A Pánsíp c. folyóirat számai és az UngBereg  almanachok 1993-tól, illetve 1999-től jelennek meg nyomtatásban. Szerepüket folytatva és kiegészítve indult a Világhálón 2000. decemberében a

INTERNETES IRODALMI ÉS MŰVELŐDÉSI FOLYÓIRAT

Főszerkesztő és webmester
Balla D. Károly
Internet: Balla Kolos

MÁSODIK SZÁM: 2001/2.      Hálóra került: 2001. május 31.
 Utoljára frissítve: 2001. július 21.

 Anna Ahmatova • Bagu László • Balla D. Károly • Berniczky Éva • Pierre Bezuhov • Alla Bilo-Rak • Csernicskó István • Vitalij Dvorcin • Elek Tibor • Földvári Sándor • Grecsó Krisztián • Konczek József • Kovács Imre Attila • Lengyel Tamás • Gregor Samsa • Szitányi György • Vári Fábián László • Vass Tibor • Zalán Tibor

 Tartalom

Pierre Bezuhov

A szabadkőműves páholyban

Az este, ahogy beléptem
A pétervári éjszakák mögött van
még egy éjszaka van
még egy sötétebb éjszaka van
még egy sötétebb sötét van
akár a mély bársonyok
csatornalejárók fölmeredő csonkján
A koponya szemüregén át városok
fényei, világvárosok fénye csordul
a fekete asztalon derengő
koponya szemüregéből
Nemléten jövő-átszivárgások
lelkemben most
buggyan fel zavarosságát veszítve
mindaz, amit eddig kerestem
A hideg posztón
ezüst tőr hever – idegen
villanása végigszánt arcomon
A gyertyák csontig égnek
akkorra
elkészül végrendeletem
És már nem tudom
mit kell nem felejtenem, súlyos
érceim hová kerültek, mit
elhagynom, ha oda kerülök végre, és
a Világegyetem
Nagy Építőmestere elfogadja
kései jelentkezésemet
           megrokkanásom
                        megroppanásom
                                               után
Kit szólít ez a távoli kalapácskoppanás
Félig térden
bekötött szemmel is látom a gyönge fényt
a szépséget
pedig még nem vagyok a fénynél
a bölcsességet
a fény messze van
és az erőt
és mégis látom már, hiába
hogy az elején
vagyok
a vége tisztán tűnik szemembe
a tiszta
vég. És tiszta leszek a végén
én is a véghez – végtelenül tisztább
                 Elhagyott érceimtől
megkönnyült szívvel
léptem ki a sötétkamrából, hogy
soha nem ismert vidéken kezdjem meg
három utazásomat
Nehéz
férfikéz vállamon
             Nehéz
                          levegőben
                          nehéz
             szagú ruhákban
ünneplőbe öltözött férfiakat sejtek meg
körben, hallom nyaki ütőerük
halk neszezését
Orromban gyertyák kanócának
illata
Idegeimben szégyen és
a régen elutasított
lelkesedés valamiért
                          valami után
A mellem fölé tartott tőröket
csodálkozás nélkül, férfiként fogadom
Sic transit gloria mundi
Feketével letakart
hosszú asztal mögött
komor férfiak ülnek – fölöttük a falból
csillag tündököl le rám
De nincs szükségük életemre
                                       Az életemre
van szükségük ezeknek
a tőröknek is
Jobb kezem az Íráson
a körző hegye szívemre mered
valaki elsorolja a rend törvényeit az
eskü szavait, megérzem a
derékszögbe állított láb kollektív
magányát
Az oszlopok alatt
már elviselhetetlen a fény, fejem szédül
homályosodik szemem
Amit látok, az már csak belül
Köténnyel felöveznek, kezemre
kesztyűt húznak
                          ékszerrel felékesítenek
Nem ismerek többé fokozatokat
erény és bűn között
Segítek testvéreimnek
                          bárkicsodák is
a tévelygőt jóra intem
                          az elesőt felkarolom
haragot vagy gyűlölséget nem forralok
                          testvérem ellen
                          Ellenségeimnek
                          megbocsátok, rajtuk nem állok
bosszút
Régi, elveszített
fenségem nyomaira rátalálok
Szememből könny csordul, alig
hallom az ezüst kalapács újabb koppanásait
Ki vagyok
               Ki lettem
                             Ha innen kilépek
melyik szörny-Oroszország hever el lustán a lábam előtt

      Fordította: Zalán Tibor

Anna Ahmatova

JÓSLAT

Láttam én az aranyból vert koronát.
Rosszul teszik, akik irígylik,
mert hiszen azt a koronát úgy lopták,
és az archoz sehogy nem illik.

Ágas-tüskés vessző - szorosra fonva,
ez a koronám, s nézd, hogy' ragyog,
az a fény hull fehér, finom arcomra,
hűs árnyékok, rózsa-bíborok.

1922. május 8.

Konczek József fordítása

További Ahmatova-versek

Bagu László

részecske

hátamon kaparássz sebecskét azt
hiszem nem vág majd orrba ha
egy sorral lejjebb belekezdesz
a konkrét mozdulatsorba
vájd ki ha tudod szemecskémet
látástól szeress vakulásig
sokkal jobb ha én ölellek mint
a halál vagy egy másik
tegyél szert a részecskémre
(bánatomat elaprózom)
a gyilkos vers ölünkbe hullik:
változtatunk a költői pózon

Bagu László versei 

...az éhség rongymadár,
az olaj állott, öreg,
tükör törik a víz tükrén,
a borban nincsen orvosság,
végül mindannyian fehér ruhát
húzunk, és halottaink megbosszulják
rajtunk, hogy már nem élnek.

Grecsó Krisztián: Szent Péter beszél

kínos ez a kényszeredettség
nem tudom azért szorítom-e ki
magamból ezt az írást
mert itt vagyok
vagy azért jöttem el idáig
hogy verseljek.

Lengyel Tamás versei

Aran öt éve halt meg
a Lencse-házat is eladtuk
hiába gyűlt a sok papír
csak a fa és a szén
meg a gondviselés

Kovács Imre Attila: Versek a kazánházból

Férfi is ím adódik
Kedvét hogy lelje lihegve benned
S te sikoltva hazudj kéjt
Foganásra váltva unt szerelmet

Alla Bilo-Rak versei

A szoknyáját felrántja egész a melle fölé
nem hord bugyit, csak sóhajt
s akár a kórusi lányok, a lábát
az egyiket, az asztal
lapjára felkanyarítja merészen
vadul sötétlik ölében a duzzadt rózsa
kínálja nedves kelyhét, ám de ő
már nem ragaszkodik a kertészet
(költészet) ilyen formáihoz, hát
marokra fogja combját
s a jókor duzzadó faszát
beletolja a párázó homályba

Zalán Tibor: Első szünet

...amikor az anyósa megtudta, hogy mit akar, elkezdett ordibálni, hogy na mi van, kisasszony, a Szabó fasza kellett, a neve meg nem, és a végén mégis felvette a férje nevét.

Csernicskó István: Stigmatizáló nyelvművelés?

 Tartalom

SZITÁNYI GYÖRGY:

Kék hétfő

Émelyítő szag terjengett a lakásban. Alacsony rendű-rangú pacsuli párállt a hideg zsírszagba, amelyet bor és házipálinka igyekezett oldani. Élesztőízű, torkot vágó büdösvíz. Ugyanaz édesen, mézzel.
     Az asztalon mállott, ragacsos tésztahulladék. A belemaszatolt lekvártól piszkosan csalogatta az éledező legyeket. Nem eszel, keresztpapi, mondta Imre, és gomolygott körülötte a nikotinjától megfosztott, kék füst. A cigaretta két végén szürkén folydogált. Imre megszívta, jó száraz volt, sercegett, ismét dőlt a kék füst. Miért nem eszel?, kérdezte. Na, mordult Kati, a sógornő, most mi kell? Ne mondd már, hogy nem jó.
     Nem mondom. Azt mondom, hogy jó, de nem kérek, jóllaktam.
     Pont most?
     Ne mondjad, kukorékolt Imre fejhangja, nehogy már mondjad. Menjél át a túlsó oldalra, ezt ottan mondjad, ott hülyébbek vannak.
     Papci, most miért nem eszel?
     A rohadt életbe kellett nekem elvennem pont ezt. Mindig irtóztam ettől az éles szoprántól. Izéke hangja csak úgy hasított... elismerő hang parasztlagziból. A fej jobb hátsó fertályán hatol be ez a hangnyárs, és keresztülcsúszva a velőn, a szem és a haj között, nagyjából félúton döf a homlokcsontba.
     Papci, papundekli, édeskedett Éva. Egyél még valamit, nehogy azt higgyék, nem ízlik.
     Éva, menjünk innen.
     Csak nem képzeled?
     Mit akarsz, keresztpapa? Imre letette a poharat, sziszegve, jólesően böfögött. Dinnye formájú sima pocakján felpöndörödött az ingpulóver.
     Semmit. Fáradt vagyok.
     Mitől? Ne dumálj itten, még nem is ittunk.
     Az élesztőből kotyvasztott házipálinkától hányt egyszer, akkor határozta el, udvariasságból sem iszik többé. Az édeset mindig utálta. Ez a likőrnek mondott rém élesztőpálinkából és valami kölniszagú ragacsból készült. A tészta gyomorforgatóan édes volt, amikor villát kért hozzá, mindenki felderült.
     Minálunk nem kell, nyugtatta a sógorasszony, csak bátran, mint otthon.
     Otthon is villával eszi..., ellenkezett zavartan Éva.
     Mert megjátssza magát, rikkantott veresedő szemmel Imre, hát itten ne játssza meg magát.
     Keleszpapa, mennünk sétálni, ragadta meg zakóját Krisztina.
     Jó, csak mosd meg előbb a kezed, és szelíden lefejtette a zsíros mancsocskákat a szövetről.
     Nem mész sehova, ordította dagadó erekkel Kati.
     Mentek ám a francba. Adjál neki sört, ha mást nem iszik, vagy az se kell?
     Nem kérek.
     Azt mondod, keresztpapa, hogy húsvétkor sem iszol?

Berniczky Éva

A PORZÓ KONZUL

   Akkor még hallotta a kiszáradt hajszálerek pattogását, látta, amint színét veszített átlátszó folyadék áramlik a vénák felé, bőrén kicserepesedett a kietlenség, sorvadó lábát nem mozdították a beszüremlő zajok, nem vágyott az ablakhoz menni, bőre alatt mérges ízeltlábúak szövögették hálóikat, szöveteiben csomókba verődött az érzékelés hiánya. Kínlódva idézte fel, hogyan jutott az emeleti folyosóra, a kilincs nélküli ajtót ollóval lehet kinyitni, figyelmeztették előre, az utasításnak megfelelően elővette a portán kapott kicsorbított szerszámot, beillesztette a szárakat, tett velük egy fél fordulatot. Benyitott egyáltalán, vagy csak bogarak szaladtak a végtelenbe nyúló folyosón, arról szobák nyíltak a fejében jobbra, balra, honnan ilyen ismerős az ajtó nyikorgása, a sarkokba rakódott kitakaríthatatlan barnás lepedékbe ragadt szőrszálak? Akkor már nem érdekelték a válaszok, kabátzsebébe süllyesztette az ollót, leroskadt és megadta magát, néhány pillanat múlva a szállodaszoba rideg tartozékává változott, az ajtó résein átfújt a szél, ült a megvetett ágyon öltönyben, nyakkendőben, ölében egy tele üveg hideg töltött káposztával, elégedett lehetne, hiszen hosszas utánajárással sikerült szereznie egy alumínium kávéskanalat a végén szabályos kis lukkal. Durva spárgával szokták kikötni, el ne vigyék, de most kivételesen kibogozta a madzagot a teljhatalmú gyezsurnaja, holnapig, uram. Természetesen, biccentett, majd átlátva a helyzet komolyságát, valamivel magabiztosabban még egyszer bólintott, s biccentéseivel azonos szögben alig észlelhetően meghajolt, hátha azt értékeli jobban a slampos asszonyság, aki egyébként a földszinti folyosó végén egy közönséges konyhaasztalnál székelve uralkodott, bár a neki kijáró palást helyett hatalmas indigókék kardigánt viselt. A tekintélyes ruhadarab alázatosan követte az alatta szuszogó még extrább méreteit, a húsos lapocka tájékán és mellben majd szétrepedt, a folytonos feszüléstől a gomblyukak megnyúltak, nem tartották biztosan a gombokat, így a szobaasszony állandó foglalatosságként, mintha ezért fizetnék, szorgalmasan gombolkozott. A színe elé járuló alig merte tovább zavarni fontos teendőjében, ennek ellenére félénken elsuttogta nevét, Hollán Vidor, inkább lehelte, de mindenképpen szerette volna hálája fejében felfedni kilétét, újra és újra elmotyogta nevét annak biztosításaként, hogy megértette a harci stratégiát, miszerint reggel ugyanezzel a kiskanállal kavarja majd el a cukrot kávéjában az egész szálloda, ám addig egyetlen kivételezettként zsebre vághatja a szerzeményt, napkeltéig egyedül ő birtokolja.

 Tartalom
Vissza az elejére
UngParty NetCafé
.......................