C-dul(a)
|
Akik
nem hisznek az élet értelmében, olykor feltűnően értelmes életet
élnek. |
A
hálálban az az legelviselhetetlenebb, hogy utána is zavartalanul
folyik az élet. |
Ha
újra születhetne, ki szeretne lenni, kérdezte egy újságíró Kányáditól.
A költő rövid gondolkozás után és ezt válaszolta: „Finnországi
svéd.” |
Süketek
ritkán botfülűek. |
Ha
szél nem fújna, vitorla sem kellene. |
Platón
meghalt. Kant meghalt. Hegel meghalt. És én sem érzem magam valami
jól. (Graffiti) |
Ha
megengeded, hogy valaki feltétel nélkül alávesse magát az akaratodnak,
az olyan, mintha engednéd, hogy kést szúrjanak a hátadba. Ha kihúzod,
elvérzel, ha ott marad, elgennyesedsz. |
Valamit
elfelejteni – minőségileg több, mint valamit egyszerűen nem tudni. |
Az
individuum Kháron ladikján jut el a kollektívum Noé ácsolta bárkájáig.
(Hizsnyai Zoltán) |
Némely
író azért használ műveiben sok gondolatjelet, hogy olybá fessen,
mintha lennének gondolataik. |
Felirat
az Anna presszóban (Bp., Váci utca): ÜLŐFOGYASZTÁS CSAK A FELSZOLGÁLÓ
ÁLTAL. |
Bartók
zenéjét csak addig nehéz befogadni, ameddig szól. |
Annál,
ha a hatalom öklével rád sújt, egyetlen roszabbat tehet veled:
ha a tenyerére ültet. |
Hinni
kényelmes. Tudni hasznos. Kételkedni szükségszerű. |
Ritkán
születik jó vers, ha a költő az üres papírra legelőször a saját
nevét írja fel. |
Árvaság
Nietzsche apám,
se anyám.
|
Régi idők
Hová lett, hová lett, nem látni,
nincs nyoma,
eltűnt, mint dédanyám
színezüst lornyona.
|
Az
ördög nem alszik, csak relaxál. |
2001. januárjától készítem
és küldöm szét közel 200 címre hírlevelemet. Ha szeretné,
hogy az Ön drótpostája is rendszeresen meghozza, küldjön egy
üzenetet „A nagynéni jelentkezik” szöveggel címemre: bdk@karpaty.uzhgorod.hu
|
Szembesülés
FÜLSZÖVEG
egy elképzelt könyvhöz
E könyvben majdnem minden megtalálható, amit ilyesfajta könyvekben
megtalálni szokásos. Íme, itt a fülszöveg, kedvcsinálónak (oly
mindegy, miről szól, s van-e valódi köze a belvilág tartalmához,
hisz célja nem a hiteles tájékoztatás, hanem a figyelem mind teljesebb
felkeltése). A könyv elején ott az eligazító Előszó, néhány okosan
megírt szemponttal, amelyek megadják az értelmezés lehetőségét
és elhelyezik a művet a szerzői oeuvre-ben, hogy a gondolkodni
restek is készen kapjanak valamit. A ravaszabb entellektüeleknek
szólnak a Jegyzetek, bő utalásokkal csiklandós áthallások feltételezhetőségére.
Szárazabb agyú filoszok részére készült a terjedelmes és megfelelően
tudákos Utószó-tanulmány, amely mindent elárul a műről, amit egyáltalán
tudni róla érdemes, s amelynek értő szándékú tanulmányozása bárkit
hozzásegíthet a megismerés édes mámorának látszatához. A könyvet
a naplószerűen megírt Werk zárja: az opusz keletkezésének hiteles
krónikája, külön kitérőkkel az előzményekre és az alkotói folyamat
közben felmerülő problémákra.
Egyetlen valami hiányzik ebből a könyvből: maga
a regény.
De hiányzik-e valójában?
Nem mutatja-e fel a felmutatandót az is épp
eléggé, ha a környezetét tömör anyagból megformáljuk? Nem hiánya
jellemzi-e leginkább a Jelenvalót? A Semmi, mint esztétikai kategória,
nem egyenértékű-e a Valamivel? Netalán megkockáztatható egy sőt
is?
Egy bizonyos: tapinthatóan sűrűnek kell lennie
annak a matériának, amelyből a regény kivágatik, hogy megjeleníthetővé
váljon maga a rés, a folytonossági hiány.
Nos, ez a könyv, amelynek most a fülszövegét
olvasod, kedves Nyájas, éppen az az anyag, amelyben lukként, negatív
jelenlétként, hiányként benne van a regény.
Hogy olvasmánynak ez elég-e, nem tudom. Ám hogy
írói kihívásnak izgalmas volt, s hogy a magam támasztotta elvárásoknak
megfelelni kivételes alkotói örömöt szerzett, azt tanúsíthatom.
Mint ahogy azt is: talán mégis a regényt lett volna könnyebb megírni.
|
|
Olyan
bizonytalan vagyok. Vagy mégsem? (Graffiti) |
Az
egészséges lelkületű embert minden magányos pillanat közelebb
hozza önmagadhoz. A beteges lelkületűt ellenkezőleg. |
...nem
minden posztmodern, ami fénylik. (Esterházy) |
Vajon
illik-e a vadászbálba meghívni az állatvédő egylet elnökét? |
Ha
nem találod Északot, igazodj Dél iránt. |
Az
égtájak elnyomják az iránytű egyéniségét. |
Vajon
Dávid nem a bölcsek kövét pazarolta-e Góliátra? |
A
vakok intézetében mindig szívesen látnak. |
Az
egy helyben maradásra számtalan hely alkalmas. (Hizsnyai Zoltán) |
Mocskos
poharakba nem érdemes tiszta vizet önteni. |
Vesztő
kockajátékos mondta: A vetés el van kockázva. |
Sírni
jó, mert amíg könnyeinket törölgetjük, elfedhetjük valódi fájdalmunkat. |
Szomorú
dolog a hősiesség. (Ljuben Dilov) |
B.B. szerkesztő az ezredfordulón:
„Nem kérnék arcpirítóan túl sokat. ... Csupán annyit,
hogy a hullámveréstől valami érdemtelenül kegyes véletlen folytán
nálam felejtett egérrágta vászonvödörrel megkíséreljek legalább
annyi vizet kimerni a mindennapok kaján vihara korbácsolta tengeren
bukdácsoló, hollandisajt-monolitságú sajkánból - amilyenben
honfitársaim tízmilliói is evickélnek -, aminek híján hozzákezdhetnék
legalább a lálek nagyjának az eltömítéséhez..”
(Kárpáti Igaz Szó, 2000.
dec. 30.)
|
Csónakkal
nem lehet átkelni a sivatagon. |
A
sirályok a halat szeretik, nem pedig a tengert. |
Veszélyesnek
tartom azokat az embereket, akik világnézeti meggyőződésből táplálkoznak
vagy csinálnak gyereket. |
Minél
több könyvet olvasol el, annál kevésbé bízhatsz abban, hogy valami
újat még megtudhatsz a világról. |
Hiába
csókolóztunk egész éjszaka, reggel mégis ragaszkodott a külön
fogkeféhez. |
EGY MANZARDŐR FELJEGYZÉSEI
Többször leírtam már: Ungváron lakom,
a Várhegyen. Apám szerint a kertünkben ér véget a Kárpátok. Igaza lehet,
mert ha a vár bástyájáról észak felé nézek, azt látom, hogyan halmozódnak
egymásra a hegyek, ha viszont padlásszobámból (manzard) dél-délnyugatra
vetem a tekintetem, szinte lábam alatt csordogál az Ung, s azon túl
már az alföld sok száz mérföldje kezdődik, elláthatnék akár Szegedig,
anyám kedves városáig, vagy Zentáig, ahol távoli barátom készíti a maga
webmagazinját... De szemem hiába meresztem: a horizontot lezáró
otromba sorházak válla fölött csak úgy leshetek át, ha otthagyom az
ablakot, íróasztalomhoz ülök, bekapcsolom a rádiót, a tévét, a számítógépet,
körberakom magam lapokkal és könyvekkel. Szól a zene, csörög a telefon,
jönnek-mennek a drótpostán a levelek, a művek. Bejön a nagyvilág, és
én cserében kitárulkozom előtte. Nem, nem kockáztatok semmit. Nem vagyok
hazardőr. Manzardőr vagyok, aki rászokott az őszinteség drogjára, és
így már alig maradtak titkai. Talán a naplójában sem...
...Alig van remény arra,
hogy íróember úgy vezessen naplót, mint más halandó: csak magának. Aki
már belekóstolt a közírás ízébe, vagy még inkább, ha már rá is szokott
erre az ízre, nemigen tud írást csak úgy létrehozni. „Mű” születik,
mihelyst betűket rak egymás mellé, mert hozzáállása, a leírt szöveggel
szembeni igénye minőségileg különbözik a csak úgy íróétól. Ez
a másfajta igény nyomja rá bélyegét arra is, amit nem szán publikálásra.
Hiába hajtogatja hát, hogy csak magának írja naplóját – mégis igyekszik
szemléletes észrevételeket tenni, jól gördülő mondatokat illeszteni
egymás mögé. Nem akar pongyolán fogalmazni, kerüli a szóismétléseket,
belejavít a már leírtakba – azaz munkál benne a műgond, mert aki megismerte
a szó súlyát, az többé nem tudja ezt a nemes terhet letenni. Egyre kell
vigyáznia: naplóírása ne váljon pózzá. Ne tetszelegjen maga előtt sem
az őszinteségével, sem azzal, hogy „majd az utókor”… Elkerülni pedig
úgy tudja az asztalfióknak-szántság csapdáit, ha annak tekinti jegyzeteit,
ami valójában: publikálható kéziratnak.
|