Tamás evangéliuma

padlóba fekszem víz alá
meztelenül lépek a falba
követ emelek fát szelek át
beköltözöm kutyába halba
embereket öltök magamra
páros számú végtagokat lopok

nő leszek aztán erőszaktevő
földrengés egyetlen áldozata
szerzetes szónok katona
hírnök leprás távgyógyító
uzsorás bölcs transzvesztita
végül – se vágyai se otthona – vándor
ki mindent bejár mégsem szabadul
és léptei csak megöregednek

most téged is meglátogatlak
utam nincs már más se  bizalmam
léptem szavam fogyott kutyában halban
s mert szabadulnom nem sikerül
már csak otthonra vágyom legbelül
mondják ott éltél te is egykor
bemegyek hát hiszem ha látom
körül szinte üres a ház –
halott gyerekek játszanak
fönn az isteni szájpadláson.

film

ami elérhető tapintható
valami torz-tiszta tükre a mának
kaktusztüskén foszlánya az időnek
jelezve hogy volt préri és voltak cowboyok
és voltak sámánok akik megérzik
ki az aki önkezétől vérzik
mert önmagának nincs bocsánat.

ami direkt de átható
mert minden darabja én vagyok
elhagyott táborban a szó.
ágreccsenés. harag.
elhagyott városban a falak
tövénél menekülő patkány
leginkább.
undor.

ami bomló bűzös és kegyetlen
rohadt préri cowboy és rohadt patkány
leginkább
és talán a kaktusz is én vagyok.
(nem lenne meglepő.)
ülök a sötétben egyedül egy széken
várom az ismétlést. várom az ismétlést.
ma történik valami jobb
   

a pékné

ma nem dicsérem
mert színes könnyeivel
süt nekem kenyeret
ehetetlent
pedig itt lent – tudja –
senki sem éhes.

ferde köténye a bánat
kezében kenyérlapátnak
ott az élet gyűlölete
pedig érezhetné
hogy én örülök.

a tűzben elég a kenyér
és utána hajítja a képem
majd várja hogy onnan kilépjen
a férfi akit szeretett
pedig tudhatná érezhetné
hogy nem vagyok ott
ahogy ő sem.
   

a portás

küldenék neked képeslapot
de nagyon elfoglalt vagyok
holddal vadászó kedvesem
meg pénzem sincs amin vehetnék
pedig dolgozom rendesen
és várom hogy meglátogass

ez a hely nem egy las vegas
kihűlt téli állatok hordják
fejünkre egyre a havat
a fakunyhók gerendáiba
régi balladák vannak vésve
csak távol csillan meg a nap
a leomlott üveghegyen
ilyen hely ez a világ vége
holddal vadászó kedvesem

engem itt mindig megtalálsz
az érkező lába elé
vérszín szőnyeget én terítek
s kikísérem ha távozik
orgonaszótól részegen
mikor majd te is erre jársz
innen együtt megyünk tovább
holddal vadászó kedvesem