(A cirillbetűs szövegrészek egyes böngészők esetében torzítva jelenhetnek meg.)
Csernicskó István
AVAGY
Számos alkalommal szegezik a mellemnek ismerősök, újságírók, tanítványok a kérdést: különbözik-e, illetve miben különbözik a kárpátaljai és a magyarországi magyar nyelvhasználat? Ilyenkor rendszerint zavarba jövök, mert ha azt mondom, hogy a kárpátaljai magyarok beszédükben olyan szavakat, kifejezéseket is használnak, mint például a bulocska (zsemle), zajáva (kérvény), medszesztra (egészségügyi nővér) stb., amelyek az ukrán és orosz nyelvből átvett kölcsönszavak, akkor igazat is mondok, meg nem is. Ezek a szavak ugyanis valóban szerves részei a kárpátaljai magyar nyelvhasználatnak, valamennyi kárpátaljai magyar érti őket, de korántsem mindenki használja. S aki használja is őket, az sem minden helyzetben. Ha például magyarországi beszédpartnere van, minden bizonnyal megpróbálja elkerülni, hogy ilyen szavak forduljanak elő a beszédében, és hasonlóan cselekszik akkor is, ha nagy nyilvánosság előtt vagy írásban nyilatkozik meg.
Nyelvész tekintélyemnek sem tesz jót, ha csupán a kölcsönszavakat említem, hiszen joggal gondolhatja az érdeklődő: ennek észrevételéhez nem kell különösebb lingvisztikai képzettség, az ilyen szavak minden magyarországi magyar fülét megütik. Ám arra rendszerint vagy az idő kevés, vagy a közönség tűrőképessége véges, hogy bonyolult és (valljuk meg) helyenként meglehetősen unalmas tudományos fejtegetésekkel válaszoljam meg a kérdést.
Most mégis megpróbálom röviden felvillantani, melyek is azok az eltérések a kárpátaljai és a magyarországi magyar nyelvhasználatban, amelyek csak módszeres kutatásokkal ragadhatók meg. Az eredmények, amelyeket bemutatok, valódi beszélőktől (tehát nem nyelvészektől) származó valós adatokon nyugszanak.
A vizsgálat során 1996-ban 144 kárpátaljai és 107 magyarországi magyar adatközlő töltötte ki ugyanazt a nyelvhasználati kérdőívet. Az így kapott eredményeket számítógépbe rögzítettem, majd megfelelő statisztikai eljárások segítségével összehasonlítottam. De most már lássuk az adatokat!
A kérdőívben arra kértük a válaszadókat, írjanak a pontok helyére egy foglalkozásnevet.
A minta magyarországi részének 41 %-a, a kárpátaljainak viszont 69 %-a írta a pontok helyére azt, hogy tanárnő. A két minta közötti eltérés statisztikailag szignifikáns. Ez azért érdekes, mert a standard norma szerint a tanár és a tanárnő válasz elvileg egyformán megjelenhetett volna mindkét országban, ám Ukrajnában mégis sokkal magasabb arányban fordult elő tanárnő válasz. Ennek okát valószínűleg abban kell keresnünk, hogy míg a magyar nyelv nem különbözteti meg a grammatikai nemeket, a magyarral Kárpátalján érintkező orosz és ukrán igen. A magyarban, ha egyértelmű, hogy nőről van szó, a foglalkozásnévhez nem szükséges hozzátoldani a -nő utótagot, a keleti szláv nyelvekben ellenben kötelező.
Egy következő feladatban hiányos mondatot kellett két előre megadott szó vagy szókapcsolat közül az egyikkel kiegészíteni.
A kárpátaljaiak számára mindegy volt, hogy légtér vagy légi tér: 51 % szerint a légi tér, 49 % szerint a légtér illett jobban a mondatba. A minta magyarországi része másképp gondolta: mindössze 9 % vélte úgy, hogy a repülőgépek Svájc légi terét, és nem légterét sértették meg. A két minta közötti szignifikáns eltérés okát ebben az esetben is a kontaktushatással magyarázhatjuk. A magyar a szintetikus, az ukrán és az orosz az analitikus nyelvek közé tartozik. Ez azt jelenti, hogy bár a standard magyar norma szerint mindkét változat elfogadható, mégis a légtér az inkább elfogadott, mert nyelvünk rendszerint összetett szóval fejez ki számos olyan fogalmat, amit az indoeurópai nyelvek szókapcsolattal vagy körülírással.
Most pedig lássunk egy más típusú eltérést!
A magyarországi családjogi törvény 26. § (1) bekezdése szerint a feleség a házasságkötést követően ötféle hivatalos névforma közül választhat (Kis Éva férjhez megy Nagy Pál-hoz):
Ezeket az asszonynévformákat (és a nem hivatalos N. Kis Éva változatot) A magyar helyesírás szabályai is rögzíti (159. pont).
Több asszonynevekkel (is) foglalkozó munka egybehangzóan állítja, hogy Magyarországon az a) változat, azaz a férj család- és utónevéhez kapcsolt -né képzős alak a leggyakoribb. Ez nem véletlen, hiszen a nyelvtörténeti adatok szerint ez a névtípus nagy múltra tekinthet vissza.
Az ukrajnai asszonyok (így természetesen a kárpátaljai magyar feleségek is) A házasságról és családról szóló törvény 19. cikkelye szerint a következő lehetőségek közül választhatnak:
Amint az asszonynevek használatát szabályozó magyarországi és ukrajnai törvény összevetéséből kitűnik, az anyaországban legelterjedtebbnek tartott, a)-val jelölt névváltozatot (valamint a szintén -né képzős b) és c) formát) a kárpátaljai magyar asszonyok legfeljebb a nem hivatalos magánérintkezésben használhatják. A keleti szláv nyelvekre ugyanis a -né képzős névformák csak körülírással (жена Пала Надьа (orosz), illetve жінка/дружина Пала Надьа (ukrán) = 'Nagy Pál felesége') fordíthatók le.
Az 1996 során végzett felmérésünkben a 144 adatközlő között 51 férjezett nő volt. Közülük 6 leánykori nevét adta meg, 45 pedig férje utáni nevét, mégpedig a magyarországi d), illetve a kárpátaljai a) változatnak megfelelően, azaz a férj családneve + feleség utóneve alakban. Vagyis mintánkban a Magyarországon leggyakoribbnak tartott névváltozat nem fordul elő.
A kárpátaljai magyar asszonyok által legkedveltebb névformáról negatívan vélekedik a magyar nyelvművelő irodalom. A Nyelvművelő kézikönyv (I. kötet, 248. old.) a következőkét írja a férj családneve + a feleség utóneve névtípusról: “Ez a forma főként a szomszédos országok magyarságának körében lett szokásos – részben idegen hatásra –, de nálunk is egyre jobban terjed. (...) Ez más nyelvekben helyes, természetes, a magyarban azonban mindenképpen zavaró, félreértéseket okozó forma”, s a továbbiakban a magyartalan, nemkívánatos jelzők is előfordulnak e névtípus kapcsán az idézett helyen. Kálmán Béla is fölösleges-nek titulálja ezt a névformát A nevek világa című kötetében (73–74. old.). A magyar(országi) nyelvművelés által erősen stigmatizált névforma azonban a kárpátaljai magyar asszonyok körében olyannyira elfogadott, hogy már hagyományosnak tekinthető. Erre utal a nyelvhasználati kérdőív kitöltése közben rögzített alábbi két interjúrészlet is.
Az adatközlő (AK) 24 éves egyetemi hallgató, magyar többségű faluban él.
AK: – A házasságkötés előtt a községházán ki kellett töltenünk egy papírt, hogy a házasságban hogy fogjuk használni a nevünket. Én megtartottam a lánykori nevemet, és a papírba is azt írtam, hogy marad a régi nevem. A lakzi előtti nap rohan a szekretár*, hogy mi van velem, egyetemista létemre nem tudom jól kitölteni a papírt, oda nem azt kell írni, hogy most hogy hívnak, hanem, hogy hogy fognak hívni a férjem után. Mikor mondtam neki, hogy én jól írtam be, mert megtartom a lánykori nevem, akkor meg az volt a baja, hogy jaj, akkor ő majd a szertartáson, mikor azt kell mondani, hogy a házastársak azután az ilyen vagy olyan nevet viselik, akkor ő mit mondjon, mer'hogy ilyen esete neki még nem volt.
– És végül mit mondott az esküvőn?
AK: – Hát megoldotta. Azt mondta, hogy a házasságban a férj a Balogh, a feleség pedig a Kovács nevet fogja viselni**. De én még jobban is jártam, mint egy évfolyamtársam. Nagyon szép neve volt. Mikor férjhez ment, a férjét Szabónak hívják, meg akarta tartani a lánykori nevét. Mégis, hát szebb neve volt, mint a Szabó. Az irodán ki is írták előre a házasságlevelet, amibe beírták, hogy megmarad a régi nevén. De amikor az anyósa megtudta, hogy mit akar, elkezdett ordibálni, hogy na mi van, kisasszony, a Szabó fasza kellett, a neve meg nem, és a végén mégis felvette a férje nevét. Most úgy néz ki a házasságlevele, hogy be van írva a lánykori neve, az át van húzva, és felé van írva a férje utáni.
Egyik adatközlőnk pedig, akiről kiderült, hogy anyakönyvvezető, az interjú végeztével elmondta, hogy mindeddig egyetlen olyan pár akadt, amely a Magyarországon szokásos b) változatban (férj teljes neve + né képző + a feleség teljes neve) szerette volna anyakönyveztetni a feleség nevét, ám itt csak a feleség volt kárpátaljai, a férj pedig magyarországi. Kérésüknek természetesen nem tudtak eleget tenni, hiszen az ukrajnai törvények ezt nem teszik lehetővé.
A kárpátaljai és magyarországi asszonynévhasználat egy másik érdekes eltérésére derült fény a nyelvhasználati kérdőív egyik kérdésére (Anyja neve?) adott válaszokból. A 144 kárpátaljai adatközlő 60 %-a (86 fő) erre a kérdésre anyja férje utáni nevét adta meg, mégpedig a férj családneve + a feleség utóneve változatban. Ezzel szemben Magyarországon a különféle űrlapokon gyakran feltett Anyja neve? kérdés az anya leánykori nevét hívja elő válaszként. Ebből is kitűnik, hogy a kárpátaljai magyarok számára a magyar nyelvművelés által stigmatizált névváltozat a lehető legtermészetesebb.
* * *
Ezek az eltérések rejtve maradnak az egyszerű szemlélő előtt, és csak empirikus vizsgálatokkal mutathatók ki. A nyelvi kapcsolatok, a kétnyelvűség hatása tehát nemcsak abban nyilvánul meg, hogy a határon túli magyarok időnként kölcsönszavakat használnak magyar beszédükben.
Kárpátaljai
Magyar tanárképző Főiskola és LIMES Társadalomkutató Intézet (Beregszász)
90200 Ukrajna, Beregszász, Illyés Gyula sétány 1.Tel.: (380-3141) 243-43, fax:
(380-3141) 234-62, e-mail: limes@kmtf.uz.ua
Kárpátaljai magyarok | https://keresomarketing.kárpátalja.net/