NEWSÁG/2003. január
egy manzárdőr feljegyzései (kronológia alulról felfelé)

(jan.31.):

H
O
Z
Z
Á
S
Z
Ó
L
Á
S

Februárban részletesebben

Hát én aztán nem vagyok egy Billgétsz!
Amióta már nem csak percekre lógunk a neten, hanem hosszú órákon át online vagyunk, szükséges lett tűzfallal védeni a gépeinket, adatainkat. És bizony ez a tűzfal napi 10-15 „támadást” regisztrált: ennyien próbáltak behatolni a rendszerünkbe. Kolos szerint inkább kíváncsiságból, semmint ártó szándékkal. Azokat az IP-címeket, amelyeket túl sokszor jelzett a program, időnként leblokkoltuk. Üldözési mánióból néha én magam is letiltottam néhányat. Sikerült a HHRF IP-címét is blokkolnom, így a saját tűzfalam nem engedte, hogy frissítsem az oldalainkat. Ilyen egy zseni vagyok.

A kimaradt harmadfél nap alatt mindenféle dolgok...

Tegnap este a Dunán a Simon mágus; egyik kedvencem, meg is hatott, mint először, amikor pedig nem is láttam elejétől. Attól a telefonfülkés jelenettől elérzékenyülők, és ez egészen a végéig tart. Nem vagyok egy meghatódós fajta, de ennél a filmnél benedvesedik a szemem.
Jó lenne A bűvös vadászt is újra megnézni.

Ugyancsak tegnap szerepelt a hírműsorokban az a Csoóri-kezdeményezte levél, amelyben az aláírók a státustörvény módosítása ellen tiltakoznak. Egy kárpátaljai intézményi vezető a múlt héten hozzám is eljuttatta bizalmasan (akkor nem akartam megírni, még nem volt a levél publikus), hogy vajon nem-e. Kicsit csodálkoztam, azt hittem, mindenki tudja rólam, miket írtam a státustörvényről...

Meg kering itt a fejem fölött két munkajellegű felkérés is; egyik ügyében - internetes dolog - sűrű leveleket váltok az ötletgazdával. Csinálnám is, meg nem is; és a feltételek sem teljesen tiszták még. A sajátaim sem... A másikról alább már írtam valahol. Ma beregszászi barátomat kérdeztem meg, szerinte mi jobb, ha vállalom, vagy ha nem, ő mit tenne a helyemben. No persze ilyesmire nehéz egyenes választ adni; ő sem tette, csak megosztotta velem pár gondolatát. Tépelődhetek tovább.

Egy újabb saját ötletem ellenben kibontakozni látszik. Megint olyasmi, amit tudtommal előttem nem csinált senki. Erről majd a februári naplóban talán részletesebben.

(jan.28.):

A találatszámláló átugrotta az 1000-et

Ma este nem működik a Net. Vagyis, gondolom, a szolgáltatónk fuccsolt be már megint. Egy hét alatt másodszor. De tegnap csak a levelezés állt le, az oldalak jöttek. Ma meg 6 után - semmi. Ezt az oldalt sem tudom, hogyan töltöm fel.

Kolos beszerzett nekem rengeteg új (vagyis régi) zenét, dzsesszt főleg meg más csemegét, olyasmit, amit 10-15 éve nem hallottam. Frank Zappát például. De megvan mostantól az összes Pink Floyd és LGT is. A dzsesszben pedig olyan sosem hallott előadók, mint pl. Abdullah Ibrahim. Jó kis szving. Napok óta alig rádiózom. MP3-as fájlaim száma meghaladta a 2000-et, ebből 1600 magában a gépben, a többi CD-n.

A konferenciánk nyitó oldalán a találatszámláló ma átugrotta az 1000-et. Ez azért nem rossz. A hónap elején szétküldött kis sajtóanyagom szövege pedig belekerült az Írószövetség Tájékoztatójába is.

Éva ma azzal kedveskedett, hogy az ungvári és beregszászi kultúra-napi rendezvényekről szóló beszámolókat felolvasta a KISzóból. Eléggé mulatságos volt, szó se róla. Mondjuk, hogy kik és kiket tüntettek ki oklevéllel. Meg hogy milyen határozatot hoztak a konferencián (kb.: holnaptól reggel keljen és este nyugodjon a nap.) Most is beigazolódott, amit mondogatni szoktam: szórakoztató dolog figyelni az itteni művelődési életet. Egyszerűen imádok kárpátaljai magyar lenni.

(jan.27.):

Szegény grafomán...

Az alábbi, az UngPartyra és rám nézve nem túl hízelgő megjegyzéseket találtam az Artitúra honlapján Szerbhorváth György tollából: „a zentai www.zetna.org.yu és a kárpátaljai http://ww.hhrf.org/ungparty - itt az ég világon minden van már, és ez persze bonyolítja a dolgunkat, mert míg az előző, budapesti központú honlapok esetében szinte mérget vehetünk arra, hogy a szerkesztők (és a szerzők) neve garantálja a minőséget, itt az úgymond vidéki irodalmi élet vidékies darabjaival is összefuthatunk.” Később rólam: „Ami pedig az írók önállóan működtetett honlapjait illeti, ez idáig kettőre futottam rá, Jónás Tamáséra (www.pepita.hu) és Balla D. Károly honlapjára (ami szinte azonos a már említett kárpátaljai honlappal) - az ok viszont kézenfekvő: mindketten honlapkészítők is. Ilyen esetben azonban több kérdés is fölmerül: Miért csinál magának honlapot egy író? Azért, mert másutt senki sem közli írásait? Vagy azért, mert ugyan olykor közlik, de szegény grafomán, és mindent mégsem vesznek meg tőle? Vagy hogy önnönmagát archiválja, megkönnyítendő az őt kutatók helyzetét? Netalán a partvonalon kívülre szorult, és nem csak szellemileg, de földrajzilag is?
Nos, e két esetben a válaszok nem minden esetben lennének pozitívak, sőt, ámde intő példaként némiképp fölhozhatók, hogy az irodalom attól is irodalom, hogy nemcsak írják, de szerkesztik is.”
A teljes cikket LÁSD ITT.
No, hát ez van, barátaim! Akár hozzá is lehet szólni! (Én inkább nem kommentálom.)

(jan.26.):

Holnap: beszámoló a Karnyónéról.

Pénteken színház után Éva elhívta Ildikóékat; éjfélig beszélgettünk.

Szombaton villámlátogatás Beregszászban. Megnyílt a magyar könyvesbolt, a vezetője, Kovács Kati külön meghívott, és kérte, vigyünk könyveket. Úgy indultunk, hogy a gyors családi program után el is megyünk. De amikor a doboz könyvvel megérkeztünk az épület elé... Hát igen, akkor úgy éreztem, hogy mégsem. Átadtuk Katinak a könyveket és „pánikszerűen” távoztunk, még mielőtt a díszvendégek megérkeztek volna. Majd megnézzük az üzletet alkalmasabb időpontban.

Ma beszerkesztettem a lengyel költészeti anyagot (ez már a IX. rész) és Fekete JJ új könyvének a kis figyelemfelkeltőjét. Plusz levelek, kisebb ügyek. Éva írja a színházi este beszámolóját. Találtam hozzá remek fotókat www.theater.hu honlapján. Holnap tehát: beszámoló a Karnyónéról.

(jan.24.):

E-mailt fővel tekintek a jövőbe

El nem tudom mondani, mennyire zavart, hogy hét eleje óta nem tudtam rendesen levelezni. Úgy éreztem magam, mint költözködés közben, amikor már semmi sincs a régi, de még semmi sincs az új helyén. (Nem gondoltam, hogy egy sima szolgáltató-váltás ilyen lassan vihető végbe!)
Mára visszaállt a rend, fogalmam sincs, hány érkező levelet nem kaptam meg, és azt sem, az elküldöttek közül hány keveredett el. De már nem is emésztem magam emiatt. E-mailt fővel tekintek a jövőbe. (Egy fontos intézmény vezetője bevallotta egyszer nekem, hogy úgy szokott magának örömöt szeretni, hogy 3 napig nem hívja le a postáját, aztán a negyediken reggel letölti, és mondjuk 63 levelet egyetlen kattintással töröl...)
Ami 3 nap alatt történt, nem sok. Népszabadságos cikkemre kaptam pár kellemes reagálást, de olyan is, hogy: „olvastam, még emésztem”. Olyasvalaki is gratulált egy felvidéki irodából, akinek hivatalból más kellene, hogy legyen a véleménye.
Ja, tegnap befejeztem a Beszőlőnek írt anyagomat; az jön a febriári számban.
Itthon meg zajlik Dupkának egy kacifántos című újabb konreneciája; nem volt türelmem összeszámolni a meghívó magyartalanságait. (LÁSD ITT) A konferencia is olyan lehet, mint a címe és a meghívója.
Éva és Csönge színházban, Csokonai Karnyónéját nézik a beregszásziak előadásában.
Holnap elnézünk Beregszászba. Család, barátok. Meg bekukkantanék a holnap felavatandó magyar könyvesboltba is.

(jan.21.):

No de komolyan venni?

Két nap alatt három halálhír... Egy közelinek mondható családtag (Éva nagynénje, keresztanyja - szegény már hosszabb ideje öntudatlanul haldoklott), egy nálam alig idősebb iskolaigazgató (egy baráti családból) és Berkes Erzsébet, a neves kritikus, jó barátunk, Csöngének még tiszteletbeli keresztanyja is volt. Tudtam, hogy nincs jól, hosszabb ideje már nem szerepelt a Mozgó Világ impresszumában (innen a barátság). Nagyon kedveltük a modorát, az állandó pörgését, jókedvét - és persze az írásait is. Egy mondatát pedig örökre megjegyeztem (valamelyik írásomban idéztem is). Amikor nagyon elégedetlen volt „a világgal”, „az élettel”, és minden keserűségét kiöntötte szokásos ironikus stílusában, majd az egészen elnevette magát és ezzel fejezte be: „Belehalni - igen. No de komolyan venni?”
A második felét folyamatosan gyakorolta. Most az első is bejött neki.
Holnap szórják szét a hamvait. Legyen könnyű neked a szél, Erzsébetünk.

(jan.18.):

A retorikával kozmetikázott probléma

Folyik a konferencia, kicsit ma ki is merített, főleg azért, mert a hozzászólások szinte mind határidőn túl érkeztek, így inkább kitoltam a határidőt, igen ám, csak így ma is a webszerkesztést kellett végeznem, pedig inkább a tájékoztató anyagok megírására-szétküldésére és a Fórumra szerettem volna koncentrálni, és ha is-is munkát kell végeznem, az megvisel...

Megtisztelő felkérés a Beszélőtől újabb kis írás elkészítésére. Egy szociálpszichológiával foglalkozó dunaszerdahelyi szerző rendkívül tartalmas tanulmányához kellene saját szempontú adalékokkal szolgálnom. Hogy vállalom, azt ezeknek a passzusoknak az olvastán döntöttem el:
   „Kisebbségi körökben megelőlegezett bizalommal várták Orbán Viktor kormányának működését, azt, hogy a fiatal politikusok felismerik az előző kormányok hibás lépéseit, és végre rátérnek a helyes útra. Ehelyett az történt, hogy a Fidesz sem tudott lényegesen újat felmutatni a kisebbségi politikában. Igaz, hogy új megoldásokat keresett és talált is a kedvezménytörvény formájában, de ezt nem tudta megfelelően előkészíteni és megvalósítani, tehát az igazi, vagyis az ún. másodfokú változás helyett mindössze annyi történt, hogy visszalendítette az ingát az Antall-kormány által meghatározott irányba. Vagyis maradt a pátosz, jöttek az új retorikai fogások, növekedett az interetnikus és az intraetnikus (magyar–magyar) feszültség a térségben.
   Az interetnikus feszültségről nem kell bővebben szólnunk, jelei ma is megtalálhatók a magyar–szlovák, magyar–román viszonyban. Kevesebbet hallhattunk a kedvezménytörvényt követő ún. intraetnikus bonyodalmakról. A híradásokban alig esett szó arról, hogy a kedvezménytörvény nyomán a környező országok magyar berkeiben újra fellángolt a kilencvenes évek elejére jellemző „Ki az igazi magyar?” színezetű vita, amely sokszor olyan felhangokat is tartalmazott, melyek szerint magyar ember csak az lehet, akinek van magyariga-zolványa. Akinek nincs, az gyáva vagy nem igazi magyar. Az egyik kisebbségi magyar párt vezetősége a választási előkészületei során azt a kritériumot is el akarta fogadtatni, mely szerint a párt listáján csak olyan jelöltek szerepelhetnek, akik már kiváltották magyarigazolványukat.
     [...] Az említett ingaeffektusnak pedig erozív hatása van a kisebbségekre, és joggal kelti (elsősorban értelmiségi körökben) azt az érzést, hogy az anyaország számára a kisebbségi kérdés nem egy olyan prioritás, melynek megoldásában konszenzus lenne Magyarországon, hanem igenis egy pontosan körülhatárolható, négyéves választási ciklusokra osztható pártpolitikai kérdés, akár az adók vagy a privatizáció ügye.
     Megfelelő retorikával természetesen jól kozmetikázható ez a probléma is, és a kisebbségi közvélemény végül is elhiszi azt, hogy mindegyik magyar kormányzat tenni akar az érdekében valamit.”
Épp csak azt nem tudom, mit fogok megírni, ha pontosan így látom én is?!

(jan.16.):

Nem lehet a karmadik királyfi

Középről szélre könnyű volt: csak engedni kellett a sodrásnak. De szélről vissza középre? Előbb egy liberális párt élén, aztán benyomulva a nemzeti középre, majd leküzdve magát jobb szélre - és most vissza? Nem akármilyen mutatvány. Főleg, hogy ott középen már vannak valakik, akik nem nagyon akarják ledaráltatni magukat. Egy biztos: ha sikerül neki összekalapálni egy valóban nagy uniós néppártot, és bő három év múlva mint valami centrumerőt képes győzelemre vinni, akkor a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb politikusa - és legnagyobb köpenyegforgatója. (Mellesleg ezzel kiállítaná a tanúsítványt a bal oldal impotenciájáról is.)
Ám szerintem nem sikerülhet. Elkopott, elhasználódott ebben a népvezérségben. A józan közép már leírta. Már csak azoknak lehet vezére, akik sokan vannak - de szerencsére nem elegen.
Nem lehet büntetlenül oda-vissza végigsasszézni a teljes spektrumot.
Nem lehet a harmadik királyfi az, aki már volt a kudarcot vallott két bátyja.
...Ámbár érhetik az embert meglepetések.

(jan.15.):

Nem a nosztalgia

Kérdezi beregszászi barátom, vajon hány kárpátaljai olvasója lehet a virtuális konferenciánknak. A konferenciáét külön persze nem tudom, de próbálom összeszámolni az UngParty látogatóit. Átnézem a statisztikai rendszerek adatait, igyekszem azonosítani az ungvári, beregszászi szervereket, hozzáveszem azokat, amelyeket nem lehet lokalizálni, de feltehetőleg... Eléggé elkeserítő szám jön ki: legfeljebb 20 látogató, ebból 7-8 tekinthető rendszeresnek, 2-3 naponta, de inkább 1-2 hetente visszatérőnek. Ez bizony gyönge eredmény. Be kell látnom, hogy a honlapomat nem kárpátaljaiak olvassák. Illetve...
Az utóbbi hónapokban határozottan megemelkedett Kárpátaljáról elszármazott látogatóim száma! Ezt persze csak onnan tudhatom, hogy jelentkeztek: levelet írtak vagy bejegyzést tettek a Vendégkönyvbe, beírtak a Fórumban. Számolgatom... Nagyjából itt is húsz főről tudok biztosat. De közülök legalább tizen-tizenketten szinte napi rendszerességgel olvasnak, és akadnak öten-hatan, akik naponta többször is lehívják az oldalaimat: néhányszor a munkahelyükön napközben, és aztán még este otthonról is (már akinek itt is, ott is van hozzáférése). Bizom abban, hogy az új iránti érdeklődés és nem a nosztalgia készteti őket erre.

(jan.13.):

Virtuálom magamat

Komolyan elámulok néha azon, milyen jól érzem magam ebben a virtuális-informácoiós-digitális világban. Számomra - kár lenne eltagadni - a valóságos létezés egyik fontos dimenziójává vált (mint Ádám bátyám pávává).
Reggel, bárhányszor is határoztam el az ellenkezőjét, első dolgom lehívni a postámat. A 8-10 db e-mail számít átlagosnak (én este tíz körül kikapcsolom a gépet, partnereim jelentős része viszont éjféltájt ír levelet) - ezekre mániákus alapossággal válaszolok. Mire mindegyikkel kész vagyok és elküldöm őket, addig 4-5 újabb érkezik (a koránkelőktől, reggeli levelezőktől). Mire ezekkel is végzek, a korábbiakra jön néhány válasz, és ít. Ha nem vigyáznék, délig el is telne ezzel az időm.
Aztán itt van a honlap, mindig akad rajta igazítani való; szerencsére érkeznek a kéziratok kérve és kéretlenül (ma pl. egy nagyon jó dilettáns-hamisítvány) - ezeket elolvasni, megválaszolni és az arra érdemeseket webszerkeszteni: elfoglaltság egész délutánra. Este aztán a fájlok feltöltése, ellenőrzése, szaporodó Fórumaim meglátogatása, statisztikák tanulmányozása...
És ez még mind nem elég, folyton kitalálok magamnak valami jókora adag új munkát: még javában zajlik a virtuális konferencia, de máris kidolgoztam egy februárban induló projectet. Persze ez is egy virtuális őrültség lesz, alighanem arra is odafigyelnek néhányan. Csak az a bökkenő, hogy ez sem megy aktív és kreatív társak hajlandósága nélkül - és ez még adva is lenne, épp csak abban a megszállotságomban maradok néha kicsit magamra, amellyel őrült ötleteimet végig akarom vinni. Hogy a mostanival mire megyek, februárban kiderül.
Addig is virtuálom magamat.

(jan.11.):

H
O
Z
Z
Á
S
Z
Ó
L
Á
S

A nemzeti identitás és az információs társadalom

Tegnap este az mtv2-n a Záróra műsorában (sajnos nem láttam legelejétől) a nemzeti identitás és az információs társadalom kialakulásának az összefüggéséről beszélgettek komoly szakemberek, többek között Csepeli György szociálpszichológus, Szarka László történész és Heller Ágnes filozófus. Az Internetnek, a modern kommunikációs formáknak, az ismeretek digitális hozzáférhetőségének a hatásait és távlatait érintették, több szempontból közelítve a témát. Szó esett az oktatásról, a nemzeti adatbázis építéséről, a nyelv átalakulásáról, az szabad információáradás számtalan előnyéről és hátrányáról – és a fő témáról, hogy mindez hogyan, miként hat a nemzeti identitásra. Képtelenség az egyórás műsor összes fontos megállapítását sommázni – engem azonban Heller Ágnes egyik felismerése érintett meg leginkább. Míg az elején azt fejtegette, hogy a nemzeti identitás három legfontosabb attribútumára (közös származás; közös hagyomány-nyelv-kultúra; közös konstitúciós keret) az informatikai forradalomnak nincs számottevő hatása, utóbb, a többiek határozott véleményét meghallgatva, miszerint a nemzeti identitást igenis alaposan átalakítja akár csak az Internet is (egyesek inkább a felhígulásról-elmosódásról, mások inkább a kitágulásról, az igények kielégítésének megnövekedett lehetőségéről beszéltek) – arra a következtetésre jutott, hogy az információs társadalomban a nemzeti identitás elveszti fundamentalista jellegét. Ezt ugyan részletesebben már nem fejthette ki, ám én a beszélgetés egészéből is következtetve úgy értelmeztem, hogy a nemzeti identitás ebben a folyamatban elutasító jellege helyett befogadóvá, beszűkültsége helyett kitágulóvá-nyitottá, merevsége helyett rugalmassá, statikussága helyett dinamikussá válik. Azt hiszem, ez a lényeg - és ezt én magamon is tapasztalom.

(jan.10.):

Magyarokon Túli Határok Hivatala

Hét elejétől dolgoztam egy kis publicisztikán - némi tagnapi utómunka után elfogadva a Népszabinál. Ez az a felkérés, amit nem akartam elkiabálni. Persze lehet, még most is korai, várni kellene, amíg megjelenik.
Ebben használtam a Kásahűtők Hivatala és Makkalálmodók Világszövetsége kifejezést - de ma egy sokkal jobbat olvastam Gergely Tamás honlapján: Magyarokon Túli Határok Hivatala (LÁSD ITT).
Érdekes egyébként, hogy most először nem tudom megjegyezni sem a hivatal elnökének, sem az illetékes államtitkárnak a nevét. Nehezen tudnám megmondani, hogy ez az ő jelentéktelenségük miatt van-e így – vagy az én érdeklődésem csappant meg ennyire?

Délelőtt kicsi bütykölődés a regényemmel, kicsi webjátszadozás, levelezés. Nyugis nap, semmi hűha és semmi hűhó. Kint pedig hatalmas valódi, nem pedig műhó.

(jan.9.):

151 500 magyar Kárpátalján

Közzétették a több mint egy évvel ezelőtti ukrajnai népszámlálás adatait. Néhány kerekített szám: az 51 milliós ország lakossága 48 millióra csökkent; országos szinten a magyarság száma 6 ezerrel, Kárpátalján 4 ezerrel esett vissza. Hogy ez sok vagy kevés, nem tudom megítélni, de arra emlékszem, amikor 89-ben háromezres volt a csökkenés a tíz évvel korábbi adathoz képest, mindenki kétségbe volt esve. Igaz, akkor még ugrásszerű növekedést vártunk.

A mostani adatokat LÁSD ITT

(jan.8.):

Minősít-e engem, ami a túloldalon van?

Ajjajjj...... Évek óta furdal a lelkiismeret amiatt, hogy helybéli lapokba egyáltalán nem írok. Ezt szememre is vetették egyszer-kétszer (pl. olyan szerkesztő, aki, azután rótt meg, miután ő nem közölte a cikkemet...), de nem emiatt, hanem önmagamból kiidulva bólintottam rá egy újabb felkérésre, és az elmúlt hetekben elég rendszeresen írogattam is a tárcákat, közéleti és kulturális témájú szösszeneteket. A megjelenésüket főleg az interneten követtem, nem is magának a lapnak, hanem az anyagait szinte kivétel nélkül átvevő hírportálnak a prezentálásában. És ezzel eléggé jól jártam, mert a hírportál színvonalasnak monható, míg maga a családi lap, hát, hogy is mondjam, eléggé vegyes színvonalú. De elhessegettem a gondolatot, hogy engem is minősíthet az, ha olyan lapban publikálok, amely, például, közli idős nénikék hitbuzgalmi klapanciáit. Írásom fölött (vagy alatta) ott a nevem, engem ez minősít, és nem az, mi van mellette vagy a túloldalon. A dolog mégis zavart, és tettem is egy lépést (leírtam egy projectet), hogy talán mégis vállalnék egy külön oldalt (rovatot), ahogy eredetileg is szólt a felkérés, de nem irodalmit, hanem valami másegyebet, kulturálisat és közéletit, amelynek lényege a személyes hang lenne. Megfogalmaztam azt is, hogy én a helyi lapokban megszokottól eltérő másfajta gondolkodást, másfajta értékítéletet szeretnék képviselni, mert azt gondolom, hogy az olvasóközönség túlságosan is szellemi egyentáplálékon „van tartva”. Hogy ezt a szerkesztőség elfogadja-e, arra még várom a választ. Ha nem fogadják el, félek, akkor én meg a szétszórt publikálást nem vállalom, mert valahogy - ki tudja, mi okból - nincsen gusztusom olyan írások közé keveredni, amelyek közül az egyik legrissebb így kezdődik: „A Jóisten kegyelméből és a Magyar Demokrata szerkesztőségének (Bencsik András főszerkesztő), illetve a pártfogó, Beregszászi Olga művésznőnek köszönhetően csodálatos élményben volt részünk december 29-én.” A cikk a lehető legeslegnagyobb elismeréssel egy jótékonysági koncertről számol be, amelyen, többek között: „Hatalmas sikert aratott ezúttal is Beregszászi Olga, aki a Magyar feltámadás c. kazettán hallható dalokból adott elő egy csokorra valót. Nagy tetszést aratott a Horthy Miklós katonája vagyok dallal, melynek szövegét a második részben így aktualizálta: "Orbán Viktor katonája vagyok…". A résztvevők szűnni nem akaró tapssal jutalmazták az előadást.” Erre mondtam, hogy ajjajjj...... Lehet, hogy még akkor sem kellene vállalni, ha külön oldalt kapok?

(jan.7.):

Megtettem, ami megtehető

Hiába vártam kézzel fogható bizonyítékát annak, hogy esszém megjelent a Beszélőben, a folyóiratszám csak nem bírt megérkezni címemre. (Sejthető oka: a szerkesztőség nem postázta a tiszteletpéldányt...). Néha odakattintottam a honlapjukra, de egészen mostanáig csak a novemberi számot láttam. Míg végre ott a decemberi. De... De a teljes tartalomjegyzékből csak néhány anyag hívható le, inkább csak ízelítőül. Az én Valóságpróza és látszatvalóságom sincs fenn. Ide ellenben felteszem: LÁSD.
Az előzetes elképzelésem az, hogy ennek a nagyobb tanulmánynak (benne három könyvkritikával) a közlésével egy jó időre felhagyok a kárpátaljai magyar irodalom problémáinak a taglalásával. 2000-ben megjelent kötetemben 6 írás foglalkozott ezzel a témával, azóta írtam és közreadtam vagy tíz újabbat. Ebből a 6 fontosabb: • A generációváltás elmarad. Látó, 2001/2. • Istenhez hanyatló árnyékszéken. Bárka, 2002/1. • Hagyomány vagy klisé? Árgus, 2002/2. • Újraközlő irodalom. Új Holnap, 2002/nyár. • Címkézett irodalom. Mozgó Világ, 2002/nov. • Valóságpróza és látszatvalóság. Beszélő, 2002/dec. Összesen 12 „komolyabb” írás. Azt hiszem, megtettem, ami megtehető.

(jan.6.):

Érdekes egybeesés

Alig akarom elhinni: tegnap épp csak, de ma bőven a 100-as álomhatár fölé ment a honlapom látogatóinak a száma. Ez persze a konferenciának, a szétküldött értesítéseknek, a megjelent sajtóanyagoknak stb. köszönhető - de akkor is elképesztő, sosem hittem volna. Már jó pár hónapja működött tavaly az UngParty, amikor nagyjából beállni látszott a heti (!) ötven látogatás, és ezzel borzasztóan elégedett voltam, mert a minden szempontot figyelembe vevő számításaim szerint ez több olvasót jelentett, mint amennyi a nyomtatott Pánsípnak volt az utolsó időben. Aztán, ahogy mind több dolgot találtam ki a honlapra, szépen kúszni kezdett a látogatásszám. Az első nagyobb húzást talán a Szalon adta, a következőt az, amikor a Newság-híreket elkezdtem személyes jegyzetek formájában írni. Aztán jött Lengyel és Cséka naplója, és végül a Newság három rovatba tagolása, a Manzárdban a saját naplóm. A konferencia előtt napi 30-50 volt az átlagos szám - olyan ugrásra, amilyen most történt, nem számítottam. Úgy érzem, ez a virtuális konferencia egyik legnagyobb szerkesztői sikerem. A mai pedig alighanem az UngParty csúcsra járatása.
Érdekes egybeesés, hogy erre a teljesítményre éppen ma, 2003. január 6-án került sor. Ahogy a statisztikai számlálók adatait böngészgettem, váratlanul beugrott, hogy 10 évvel ezelőtt pontosan ezen a napon mondtam le a Hatodk Síp főszerkesztőségéről.

(jan. 5.):

800 értesítés

Harmadik napja szinte semmi mást nem csinálok, csak a virtuális konferenciával foglalkoztam. Bár még „csak” 12 előadás van fenn, de a rendszer bonyolultsága miatt elég sok munkám volt vele, úgy érzem, „profi” webmesteri teljesítményt nyújtottam (a kis szerény!). Tegnap és ma kb. 800 értesítést (vagy még többet) is szétküldtem ismerős és kevésbé ismerős levelezőtársaimnak. Bevallom, az e-mail-címek egy részéhez nem a legkorrektebb módon jutok hozzá: tömegével kapok körleveleket, azoknak néha sok-sok címjettje van, és ha ezek nincsenek rejtve, akkor én bizony egy Válasz mindenkinek paranccsal berántom az egészet a címlistámba. Amikor magam is hasonló témájú körlevelet küldök szét, akkor elküdöm azoknak is, akik a korábbi, nekem is eljuttatott körlevelet is megkapták. Ez talán nem teljesen illendő dolog - mentségemre szóljon, hogy közérdekűek a leveleim (mint pl. a virt. konfer. ügye), és ha valaki véletlenül visszajelez, hogy ne küldjek neki ilyesmit, akkor elnézést kérek, és törlom a címét a listáról. Szerencsére százból 2-3 ilyen akad. Ellenben valamivel nagyobb azok száma, akik megköszönik a küldeményt, és nem egyszer honlapom látogatójává válnak. (Mint például most is egy angol műfördító.) No, a közel ezer értesítésnek meg is lett az eredménye, a mai napon este 9 óra 5 percig 92 egyéni látogatája volt a honlapomnak.

Az imént egy számomra roppant hízelgő felkérést is kaptam, de ezt még nem merem elkibálni.

Kolos tegnap volt 18 éves.

(jan. 3.):

Két interjú, egy lemondás

Lassan készen vagyok a virtuális konferenciára érkezett 12 előadás webszerkesztésével. Ennyi szöveget egyvégtében megformázni és úgy rendszerbe állítani, belinkelni az egyes oldalakat, hogy a böngészők számára minden „kényelem” biztosítva legyen... - kicsit fárasztó. De jól haladok, holnap este mehet fel minden a tervezett január 5-i megnyitáshoz. Azt hiszem, eléggé érdekes anyag állt össze. És ígéretem van arra, hogy egy hasonló témájú tavalyi kerekasztal-beszélgetés írott változatát is megkapom. Aztán remélhetőleg jönnek a szakmai hozzászólások, viszontválaszok...
Tegnap két interjút is adtam, az egyiket szóban (felhívott a Bp-i Inforádió), a másikat írásban a Romániai Magyar Szó részére (LÁSD). És lemondtam egy valóságos konferencián való résztvételt. Pedig saját honlapomról és a helybéli magyar kultúra internetes jelenlétéről kellett volna beszélnem (tavaly voltam hasonlón). Főleg a tél, a hó és a jeges utak miatt mondtam le a dolgot, de kicsit hozzájárult egy másik meghívott személy iránt táplált rajongásom is. Neki ugyan nincsen honlapja, meg kicsit le is nézi az egész internetet, de ez nem fogja megakadályozni abban, hogy majd úgy számoljon be mindenről, mintha az ő érdeme lenne. (Azt írta nekem nemrég, hogy ő inkább a sárban caplatva járja a vidéket - neki ez a honlapja. Ami persze roppant dicséretes. De akkor miért megy az informatikai konferenciára?)

(jan. 1.):

Kis újévi migrén

Hát ez a nap mindenre alkalmas, csak arra nem, hogy a tegnapi gondolatmenetemet (lásd) folytassam. Jó kis fejfájás, reggeltől. Délutánra görcsös migrénné fejlődött, most, estére kezd alábbhagyni. Ha legalább valami okát tudnám! Még annak az egy üveg szilveszteri sörnek sem értem a végére...
Azért persze igyekeztem dolgozni valamennyit. Lezártam a Pánsíp 2002/I. félévi archívumát (lásd). Az új, immár negyedik folyamban azt a gyakorlatot alakítottam ki, hogy az új anyagokat folyamatosan, érkezésük sorrendjében teszem fel (lásd), és a fél évesnél régebbi írásokat folyamatosan áttűzöm a „korábbi anyagok” közé; évente kétszer ezekből lezárt lapszámokat archíválok.
Nagyjából készen vagyok a virtuális konferencia e-mail-meghívójának szövegével. Napok óta szövegezem, igazgatom-javítgatom. Vannak tanácskozások, melyek szervezői magával a rendezvénnyel nem bíbelődnek annyit, mint én egy-egy meghívóval...