JOBB HÍJÁN

Fürdőshow

     Gyermekkoromban azt hittem, olvasótáborban éjt nappallá téve olvasnak. Hangosan fel, akár egyszerre egymásnak, vagy magukban, némán, csoportosan. Kedvenc álmomban a miskolci olvasótáborok helyszínére, a Csanyik-völgyi KISZ-táborba képzeltem magam, ahol volt szerencsém személyiségfejlődni egy őrsvezetőképző „tréningen”. Egy túlszőrös, túlorros kutyáról álmodtam sokat és erről a csanyiki KISZ-táborról. Álmaim is túlhülyék voltak.
     ’91 nyarán vettem részt először írótáborban. Előtte persze azt is úgy könyveltem el, mint ahová írni járnak az emberek. Írni és táborozni. Felnőtt fejjel könnyebben el tudtam viselni a kiábrándulást: nincs ott se tábor, se írás. A csalódást kárpótolandó még azon a nyáron eldöntöttem, ha családom lesz, túlszőrös és túlorros kutyát is hamar a tagjává avatok, sokat megyünk majd táborozni és lesz köztük egy olyan írótábor is, ahol írni fogok és táborozni. Családot, kutyát beszereztem, már csak a táborírás hiányzott. A berekiek meghívására idén ősszel egy hetet a fürdő Panziójában tölthettem; a „munkanapokat” megelőző és az azt követő hétvégén családommal pedig a tulajdonosnő szíves invitálására a Fürdő utcai Mária Zsófia Lakban üthettünk (Lak)tanyát.
     A Panzió sötét szobájában be sem kellett hunynom a szemem ahhoz, hogy az őrsvezetőképzőben tréningez-ve lássam felnőtt-magam – ébren is álmodtam. A Lakban pedig folyton szólt a boniem, és a fiam úgy táncolt rá, ahogy én annak idején.
     Itt van ez a kép vasstibiről meg a túlszőrös, túlorros Whisky kutyájáról. Nem is ez a kép került volna ide. Azazhogy nem is került volna ide semmi kép. Nem is keveredett volna ide „normális esetben” vassviszki, hisz csak egy kutya. Bereki írástáborozásom után egy hónappal, halottak napján meghalt a túlszőrősöm és túlorrosom, napra pontosan négy évvel azután, hogy szülőhelyéről, Szigetszentmiklósról elhoztuk. És én ma túlszomorú vagyok ahhoz, hogy higgadtan megítélhessem: túlszerepelte-e, míg élt, az életünk, s túlszereplem-e én most őt, hogy idekutyultam.
     Talán nem normális eset, hogy holnap megyek Szigetszentmiklósra, lesz új kutyám. Írótáborban már nem vágyom írni többet. Megvolt ez is.
     Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a Berekfürdőn írottakhoz ma nem nyúltam hozzá. Az úttörő mindig iga-zat mond: változtattam egy szót, sötét személyből sötét vers lett, mert tábort verni jöttem, nem máson el, a port. Soros igazítás a szövegre persze sokhelyütt ráférne. Porhintés, avagy sem, de a miskolci kábelek között vesszőt is tettem több helyre, helyesbítettem elírásaimat.
     Csatlakozom az előttem szólóhoz: ELŐZUHANY KÖTELEZŐ! A bereki medencék mellett lógó tábla idézésével nem feltétlenül arra szólítom, hogy tusoljon, mielőtt ennek nekikezd. Persze kérhetem, hogy pl. vegyen egy forró fürdőt, és a kádban képzelje azt, hogy Csanyikja van és szép családja, túlszőrős, túlorros kutyával. És hangosan olvasva, vagy némán, magában, hozzá ez a túlhülye, de reményeim szerint lakható könyve.
     Ha éjt nappallá téve nem is, de kérem, legyen a fürdővendégem!

Jelmondat

1986-os földrajz érettségimen még azt kell mondanom, hogy Miskolc hazánk második legnagyobb városa. Néhány hónappal később Nyíregyházán fordul a kocka: a debreceni évfolyamtársak szerint ők a másodikak, mi már a harmadik helyre szorultunk. Toporzékolok, mert bizonyíthatóan vesztettünk. Tragikus, de azt sem tudtam, hogy van verseny. A második helyet területileg gondoltam, nem lélekszámilag. Mire ráébredek, mi adta a változást, már felesleges azon méláznom, hogy Miskolc fogyatkozott-e meg jobban, vagy Debrecenbe költöztek-e sokan.

Debrecen a legkeletibb nyugati város - olvasom a település honlapján. Se jobb, se rosszabb szlogen, mint Miskolcé, amely így hangzik: "A nyitott kapuk városa". A nyitott kapuk soakk szerint azt is jelentik: mehet mindenki, amerre lát. Talán nem lehet egy városnak közhelymentes szlogenje - de akkor minek? Egyedi kell hogy legyen, de a legkeletibb nyugatiasság és a nyitott kapusság uram bocsá' csupán annyiban egyedi, hogy más város ezeket a közhelyeket már nem választhatja jelmondatául. És nincs az a szlogen, amit egy középiskolás fiúvécében neoluxszal ne lehetne "lefikázni".

Szlogen kell a városoknak, mert az a millenniumi divat. Lengyel Géza írja az első Nyugat számok valamelyikében, hogy a divat a kultúrproduktumok felületes közös vonása. A felületes persze nem elsősorban a felületesség értelmében van itt jelen - felületesek a fontosságukban a címerek, zászlók, himnuszok mellé fölzárkózott mondatszimbólumaink. Alkalmazásuk, használatuk a közösségi megnyilvánulás egyre sekélyesebb formái. Divat, hogy a városi szlogent, attól függetlenül, hogy találó-e vagy sem, pártállástól függően kell értelmezni. A jó szlogen legfontosabb ismérve, hogy a mindenkori ellenzék "fikázza".

Debrecen a "nyugati" jelzővel minden bizonnyal a "nagyon" civilizáltat, a jólétet, a polgármester beköszöntőjében olvasható "rendezett, nyugalmat és biztonságot sugárzó, ugyanakkor jellegzetesen egyedi arculatú város"-érzést sugallja. Miskolc a nyitott kapukkal szívesen fogad mindenkit. Nincs itt semmi baj, hacsak az nem, hogy nem jut eszembe az első város szlogenje. Talán az a legközhelyesebb?