért
csinálja, hogy őt, Egiszthoszt a végsőkig elkeserítse, hogy szembeszálljon
vele. Lehetetlennek, elképzelhetetlennek tartotta ezt a fejleményt, és egyáltalán
nem értette: mindez egyenes, szükségszerű folytatása az ő és Agamemnon közti
kibékíthetetlen ellentétnek.
170. Célzás korábbi tanulmányaira, arra, hogy az
„Elektra előtti” Oresztészt mind egyetemi, mind munkahelyi kötöttsége a
természettudományokhoz fűzte, s hogy az „Elektra utáni” nagy összegzésnek
mindkét kötöttség áldozatául esett.
171. A második Szembesülésben aforisztikusabban:
„Az új főnév új igét követel, s az új predikáció maga választja meg a tárgyát”,
a harmadikban pedig tömörebben: „Új igét az új főnévhez! Az új szintagmához
sosem tárgyalt tárgyakat!”
172. Elektra nemcsak Oresztészt, hanem Oresztész
társait is fel tudta lelkesíteni; rá tudta venni őket: verjék fel hullámokkal
az argoszi irodalom állóvizét.
173. A medertelenné vált vita hevében pontatlanul
idézett szöveg eredetileg így fest: „A tolmács hat világnyelven beszélt.
A baj csak az volt, hogy ezt egyszerre tette, és így egy szavát sem lehetett
érteni” (Tsúszó Sándor: Utazások innen és túl).
174. A két társ: Thávrohosz és Düplosz, akik Oresztésszel
új lendületet adnak az irodalmi szerveződésnek.
175. Utalás Vresgábiászra, a korinthoszi félistenre
és azokra a szokásos évi összejövetelekre, amelyek során az ún. alkotó értelmiséget
berendelték magukhoz az olümposzi kiváltságokkal felruházott helytartók,
és elmondták, hogyan kellene az íróknak írni, a festőknek festeni, a szobrászoknak
szoborni. A regény jövő idejében szerzőnket egy ilyen összejövetel és az
azon elhangzott (később újságban is megjelent), akkor már bőven túlhaladott
szemléletű hatósági dörgedelem készteti arra, hogy megírja később nagy port
felvert Peresztrojkácska című publicisztikáját, ezzel kiváltva nemcsak Vresgábiász
személyes haragját, hanem, mintegy ellentételezésül, az akkor már szabadabban
gondolkozó athéni szakmabeliek elismerését.
176. A későbbiekben az események nem egészen olyan
mederbe terelődtek, mint Elektra szerette volna. Nézeteinek szélsőségessége,
radikalizmusa alighanem újra veszélybe sodorta volna az argoszi fiatalokat.
177. A meg nem nevezett győztes: Enzémosz, aki az
Oresztész-indította magánpályázaton – ennek fődíja egy palack Psenyicsnaja
vodka volt, amelyet a résztvevők az eredményhirdetés után a díjazott egészségére
késlekedés nélkül el is fogyasztottak – tűnt fel Lecke c. novellájával;
később Oresztész szerkesztőtársa és kisregényével – A spártai fattyú – részben
az agamemnoni örökség folytatója. Az is ő, akit az egyetlen egyszer átadott
Agamemnon-díjjal Fódoszék szervezete másodmagával kitüntetett. (A másik
díjazott: Emlaiosz, aki sajtó alá rendezte Agamemnon forgalomból kivont
főművének második kiadását.)
178. Oresztésznek ekkor már feltett szándéka volt,
hogy Agamemnon tanítványait is bevonja a közös munkába, nyilvánosságot biztosít
számukra. Ezt a tanítványok nem fogadták egyértelmű lelkesedéssel; olyikuk
továbbra is csak Egiszthosz fiát látta benne.
179. .............................. ...jegyzőkönyv
és hangfelvétel is igazolja.
180. A plagizálás vádja már csak azért is... ..........................stván:
Széke... ......................... ...özösség éves összejövetelén. (Dercenienzisznek
egyébként nem ez volt az első gya... ............ ...egy úgynevezett szkeccs,
amely a helyi napilapban... ...ismert kabaréjelenet.)
181. A meg nem nevezett zenész: Daltü Lajdonosz.
182. És viszont: épp Oresztész révén vált szalonképessé
mindazok szemében, akik múltbéli... .......................... ...még ha
ilyen furcsa viszonzásaként is a számára általa biztosított előnyöknek.
....................
187. Az „Elektra színeváltozásait” leíró lírai
betét Oresztész különböző monológjaiból vett mondatokból épül fel: Oresztész
hol fehérben, hol feketében látta Elektrát, szürkének találta, halott-sárgának,
őszinte-kéknek, hamis-zöldnek. A kivétel: „Elektra átlátszó-meztelen” –
ennek analógiáját egyik megnyilatkozásban sem találjuk, így akár azt is
állíthatnánk, az egész betét ennek a megközelítési lehetőségnek a kedvéért
született meg. Mindez egyszersmind a szerző szemérmességét is példázza,
amellyel Oresztész és Elektra szerelmét szemléli.
188. A második Szembesülésben kevesebb pátosszal
és kicsit ironikusan: „Soha nem tudta eldönteni, hogy Elektra áldozati bárányként
avagy égetnivaló boszorkányként érdemli-e meg jobban a máglyát. De hogy
megérdemli, abban percig sem kételkedett”.
189. Euripidész: Élektra, 128.
190. A szerző itt óvatosan arra céloz, hogy a regény
jövő idejében Arisa – minden különbözősége ellenére – Darrávia szerepét
kezdi betölteni Korinthosz szellemi életében. Jelentősége egyre nagyobb
lesz Oresztész számára is: Ziótához hasonlóan „az igaz nőbarát” alakját
ölti.
191. A két grácia: Tertisz és húga. Oresztész, ha
Korinthoszba érkezett, soha nem mulasztotta el meglátogatásukat kis kültelki
házukban. Állandó vendége volt vasárnapi ebédre a nővéreknek még akkor is,
amikor érdeklődése Júliához, az éppen Korinthoszban tartózkodó Elektrához
vagy később Évához fűzte.
192. A Korinthosz melletti kirándulóhely: a Borzsosz,
ahol Elektra néha heteket töltött bérelhető víkendházakban Agamemnon közelebbi
és távolabbi tanítványaival. (Erről egyikük meg is emlékezik jó másfél évtizeddel
később megjelenő Naplójában.)
193. A körülmény, hogy Oresztész és Elektra együtt
érkezett Korinthoszba: első nyilvános vállalása szerelmüknek.
194. Tudjuk, hogy csak játékról – de véresen komoly
játékról – volt szó. Oresztész és Elektra valójában nem akart összeházasodni.
Hogy közelebbi ismerőseiknek, barátaiknak mégis bejelentették e szándékukat,
azzal csupán szondázni, tesztelni akarták őket: reakcióikat megfigyelni.
Fontos tanulsága volt játékuknak: akik külön-külön elfogadták őket, s akik
lelkük mélyén tudták, Agamemnon és Egiszthosz gigantikus ellentéte épp így,
a sarjak által oldódhatna fel – nos, azok is megrémültek e sorsszerű egymásratalálástól;
talán úgy érezték: kirekednek ennek az ellentétnek az átéléséből, nélkülük-kívülük
történik eztán minden: a szerelmesek magukra veszik az összes átok és jóslás,
kárhozat és bosszú, áldozat és feloldozás felelősségét. A mosolyok mögött
ott bujkált a rémület és az idegenség. Darrávia hiába mondta szemükbe: „A
természet szereti a kerek dolgokat”, másnap már ellenükben működött, rémhíreket
terjesztett. Amikor Oresztész értetlenségében felkereste az idős hölgyet,
az indulatosan kifejtette: „Elektra tönkre akar tenni téged. Azért bolondított
magába, hogy apjáért bosszút álljon – rajtad, ha már Egiszthosszal nem mer
szembeszállni.” Nannéniának a hírre elborult az agya: ordított, toporzékolt,
Elektrára még kezet is emelt. Oresztésznek később így magyarázta dühkitörését:
„Mindenáron megakadályoztam volna házasságkötéseteket. Agamemnonnak már
mindegy, de Egiszthosz belepusztult volna, ha a fia elárulja.” Sokak reakciója
ennél józanabb, természetesebb volt. Fódosz elégedetten csettintett: „Na
már még!”, és gyorsan újratöltötte a kupicákat. Vardiosz, a történészprofesszor,
aki szintén feltétlen híve volt Agamemnonnak (a legenda szerint a külföldre
távozó nagybeteget ő és Fódosz hordágyon vitte át a határon), őszintén örült
a bejelentésnek; ebédelni hívta Oresztészt, közben mondta: „Ha egy nappal
később elválnátok, már akkor is megcselekedtétek, ami küldetésetek. Ha nem
is lennétek egymással boldogok: a társadalmi konszenzus lehetőségét akkor
is tenyéren nyújtanátok Argosz népének. Nem tudom szebb és nagyobb szimbólumát
elképzelni a megbékélésnek, mint együttvalóságotokat”. Az egykorú barátok
egyszerűen csak gratuláltak; a fiatalemberek kis kárörömmel, a lányok kis
irigységgel képzelték magukat barátjuk-barátnőjük bőrébe. Koldia egy üveg
vermutot bontott fel, hogy Aphroditének áldozatot mutassanak be hármasban.
A tény, hogy a Nyájas e részt olvasván komolynak
hiszi a házassági szándékot, s nem tudja: játékról volt szó, talán a szerző
azon szándékát szolgálja, hogy magát a Nyájast is tesztelni akarja: hogyan
fogadja a hírt.
195. A helyszín: az Áldozati Fehér Kőhöz címzett
fogadó.
196. Innen kezdve – egészen a 4. fejezet elejéig
– a szerző egy érdekes stiláris kísérletének lehetünk tanúi: az események
pontosan betartott, szakaszonkénti fordított időrendi sorrendben követik
egymást. Nem egyszerűen a visszafelé forgatott film esetéről van tehát szó,
hanem az egész olybá fest, mintha a filmszalagot előbb hosszabb-rövidebb
szakaszokra vágták volna fel, s aztán fordított sorrendben ragasztották
volna össze. Egy-egy intervallumon belül így „minden rendben van”, csak
amikor egy epizód végére érünk, akkor nem az utána következő, hanem az időrendben
előtte álló rész kerül sorra. Ez a különös reciprok kronológia – minden
bizarrsága ellenére – nem üres formai fogás: az események visszafelé hatóan
minősítik és értelmezik egymást. Talán az sem véletlen, hogy ebben a fejtetőre
állított eseménysorban találkozunk először Évával. (Ezt a tartalmilag és
stilárisan összefüggő epizódsort a szerző Előfogalmazások egy nagyregényhez
címen külön szövegként is bejegyezte munkanaplójába.)
197...........................ha csak egy villanásra
is: találkozik Évával.
198. A második Szembesülésben kevesebb „ködösítéssel”,
egyértelműbben: „Oresztész sétált a Majmok Szigetén, elhaladt a trójai győzelem
tiszteletére állított örökmécs előtt.
199. Egy levelében Oresztész mindezt találóbban
tálalja: „Ismerősökkel találkoztam, Kadásszal, a negyvenévesen is még ígéretes
fiatal kezdő művésszel; Bargiusztosszal, az akkor még méltán fel nem fedezett,
utóbb kizsákmányolt írózsenivel; a „hadd menjen a harci szekér” felkiáltásáról
utóbb elhíresült Pusszosz Giusztosszal, az avatóünnepélyek később felkent
ügyeletes vezérszónokával és az érettségi találkozók alkalmából celebrált
gulyáspartik ceremóniamesterével; Petróciosszal, a macedon költővel, aki
ekkor még nem tudta, hogy ő az. Ez utóbbival meg is álltam beszélgetni.
Akkor érkezett oda Elektra és Püladész.”
200. Kölcsönzés Euripidésztől. Nála így: „...hisz
hárman egyek vagyunk”, Oresztész, 1192.
201. Talán a kisregényben kevésbé sután: „Eddig
is hárman voltak egymás fogadott testvérei, mondja, hárman maradnak ezután
is. Mit számít az, melyikük fogja Elektra kezét: ő-e vagy Püladész.”
202. Akit meglátogatnak: Mükhélosz, aki végzett
bölcsészként a városszéli laktanyában kapott posztgraduális alaki kiképzést.
203. A már említett Oresztész-levélben frappánsabban:
„Talán Püladész is megérdemli, hogy legyen egy első Elektrája”.
204. Eredetileg: „Püladész, tudom, hogy minden
emberek közül / legelső, legjobb, leghívebb hívem te vagy”, Euripidész:
Élektra, 82–83.
205. Oresztész azért nevezi Aphrodité városának
Korinthoszt, mert szerelmei (Ágnes kivételével) mind ide kötődnek: Júliának
és Évának szülővárosa, Elektrával pedig itt vállalták először nyilvánosan
kapcsolatukat.
206. Az Áldozati Fácánhoz címzett fogadó, ahol Elektra
és Püladész „egymásra talált” egy nappal azelőtt, mint ahogy Oresztész Korinthoszba
érkezett volna. (Kadász, aki velük múlatta idejét a fogadóban és szemtanúja
volt Elektra „hűtlenségének”, riadt telefonhívásokkal sokkolta a korinthosziakat:
mi lesz most?!)
207. A „jövőbe emelt múlt” stiláris fogásának az
alkalmazása a második Szembesülésben sikeresebb: „Holnap ilyenkor már tudtad:
a ténynek, hogy Éva nem egyedül, hanem Andreisszel érkezett Nannéniához,
jelentősége volt ahhoz viszonyítva, hogy Elektra pedig Püladésszel jött
a Majmok Szigetére. A mással érkezés – mint motívum – holnap már azt jelentette
számodra: valami véget ért, mert másvalaminek kell helyet adnia.”
208. Utalás arra, hogy Oresztész nem akarta Nannéniánál
bevárni az Apollónak szentelt áldozás időpontját; csak azért maradt még
pár percig, hogy az első áldozására érkező Éva kipirult arcát megfigyelhesse,
vékony gyermekhangját meghallja. Ha nem lett volna randevúja Elekt... .....................................................................
209. Az Előfogalmazások egy nagyregényhez című szövegváltozatban
így: „Éva nem hozott rajzocskát, sem maga gyúrta ügyetlen szobrot, sem faragott
gyökeret, papírból ragasztott figurát. Hogy is lesz itt ma áldozás? Nem
haragszik meg Apolló szigorú papnője? Átlépni ennek a szentélynek a küszöbét
valami csinálmány nélkül? Oresztész búcsúzik, s a pillantás, amellyel Éva
ránéz, mielőtt lesütné szemét – elgondolkodtatja. Ha nincs benne az Elektra-ízű
készülődés, vagy ha előre tudja, hogy Elektra majd Püladésszel érkezik,
talán belekapaszkodna ebbe a tekintetbe, s talán azt is észrevenné, milyen
kihívóan mosolyog az Aphrodité-szobor a szoba sarkában.”
210. Az Előfogalmazások...-ban így: „...a kategóriájukat vesztett szubsztanciák izgatott serénykedése, hogy besoroltassanak valahová. Mert ami nem tartozik sehová, aminek nincs osztálya, rendje, törzse, ami nem oszlik alcsoportokba és nem képez hasonmagáival főcsoportot, ami alkalmatlan a klasszifikálásra – az nem is létezik, az csupán a létezés szintje alatti árnyékdimenziókban lebeg negatív tartalomként, mint olyas valami, ami hiányzik a létezés jól kidolgozott rendszeréből.”
211. Előrevetített látomás: minden bizonnyal Darrávia
temetése, amikor Oresztész már Évával... .................................................
212. A helyszín: Darrávia népi barokk házikója a
Kinematosz utcában.
213. Utalás Arisára, az idős hölgy legkedvesebb
tanítványára.
214. Aiszkhülosz: Agamemnon, 138–14l.
215. Darrávia jeleníti meg Agamemnon életének azon
epizódjait, amelyek a korábban feltétel nélkül elfogadott történeti hőst
negatív, vagy legalábbis nem egyértelműen pozitív szerepben mutatják be.
216. A regény talán legmozzanatosabb, helyenként
már-már pikareszkszerűen fordulatos, felpörgetett fejezete: Oresztész és
Püladész kalandos utazása Odeszszába, ahol is a tanulmányútra oda vezényelt
Elektrát látogatják meg.
217. A megjegyzés arra vonatkozik, hogy a két jó
barát később athéni diáknak adja ki magát, így jutnak be a diákszállóba.
218. Az akkori argoszi szokásjog szerint – spártai
mintára – a repülőjegy-igénylést két héttel korábban kellett bejelenteni
az Aeroflot irodájában.
219. Utalás a korábbi telefonbeszélgetésre, amikor
is Elektra szavait, midőn bediktálta az odesszai kollégium telefonszámát,
Püladész félreértette; „kettő-hat-nyolc–három nulla”, mondta a kagylóba
Elektra, és így értette: 2-6-8–000, Püladész pedig így értette félre: 2-6-8–3-0.
220. Püladésznek korábban Koldia volt a kedvese
(ő Elektra argoszi osztálytársa, „oskolai barátnéja”, aki Oresztész legközelibb
nőbarátjainak sorába tartozott. Ha Oresztész egy vacsorameghívás, fogadás,
házibuli idején épp egyedül volt, Koldiára mindig számíthatott: percek alatt
elkészült és Oresztész oldalán bárhová szívesen elment. Ezeknek az együttes
megjelenéseknek az okán Argoszban többen hitték, kettejük közt „komolyabb”
viszony is fennáll.)
221. Kölcsönzés Euripidésztől. Eredetileg így: „Püladész,
légy boldog, eredj, vedd / Élektrát feleségül” (Élektra, 1338–1339).
222. Püladésznek komoly kellemetlenségei támadtak
az egyetemen amiatt, hogy közvetlenül a vizsgaidőszak előtt elutazott. Bűnét
tetézte, hogy majd’ mindegyik oktatójának üdvözlőlapot küldött Odesszából,
amelyeken pár humoros megjegyzés erejéig Oresztész (aki egyébként nagyrészt
inspirálta ezeket az üzeneteket) és Elektra szavai is szerepeltek. Különösen
zokon vette a dolgot „az utólag bátor tanárnő” (a regényben ez állandó „eposzi
körülírása”), aki elvárta volna, hogy Püladész előre bejelentse távozását,
s részletesen beszámoljon arról: kivel, kihez, miért utazik, és egyáltalán:
mi ez a szerelmi háromszögelési játék. (A rossz nyelvek szerint ilyen részletes
beszámolóval szolgált a tanárnő számára az általa favorizált költőnek, Rosszandrosznak
a felesége, midőn hiteles és átélhető módon adta elő nászéjszakája változatos
történéseit.)
223. A helyszín az Odesszai Operaház.
224. Utalás Eizenstein A Potyomkin páncélos c. filmjének
egyik emlékezetes jelenetére. (Itt jegyezzük meg, hogy Oresztész nemcsak
Püladészt késztette arra: leveleket írjon az otthoniaknak, hanem ezt maga
is megtette. A Potyomkin lépcsőt ábrázoló, Koldiának küldött képeslapra
például ezt írta: „Ennyi lépcsőt még akkor sem másznék meg, ha te várnál
rám a tetején”.)
Rövidesen következnek a VII., VIII., IX. rész jegyzetei