írni. Végeérhetetlen november. Nyálkás vasárnap
délután. Szekrény mögött felejtett fél pár zokni, megállt
óramutató. Fáradt kényszerpetting, félig olvasott könyv
az ágy alatt. Cipőtalpra tapadt falevél, májfoltos, zörgő
kézfej, beteg ízű nikotin a szájban. Egy madárijesztő
munkanapja a téli gyümölcsösben, földből kifordított,
félbevágott, sáros krumpli. Éjszakai plakátmontázs a
metróban, lábzsibbadás egy közértpénztár mögötti
szaggatott kígyózásban, koszos tányérokkal telt
mosogató, időtlen másnaposság tompa zúgása a
fejben. Egy mozgólépcsőn órák hosszat csak lefelé,
úszósapkában víz alatt, visszhangos uszodazaj sápadt
hömpölygése, messzi gyereksikolyok, csikarás
hanglemezen, vastag por egy szobanövény levelén.
Fekete táskák a szem alatt. Csak körben járó jelen.
Avarégetés. Szemfacsaró füst a múlt. Állandó nedves
hártya a szemgolyón. Álmatlanság.Pattanó kavics tótükrön, mikor süllyedni kezd,
túlérett barack, mikor a fűben puhán puffan,
gördülő esőcsepp, mikor az ing alatt a mellkas gödrébe ér,
hajzuhatag, melybe a vonatablakban a szél belekap éppen,
kidobott karácsonyfa, ágain már csak a kopasz csend ül,
eltévedt rím, mely meghatóan és ostobán csendül,
magányos fa, mikor meghajlik ága a gubbasztó varjaktól.
Véletlen zene, mely a gyomorból indul és nem megy ki a fülből.
(És vers, mely körben jár,
fárad, süllyed, belekap, tapad,
puffan, zörög, kígyózik, gördül,
hajlik, zsibbad, hömpölyög, hallgat,
felejt, megáll, kifordul, csendül,
sikolt, gubbaszt, nem megy ki, füstöl,
szaggat, sápad, eltéved, indul.
Altat. Zenél.
Véletlenül, végtelenül,
meghatóan és ostobán.)