A BeregInfo online kiadásának 2001/27 számából:

Vereség a magyar színészválogatottól
Új bemutató: Háromgarasos 2001

Ha nyár, akkor a színházi berkekben tart az uborkaszezon. De mint Balázsi Józseftől, a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház igazgatójától megtudtuk, az utóbbi hetek a társulat számára eléggé mozgalmasan teltek el.

– Először is, június elején részt vettünk a Határon Túli Színházak fesztiválján – kezdi beszámolóját az igazgató -,  amelyet immáron tizenharmadik alkalommal rendeztek meg Kisvárdán. Ezen az egyre rangosabbá váló seregszemlén 1993 óta veszünk részt. Ezúttal Verebes Ernő: Sardaffass, a hímboszorkány című művét adtuk elő, szép sikert aratva a darabbal.  Amit jelez, hogy elnyertük az Illyés Alapítvány díját.

Ezen a nyáron május 2-a és június 28-a között  Moszkva adott otthont a III. Nemzetközi Színházi Olimpiának. A nagyszabású program keretében 50 ország ugyanennyi társulata lépett az orosz főváros közönsége elé. Nem csupán színházi előadások, hanem színésztalálkozók is színesítették a programot. Színészeink június közepén Csokonai Dorotytya című művével mutatkoztak be. Az orosz fővárosból nyomban a magyar fővárosba vezetett az útunk, ahol harmadízben került sor a Színészek Világjátékára. A négynapos rendezvényen,  melynek fő helyszíne a Népstadion, a színházak csapatai különböző versenyszámokban – kispályás labdarúgó-bajnokság, tenisz, asztali tenisz, úszás, röplabda, futás stb. – mérték össze erejüket. Idén Litvániából, Szlovákiából, Németországból is jöttek vendégek. Nos, a kispályás focibajnokság döntőjében a magyar színészválogatottól 3-1-es vereséget szenvedtünk. A csapatban játszik, hogy csak a legismertebbeket említsem, Nemcsák Károly és Bubik István is. Így, akárcsak tavaly, idén is ezüstérmesek lettünk. Jól szerepelt Trill Zsolt, aki első helyezést ért el a 400 méteres síkfutásban.

Ezekben a napokban a társulat Vasváron egy új darab bemutatójára készül. John Gay Háromgarasos 2001 című zenés játéka voltaképpen a koldusopera modern feldolgozása és a Vasvári Művelődési Ház, az Esztergomi Várszínház, valamint a Kisvárdai Várszínház és társulatunk közös produkciója. Nem mindennapi dolog, hogy a darabban fellép egy heavy metall zenét, tehát igen kemény rockot játszó szombathelyi zenekar is. A tervek szerint a vasvári bemutatóra július 17-én, az esztergomira 20-21-én, a kisvárdaira pedig 27-28-án kerül sor. Mindenképpen szerét ejtjük, hogy a produkciót – akár úgy is, hogy annak valamennyi szerepét társulatunk színészei játsszák el – ősszel láthassa a kárpátaljai közönség is. Július 4-én Dunaföldváron, 5-én Pécsett mutatjuk be a Dorottyát, Nyírbátorban a Szárnyas sárkány Nemzetközi Fesztivál keretében a Sardaffasst. A társulat augusztusi előadásainak helyszíne Gyula, Szolnok és Diósgyőr. Szeptember 20-án romániai meghívásnak teszünk eleget, a bukaresti Magyarok Házában lépnek közönség elé zínészeink.

  Szabó Gáspár 

A Zsöllye c. színházi lap cikkei