Zalán Tibor

Első szünet

Komikus kis mozdulat
a slicce felé nyúl a tragika
Ketten vannak
s az öltözőben a felhalmozott
csönd, áporodott homály
A félig elhúzott firhangok rendetlenségén át
reménytelen fénycsíkok bukdácsolnak
az öltözőasztalkáig, hogy ott
ott hogy
kileheljék féltakaráshoz feltuningolt lelküket
Magára hagytam ifjúságomat –
Az ágyra vetve rongy szuszog, kuncog
a kiszámítható felvonásvégen
Magára hagytam
Ifjúságom – a zöld vonaton, a száraz egek így is hogy
zörögnek. Megrándulva indul el
Ha letérdel, előre buknak a hatalmas mellei
a sápadt blúz alatt matatni kezd
a kéz a kéz, oh, vad kezek
és évszakok miránk
a megszokott ütemben
Szemébe nézni így
nehéz. Szemöldökét felhúzva vár
Szemüldek fekete méne, az ágaskodás
merésszé és hűvössé teszi. Tükörre
tapadt felhólyagosodott szerepek
kevert képek között nehézkes
előre hajló válla. Kibontja, nézi, mint
vagy most ismerni készül, és halálra válva
– vagy úgy csinál –
jól játssza az összes öltözős szerepét
Ne kíméljen, kövesse a dolgát inkább el
a dolga végezetlen nem maradhat
Gyürűje a tükörnek által is homályosan
a markolásba ér
Már három éve itt, akár a garnizonban
amint az unalmas esték mind ropogva
tördelődnek össze
Maszkjába vágyom, el fogunk
egyszer majd menni is, együtt – – – talán külön
s vöröslik ajka, rátapad
keményen elkövetkezik a perc hegyén a perc
hasán az izmok megfeszülni kezdenek
A falba vert szögről lelógó báli ruha
hidegséget lehel a fel s alá járó
festett-kék hajkoronára, s a tarkó egy
kimeredt pontjára sújt. Lehettem volna
ha nem magát, magával, ért, ugye, ért, ha nem
Haladjunk, hogy volt, mindegy, fáradt
a vérem, s nem tudom, hogy mit keresek
kegyeddel itt
A szoknyáját felrántja egész a melle fölé
nem hord bugyit, csak sóhajt
s akár a kórusi lányok, a lábát
az egyiket, az asztal
lapjára felkanyarítja merészen
vadul sötétlik ölében a duzzadt rózsa
kínálja nedves kelyhét, ám de ő
már nem ragaszkodik a kertészet
(költészet) ilyen formáihoz, hát
marokra fogja combját
s a jókor duzzadó faszát
beletolja a párázó homályba
csak ezért a szamárdorongért
szeretlek, és sikongani kezd
különben nem viselem a szájszagod
s a ruháidból kiáradó
dohánybűzt, és nem érkezik
válasz, csak az egyhangú erős löködés
amitől a nedvedzés beindul ott
belűl, amitől kezd végre a világ
homályosulni, hatalmas mellén
a rózsa bimbóvá merevszik vissza
s a rángatózás átkopog
a szomszéd öltöző falán
a füstben a sztárszínész a szövegkönyv
fölé hajolva mereng a kurva léten
a kurva színház kurva pink-nyomorán
A második halk figyelmeztetőre
becsapja az elhasznált lapokat
tartó mappát, s levegőbe fölszimatolva
csak hallani kezdi a szomszéd
szobácskából a rabicfalon átömlő
szerelmi zajt, kilép, s átnyit hozzájuk
…tragikánk négykézláb, és mögötte
hatalmasan löködve a rendező
: felnéz, italt kínál, miközben
tovább s tovább folytatja a döfködést
konyak vörösborral így
olcsóbb, miközben isznak
a szinésznő a sztárszínész
fehér nadrágján a sliccet megoldja, s a két
kevély hím hangosan zihálva
bevégzi rajta dolgát, és a harmadik
hívásra kilép az öltözőből a két dalia
a homályos szűk folyosóra
ahol hunyorgó díszletezők
cipelnek arany szobadíszeket
köszönnek és csak összenéznek
röhögnek a hátuk mögött, a függönyön túl
a szörnyeteg szuszogását érzi mind
köhögését hallani –
a közönség már a helyén ül
A tragika is megérkezik
a függöny szét, a taps felcsattan
a sztárszínész jobbról belép, s az imádott
színésznő még várja a végszót miközben
a szolid polgári lakást mintázó
díszletfal mögött görnyedve
áll és kihányja az összes lelkét
  

 
 

Platinagerinc

Elhasadt reggel
darabokból próbálja
összeszedni magát a
tükörből
Roppan, de nem törik
el. Akár a platinagerinc
az ősz
átvilágító-képernyőjén
És háta mögött
lassacskán kirajzolódnak
a szeretkezések is. A
gerincnyomok
eső után megtelnek vízzel
Fölfehérlenek az égre
vergődő combok
Széttárt
combra verődik vissza az
ég. A
liftakna ajtajához döntött
délután. Előbuggyanó
súlyos kerek mellekhez
kapó éhes kezek
Akár a
platinagerinc
Halálos baleset
esetén beszállítandó a
Magyar
Nemzeti
Bank páncéltermébe

Élethez túl
drága installációk
A mozgólépcsőn lefelé
szemben fölfelé
fülük mögé ragasztott
vonaljegyekkel megjelennek
az ellenőrök. Valaki
rosszul szórta szét
az állomás
oszlopait! Keresik
Kezükben
párás büntetőlapokat lenget
a peronhuzat
A metrókapuk odafent
épp fényre okádják a
zöld fejű utasokat
Nadrágja alsó szárán
ezüst csík, szorongva
lép, mint akinek
éjjel megint borgazmusa volt
Berkenyebogyós
ágakat és fürge
autómentőket
gyámolít a reggel. A
vattacukorban még sötétlenek
az éjszakai szilánkok, de a
vörös bársonyegér
már meglátogatta
a tükörben felejtett órást
A mozgólépcsőt állásra
találták ki, nehezen halad
előre a benetton-ragacsban

míg úszik lefelé
a létet szilánkokban álmodja
szét
aztán halad felfelé
és bemozdulnak feje
fölött az emigrációba készülődő
hegedűvonók
Gyermekröhej fogadja
végül ha felér
a parkolóban veszteglő
rubinelefántok
zajongva illesztik vissza
koponyájára a hajszálakat
A múlt feltépett
deszkázata alól előszivárogtak
a hullák
és üvegkalapban a
neontestű virgonc szellemek
Lassított vágtában elér
oda, ahol
fölakasztotta magát a fésű
Elfészkelődik
a sikátor
kutyaszarszagában
hallgatja
hogyan nyeli vissza
fordított sorban történeteit az idő
Mellé
a földre lezökken egy
szagos zokni ettől
a felületek
kezelhetetlenségbe
csúsznak
át
Akár
a platinagerinc
Még learatta
mielőtt megalázta
volna. A hibátlan
tévedésekre kínosan ügyel
A jövő
mégsem a
visszapillantó-tükrökben
rajzolódik ki – tonio kröger
is csak egy eltévelyedett
bolgár
hiába keresi
szent györgy löncsölni
ment a térről
eltűntek a rendezők
akik hangosfilmet forgatnak
a
némákról
A szórakozott
kútépítők elfelejtették
megmérgezni
a vizet. A párhuzamosok
találkozásából
valami mindig kisül
Máris indult
neki a vizeknek
Ezen az
úton csak a nátha
előzhető meg
A táj kockás nadrágján
lehúzott sliccként
fityegett a vasúti sorompó
A teherautó pofán
köpte 5
köbméter lassított halállal
A fel-alá
sétáló kurvák benyelték az összes
kilométerkarót
Az út menti kőfaragók egy
lepkefing
megörökítésén fáradoztak
A térképek
lelegelték életéről a távolságokat
Dunaszerdahelyre
egy éjszakára
beköltöztek az üresüvegek
akik kimeredt szemmel
nézték
a sarokból később
az adós
hogyan vetél el vérszökőkutat
meresztve az égre
Átmenetileg
megtartóztatta magát
az annektált területek vissza
csatolásától
ezért a naplementék
bebábozódtak. Akár
a platinagerinc
A hídon
csak később kezdődött
el az éjszaka
A holdvilágra
rákattant a bilincs
homlokát sötét támadta meg
s a lombok
az emlékezés idegpályái
fölé hajoltak
A talpába
költözött tengeri
sünök nem basztatták
többé
száját sós
homokkal és levedlett
kékrák-páncéllal tömte teli
Ágya alatt
roppant marhaszív
lüktetett
s egy közepes
hasonlaton elkelt az anyja is
Finom körülmetélt
volt
a fuvolás lány hajnali
vacsorája
ki
úgy esett
térdre előtte
mint akinek a szívét
szentelt gyertyák szúrták át
Ahogy előre
hajolt a dekoltázsából
előbuggyanó
körték elütötték a
12-t
tehát egyrudas
szekéren
hagyta maga mögött európát
ez én pasim – ez
mind a tied
szerelmem
– holtam
aki voltam –
nyúlánk léptekkel ment előre
örökre
megfeledkezett az
üvegkalitkában várakozó
metronómokról
Akkorra már
nagyon tudott vergődni
szája teli volt
semmit-se-mondással
szélárnyékban
árnyékszél fújta a haját
Hullámok alatt sírtak a hullák
Romokon
kérődztek a remeték
Valladolidban
Kolumbusz megszülte
a tojást
Elhangzottak a
habszivacsba ágyazott
történetek a pusztulásról
A
sírok között halkan
sörözgetett anyóka
A leejtett hangok
újabb szakszervezetekbe
tömörültek
és vadregényes hajópallók
nőttek ki
a hévízi tó vizéből éjjelente
Kukoricatáblában hevert
meztelen testtel és hanyatt éggel
boldog volt, mint
az élére esett
vajas
kenyér, amikor
érett diók – zsugorított
azték koponyák ütődtek
ablakához
akár
a platinagerinc. A harcoshangyák
kivont karddal
elfoglalták állásaikat
a vibrafon
egész éjszaka
kellette magát a
lépcsőfeljáró előtt
akár egy halom hasított
pormacska, fogja össze egyik
a másikát
a békebíró ekkor lefújta
a tárgyalást
a tisza-parton mit veretek