Zsille Gábor

Október

Az öregek otthona udvarán most átbotorkál
egy asszony, nézd csak meg jól, ugyan
hányszor láthatod még, hányszor toloncolod
az utcára a hullámos mintájú lepkét, mely
visszajár szobádba, csak mert foglyodként
verdesni szeret; az üveges lábú pókot, mi
a sarok hűlt kozmoszában űrhajósként lebeg,
a körte felett a muslicákat, a körtét, az ablak
közében rekedt legyet nézd csak meg jól.
Végsősoron egy-két reményünk ha marad.
Viszontlátni tavasszal a leveleket a fán.
Lélegzetvételnél lassabban írni. Felezni
a büntetést, harmadolni a gyászt.

Ó, a parkok

Ó, a parkok. Félholt levelek október
végén. Kandeláberek sora és maszatos
padok. Szalmavirág, kövirózsa, ágyások
romjai. Ó, a rozsdaszín foltok. Folyton
esteledik. Megborzongnak a szoborfejek,
szemük fennakad. Semmit sem hallani, pedig
már egészen közel járhat. Egy fa menekülni
próbál, lombja belepirul a szégyenbe.
Nem is pirul, csak sápad. Gyertyán, tölgy,
juhar, avar-ágyban alvó béka. Ó, a parkok.