Kalász István

Egyre Marylinre és az időre gondolva

Már a görögök is..., vázáikon jól látható, meg Kleopátra is..., persze, meg A. is, meg B. Is, és mert a szerző /is!/ éjjel rákeresett a web-en a fellatio kifejezésre, és mert akit a server sumákul telelőtt cookie-val, arról kiderül, hogy: Már kattintott, járt ezen a website-on!, akkor álljon itt a világ szeme láttára: Fellatio.com., Fellatio.org., Fallatio.hu/de/at/nl/yu/fr/ru/us, és mivel egyre csak Marylin jut eszünkbe, ezek szerint: a szerzőt komolyan foglalkoztatja a dolog. Ezért áll itt az „oral poetry”, mondja a szerző.

Marylin Monroe barna hajú volt. Kezdetben. Meg gyárban dolgozott, meg Norma Jeans volt az igazi neve, meg göndör volt a haja meg férjnél volt fiatalon. Meg fogszabályzót hordott és nem nevethetett kedvére. Mert túlságosan sok ínyt mutatsz, mondá actors agent-je, ki Norma-Marylin művészetét „agentolta”. De miért jut Marylin Monroe a szerzőnek eszébe, ha a fellatio szóra gondol? Vastag legendakéreg borítja Monroe ifjúságát és Rudolph Valentino, a bálvány akkoriban halt meg, amikor Marylin született.

Kleopátra erotikus színházat?, klubbot tartott Alexandria kapuja előtt. Volt ott aztán minden, misztériumjátékokat is tartottak, Kleopátra „fellatált”, ami belefért. A rómaiak megvetették az egyiptomi ribancot, de etikettet írtak az orális szexről; egyesek szerint az élvezet-fogadónak mozdulatlanul kell a gyönyört fogadnia, mások szerint a száj afféle vaginaként..., így komoly elvi kérdéssé sikerült a témát fokozni, a Kámaszutra behatóan foglalkozik a témával, yeah, baby, de akkor is az egyiptomi prostituáltak voltak a legjobb szaknők, és Marylin kedvelte Freud-ot és kedvelte Tolsztojt, Saint Exepuryt..., legalábbis így mesélte a többieknek Lee Strasberg színi iskolájában. De szerettem volna ott lenni, amikor ezt mesélte, vallja be a halkan szerző, mert biztosan csillogott Marylin szeme és még szebb lett ebben a pillanatban..., és Tolsztoj szerette a görög irodalmat, és elolvastatta feleségével hírhedt naplóját, melyben részletesen beszámol fiatalkori viselt dolgairól, yeah, hát nincs szerelem – csak testi egyesülés utáni vágy létezik, írja majd valahogyan így naplójában a megöregedett Tolsztoj.

Ha életedben csak olyan dolgokat teszel, amit senki soha nem ítél el, nem viszed sokra, mondta Lewis Carrol (ő csak tudta, amikor reszkető kézzel szőke kislányoknak kakaót töltött vasárnaponként, kuncog a szerző) és Marylin, a vidéki pufika sztár akart lenni, hát illik ide a mondás, hogy az erkölcs jó, de a siker, a pénz, a csillogás sokkal jobb, persze Monroe fotómodell lett, testhatással bekerült Twientieth Century Fox-hoz, jött Joe Schenk, az agg producer, jött a széles bőrkanapé, jött a második férj, Di Maggio, Európában jött a cannes-i filmfesztivál, India és Pakisztán önálló állam lett, de kit érdekel ez, mert a legenda szerint Monroe még Einsteinnel is..., ez már döfi, gondolja a szerző.

Mivel prűd idők jártak, a „blow job”-ról jó ideig senki sem beszélt szívesen. De aztán jött a fordulat éve, és pl. 1926-ban már kiadtak Európában egy könyvet, melyben a szerző (Természetesen francia származású.) Pierre Louys fiatal hölgyeknek viselkedést oktatott, igen, ez M. Louys úr arról írt, hogy a hölgyek vegyék végre tudomásul: Minden férfi szeretné, ha lesz... Hát Uraim, kényes a téma, maradok inkább Marylin sorsa mellett a bőrkanapén, aki saját bevallása szerint azért szeretett bele Millerbe, mert a drámaíró nemcsak a testét akarta, és a szerző ezt a kijelentést 1 egész életre megjegyezi magának.

A művészet fegyver, mondta Heinrich Mann, és amikor (ekképpen a legenda) M.M. élete első komoly filmszerepét végre megkapta, a következőt mondta: Na, akkor ez volt az utolsó farok, amit bekaptam.” Ez az őszinte kijelentés a szerzőnek beleragadt az emlékezetébe.

Milyen lehetett egy nap házasság Monroe-val? Főzött-e? És vasalt-e? És takarított-e a drága? Megmasszírozta-e gyöngéden Arthur Miller fejét, ha a Mester végre kitámolygott a szobából az Underwood-ba belevert új felvonás után? (Mellesleg: Tolsztoj felesége segített Mesternek. De kit érdekel most és itt Leó ronda felesége?) A világ tapintatlan, és mert a nugát bőrű szobalányok különösen azok, tudjuk, milyen volt Marylin és Arthur viszonya. Jelenetek egy házasságból: Marylin feküdt a pamlagon, telefonált, Miller ült a szobájában, görnyedt a papír fölé. Marylin Frankie Sinatra lemezeket hallgatott, francia pezsgőt ivott, hangosan böfögött, órákon át bámulta luxustestét a tükörben, éjjelente nem tudott aludni, altatót szedett, reggel nem ébredt fel, csak délben tért magához, a forgató stáb várt, Clark Gable őrjöngött, éppen a Misfits című filmet forgatták, Marylin az ágyban evett, ivott, szexisen nyafogott. Hogy olvasott volna? Nem, olvasásról nem esik szó.

M. egyszer a szeméremszőrzetét is szőkére festette, de Arthur Miller mégis elhagyta. Monroe négy évig élt a nagy író oldalán. Ettől a ténytől a szerző meghatódik, 1960-at írtunk ekkor, a szerző már él.

A fellatiót látni – is – kell. Ez volna az ön-voyeurizmus-non-plus-ultra? Az adekvát tanfilmet, amelyben megfigyelheti a kíváncsiskodó az ún. akciót, Deep Throat-nak hívják, New Yorkban évtizedekig folyamatosan futott egy „olyan” blue moziban, mely előtt a szovjet gazdasági delegáció tagjai sompolyogtak anno; igen, a blow job megint (vagy újra?) a nyilvánosság elé került, nemcsak a bizonyos kanapén, ahol Marylin is, meg Monika is, A. meg B., meg ki tudja még ki..., és a szerzőnek most Hemingway jut eszébe. Talán igaza volt az utolsó „macso Mesternek”, amikor azt állította, hogy A FÉRFI egész életére csak meghatározott számú „lövést” kapott a természettől, és azt gondosan be kell osztani. A szerző ekkor az öregségre gondol, és megint Tolsztojra.

Anna Karenina történetének megírása mélységesen mély válságba lökte Leót. Az orosz Mester élet értelmét kezdte keresni emiatt a nő miatt, és a szerző nem tud mosolyogni ezen.

Kiről is volt plakátja kölyökkutya korában a szerzőnek? Szobája falán? Pl. Che Guevararól. Mennyire más volt a commadante, mint a szerző szőke apukája! Kiről volt még? Gorkijról. Meg valami mulandó tarka-barka popbaromról is volt a falon valami. És a szexfüzet a heverő alatt? Ej-ej, hát ezt elhallgattad, korhol Marylin a szerző képzeletében, majd könnyedén meghimbálja felsőtestét az elcsöndesedett amerikai hadsereg előtt. Tudják, Marylin Monroe félénk, kifejezetten bizonytalan nő volt, mondta Norman Mailer, és tudálékosan vigyorgott. M. szeretetre vágyott és két elveszített magzat volt mögötte, mondja a szerző, ó Tyereskova, nekünk Te jutottál...

Hruscsov levette a cipőjét az ENSZ székházban, azzal dobolt az asztalon, közben a képviselőket semmirekellőnek, kapitalista seggnyalónak nevezte, állandóan interkontinentális atomrakétákról óbégatott; igazi one-man-show volt ez a javából, M. M. tanulhatott volna a jó öreg Nyikitától, hogyan kell az újságokba kerülni, aztán jött Kennedy és Marylin megint szeretett. 1960-at írunk, és az akkor 1 éves szerző az Alföld szélén éldegélt nagyanyjánál, és szart az egészre. A szó szoros értelmében.

Nincsen tökéletes nő. Biztosan ezt gondolta J. F. Kennedy is, az amerikai elnök, amikor arra a félénk kislányra várt az árvaházból, és mert Monroe igazi nő volt, késett, és mert Marylin igazi nő volt, sorra elfelejtette a randevúkat, és mert Monroe igazi nő volt, nyafogott, ha az elnök a kubai válságon törte a fejét, aztán az J. F. K megunta a dolgot, és Marylin az elnöki öcs ágyába került, igen, ha két ember nem érti meg egymást, örül a harmadik. Berlinben meg felhúzták a falat, I have a dream, kiabálta az erkélyről Martin Luther King, 1961-et írunk, a szerző még mindig nagy ívben...

1962-ben Marylint holtan találják, a berlini a falnál lelövik az első embert, Liz Taylor eljátssza Kleopátrát, megőrjíti a férfiakat a valós életben is, az élet megy tovább, Kennedyt lelövik, a szerző lassan cseperedik és szexfüzetet tart az ágya alatt, a lelke egyre bonyolultabb lesz, a szexmániás Elvis halott, a szovjetek bevonulnak Afganisztánba, a szerző megismerkedik az erosz igazi hatalmával, Bécsben szexmoziban ül, a szerző rájön, hogy a gyávaság a legjobb védelem a csábítás ellen, közben Andropov lesz az elnök, a szovjetek kivonulnak Afganisztánból, a szerző arra gondol, hogy az eroszra gondolni kell, a szerző már az idő múlására is gondol, meg Rilkére, aki a legenda szerint élete egyetlen szerelmének, az egyiptomi szépségnek, Nimet Elui Bey-nek rózsát szedett, és ekkor tövis szúrta meg a kezét, a seb begyulladt, a sebet kezelő orvos véletlenül felfedezte, hogy Herr Rilke leukémiában szenved, hat héttel később Rilke halott; a szerző arra gondol, hogy a sok boldogtalan életre gondolnia kell, mert azok megvigasztalják az embert. Marylin annyira szerette Tolsztojt, igen, az orosz Mesterre is gondol a szerző gyakran, aki élete végéig szenvedett a lelkén is! uralkodó testi vágytól, és aki végül 82 éves korában holtfáradtan elindult az asztapovoi vasútállomás felé..., ezért most a szerző a gyönyörű Marylin örökké fiatal képét kiteszi szobája falára.