hadd fekhessek itt a puha ágyon
és susogó lombokon ringjon a lélek
karéj kenyérre és korty vízre sem vágyom
reményen bármeddig elélek

öleljen egyre látszatok csápja
ne hívjatok hogy más hitekre térjek
ne küldjetek rá a felszított parázsra
a dolgok valója megéget

már nem akarok megtudni semmit
nem értek részt és nem látok már egészet
a hűs homályban olyan szépen dereng itt
az arcát elfedő enyészet

hadd fekhessek itt a puha ágyon
és susogó lombokon ringjon a lélek
ne lássam előre ésszerű halálom
rejtve rágjon csontig a féreg

 

mit magamra vettem lefeslik rólam
csak bolyongok egyre szállongó hóban
szerepem elhagy vagy én hagyom el őt
nem hiszem ma amit hittem tegnapelőtt

már csak a kétely mi nem foszlik szerte
kezét az úristen rólam levette
szándékot keresek gyöngülő lázzal
mint aki hiteket gyűjteni házal

megizzadt hátamon vacog az ingem
ösvények mutatják el csak el innen
előttem jártak a legnagyobb törpék
magamat kerülném ha szembejönnék

bozótra csapnak a károgó varjak
nincs aki súgná hogy mit is akarjak
csak bolyongok egyre szállongó hóban
rozsdásan fordul a föld ki alólam

  

Látod a maradékot
amint idejét tölti
látod a fehér kvarcban a sárga csontot
sárga csontban a fehér meszet
ahogy egymásba hatolnak

Még utánuk nyúlhatnál
megállíthatnád az ereszkedést
időről időre
homokból kihúzhatnád a csontot
csontból kivonhatnád a meszet
örökös lehetne a késleltetés

Másra mozdulsz
melledről leszaggatod a kiváltság jegyeit
homokban csont leszel
a csontban mész
fehérben sárga
a sárgában fehér
velük ereszkedsz
magadba hatolsz
szisszenve beszakad
lejár a haladék

 

Amikor felnyitom
nyitásomhoz simul
beletapad a szándékomba
azonossá álcázza magát a megismeréssel
így hát soha nem ismerhetem meg.

---

---