NEWSÁG/2003. február
egy manzárdőr feljegyzései (kronológia alulról felfelé)

(febr.28.):

H
O
Z
Z
Á
S
Z
Ó
L
Á
S

Mi finom szövegek

A mai ÉSben megjelent kis glosszám A Vízum és a nyelvkultúra címmel. A szöveg nagyjából febr. 24-i naplójegyzetem 3 bekezdésével azonos.

Elég érdekes dolgok zajlanak az ehhez a naplóhoz tartozó topikban. Aki még nem tette, javallom, kattintson a balra látható HOZZÁSZÓLÁSRA. Mi finom szövegeket fog olvasni!
(Voltaképp ott kellene arra refláktálni, ami itt íratik, de felborulni látszik a dolog...)

Mától nyugodtan alhatok. Vállalta a pártelnökséget.

(febr.27.):

Miért mondanék igent?

Tegnap megjött Bátyu. Koraősszel volt „itthon” utoljára, azóta nem is találkoztunk. Az áttelepülésük utáni években szinte 2-3 hetente jött, igaz, legtöbbször valamilyen konkrét ügyben, mindig voltak intézni valói. Aztán, ahogy teltek az évek, ritkultak a látogatások. Most már hosszabb ideje az évi 2, legfeljebb 3 alkalomra „lőtte be” magát, és mi is nagyjából ennyiszer tudtunk Bajára utazni családnézőbe. A nyáron Balatonkenesén találkoztunk. Mi ott nyaraltunk, és egy szombatot együtt töltöttünk a strandon.
Most főleg unokalátogatóba érkezett, és azért hogy a fia - kisöcsém - családi problémáin talán valamit segíteni tudjon. Azokból ugyanis több van a kelleténél...

Rada Sanyi telefonja délelőtt. Az UMDSZ középszintjű szervezete alakul márciusban; meghívott az ülésre. Szinte megszólalt a fülemben tavalyi, tavalyelőtti, még régebbi telefonhívása, amikor még az UMSZ évzáró, évnyitó és köz- és más gyűléseire hívott, s hogy akkor ugyanígy elhárítottam. Vajon miért gondolja, hogy azóta felébredt bennem a szervezeti élet iránti igény? Számolgatom, talán két évnél is hosszabb ideje nem voltam semmiféle itteni összejövetelen, még kulturális jellegűn sem, annak pedig talán 5 éve is megvan, hogy a politikai-érdekvédelmi-szervezeti színezetűektől távol tartom magam.
És Sanyi mégis rendületlenül telefonál. És minden alkalommal megkérdezi, hogy miért nem. Én meg mindig elmondom, hogy nézd, mindenkinek el kell döntenie, hogy mire fordítja a szellemi energiáját, és én úgy határoztam, hogy gyűlésekre nem. Igen, de hát rosszul mennek a dolgok, kellene rajtuk lendíteni, ehhez értelmes emberek kellenének. ilyenkor hiúságomban érintve megköszönöm, hogy gondolt rám, de...
Ha visszagondolok „szervezeti múltamra”, roppant élesen csak az a helyzet ugrik be, hogy én csinálni szeretnék, vagy már csinálok is valamit, és ezt a tevékenységemet boldogan beviszem az adott szerevezetbe, hogy annak javára fordítsam, remélve, a szervezettől segítséget, legalább erkölcsi és infrastrukturális támogatást kapok a munkámhoz. Ennek azonban épp az ellenkezője történik: a szervezet vagy azonnal be akar kebelezni és minden önállóságomtól megfosztva úgy akar mozgatni, ahogy nekem egyáltalán nincsen ambícióm, vagy kisajátítani igyekszik a munkámat, amit aztán, ha ez sikerül neki, már nem végzi tovább, de azt sem engedi, hogy én végezzem...
Kizárólag ilyen emlékeim vannak akár az ősKMKSZt, akár a MÉKKet illetően. Előbbiben választmányi tagként és kulturális bizottsági elnökként, utóbbiban kulturális társelnökként indultam, de voltaképpen egyik szervezetnek sem volt szüksége - jó, nevezzenek beképzeltnek - egy önállóan gondolkodó ember kreativitására. Nem lettem volna hülye mindegyiket otthagyni és a sokkal veszélyesebb „magánzás” útjára lépni, ha biztonságot adó kereteiken belül hagytak volna dolgozni, hagyták volna kiélni lapalapítói, kiadói, szerkesztői, szervezői ambícióimat. De sorra kiderült, hogy mindezt nélkülük - vagy akár ellenükben - könnyebben véghez tudom vinni.
Hát akkor miért mondanék igent, ha bármiféle új szerveződéshez invitálnak?

(febr.25.):

Egy könyvnek sok, kettőnek kevés

Ezeket az irodalmi tárgyú írásimat válogattam be előzetesen a Kriterionnak benyújtandó kéziratba:

• A generációváltás elmarad. Nemzedékek (és hiányuk) a kárpátaljai magyar irodalomban
• Regionalitás és egyetemesség problémája a kárpátaljai magyar irodalomban
• Szolgálat és/vagy önkifejezés
• Halálos csók - avagy fusson, akinek nincs bora
• Hagyomány vagy klisé?
• Ki vagyok, honnan jövök?
• A megkerülhetetlen tétel
• Maszkírozott kisesszék
• Szerb Antal: Utas és holdvilág
• Istenhez hanyatló árnyékszéken - avagy Afrika bennünk van
• Újraközlő irodalom?
• Tedd le a lepkefogódat, Yonathán
• Félmúlt, féljelen, féljövő
• Ami megmaradt - együtt a szivárványszínben -
• Címkézett irodalom
• Valóságpróza és látszatvalóság

A sorrend még közel sem végleges (fentebb nagyjából időrendi), és lehet, hogy ki is hagyok még ezt-azt. Ez így több, mint 5 szerzői ív, kb. 120 kéziratoldal.
És ez lenne a kötet kisebbik fele? Úgy terveztem, a másik, nagyobb felét tennék ki a közéleti írások és írói (napló)jegyzetek (mondjuk a Yonathán talán inkább oda való). De egy 12-14 íves könyv nem túl riasztó? Fura helyzet: a könyvben még kiadatlan anyagom, úgy érzem, egy könyvnek sok, kettőnek kevés.

(febr.24.):

A megtörtént vízum

Nagy meccsek hete volt. Az egyik csapat kapítány-helyettese labdástul belezúgott a saját kapujába, a másik csapat jobbszélsője pedig megint beívelt egy magas és veszélyes labdát. Örjöng is újra az egész lelátó.

Kis személyes világomban: a virtualitás teljes túlhatalma. Lassan mintha magam is kezdeném elveszteni reális létezésemet.

Egy magyarországi folyóiratban közölt írás kezdő mondatai.
„Föl kell készíteni a kárpátaljai magyarságot a 2003 szeptemberében történő vízum bevezetésére Magyarország és Ukrajna között.” Próbálom értelmezni. Mi fog történni? Vízum fog történni. Olyan vízum fog történni, amelyet bevezetnek. Erre a vízumra pedig föl kell készíteni a kárpátaljai magyarságot. Hol kell őket felkészíteni? Magyarország és Ukrajna között.
A következő passzus mondata: „Ajánlatos lenne a magyar kormány részéről a magyar igazolvánnyal rendelkezők számára szimbolikus összeg befizetésének elfogadását bevezetni a magyar vízum kiadásánál, a szlovák kormány tett ilyen kedvezményt a kárpátaljai szlovák kisebbség számára, akik szlovák igazolvánnyal rendelkeznek.”
Szép mondat. Nem kevésbé a folyóirat neve: Nyelvünk és Kultúránk.

A Korunk megtisztelő felkérése: írjak májusi számukba a virtuális világ kéváház-kultúrája témájában konferenciánkról, könyvvbemutatónkról. Kedvemre valóbbat nem is ajánlhattak volna!

(febr.19.):

A dolgok kellemesen alakulnak

Még talán nem írtam arról, hogy kéziratot kért tőlem a Kriterion. Kedves levelet kaptam vezető emberüktől, olvasta regényrészletemet a Korunkban, esetleg kiadnák. Jeleztem, hogy elvben az a kézirat lekötve a legutóbbi könyveimet is gondozó pécsi kiadónál, ám igazgatója (Szirtes Gábor, akivel nagyon jó barátságba kerültünk az elmúlt évek során) legutóbb nem túl biztatóan beszélt a lehetőségekről, mondván, hogy sok a szerző, kevés a fóka, meg kellene célozni a határon túli könyvkiadói pénzkeretet, és jó lenne kárpátaljai társkiadót bevonni a dologba. Ez engem kicsit lelombozott, mert ha valamiről, hát arról hallani sem akarok, hogy a könyvem környékén kárpátaljai kiadó akár csak megforduljon, nemhogy társkiadóként közreműködjön. Ezért most a Kriterion ajánlatán kapva kaptam (volna) - de persze előbb levél Pécsre, a Pro Pannoniának, hogy mi a helyzet... Pár napra rá Gábor levele: meglepődött a felvetésemen, hogy esetleg máshová, hiszen érvényes előszerződésünk van, ki akarja adni a regényt, de persze ennek előfeltétele a sikeres pályázás. Hát... ha nem járt volna már meg ez a regény néhány kiadót és pályázati fordulót, akkor bizakodóbb lennék - igaz, hogy ez már egy teljesen átdolgozott szöveg (lesz). No, de a dolgok mégis kellemesen alakulnak, mert a Kriterion nem ragaszkodik a regényhez; ajánlottam egy esszékötetet. Küldjem!
Megnéztem, mennyi anyagom van. Kiderült, bőséges. A hontalanság metaforái és a Kisebbségi áramszünet... óta csak kifejezetten irodalmunk helyzetével foglalkozó nagyobb tanulmányt 8-at írtam! Kisebb kritikákat nem számítva. Kötetben még nem publikált hosszabb-rövidebb közéleti írásom is akad tucatnyi, bár ezek eléggé vegyes színvonalúak. Na és itt van öt darab nagyobb napló, 97, 98, 99, 2000, 2001 - ebből négy megjelent folyóiratokban (a két utóbbi a Beszélőben). Ezek magukban is kitesznek egy karcsúbb kötetet.
Így hát rákérdeztem, hogy egy 6-8 vagy egy 10-12 íves kéziratot adjak-e le.

Kedvező fejlemény az is, hogy az ÉStől elutasított Bodor-összefoglaló végül a Népszava hét végi mellékletében fog megjelenni; persze nem tudni, melyik hét végén...

No és szépen alakulgat a virtuális könyvbemutató ügye is!

(febr.17.)

Lábunkat betenni az ajtórésbe

Mégsem közli az ÉS a konferenciánkról készült összefoglalót, kapom az értesítést a szerzőtől, Bodor Bélától. Ami persze nem olyan nagy baj, de egy picit jellemzőnek tartom... Nem éppen erről szólt a tanácskozásunk? Hát, úgy látszik, most sem siekrült a lábunkat betenni az ajtórésbe...

Ma egész nap jazz szólt nálam, a rádiót csak a reggeli hírekre kapcsoltam be. Hogy miket találtam a saját lemezgyűjteményemben! 2-3 Armstrong, Fitzgerald, Lionel Hampton, Ellington, „A szovjet dzsessz kezdetei”, most meg éppen Zbigniew Namisłowski...

A statisztikai figyelőim szerint van egy új, visszatérő ungvári olvasója honlapomnak. Az ungvári magyar főkonzulátus szerveréről csatlakozik...

(febr.16.):

Hosszú lemezjátszónélküliség után

Újra van lemezjátszóm! Újra le tudom forgatni azt a kb. 200 bakelit korongot, amelynek javát még kamasz-, majd legénykoromban vásároltam össze Unváron, Kijevben, Budapesten, Moszkvában, a Krímen, mindenütt, ahol megfordultam és volt módom lemezes üzletbe bekukkantani. Két legnagyobb portyázó helyem Pesten a Csehszlovák Kultúra Háza (a Károly, akkori Tanács körúton) és méginkább a Lengyel Kultúra Háza (az Andrássyn, akkor Népköztársaság útján). Utóbbi helyről legalább 30 lemezem származik, lengyel jazz, jazz-rock, blues (pl. SBB) és, na most fel kellene állni, megnézni, hogyan írják helyesen a nevet: Czeslaw Niemen, atya ég, 20 éve ki nem mondtam, le nem írtam ezt a nevet, pedig akkoriban jobban ismertem, többet hallgattam, mint Zoránt és Koncz Zsuzsát együttvéve. Orosz jazz is van bőven, Alexej Kozlov és az Arsenal pl. De megvan az összes (!) Omega, Illés+Fonográf, LGT a két utolsót kivéve. Generálok, Skorpiók, Piramisok, Bergendik... És pár tucatnyi klasszikus is, főleg barokkok, de akad pár modern, Sosztakovics, sőt, Pendereczki is. Egészen lázba jöttem attól, hogy ezeket most a hosszú lemezjátszónélküliség után újra meghallgathatom.
Ám közben a gépemben lévő MP3-asokat is rendezgetni, szűrni kell, mert a jazzbolond asztalosnak hála (no, hát amilyen asztalós ő! kiderült, hogy egy asztalosüzem cégtulajdonosa, fizikusi diplomával; tanításból nem tudott megélni) állandóan újabb csemegék érkeznek, most pl. a 20-as évek amerikai muzsikái, BIX BEIDERBECKE, DUKE ELLINGTON, JEROME KERN... Így most a jó Metallicák, Nirvanák, Apocaliptycák kimennek CD-re, hogy több jazz férjen a vinyóra...

Estére Gergely Tamástól a tágnapi cáfolat után szerkesztői expozéjának a szövege is megérkezett; igazán remek! Virtuálisan koccintottunk is rá!

(febr.14.):

A posztcopyright kultúra egyik kezdőpontja?

Napokig csak csordogálnak az esmények, aztán meg minden hirtelen és egyszerre felpörög. Még alig tudtam napirendre térni afölött, hogy a Kriterion kéri a regényem (Szembesülés) kéziratát. Ez ugyan e percben még le van kötve az utóbbi könyveimet gondozó pécsi Pro Pannoniánál, de az igazgatója legutóbb nem nyilatkozott valami biztatóan a kiadási lehetőségeket illetően. Most írtam neki, rákérdeztem, számíthatok-e valamire. Mert ha nem, adom a Kriterionnak. (Komikus adalék: a regény nincsen teljesen készen, pedig gyakorlatilag 13 éve írom; kétszer már befejeztem, megjárt két kiadót, most van a harmadiknál - de nyáron elkezdtem újraírni, és még lenne vele munkám; de Kolozsvárról szűk hónap határidőt kaptam csak.)

Bármilyen kedvező fejlemény, ez mégsem tud most annyira foglalkoztatni, mint a virtuális könyvbemutató előkészületei, közelgő időpontja. Ma KÉT NAGY EMBERt nyertem meg a résztvételre. Hosszan tűnődtem, hogy nevüket eláruljam-e már most, vagy mindenki az épp egy hét múlva szétküldendő meghívó révén értesüljön róla. Végül az utóbbi mellett döntöttem. Szó se róla, hízeleg a hiúságomnak, hogy ilyen kaliberű személyiségek várhatók a premierre, épp ezért picit körvonalazom kilétüket. Egyikük az internetes világ egyik legismertebb magyar szekértője, aki filozófiai, esztétikai, történelmi aspektusból vizsgálja a világhálót és hatását, a szövegek szabad terjedését és létezésük új dimenzióit. Több könyvet is írt erről. Levelében nem kevesebbet állított, mint azt, hogy a könyvbemutatónk „a posztcopyright kultúra egyik kezdőpontja lehet”. A másik súlyos egyéniség maga is őskomputeres, ősinternetes alkotó, legélesebb tollú publicistáink egyike, aki a dolgokat mindig metafizikai beágyazottságukban vizsgálja. Ő meg arról írt, hogy a virtuális könyvbemutatón bármilyen faktuális gesztus csakis mint „a szemléletben tükröződő eventualitás” értelmezhető. Milyen igaz!
Éva figyelte, amint sugárzó örömmel fogadtam ezeket a leveleket, és azt mondta, úgy lekesedem, mint egy gyerek.
Vállalom, és nem tűnődöm azon, hogy ez vajon a gyengém-e vagy az erényem.

(febr.12.):

Válaszok 3 ismeretlen kérdésre

Érik az embert meglepetések. Keresgélek a neten, próbálok utánanézni annak, amit Rollay Dák Béla interjújában olvastam (LÁSD ITT), közben más keresőrendszereket is kipróbálok, nem-magyarokat is, az AltaVistát például, aztán a keresőkérdéseket variálom, és már nem is tudom, honnan hová jutva megtalálom egy ismeretlen szövegemet. Mi a szösz? Lehívom. Egy rettentő rossz fotóm, mellette szöveg, alant facsimile aláírásom. Olvasom az írást. Esküszöm, hogy nem emlékszem rá. De az enyém, felismerem magam benne. Három kérdésre adott válaszom. Ám hol vannak a kérdések? Ki tette fel őket? Lépdelek előre-hátra (vesztemre, csupa kárpátaljai anyag), aztán rájövök. Egy 4 évvel ezelőtti folyóiratpublikáció. Egy későbbi esszémben egyszer ezen a tucatnyi versen is ki tudtam mutatni a „kárpátaljaiság” bizonyos ismérveit. Igen, ezek azok a versek! De hogy ezekkel egy számban jelentek meg az én válaszaim a sehol nem található 3 kérdésre?
A szöveg szerencsére vállalható, úgy látszik, 99-ben már megfelelő mértékben elegem volt bizonyos sztereotípiákból... Az eredetit LÁSD ITT.

(febr.9.):

Éva intuíciói - és más egyebek

Néha már-már ijesztőek Éva intuíciói. Napok óta dolgozik a „küldj egy pompéryt” megírásán (Gergely Tamás PERFORÁL-projectje), amelynek múzsa-szövege Pompéry Judit kis glosszája: leánya, Zsófi, elvesztette az okmányait, és megállapította, hogy akinek nincsenek papírjai, az nem is létezik. Éva elkezdte írni a maga mininovelláját: az elvesztett dokumentumokról az jutott eszébe, hogy rutinvizsgálatok idején (jogosítvány megszerzéséhez, stb.) a klinikán időnként nem találják a régi kórlapját, és folyton újnak képzelve felfedezik tüdején a már 20 éve elmeszesített gócot. Az egészből tüdőbetegségének kis abszurdja kezd kikerekedni. Ahogy szaporodnak a mondatok, egyszer csak szükségét érzi, hogy valami elmés mottót válasszon írása fölé. Átmegy a másik szobába, ahol a verseskötetek állnak (dolgozószoba: szakkönyvek; Csönge szobája: próza; Kolos szobája: versek, képzőművészet - no, nem minha ez ivadékaink lelkülete szerinti elosztás lenne), és valami alig követhető belső asszociációktól indíttatva leveszi a polcról Christian Morgenstern Akasztófa-énekekjét. Belelapoz. Naná, hogy az egyik versben (pedig kis rövid kötetke, zsebkönyv) felfedezi Pompéry lányának a nevét: Zsófi. Ki is emel pár sort mottónak. A könyvben ott a költő életrajza. Kiderül, hogy tüdőbeteg volt... Ezen már picit csodálkozik. Olvassa tovább az életrajzot: legtermékenyebb korszakában, amikor ezeket a remek abszurdokat kezdte írni, Berlinben élt - mint ahogy Pompéryék is.
Nem sok egy kicsit ennyi egybeesés?

Ilyenek ezek a nők.

Bezzeg a férfiak! Még a nyilvánvalót se akarják megérteni.
Egyetemi oktató levele: bár udvariasan, de nehezményezi, hogy világelsőnek gondolom és hirdetem a virtuális könyvek virtuális bemutatóját: „világelsőségről azonban nincs szó. A tanítványaim által alapított [...] kft. munkatársai 1993 óta [...] kizárólag internetes könyvkiadással foglalkoznak.” Megnéztem a honlapjukat: Balassi, Csokonai... Szépen el kellett a válaszlevélben magyaráznom, hogy mi nem internetes és nem digitális könyvnek, nem e-booknak, hanem szövegtesttel nem rendelkező virtuális könyvnek tartjuk a bemutatóját. (Holott mindez eléggé nyilvánvalóan le van fektetve a definícióban: ITT.) Egyébként egészen kitűnő szövegek érkeznek a bemutatóra...

Ma a 10. költő (Jan Twardowski) verseinek beszerkesztésével végét ért a kortárs lengyel költészetet bemutató sorozat. (LÁSD) Kicsit elhúzódott. Annak örülök, hogy a költők számát 6-ról felemeltük 10-re, de talán nem túl szerencsés, hogy így a sorozat átívelt a virtuális konferencián és most az új virtuális akcióba is beleért. Félek, megosztotta a figyelmet. Bár ki tudja: még az is lehet, hogy erősítették egymást.

Már folynak az ősszel esedékes székesfehérvári határon túli irodalmi hét előkészületei. A napokban leveleket váltottam a rendezvény motoremberével, Aratónival. Sajnálja, hogy - úgy fest - az idén távolmaradok, érzem, nem győzik meg az érveim; sem az, hogy ősszel már vízum kell az utazáshoz; sem az, hogy nem tartom szerencsésnek, ha mindig ugyanazok a pofák szerepelnek; sem az, hogy ezt az egész „határon túli” tematikát szeretném a magam részéről lezárni. Kérdezte, volna-e téma-ajánlatom; én meg gondoltam egy merészet és megadtam egy internetes téma-címet, több alcím-lehetőséggel. Tóninak nagyon tetszett. Írtam, ha sikerül ezt kitűzetni az egyhetes rendezvénysorozat témájául, akkor ott a helyem! (Máskülünben hogy is vesznék újra össze Szakolczayval?!)

Amire már egyáltalán nem számítottam: pontosan fél év hallgatás után (!) „válaszolt” annak a szervezetnek az elnöke, amelynek webmesterként a nyáron elkészítettem a honlapját. A munka folytatását helyezi kilátásba, anélkül, hogy augusztus 8-án kelt és elküldött levelem konkrét felvetéseire válaszolna, anélkül, hogy az ott megfogalmazott feltételeimet (pl. írásbeli megállapodás megléte) teljesíteni óhajtaná. Hát lehet így is kommunikálni. Csak minek.

(febr.7.):

Túl kecsegtető ez az összehasonlítás

Miután a Gergely Tamásnak adott interjúban (több helyen is megjelent, lásd ITT IS) már elárultam, hogy mi a következő projectem, tegnap sok száz címre szét is küldtem a virtuális könyvek bemutatójáról szóló első közleményt. Kaptam értő és értetlen reagálásokat egyaránt. Közben folyik a 22-én esedékes bemutató előkészülete, lassan körvonalazódik, kik lesznek a résztvevők. Már érkeztek jelzések a könyv várható utóéletével kapcsolatban is.

Ugyancsak tegnap: egy kolozsvári könyves kolléga megkeresése: könyvbemutatókat (sajnos nem virtuálisakat!) jönnének tartani Kaljára, nem tudnék-e a szervezésben segíteni. Mindig csodálkozom, hogy mért hozzám fordulnak, és miért nem a nagy apparátussal, szervező titkárokkal és ráérő titkárnőkkel, székházakkal és irodákkal rendelkező magyarságintézményeket keresik meg. Megírtam, hogy magam már nemcsak hogy nem szervezek semmilyen rendezvényt, hanem részt sem veszek rajtuk, kivunultam a kaljai kulturális életből. Forduljon talán azokhoz, akik miatt én kivonultam... De pár címet megadhatok. Ma kedves levelet írt, én hosszan, őszintén válaszoltam. Kíváncsi vagyok, hogy az álatalam megadott 7-8 címről kap-e legalább egyetlen pozitív választ. (Alighogy ezt a pár sort megírtam, újabb levél a kollégától, ugyanolyan őszinte, mint az enyém. Nagyon jól érti a problémámat, vannak hasonló tapasztalatai... Kiderül, hogy ő is dolgozott tankönyvkiadóban, hogy Szegeden PhD-zett, és levelezik TGM-mel. No, tessék, egy újabb barátság lehetősége!)

Korábban érkezett, de a már nem használt címemre, így csak ma olvastam Peggy levelét, amelyben kifogásolja egyik alábbi (febr. 2) jegyzetemet. Azt írja, hogy ez a rejtjelezés nem tetszik neki, és rossz emlékezetű időket idéz. Meg azt is, hogy alpári. Kértem, írná meg konkrétan, mire gondol, mert én alpárit semmit nem találtam benne. És mellékeltem azt a másik levelet is, amelyet e tárgyban a Szovremennyik szerkesztőjének írtam (de nem válaszolt rá); szövege nagyjából az, mint a naplójegyzeté, de a „rejtjelezett” nevek helyett persze a valódiak szerepelnek benn. Peggy, akit egyébként szerkesztői kvalitásai miatt roppant tisztelek (esszékötetemről anno egydül ő írt kritikus hangnemű, de méltó recenziót, egyébként éppen a Szovremennyikbe), mellébeszélő levélben reagált erre. Hogy rosszul van a sok cikizéstől. Miért nem stílust elemzek (ha jól értettem). Megint kérdeznem kellett, mi a cikizés abban, ha tényekkel cáfolok hamis állítást. Stíluselemzésnek meg volt tanulmányom az Új Holnapban. A kérdéseimre megint nem válaszolt, de belekötött a Szovremennyik szóba, ezt kénytelen vagyok idézni: „szovremennyik? - mi az? valami bolsevik tahóság? moszkovita ügynökség? III/III? KGB? Cseka?”
Erre kénytelen voltam ezzel válaszolni:
„Szovremennyik = (or. <Kortárs>) Orosz irodalmi és társadalomkritikai folyóirat. Péterváron jelent meg 1836-tól 1866-ig. Alapítója A. Sz. Puskin. 1847-től Ny. A. Nyekraszov is szerkesztette, főmunkatársa volt Belinszkij. Munkatársai voltak még: Herzen, Goncsarov, Turgenyev, Szaltikov-Scsedrin. 1854-től Csernisevszkij, 1856-tól Dobroljubov szerkesztette. 1966-ban a cári hatóságok betiltották.
Igazad van, túl kecsegtető a Kortásra nézve ez az összehasonlítás.”
Úgy érzem, nem lesz folytatása a levélváltásnak.

(febr.5.):

Miért ez a sietség?

Kolos felmondja az Igaz Szónál a webmesteri állását. A történet eléggé hosszú, nem részletezem, főleg, hogy bizonyíthatatlan állításokra kellene ragadtatnom magamat, és ezzel személyiségi jogokat sértenék (ah, ah, mintha máskor ez egyáltalán nem zavarna...). A dolog lényege bizonyos személyes ellentétek kiéleződése. Ma azt mondtam neki, kitartóbb nálam, én csupán másfél évig bírtam cérnával valamikor 88-89-ben, Behun és Szabó idején.

Megjött a Nyelvünk és Kultúránk friss száma. Nézem, hát benne vannak a kárpátaljai kultúra-napi eseményekről a beszámolók. Csodálkozom, hiszen két hét átfutási idő egy folyóiratnál... Aztán hangosan koppan a tantusz: a beszámoló a tavalyi eseményekről szól. A friss szám ugyanis a 2002/4-es, azaz július-augusztusi. Ez azt jelenti, hogy még két szám hátra van a tavalyi évfolyamból. Miért ez a sietség?...

Ennyit a szilenciumról

Most akkor megint olyasmi, amivel tudom, hogy nem kellene foglalkoznom - mert nem érdemes. És mert nem az én dolgom. És mert elhatároztam, hogy a legutóbbi publikációimmal és a konferencia lezárásával ezt az egész témakört hanyagolni fogom. De hát az ember olvas valamit, és amit olvas, az elkezdi csípni a szemét. Úgyhogy mégis - de azért úgy, hogy mégse!
A Szovremennyik januári számában recenzió jelent meg Sóváli Bánfi Lázár legutóbbi könyvéről. Az értékelésről nem akarok szólni, az olyan, amilyen. Ellenben az írás elején három durva hazugság olvasható. Az első - mint örökös motívum - így hangzik: a költő „gyakorlatilag a 90-es évek elejéig hallgatásra ítéltetett”. Ez a megállapítás, bár minden életrajzban, értékelésben, sőt még a rövidebb ismertetésekben is benne van - egyszerűen nem igaz. Ám akárhányszor is tettem kísérletet arra, hogy az ellenkezőjét bizonyítva ezt a tévhitet megszüntessem, ez semmilyen eredménnyel nem járt, mert a Bánfi Lázár és az Isztocsnyik köré szövődő legenda erősebb, makacsabb, mint a tények. Most is csak inkább a magam megnyugtatása kedvéért ideírok néhány verscímet és megjelenési dátumot. A publikáció helye az Argoszi Területi Pártbizottság hivatalos orgánuma, természetesen Egiszthosz főszerkesztősége alatt. A nyolcvanas években a politikai napilap keretein belül nagy lendülettel készülő majd újrahajtó irodalmi mellékletnek én voltam az összeállítója - de az alábbi listát nem emlékezetből, hanem egy kiadott és minden fontosabb könyvtárba eljuttatott BIBLIOGRÁFIÁBÓL másolom ide. Szóval, Sóváli Bánfi Lázár versei az Argoszi Igaz Szóban:

1. Hajnali virágének - 1983. március 19.
2. Modern János Vitéz - 1983. november 26.
3. Széphistóriák - 1984. március 17.
4. Útban Törökország felé - 1984. március 17.
5. Adalékok a Széphistóriákhoz - 1984. július 21.
6. Mikes Kelemen - 1984. július 21.
7. József Attila arca - 1985. április 13.
8. Napfogyatkozás - 1985. június 22.
9. Rimbaud-val szemközt - 1986. április 11.
10. Kései sirató korahalott nagybátyámért - 1986. szeptember 27.
11. Boszorkányidéző - 1987. május 23.
12. Majtény - 1987. dec. 29.
13. Kikericsek - 1988. március 20.
14. Illyés Gyula fejfája előtt - 1988. április 10.
15. Ünnep jő - 1988. április 10.
16. Kánikula - 1988. június 19.
17. Múlt időben - 1988 június 19.
18. Parázs - 1988. szeptember 17.
19. Ady alkonya - 1988. október 22.
20. Három árva - 1988. november 20.
21. Történelmi miniatűr - 1989. január 22.
22. Báthory Anna - 1989. március 19.
23. Fejfa Kovács Vilmosnak - 1989. március 19.
24. Három gondolat - 1989. április 16.
25. Március - 1989. április 16.

Ez Sóváli Bánfi Lázár költői életművének EGYHARMADA. Közte számos emblematikus, meghatározó verse. És aki versei születésének a gyakoriságát ismeri (átlagosan évi 2 opusz), tudhatja, hogy a fenti 7 esztendő alatt publikált 25 mű mit jelent. Hozzáteszem még, hogy ezzel párhuzamosan Lázárnak népköltészeti sorozata is ment a lapban: ezek a napilap jellegéhez képest nagy terjedelmú, eredeti gyűjtött anyaggal illusztrált tanulmányok voltak. Sorozatként megjelenő 7 terjedelmes közleményről van szó! A dátumok. 1982. jún. 5., 83. márc. 19., 83. júl. 23., 84. máj. 26, 84. nov. 24., 85. márc 23., 87. jan 24.

Ennyit a szilenciumról. Ugyanígy nem igaz az a megállapítás sem, miszerint Sóváli Bánfi Lázár ez idő tájt csak a beavatottak által ismert és elismert költő lett volna, és csak a spártai rezsim bukása után tett volna szert ismertségre szülőföldjén. Épp az ellenkezője igaz, Lázár a két legnépszerűbb költő egyike volt már akkor is!

A harmadik súlyos ferdítés: a szerző szerint költőnk a kilencvenes években részesült a Kilencek díjában. NEM! 1983-ban. Ez az adat minden élatrajzában, lexikonokban, antológiákban szerepel.

Ezek után elhihetek-e egyetlen sort is abból, amit a költészetéről ír?

(febr.1.):

3 hét múlva indul az új project

Délelőtt Jóska barátunk látogatása, majd a dzsessz-rajongó asztalos érkezése. Kolos a könyvtárban akadt vele össze, és nagyon csodálkoztak mindketten, Kolos nem gondolta, hogy kívülem más is szereti ezt a műfajt, Sándor mester pedig, saját bevallása szerint, még nem látott élő dzsessz-rajongót. Nem is késlekedtünk megismerkedni és CD-t cserélni egymással. Így hát most újabb 70 órányi (!) anyag került birtokomba, Keith Jarrett, Diana Krall és egyebek.

A délutánom egy interjú válaszainak a megfogalmazásával telt; ha majd megjelent a „célhelyen”, felteszem a Penzumba is.

Bodor Béla beteg, késik a szövege, pedig már szeretném lezárni a konferenciát. Hiszen 3 hét múlva indul az új project.