SZÜNOPSZISZ
Oresztész
két egymásnak ellentmondó örökség közt őrlődik: a zeuszi hatalommal
szembeszegülő Agamemnon példája és a lojalitást eltúlzó Egiszthosz apai
szigora egyaránt vállára nehezedik. Az erkölcsi útvesztőben a több alakban
megjelenő Elektra mutatja fel számára a követhető magatartásformákat,
miközben (életének sarkalatos pontjain feltűnve) szembesülésre készteti
őt hol a külvilággal, hol a múlttal, hol a jelennel – de leginkább önmagával.
A
háttérben ott húzódnak a szövevényes szerelmi szálak, a barátságok,
az alakuló emberi viszonylatok, sőt a közelmúlt történelme is: a birodalom
két utolsó évtizede, amelyet a regény hősei igen sajátos helyzetben,
az impérium perifériáján élnek át, miközben nyelvük és minden érdeklődésük
egy szabadságvágyó kis szomszédos országhoz köti őket. Világuk ezáltal
válik súlyos ellentmondásoktól terhessé, egyben ismételhetetlenül izgalmassá.
Oresztész az Elektrák révén avatódik be
ebbe a világba, és beavatódása mértékében maga is részesévé válik az
eseményeknek. Mielőtt azonban elsodorná a közélet, felmorzsolnák a mindennapok:
az Elektrák után találkozik Évával, és mellette (jövőjével is szembesülve)
egy önmagára nézve érvényes, a személyiség autonómiáját megőrző értelmiségi
magatartást alakíthat ki.
Erről szól a Szembesülés, a hiányzó regény,
amely meg-megszakadó járulékos szövegek révén rajzolódik ki az olvasó
előtt. Van ugyanis fülszövegünk, szinopszisunk, előszavunk, bőséges
jegyzetapparátusunk, monografikus utószó-tanulmányunk, a mű keletkezését
naplószerűen rögzítő Werkünk – épp csak a regény nincs sehol: mindössze
első és utolsó szövegoldala olvasható.
A szerzői szándék szerint a kezdő és záró
oldal közül kihagyott mű az ugyancsak hiányos másodlagos, származtatott
szövegek révén nemcsak hogy halványan körvonalazódik, hanem erőteljesen
meg is jelenik a Nyájas Olvasó előtt, és amikorra a könyv végére ér,
az lesz a benyomása, mintha magát a regényt is olvasta volna.
|
|