Kalász István

Tanácsadó bajbajutottaknak

 

 

Miről szól ez a kézikönyv?

A túlélésről? Vagy inkább az idő előtti halál elkerüléséről? Persze-persze..., de hogyan is lehet túlélni? A bajban? Mert az ember bajba kerülhet egyszer! Talán ekkor ismeri meg igazán önmagát? /// Figyelni éberen, örökké résen lenni, ösztönökre hallgatni, nem bízni, mert bizalmatlannak kell annak lennie, aki életben akar maradni; mert a bizalom elaltatja az éberséget, mert... Mert halandók vagyunk, mondja Chistmann, a bajbajutott ember, aki megosztja velünk tudását. Figyeljünk rá. Nem tudhatjuk, mikor lesz szükségünk rá. Hiszen életben maradni szellemi tevékenység. Is. – Talán úgy él az ember túl, hogy az ember nem néz többé tükörbe? Ki tudja? Hiszen, ahogyan a tüzet támasztani, szerszámot készíteni, felismerni az élet végességet és hasonmást készíteni önmagáról, igen, minderre csak az ember képes. És az első és végső hasonmás önmagunk vagyunk és a bajban nincsen jó és rossz. A túlélésnek nincs köze az erkölcshöz.

 

*

első fejezet Christmann életéből

 

Egy napon hivatják az irodába, leültetik, a titkárnő két kávét tesz az asztalra.

Christmann csak ül, a felé nyújtott dobozból ügyetlenül kipiszkálja a hosszú cigarettát.

Nézi a sarokban álló pálmát, miközben magyarázzák, hogy a gazdasági élet nehézségeire való tekintettel mindannyiunknak áldozatokat kell hozni.

Feláll, átveszi elbocsátó papírt.

Kezet ráz, kimegy.

Másnap megveszi az újságot.

Böngészi az álláshirdetéseket.

Bekarikáz, telefonál, kivillamosozik.

Homályos előszobában vár, belép, iratokat, bizonyítványokat mutogat, helyesel.

Később zavartan mosolyog, amikor azt mondják, hogy már akadt megfelelő ember az állásra.

Hazamegy, ül a tévé előtt.

Éjjel dolgozik álmában, másnap megint megveszi az újságot.

A gyerek születésnapja előtt eladja a fényképezőgépet a sógorának.

 

*

Á*

Indulatszó. Fájdalom kitaszítása? Tény: az ember utána jobban érzi magát. A lélek tisztul, és az ember tovább él, ha lelke tiszta. Á..., az ordítás legősibb formája, bármit jelenthet, etimológiailag megfejthetetlen valami, áááá, ugyan, töltelék hang értelmiségi körökben, afféle verbális legyintés mások sorsa felett, a –h hang a végén szerelmi aktus fináléjában hallható, mely kellemes időtöltés. Mi a valóság? Az ember szaporodik, a világra cibált véres csecsemő üvölti: ááá!, és ilyenkor van, aki örül az új életnek, és van, aki nem. Lásd még: születés.

ADÓ*

Az átkozott adó mindent túlél, mondta egy vasárnap délután az eladósodott H. Balzac, amikor eszébe jutott, hogy a nővérétől kölcsönkérhetné a szakácsnőt, hogy így jobban túléljen.

ÁGY*

Aludni csak abban ágyban lehet igazán jól, melyet szeret az ember. A saját ágyában. A lakásból sok minden hiányozhat, de az ágy nélkülözhetetlen. Az ágyban szinte mindent lehet csinálni: enni, inni, berúgni, gondolkodni, olvasni, cukrot szopogatni, írni, heverészni, félni, kínlódni, örülni, lustálkodni, hánykolódni, emlékezni, szerelmeskedni, álmodni, kefélni, hányni, meghalni... A szeretett ágy mellett minden megtalálható: ásványvíz, telefon, könyv, a hozzánk közel álló személy fényképe, távirányító, hamutartó, notesz, zsebkendő, hajkefe, Aszpirin reggelre. A léthez ágy kell. Vonaton, aluljáróban, váróteremben, színházban, küszöbön is lehet aludni, de az nem az igazi.

AJTÓ*

Olykor az ember útját állja. Például a száraz, meleg éjjeli menedékhelyhez. De a bezárt ajtót határozott rúgással betörhetjük. Fontos tudni, hol kell megrúgni az ajtót, hogy az biztosan kinyíljon. Vállal nekifeszülni? Nem érdemes, az ilyesmi csak filmekben fordul elő. Nos, a szakemberek szerint pontosan a zárra kell mérni a rúgást. Igaz, az ajtó feltárulásától kezdve már bűntettnek számít, amit cselekszünk, de ki a fenét érdekel ez egy jeges februári estén? Lásd még: lakáskulcs.

ALKOHOL*

Már a kisebb mennyiség tompítja az ember érzékszerveit, rombolja a szerveket. Ezért az ember módjával fogyassza, és különösen ne igyon alkoholt akkor, ha veszélyes vállalkozásba fog, hiszen a veszélyes tevékenység olyan, mint maga az alkohol: kezdetben jó kedvet, pallérozott világképet teremt a lélekben, és derűt hoz, ám a kedves, lebegő állapotnak hamar vége. Bénultság, bánat, félelem vesz erőt az emberen. Sírni támad kedve, a nemes tett visszájára fordul. Jól megfigyelhető mindez: keresztelőn, rendőrőrsön, érettségi találkozón, kórházi, bírósági folyosón, hálószobában, éjjeli menedékhelyen. Tulajdonképpen bárhol. Lásd még: halál. Lásd: író.

ALVÁS*

Amennyiben a sors kellemetlen fordulata folytán bajba jutottál és hajléktalan vagy, tudd: fontos a jó alvás. A bajbajutott embernek, ha élni akar, erőre van szüksége, és az éjjeli menedékhelyek túlzsúfoltak, bűzösek, olykor-olykor meg kell vesztegetni a portást, hogy bejusson, ágy jusson éjszakára, és az ember kezdetben büszke. A városokban vannak kazánházak, de ezeket gondosan zárják a fűtök, a híd alatt élni pedig..., ez afféle újságírói tévképzet. A városban vannak pályaudvarok, játszóterek, az előbbi magánterület, az utóbbi közterület, és a területeknek van határozott rendje. A megoldás elhagyni a várost: a földbe ásni koporsóra emlékeztető mélyedést – 40x200 cm, 50 cm mély –, erős fagy esetén mélyebb is lehet, ezt kibélelni újságpapírral, falevéllel, reklámzacskóval, műanyag fóliával, és ebbe kényelmesen bevackolódni úgy, hogy a test és az anyaföld között civilizációnk tölteléke legyen, és így belebámulni a mindensége, és a büdös testmelegben elmerengeni arról, hogy az alvás a tüdőnek ünnep, valamivel később pedig hosszasan töprengeni arról, hogy Hume szerint az emberi gondolat eredete a tapasztalás. Hír a nagyvilágból: A komfortosított fatörzslakó. Egy „komfortosított” faodúban éldegél évek óta egy algériai férfi, mert nem talált jobb lakhelyet magának azután, hogy elvesztette a munkáját, elhagyta a családját. Abdelkader – így hívják az a modern kori „remetét” – Algír szegények lakta Ruisseau negyedében egy termetes fa odvában húzta meg magát, akár egy zsákmányszerzésre már képtelen öreg bagoly. Lakhelyére kolduló bolyongásai során bukkant. Az évek alatt alaposan megemelte az odú komfortfokozatát: szerzett rá ajtót, és mohából készített magának matracot. Lásd még: barlang. Lásd: ágy.

ANEKDOTA*

Aki bajban van, bizony gyakran mások jóindulatára szorul, azaz: a rokonszenv sokat segíthet a megszorult személynek. Tény: egy-egy jó történettel kellemes benyomást teszünk környezetünkre. Kezdetnek álljon hát itt egy anekdota. Egy nő elmegy a fényképészhez, hogy arcképet készítessen magáról. Miután elhelyezkedett a fényképezőgép előtt, aggodalmasan megkérdezi a Mestert: Ugye, hasonlítani fog rám a kép? A fényképész udvariasan válaszol: Természetesen Hölgyem, ha mindenáron ragaszkodik hozzá...

ÁRAM*

Aki nem tudja a villanyszámlát fizetni, de mégis jobban akar élni ezen a hideg világon, és ezért áramot lop, nos, az ilyen személyt könnyen áramütés érheti. Ezért érdemes figyelmesen elolvasni a következő útmutatást: Amennyiben megtörtént a baj, azaz: a személy még „áram alatt áll”, az áramforrást kikapcsolni. Legjobb a biztosítéknál megszakítani az áramkört. Amennyiben ez nem lehetséges, darab fával (seprűnyél!) a személyt kihúzni a veszélyes környezetből. Fontos: a szerencsétlenül járt személyt nem szabad megérinteni. Eszméletlen a személy? Óvatosan oldalára fordítani! Okvetlenül orvost hívni. Későbbiekben az ajtót, ablakot, mennyezetet jobban szigetelni. Imádkozni. A nem szakember által végzett munkából adódó kárt a világ egyetlen biztosítója sem téríti. Lásd még: menteni.

BAKTÉRIUM*

Nem szabad mindig mindent elhinni. A vidáman bömbölő mosóporreklámoknak főleg nem. Mert tudni kell: léteznek jó baktériumok is a Földön. És mert pl. a beleinkben nem élnek bizonyos jóféle baktériumok, nem táplálkozhatunk mindig csak fűvel. Ez sajnálatos, de ez van.

BARLANG*

A luxus menedékhely, gondoljunk csak a nyulakra, gondoljunk csak a rókákra. Válasszunk hát erre alkalmas meredek földfalat. Jó, ha ez a fal bokrokkal, így gyökerekkel teli, ez ugyanis stabilabbá teszi a menedékhelyet. Ügyelni kell rá, hogy a bejárat keskeny cső alakú legyen, az ún. lakószoba mennyezete pedig homorú. Gondoljunk csak a római építészetre. De azért nem árt, ha egy vastag gerendával kitámasztjuk a „szobát”. A bejáratot pedig érdemes lefedni. Aztán elalvás előtt gondoljunk a barlang falán megjelenő (Platón) élet-árnyékra. Lásd még: tűz.

BAROMÉTER*

Az érzékeny embernek, ki az időjárás szeszélyének ki van szolgáltatva, így kényszerűségből gyakorlott a természet fejtésében, nincs szüksége ilyesmire. Lásd: otthon.

BETEGSÉG*

Egy költő írta versében: a betegség jó. Ez baromság. A szimulált betegség viszont hasznos lehet, mert a megbetegedett személy általában jobb körülmények közé kerül, ha akarja. Ezért a betegséget hitelesen kell el/játszani. Íme, egy lehetséges példa. Az első és legfontosabb lépés: a feltűnően logikátlan viselkedés. Az illető nem eszi kedvenc ételét, az illető különös, zavaros kijelentéseket tesz. Feledékeny, összekeveri az emberek nevét, nem tudja, a hét milyen napja van. A második fázis: az illető rosszat álmodik. Éjjelente kiabál, aztán csak ül mereven, és például halkan nyavalyogja: My heart`s in the Highlands, my heart is not here... (Burns) Naponta többször erős gyomorgörcs kínozza. Ezeket a tüneteket soha nem szabad nagy tömeg előtt játszani, mindig csak néhány pártatlan tanú jelenlétében. Ezeket a személyeket nyomatékosan megkérni, tartsák titokban a tapasztaltakat. Mert aggodalomra semmi ok. A harmadik fázis: a személyt kirázza a hideg, görcsös rohamokban szenved. Végül vért köp. A tapasztalat szerint ekkor valaki szól az orvosnak, és aztán jön a friss ágy, a meleg kórterem, a nővér a reggelivel, vacsorával. A kórházban a személy hangosan kijelenti, csupán múló zavarok ezek. Szóra sem érdemes. Aztán megint vért köp. Mondjuk a kórterem falára; abban van valami drámai. Az orvosok diagnosztizálnak, de semmire sem jutnak, később epilepsziáról, esetleg tudathasadásáról magyaráznak. Mindegy, a tavasz közelít, mens agitat molem. (Az emberi szellem mozgatja az anyagot.) Lásd még tél, mondja Christmann, a hajléktalan, majd betakarja magát a vékony takaróval.

BOLHA*

Kellemetlen utastárs. 3 mm kicsi és vérrel táplálkozik. Míg a kutya szívesen ugrik fel az emberre, az ún. kutyabolha nem kedveli az embert. Christmannak van kutyája. Talált kutya. Lásd még: kutya.

 

*

második fejezet Christmann életéből

 

38 éves nő.

A feleség

Konyha.

A férfi belép a lakásba.

Megint részeg vagy, mondja nő.

Christmann sután átöleli a nőt.

 

*

BÖJT*

De facto: a legolcsóbb módja a szervezet tisztításának. Bármikor, bárhol elkezdhető. Állítólag csak 4-65 éves kor között javallt. Állítólag a gyakorta böjtölő emberek tovább élnek. A legrosszabb: az első 3 nap éhezés. Végtelen ingerültség és világfájdalom keríti hatalmába a böjtölő személyt. Ezért böjt közben hagyjuk el megszokott környezetünket. Hagyjuk el a lakást, éljünk kicsit odakint. A szabad ég alatt ugyanis nem tűnik fel annyira, hogy a böjtölő személy szájából kellemetlen szag árad szerteszéjjel. Lásd még: kirándulás. Lásd még: kávébab.

BŐR*

A nélkülözés kiül az emberi bőrre. A rossz étel, a hideg, a fáradtság... A bőr árulkodik, tartja Christmann, a hajléktalan, azaz: A bőrruha teszi az embert.

BÖRTÖN*

Az ember ne gondoljon a szabadságra, mert rossz kedve támad. Az egészséges kétely és az éberség a legjobb lélekállapot a börtönfalakon belül. Érdemes az időt értelmesen eltölteni. Egzotikus nyelvet tanulni, érdekes útleírásokat olvasni. Az ételmaradékból sakkfigurákat lehet készíteni, és így szellemi játékkal győzedelmeskedni az idő múlásán. Érdemes jól viselkedni odabent, az őröket megvesztegetni, ha van miből. Ha erre nincs anyagi fedezet, akkor érdemes hízelkedni. Egy kedves szó, figyelmesség a megfelelő helyen a megfelelő személynek, megkönnyítheti az életet. Természetesen a hízelgésnek könnyednek, őszintének kell tűnnie, hogy a hízelgő személynek elhiggyék, komolyan gondolja a dicséretet. Nehru szerint minden ember üljön egyszer börtönben. Erre a kijelentésre érdemes gondolni. Legalább egyszer egy héten. Mondjuk elalvás előtt.

CÉL*

Hová lehet menni egy városban, amikor már bezártak az áruházak, a sarki trafikok, és a megfáradt eladók végre kilépnek az utcára? Amikor mindenki hazafelé igyekszik? Ilyenkor a buszok, a metrókocsik, a villamosok, az öreg trolibuszok zsúfoltak, a megrekedt forgalom fölött por, benzingőz lebeg, a hűvös kapuk, a meleg lakások csak nyelik-nyelik az embereket. A szobákban felkapcsolják a lámpákat, a konyhákban hangosan szól a rádió, a hírekhez hideg sört bontanak, az erkélyeken cigarettáznak, és vacsora közben-után tévét néznek azért, hogy otthonuk falai között feledkezzenek meg az otthonról. Hová lehet ilyenkor menni, amikor meghosszabbodnak az árnyékok, és úgy tűnik, hogy a házfalak minden pillanatban a járdára dőlnek?

CIGARETTA*

Sok vita végződne komoly bajjal, ha nem lenne a cigaretta. A nikotin mágikus hatása ugyanis megértővé tesz a másik ember baja iránt.

CIPŐ*

Amennyiben eltűnik, de gyakoribb, hogy ellopják az éjjeli melegedőn, új cipőt kell szerezni. A megoldás: a bajbajutott maga is lop egy párat. A humánusabb megoldás: készít magának megbízható lábbelit. A legegyszerűbb: vastag kendőt tekerni a láb köré, erre pedig vastag műanyag fóliát húzni a nedvesség ellen. Amennyiben bőr áll rendelkezésre, némi gondolkodás után stabil lábbelit készíthet az ember magának. Nedves cipőt soha nem szabad nyílt láng melegénél szárítani, nyikorgó cipőt pedig nedves felmosórongyra érdemes helyezni. Igazán a cipő teszi az embert úrrá, tartják gyakran távoli falvakban. Lásd még: az ún. reklámzacskó, nevet fel Christmann.

CSEMPÉSZNI*

Gondold jól át, mit teszel. Gondolj a következményekre. A bukás és a siker soha nem volt még ily közel egymáshoz. Gondolj a haszonra, de gondolj a kárra is, mi érhet. Tudd, hogy nem mindenki hülye, és amit te gondoltál, azt mások is gondolhatják, sőt tudhatják is, azaz: nincs abszolút rejtekhely. De azért bízz a szerencsében. Lásd még: nadrágöv és rejtekhely.

DÉR*

Soha nem szabad elfelejteni, hogy a dér, ellentétben minden mással, hidegben érik be.

DRÓT*

Létezik. Pl.: Drótkerítéses udvar. Reggelente, a meleg és puha az ágyban mond ki hangosan legalább kétszer: drót-kerítéses-udvar!, és meglásd, teljesen másképpen alakul majd a napod, mondja Christmann, miközben óvatosan megigazgatja tépett nadrágszárát.

*

 

harmadik fejezet Christmann életéből

 

Éjszaka.

Gyerek sír.

A feleség alszik.

A férfi feltápászkodik.

A sötét szobában megcsúszik.

Üvölt.

A kórházban nővér hajol fölé.

Az illata olyan, mint a férfi első szerelméé.

Majd csak lesz valahogy.

Gondolja Christmann.

 

*

ÉHSÉG*

Úgy 50 napig élhetünk el étel nélkül a mérsékelt égöv alatt. Kövér emberek állítólag tovább. 1 kiló zsírszövet 9000 kalóriát tartalmaz. Fontos: a zsírszövet után az izomzat épül le. Fontos: hidegben gyorsabb a leépülés, így van ez munka közben is. Hidegben dolgozni ezek szerint... Három nap múlva azonban megszűnik a kínzó éhségérzet. Ésígytovábbésígytovább. Lásd még: böjt.

ESZMÉLETLENSÉG*

Amennyiben a személy minden indok nélkül összeesik, sápadt, kérdésre nem válaszol, akkor eszméletlenségre gyanakodhatunk. Mi ilyenkor a teendő? Amennyiben segíteni akarunk: a személyt sietve, nem kapkodva a földre kell fektetni, lábát magasba emelni, ingét kigombolni. Amennyiben zárt helységben történt a baj, ablakot nyitni. A száj kinyílását azzal érhetjük el, hogy a személy orrát bal kezünk hüvelykujja és mutatóujja közé szorítjuk, majd jobb kezünk mutatóujját a lassan kinyíló fogak közé toljuk, a torok irányába. Aztán nyugodtan térdeljünk a személy mellett. Ne hagyjuk magára. Mosolyogjunk rá, ha magához tér, aztán higgadt hangon arról beszéljünk, hogy a semmit akkor tapasztalhatjuk meg, ha érzékeljük a hiányát. Közben gyöngéden tartsuk a kezét. Lásd még: író.

FALÁB*

Ma már ritkán látni. Pedig olcsó, főleg praktikus kellék a bajbajutottnak. De a faláb veszélyes fegyver is lehet. Bizony embert már vertek agyon saját falábával. Ezt legalább egy történelmi adat bizonyítja. Pl.: Sir A. Aston, akit Cromwell katonái...

 

*

 

negyedik történet Christmann életéből

 

A nagyvárosban könnyű veszélybe kerülni.

Elég, ha szerelmes lesz az ember.

Egy kórteremben.

Betegen.

Összejön egy nővérrel.

Aki kedves és úgy mosolyog, mint egy szép ígéret.

Ez már elég, hogy a férfiben mozduljon valami.

Aztán ezzel a nővel tölti az éjszakát, és az éjszaka csodálatos.

Nem kell több, és a férfi egyre a nő testére, mosolyára gondol.

A férfi végleg elveszett.

 

*

FÉLELEM*

Azért félünk, mert elfutunk.

FOKHAGYMA*

Az orosz antibiotikum a magány egyik okozója lehet, mondja Christmann.

FÖLDRENGÉS*

Ilyenkor mindenki bajban van. Mi a teendő? Abban az esetben, ha a személyt otthonában éri a földrengés, sietve hagyja el a konyhát. Ugyanis a konyha veszélyes helység. A legjobb az előszobában leülni, a hátat a falnak vetni. A szabadban sietve távolodjon el az épületektől, a lezuhanó tárgyak ugyanis súlyosan megsebezhetik. Főleg a leszakadt elektromos vezetékek veszélyesek. A földrengés után okvetlenül húzzon vastag talpú cipőt, mert nagy valószínűséggel mindenütt törmelék, üvegcserép hever majd. Ne telefonáljon, csak ha okvetlenül szükséges. Aztán számítson rá, hogy hirtelen emberi összetartással, döbbenetes segítőkészséggel, önzetlenséggel fog találkozni a katasztrófa után. Szeretteivel beszéljen meg egy találkahelyet a földrengés utáni időre, mert ha netán egyszer bekövetkezne a katasztrófa, az ilyesmi hasznos lehet. És örüljön az életnek. Addig is.

FÜL*

A megfagyott fület nem szabad mozgatni. Megérinteni is csak a legnagyobb óvatossággal ajánlatos. Amennyiben zacskó jég van kéznél, azt óvatosan a fülhöz kell szorítani egészen addig, amíg az elfagyott fül ismét puha lesz. Majd utána finoman az ujjakkal meg szabad dörzsölni. Amennyiben menthetetlenül lefagyott a fül, akkor ettől kezdve „Az egyik füleden be, a másikon ki?”, „Mi van, a füleden ülsz?” kérdések külön értelmet kapnak az illető számára. Tehát a jelenlétében mellőzendők.

GOLF*

Az igazi úriember ért a ruhaszövetekhez, kiismeri magát a világtörténelemben és elfogadható szinten tud golfozni. Ez az ismeret kapóra jöhet azért, mert a golfpályák általában szép, lankás vidéken találhatók, és a bajbajutott személy biztos lehet, hogy golfpálya mentén kellemes, zavartalan sétát tehet majd; az elegáns golfozók közül senki sem fogja háborgatni. És a csöndes séta közben végre elmerenghet az élet különös dolgain. Valamint még azon, hogy a golfot lyukra játsszák, ami ellentmondásban áll a legtöbb golfjátékos életkorával.

HAS*

A mellkas alatt, a medence fölött helyezkedik el. Enyhén balra a gerincoszloptól. Formája babra emlékeztet. A has kidomborodhat, a has fájhat a túlzott zabálástól és fájhat az éhezéstől. Amennyiben a személy a hasfájástól összegörnyed, ne akadályozzuk ebben. Amennyiben a has három napig folyamatosan fáj, keressünk fel egy orvost. A has latin neve: gastrum. Ezzel a kevésbé ismert szóval aztán kedvünkre meglephetjük fásult környezetünket. Lásd: orvos.

HASBESZÉLŐ*

Érdekes tény: az emberek nem sértődnek meg, ha a hasbeszélő mondja ki az igazságot. Ezt már a régi görögök is tudták, ezért a hasbeszélőt tisztelet övezte az ókorban, vagyis könnyebb volt az élete. A bajbajutott személy ezt ne feledje.

HAMU*

Hamuval körbeszórt éjjeli fekhelyre nem másznak bogarak, a személy zavartalanul pihenhet. Hamut némi vízzel vegyítve piszkosszürke masszát kapunk, mellyel repülő rovarok ellen védekezhetünk akkor, ha azt bőrünkre kenjük. Lásd még: cigaretta.

HÁLÓZSÁK*

A hálózsákot nem kell megosztani senkivel, mert a hálózsákot nem lehet megosztani, így ez a végső személyes menedékhely. Amennyiben nincs pénz „igazi” hálózsákra, improvizálhatunk lisztes-, illetve papírzsákból hálózsákot. Amennyiben az ember csakúgy, minden védelem nélkül fekszik aludni, akkor ez az ember feladta.

 

*

 

ötödik fejezet Christmann életéből

 

A nő a férfi szívébe költözik.

Akár a sárkány, mardossa belülről.

A férfi esténként a nő háza előtt ácsorog.

Lesi az ablakát, az ő FÜGGÖNYÉT, aztán jön a nő, mosolyog, illata beborítja a férfit.

Olyan ez, akár egy háló, a férfi megy a nő után a lépcsőházban, közben a gyerekére gondol.

De mégis megy.

A nő lakásában minden olyan egyszerű.

Az ágy, a test, a kávé.

A cigaretta utána is egyszerű.

Így is lehet élni, gondolja a férfi.

Hajnalban taxiba száll, bemondja az otthoni címet.

 

*

HÁZASSÁG*

Az ember nincs egyedül. Társa van ezen a világon. Mégis meg kell említeni: a házasság sok nemes eszmét, tervet ölt meg a konyhafalon lógó JÓZANSÁG elnevezésű nem rozsdamentes késsel. De nem jó szem elöl tévesztetni, hogy: férjek tovább élnek, mint a magányos férfiak.

HOROSZKOP*

A bátrak és a gyávák birodalma. Boldogtalan nők inkább hisznek benne. Hajlékot kereső férfi ezt ne feledje.

ÍRÓ*

Nem védett kifejezés. Bárki nevezheti magát írónak. Aki hitelesen szeretne írónak tűnni egy társaság előtt, annak mindig legyen lebilincselő anekdota tarsolyában. A legjobb, ha a magát írónak nevező személy írókról mesél. Például Nyikolaj Gogolról, akit egész életében erős bűntudat kínzott, és szilárdan hitte, hogy önmegtartóztatással levezekelheti bűneit. Ezért egyre kevesebbet, végül egyáltalán nem evett, így hosszas betegeskedés után végelgyengülésben hunyt el. De éppen ez a tény kérdéses. Évekkel később ugyanis felnyitották Gogol sírját, és a tetemet teljesen ferdén találták a koporsóban. Azaz: úgy tűnik, az író csak eszméletlen lett, így élve temették el, amitől Gogol, mint például Schopenhauer is, egész életében rettegett. Végül: sajnos nem maradhat titokban, hogy sok író alkoholista. Mivel kortársakról soha semmilyen körülmények között nem illik beszélni, álljon itt rövidke lista a múltból. Poe, Trakl, Keller, Roth, Faulkner...

KALAP*

Fontos, de lebecsült ruházati kellék. Védi a fejet a naptól, karimájával a szemet az erős napsugárzástól, hidegben pedig védelmet nyújt a kihűlés ellen. Az ember ca. 70 % hőt a fedetlen fején keresztül veszít el. Ezt azért jó tudni, mert a test a legtöbb kalóriát azért használja fel, hogy a hidegben a testet felfűtse 37 °C-ra. Akit egyszer fejbe vágtak, szívesen hisz a kalap fontosságában. A kalapot puha kefével kell tisztítani. A kifakult fejfedőt forró gőzzel játszva friss színnel lephetjük meg. A kalapot nem illik az asztalra helyezni. Átvitt értelemben a kalappal pénzt lehet keresni. A nők szebbek lesznek kalapban. Lásd még: szél. Lásd még: kutya.

KÁVÉ*

Túlzott fogyasztása szívpanaszokat okozhat. De ezt tényt nehéz egy hajléktalannal a fagyos téli reggelen megértetni.

KÉS*

Kell. Ein Muß. Téves a hit, hogy: a svájci hadseregnek külön zsebkése van. Téves a hit, hogy nagy hős mindig nagy kést visel az oldalán. Helyes viszont az, hogy a rozsdamentes kést könnyebb élesíteni. Téves az is, hogy a kés erőt ad a léleknek. Helyes az, hogy egy kés jól jöhet bizonyos kellemetlen pillanatokban. Téves az, hogy a szivar külső leveleit fel kell melegíteni, mielőtt élvezettel rágyújtanánk. De ezzel az utolsó közléssel nem sokra megy a bajbajutott személy, kuncog Christmann. Lásd: pisztoly

KIRÁNDULÁS*

Minden nézőpont kérdése. Aki bajbajutott és éppen az utcán él, tekinthet úgyis állapotára, hogy kirándul. Nagyobb kirándulást tesz. Mondjuk a hegyekbe. Amennyiben még szebben akarja mondani, használhatja az „Éppen utazgatok” kifejezést is.

KÖLCSÖN*

Nem szabad, mondja Christmann. Engem a kölcsön vitt bajba.

KUTYA*

Az ember barátja, az otthontalan ember egyetlen igazi barátja. A kutya pacsit adhat, elhajított botot visszahozhat, melegíthet a hideg napokon és a kutya szánalmat kelthet az járókelőben. Ezért kutyával az oldalán kolduló ember a nap végén több aprópénzt tudhat magáénak a kalap mélyén. A kutya így a bajbajutott ember barátja, és mert önzetlenül szeret, ami megható tulajdonság ebben a korban, ne szégyenkezzünk könnyet ejteni a kedves kutya emléke fölött. Lásd még: kalap.

LÁBÁPOLÁS*

Lábunkra gondoljunk tisztelettel; egész életünkben odaadóan cipel bennünket. Ezért ápoljuk lábunkat, hiszen ki tudja, mikor kell megint per pedes hosszabb utazásra indulnunk. A legalapvetőbb: langyos vízzel és szappannal gondosan mossuk meg lábunkat. Reggel és este. A lábujjak között is. Az elfáradt lábaknak nagy öröm a forró lábfürdő. Nem kell hozzá más, csak egy ülőalkalmatosság, lavór, meleg víz, némi szabadidő. A lábfürdő után gondosan szárítsuk meg lábunkat. Szintén nagy öröm a talpnak, ha teniszlabdát szerzünk valahonnan, majd azt talpunk alá helyezzük, és lábunkat óvatosan mozgatjuk rajta; így masszírozva fáradt végtagunkat. Eközben olvashat az ember, esetleg külföldi sorozatot követhet a tévében.

LAKÁSKULCS*

Nagyon kellemes érzés, ha lakáskulcsa van az embernek. A lakás/kulcscsomó (kapukulcs, lakáskulcs, esetleg pincekulcs, padláskulcs) bizony melegíti a zsebet, a lelket. Olykor érdemes a zseb mélyén lapuló tárgyat óvatosan megtapogatni, és eközben finoman mosolyogni: Lám-lám, van lakáskulcsom. Ezért: a lakáskulccsal tessék szépen bánni. Nagy kincs.

LÁTNI*

Látni kell a Golden Gate hidat, a Szabadság hidat (abban a pillanatban, amikor ember ugrik a mélybe, mert a híd így más értelmet kap), meg kell tekinteni a Tadzs Magalt, a piramisokat, Lenin házát Zürichben (tejcsokoládét majszolva), látni kell a kifakult monte-carlói képeslapot az öregasszonyok előszobáiban (a tükör mellé tűzve), látni kell a sörösdoboz-gyűjteményt a politúros szekrények tetején, a müncheni sörpincéket, a thaiföldi kuplerájokat is látni kell... Mindent látni kellene, amit elképzelt magának az ember, de jobb, ha a váratlant látja meg a világ kínálta csodák között, és az lehet otthon is... A négy fal között akár.

LÉGGÖMB*

Szép de veszélyes módja az utazásnak. A túlélésre törekvő egyén ne utazzon így. De integessen, tapsoljon, ha léggömböt lát kosárral aláereszkedni.

LÉTMINIMUM*

Szép szó. A létminimum nem mindig ugyanazt a mennyiséget, pénzösszeget jelenti. Vannak országok, ahol egy marék férges rizs a létminimum. Bizony, erre épül egy gazdagabb ország létminimuma, jegyzi meg Christmann, a hajléktalan.

LOPNI*

Bűn. De Isten nagy.

MAGÁNY*

Lehet jó, lehet rossz. Rossz, akkor, ha nem választott. A bajbajutott, magányos ember különösen ügyeljen külső megjelenésére. Ezért mindig legyen nála tükör. A legjobb a zsebtükör, mert ebben bármikor, bárhol szemügyre veheti önmagát. Még akkor is, ha nem tetszik neki, amit lát, ne habozzon: naponta nézzen a tükörbe, ellenőrizze arcképét, mert az ifjúság elszállta után az arcért egyre inkább felelős a tulajdonosa, és annak állapota – bár ez itt képzavar, de – kulcs bizonyos jobb társadalmi körökhöz. Azaz: kiút a bajból.

MENTENI*

Amennyiben pl. a vízben fuldokló karral még elérhető, feküdjünk hasra, kapaszkodjunk meg egy szilárd tárgyban, majd nyújtsuk oda kezünket. De segíthetünk hosszú bottal is, melyet kedves felszólítás kíséretében a fuldokló személy felé nyújtunk. Sekély, sodró vízben könnyű a dolgunk, itt több ember láncot alkot, és az utolsó megragadja a bajbajutottat. Mély víz esetén bonyolultabb a dolog. A mentő személynek magának is úsznia kell. Aki pedig így akar menteni, határozott, erős személyiség legyen, mert a fuldokló személy félelmében bizony belekapaszkodhat, és magával húzhatja a mélybe.

MÉREG*

Minél erősebb a méreg, annál nehezebb hozzájutni a fejlett, rendezett társadalomban. Az állatorvost esetleg át lehet ejteni azzal, hogy az ember a harapós, hamis kutyáját akarja megmérgezni. Na, ehhez adjon már valamit, doktor úr... Ha erre a doktor halkan azt mondja, hogy a méreg csak a gyengéknek méreg, az ún. erősek nem méregnek nevezik ugyanazt a szert, akkor jobb alázattal menni onnan. A méreg a gyengék fegyvere, ezért soha ne legyen az ember a gyenge embertársával szemben dölyfös. Mellesleg a méreg utolsó lehetőség, hogy az ember méltósággal haljon meg, ezt már régen is tudták. Erre olykor-olykor gondolni kellene. Nem! Erre gondolni kell. Lásd: kutya.

MUNKA*

A munka elhasználja az embert, mert nem az erőfeszítés számít, hanem az eredmény, mert a maitól függ a holnapi munka, és mert a munkát mindig elfelejtik.

NEVETÉS*

Egy nemzetközi felmérés kiderítette, hogy aki nevetés közben erőteljesen a térdét csapkodja, attól a személytől nem szabad pénzt kölcsönkérni, még a legnagyobb baj esetén sem. A művelt embert finom, halk kacagás jellemzi. Lásd még: kölcsön.

ORVOS*

Persona non gratis.

OTTHON*

Nehéz ügy. Hol van az otthon? Ott, ahová bőrünket mentjük? Akkor a hajléktalan az úton van otthon? De hiszen akkor micsoda szerencsétlen boldogság ez, mármint hogy az ember az otthon és a vándorlás között él, a VAGYOK és a LESZEK között lebeg. Nehéz ügy, nehéz.

PISZTOLY*

A fegyver sokak szerint a szükség, mások szerint a hit kérdése.