Cséka György:

Elképzelek valakit, aztán, ezért neki
írok, kis, sárga lapokra, amit itt
vágnak, ahol dolgozom, ilyenre
vágják valamilyen célból a papírt, ez
majd nem látszik meg, nyomtatás
miatt nem, ha ugyan eljut odáig, vagy
el kellene jutnia, elképzelem azért.

Aztán lehet, mást képzelek, más
papírra, nem ott, ahol dolgozom,
ne ott vágják, olyanra nincs
szükségem, hozzá se nyúlok,
ne keressen senki, sárga,
kis lapokkal, hogy arra én,
valamit azzal kezdjek, unom.

És lehetséges, vagy nem,
hogy nem képzelek el senkit,
semmilyen arcot nem dolgozok
ki, mert lusta vagyok, vagy, mert
nincs bennem vágy az arcra,
amit elképzelnék, túl közel jön.

Úgy hagyom, legyen úgy, hozzá
sem érek, egy vázlat erejéig sem,
gondolni sem gondolok rá, nem
hallom, semmit se hallok, nem
beszél, semmi, különben is, fogja
be a száját, én beszélek, hallgasson.

Azt olvassa, amit írok, olvassa
fel, barátainak, rokonainak, vagy
az ismerőseinek, vagy akárkinek,
jó hangosan, vagy halkan, még
ennél is hangosabban, vagy
ordítsa az arcukba, repedezzen
szét, haljanak meg rögtön.

Vagy, ha lehet, valamivel később,
miután meghallgatják, amit írok,
másnap, egy hét, vagy évek múlva,
amikor megvakulnak, megsüketülnek,
meghalnak. Haljanak meg még
egyszer. Haljanak elég sokszor. Elég
jó sokszor. Mindig. (Olvassanak.)

 

Kitörés

Kitörik fejemből a rugó, ha sokat
mozgatom vele a fejemet, mondja
az anyám az olvasásról, mert sokat
olvasok. Ettől berozsdásodhat
fejemben, vagy elpattan, mint
a szívhúr, ha nincs isten, a rugó.

Anyámat háromszor hármas fóliába
csomagolom, hogy ráláthasson
a tájra, amikor elásom, miután
agyonverem a rugóval, ne kiáltozzon.

Pedig szépen élt emlékeimben,
mint elgörbült szeg a porban,
amikor szavak tolultak ajkára,
hogy tükrözze a valóságot.

(: olvasom, amit írtam, apró
kerekeimen százhúsz
kilós férfi, holtrészegen
a testi vonzalomtól:)

Mondja anyám a fóliában, nem
tudom mozgatni a fejem. Mintha
beletörne, mint kulcs a zárba, és
ellepne a fű, a mondat, hogy szóhoz
se jutnék. Egyik nap az életem.

Kitörik fejemből a rugó, ha sokat
mozgatom vele a fejemet, mondja
az anyám az olvasásról, mert sokat
olvasok. Ettől berozsdásodhat
fejemben, vagy elpattan, mint
a szívhúr, ha nincs isten, a rugó.

Anyámat háromszor hármas fóliába
csomagolom, hogy ráláthasson
a tájra, amikor elásom, miután
agyonverem a rugóval, ne kiáltozzon.

Pedig szépen élt emlékeimben,
mint elgörbült szeg a porban,
amikor szavak tolultak ajkára,
hogy tükrözze a valóságot.

(: olvasom, amit írtam, apró
kerekeimen százhúsz
kilós férfi, holtrészegen
a testi vonzalomtól:)

Mondja anyám a fóliában, nem
tudom mozgatni a fejem. Mintha
beletörne, mint kulcs a zárba, és
ellepne a fű, a mondat, hogy szóhoz
se jutnék. Egyik nap az életem.

Lengyel Tamás

a pékné

ma nem dicsérem
mert színes könnyeivel
süt nekem kenyeret
ehetetlent
pedig itt lent - tudja -
senki sem éhes.

ferde köténye a bánat
kezében kenyérlapátnak
ott az élet gyűlölete
pedig érezhetné
hogy én örülök.

a tűzben elég a kenyér
és utána hajítja a képem
majd várja hogy onnan kilépjen
a férfi akit szeretett
pedig tudhatná érezhetné
hogy nem vagyok ott
ahogy ő sem.

Tamás evangéliuma

padlóba fekszem víz alá
meztelenül lépek a falba
követ emelek fát szelek át
beköltözöm kutyába halba
embereket öltök magamra
páros számú végtagokat lopok

nő leszek aztán erőszaktevő
földrengés egyetlen áldozata
szerzetes szónok katona
hírnök leprás távgyógyító
uzsorás bölcs transzvesztita
végül - se vágyai se otthona - vándor
ki mindent bejár mégsem szabadul
és léptei csak megöregednek

most téged is meglátogatlak
utam nincs már más se bizalmam
léptem szavam fogyott kutyában halban
s mert szabadulnom nem sikerül
már csak otthonra vágyom legbelül
mondják ott éltél te is egykor
bemegyek hát hiszem ha látom
körül szinte üres a ház -
halott gyerekek játszanak
fönn az isteni szájpadláson.