A Kárpáti Igaz Szó 2001. július 14-i számából:

Egyre kevesebben vagyunk

Ukrajna lakosságának jelenlegi létszáma 49 millió 115 ezer fő, ami csaknem 2,6 millióval kevesebb, mint volt tíz évvel ezelőtt. Ez alatt az évtized alatt a városi lakosság 1,5 millióval, a falusi pedig 1,1 millióval csökkent. Az Állami Statisztikai Bizottság (GKSZ) adatai  szerint az idei esztendő első öt hónapja során a lakosság lélekszámának csökkenése meghaladta a 176 ezret, ami viszont 16,7 százalékkal kevesebb, mint a múlt év azonos időszakában volt. A pozitív tendencia elsősorban annak köszönhető, állapította meg kijevi sajtótájékoztatóján Natalia Vlaszenko, a GKSZ elnökhelyettese, hogy ez idő alatt 9,4 százalékkal csökkent az elhalálozások száma, miközben a születések számát illető visszaesés csupán 0,3 százalékos volt. A legnagyobb arányú csökkenést (ezer főre számítva 11 ember) Csernihiv, Szumi, Luhanszk és Poltava megyében regisztrálták, míg a legkedvezőbb a kép ezen a téren Kárpátalján, továbbá Csernivci, Kijev, Rivne és Ivano-Frankivszk megyében, ahol is a veszeteség ezer főre számítva 1—3 ember.

Kárpátalja