Megjelent: Kortárs, 2000/10-11.
Vári Fábián László
Jó évtizede, hogy a néhai szovjet
birodalom bomlásának első jeleire felemelték fejüket a kárpátaljai ruszinság
nemzetébresztői, s a helyi ukrán, orosz és magyar nyelvű sajtóban, de a társadalmi
élet egyéb színterein is felparázslottak a ruszin identitás körüli viták. A
szomszédos Szlovákiában, Romániában és a Délvidéken, valamint a magyarországi
szórványokban élő ruszinok esetében erre nem kerülhetett volna sor. Az ő nemzeti
hovatartozásukat, megvallott önazonosságukat senki sem akarja megmásítani. A
nemzetiségek iránti türelem, sőt pozitív megkülönböztetés e valós példái láttán,
de elsősorban megszenvedett több évszázados történelme, sajátos sorsa jogán
a kárpátaljai ruszinság 600-700 ezer főre becsült tömege szeretne végre nemzetté
válni. E törekvésben mindenekelőtt a több évtizedes szovjet-ukrán felfogás máig
ható, a jelenlegi államhatalom részéről azt a ma is sugárzott hamis szellemiséget
kell szétoszlatni, amely szerint Kárpátalja szláv lakossága csak ukrán lehet.
E jelenleg hivatalos álláspont védelmében Kijev egyelőre annyira makacs, hogy
csak találgathatjuk: az elkövetkező évek, esetleg újabb évtizedek bel- és külpolitikai
változásai, a gazdaság remélhető felépülése teremtenek-e olyan helyzetet, amelyben
megvalósítható a ruszinság régóta dédelgetett álma, a területi autonómiában
születő és felvirágzó ruszin Svájc, a vidék rendkívüli természeti adottságait
bőséggel kamatoztató turistaparadicsom.
Mindezt mérlegelve és mindezek
ellenére én most mégis Kárpátaljára, a ruszin népballadák földjére hívom
az érdeklődő olvasót. Olyan szellemi kirándulásra, melynek során elmaradnak
a határátlépés kellemetlenségei, nem lesznek közlekedési és kommunikációs
fennakadások, tengelytörő kátyúk, ellátási és szolgáltatási zavarok, de
még csak nyelvi akadályok sem, mert ez alkalommal egy olyan dimenzióba
lépünk át, amely a Tisza forrásvidékétől kezdődően az Uzsoki-hágóig húzódva
a Kárpátok síkvidékbe szelídülő déli lejtői fölött lebeg. Mélysége a múlt,
éltető közege a folklór, apropója pedig a néhai Lintur professzor 40 évvel
ezelőtt kiadott, gazdagon illusztrált balladáskönyve, mely az egyetemes
ukrán folklórtörténet első népballada-gyűjteménye.
1. Katona – „Ide szinok u katune”
(Megy a fiam katonának);
2. Ló – „Pisov vas brat na lovö”
(Elment a testvéretek lóháton);
3. Pipa – „Csija pipka na sztoli?”
(Kinek a pipája van az asztalon?);
4. Marha – „Szkotari marhu zsenuty”
(A pásztorok a marhát hajtják);
5. Rongy – „U rengyi vpovila” (Rongyokba
göngyölte);
6. Halász – „Idut tudi halaszove”
(Halászok mennek oda);
7. Soha – „Ne zabiv suha” (Soha nem
felejtette el);
8. Sarkantyú – „Huszari v sarkanykovi”
(A huszárok sarkantyúkkal);
9. Harcsa – „Jizste, harcsi!” (Egyétek,
harcsák!);
10. Pallos – „V pravoj ruci palos
derzsit” (jobb kezében pallost tart) stb.
A regionális népdal- és balladagyűjteményeket
forgatva gyakran tapasztaljuk, hogy az énekesek az előadott eseményeket
bizonyos helységekhez kötik. A folklór ismerői számára azonban köztudott,
hogy a megnevezett helységek csak ritkán jelölik a cselekmény valódi helyét,
többnyire az énekesek és a közönség által választott és elfogadott városokat,
községeket nevezik meg, hogy ezzel is az illető település fontosságát hangsúlyozzák.
A ruszin népballadákban Csernyivci, Rahó, Jaszinya (Kőrösmező), Huszt és
Munkács nevei szerepelnek, de olykor a Nagyszőlős határában magasodó Fekete-hegy
is fontos alkotórésze egy-egy kezdőképnek.
Mint fentebb már jeleztem, a gyűjtemény a dallamok
nélkül hiányos, s e tekintetben sem a kifogástalan alapossággal megírt
bevezető rész, sem a jegyzetanyag nem szolgál semmilyen információval.
A ruszin epikus költészet magyar tolmácsolásában előttem járó Lovassy Andor
ungvári kiadású kötetének ruszin nyelvű előszavában a sorozatszerkesztő
Ivan Harajda azonban kiemeli, hogy Kárpátalja keleti szögletének népzenéjét
a kolomijkaszerű dallamok uralják, míg nyugatabbra a dalszerű előadásmód
a jellemzőbb. A balladák dallamai között mindkét dallamszerkezet bőséggel
kimutatható.28
Végezetül, mielőtt fordításaimat
az olvasók és a szakemberek figyelmébe ajánlanám, hadd szóljak a legőszintébb
elismeréssel arról a székesfehérvári tanár-újságíróról, Lovassy Andorról,
akit saját bevallása szerint 1939-ben „állami parancs hozott először Kárpátaljára”,
s ennek ellenére „nem a néppel, hanem a lelkével” találkozott igazán először.
Mint írja, megkapta a soha nem hallott ritmus, megfogta a szomorú melódia,
s miután a szöveg és a tartalom felől érdeklődött, egy új ruszin fogalmazás
kezdett benne kialakulni. „Ez a kötet… a ruszin népballadák kis töredékével
ízelítő szemelvényeket akar adni – addig, míg a nagy és illusztrált gyűjtemény
megjelenése valóra nem válik…”29
A szándék, mint tudjuk, idő
hiánya miatt nem valósulhatott meg. A munkát, amelyet ő küldetése értelmének
tekintett, én nem folytatni kívánom, hanem újrakezdeni és befejezni.
*
Magzatgyilkos lány a pokolban
Játszott egy lány a réten, haj,
a réten, a réten,
táncolt is örömében,
heje-huja-haj!Szembe jött rá egy legény, haj,
egy legény, egy legény:
– Koszorúd légyen enyém,
heje-huja-haj!– Koszorúmtól elmaradj, haj,
elmaradj, elmaradj,
pokolbéli fajzat vagy,
heje-huja-haj!– Miről ismertél rám, haj?
– A tüzes szemedről,
szőrös ördög-képedről,
heje-huja-haj!A hátára felkapta, haj,
felkapta, felkapta,
erdőkön át vonszolta,
heje-huja-haj!– Tégy le engem, ne vigyél,
félek az erdőtől,
az erdei ördögtől
heje-huja-haj!Inkább vigyél anyámhoz, haj,
anyámhoz, anyámhoz,
leánypajtásaimhoz,
heje-huja-haj!A pokol már közel van,
közel van, közel van,
– Hej, de kutya meleg van,
heje-huja-haj!Leültette a székre, haj,
a székre, a székre,
kupát adott kezébe,
heje-huja-haj!Az elsőt hogy megitta, haj,
megitta, megitta,
az ereje elhagyta,
heje-huja-haj!Másodszor megtöltötte, haj,
felvette, felvette,
akkor lett csak fekete,
heje-huja-haj!Harmadikat megitta, haj,
megitta, megitta,
az igazat kimondta,
heje-huja-haj!– Hét magzatom elástam, haj,
elástam, elástam,
mégis lányként sétáltam,
heje-huja-haj!Vár rám otthon az anyám, haj,
az anyám, az anyám.
– Merre jártál, leánykám?
Heje-huja-haj?– Arattam én a nyáron, haj,
a nyáron, a nyáron.
– Mit kerestél, leányom,
heje-huja-haj?– Három arany megérte, haj,
megérte, megérte.
– Ugyan mit vettél érte?
Heje-huja-haj!– Szépen szóló citerát, haj,
citerát, citerát.
– Hogy pengették a húrját?
Heje-huja-haj!– Hope-cupe, járt a tánc¸ haj,
anyácskám, anyácskám.
– Hogyan fújták a nótát?
Heje-huja-haj!– Széles folyó, keskeny híd, haj,
keskeny híd, keskeny híd,
a folyóban hideg víz,
heje-huja-haj!
A madárrá változott leány
Hűs vizű patak,
vized bár szalad,
én átalugornám!
– Édesanyácskám,
kit én választottam,
hadd legyen mátkám!Odaadta anyja,
s megparancsolta:
haza se térjen.
– Kerüld el házam,
szófogadatlan,
hűtelen vérem!Egy évig kerülte,
kettőig tűrte,
sírt a levél is.
Majd madár lett belőle,
kakukkmadárka,
s hazaszállt mégis.Ősz öreg anyja
kendőjét varrja,
hímeit ölti.
Kisebbik öccse
a küszöbön állva
puskáját tölti.– Engedd meg, anyám,
azt a kakukkot
lőjem meg néked.
Ne kakukkolja,
ne panaszolja,
hogy nehéz az élet!– Hogy engedhetném,
én kicsi fiam,
tedd le a fegyvert.
Szegény kakukkot
üldözi sorsa,
akár az embert.
1 Olena Rudlovcsák: A Kárpátukrán néprajzkutatás
története (1914-ig); Debrecen, 1986. 14.
2 J. F. Holovackij: Narodnije pesznyi
Galickoj i Uhorszkoj Ruszi I–III.; Moszkva, 1878.
3 Olena Rudlovcsák, 12.
4 De Vollan G. A.: Ugro-russzkije narodnije
pesznyi; Szentpétervár, 1985.
5 M. Vrábely: Ugro-russzki narodnyi
szpivanki; Budapest, 1901.
6 Ruszin népballadák. Luka Demján gyűjtését
magyarra fordította Lovassy Andor. Ungvár, 1944.
7 Narodnyi pisznyi podkarpatszkih ruszinov.
Gyűjtötték: Zádor Dezső, Pjotr Miloszlavszkij, Jurij Kosztyuk; Ungvár, 1944.
8 Narodnyi balladi Zakarpatyja. Gyűjtötte,
szerkesztette, előszóval és jegyzetekkel ellátta V. P. Lintur; Uzshorod, 1959.
9 Narodnyi balladi Zakarpatyja. Gyűjtötte,
szerkesztette, jegyzetelte V.P. Lintur; Lvov, 1966.
10 A magyar szakirodalomra alig hivatkozik,
de lábjegyzetekben Vargyas Lajos: Kutatások a népballada középkori történetében,
valamint Csanádi Imre–Vargyas Lajos: Röpülj, páva, röpülj! című közös munkáját
említi.
11 Lehoczky Tivadar: Bereg vármegye.
Hatodik Síp Alapítvány–Mandátum Kiadó, Budapest–Beregszász, 1996. 322.
12 Lintur, 1966. 17.
13 Lehoczky, 316.
14 Vargyas Lajos: A magyar népballada
és Európa. Zenemű Kiadó, Budapest, 1976. I–II. II. k., 629.
15 A balladatípus s egyben a növény
neve: „trojzillja”, azaz értelme szerint hármas fű, háromágú növény vagy valamilyen
virág, amelyet a cselekmény szerint varázsereje miatt a szűzi koszorúba kellett
volna belekötni.
16 Vargyas, II. k., 604.
17 Lintur, 27.
18 Vargyas, II. k. A következő típusok
őrzik a török rabság emlékeit: Két rab testvér, Vitéz és kegyes, A török-rabolta
lány, A töröktől hazaszökött lány, Császár tömlöcéből szabadult úrfiak,
Váradi basa vendégsége, Fia-rabolta anya, Két rab leány, Kicsi nemes legény.
19 A Dnyeper neve A csatában elesett
kozák legény lova által üzen családjának című szövegben olvasható. Lintur, 140.
20 Lintur, 141. A tenger említése a
kozák lehetséges halálával kapcsolatban történik.
21 Lintur, 229. A részeges férjét elhagyó
asszony mondja, hogy túl a Dunán keres magának nyugalmat.
22 Lintur, 233.
23 Huculok – a verhovinai (hegylakó)
ruszinok egyik néprajzi csoportja (lemkók, bojkók, huculok).
24 Lintur, 249.
25 Bonkáló Sándor: A rutének. Európai
Magyar Protestáns Szabadegyetem, Basel–Budapest, é. n. 61.
26 Lintur, 41.
27 P. M. Lizanec: Magyar–ukrán nyelvi
kapcsolatok (A kárpátontúli ukrán nyelvjárások alapján). Uzshorod, 1970.
28 Lovassy Andor, 12.
29 Uo. 4., 5.