Ichlethez kell
egy sokrétű erdő,
egy kaszáló mozdulat,
patakvíz,
folyamodás fedélért,
ha tűz a nap.
Egy elgyepált csemete a pázsiton,
egy anya,
ha szellemileg jól képzett,
fényűző nőalak.
Valaki hűtelen társa,
egy magában csalitkozó hárs,
ha szerteágazó a kapcsolat.
Egy fokozottan védett terület,
elfásult kancával egy gyalogút,
egy természeti csapás,
hárított ménkű,
ha villámlós a boltozat.
Egy idejáró,
s egy innen hazajáró lélek,
kik elkísértetik magukat untalan,
a kapunál csókot adnak
s magukkal rántják a gyereket.
***
Ichlethez kell
egy lélekbúvár dáma,
ki nem pikkel rám,
ha fölmerül bennem a gondolat:
fertály óráig ölemben seggelhet
a másodkéz sezlonon.
Hangoljon régtől fogva rám,
kezelőm legyen hosszas lábadozásban,
s mint jó vétel,
keze alá oszlopos tagként járjak
a nem dugdosott pacientúrában.
Leletként mentsen fel a színre,
kérdezzen cirkalmas ezt meg azt,
patentul, sírva rángja szét a sliccem.
Rúzsozza fültövem,
húgycsövem elejét,
ragadjon szó,
s jó magom elégszer
a torkán.
Álmában védje golyóim zápora,
fedezni tudjam
minden irányból,
lucsokra ébredjen mindahány hajnala.
Patkány legyek, ő süllyedő hajó.
Ringásunk nyavalyás tömegnek
utolsó szalmaszál.
Vesse ki lapjaim,
értse, ha úgy mondom: archaikus.
Ismerje a formát,
tagoljon szót,
ha mustrálom ferde szemmel,
mihent fúl kudarcba
a bú- s mihent
a kártyavár.