A Moziegér különös szerzet: éppen főnixként feltámad. Az egykori „Hetilap-Beszélőben” másfél évig élt ilyen címen filmrovatom. Talán olvasták is. Az itt megújult Moziegér másról is szól majd, nemcsak filmről. Most is abban bízom, hogy elolvassák... (B.G.)

Óvás

Áramszünet volt, amikor utoljára láttam Kertes Bandit. Jó időben mindig az ő kertjükben sakkoztunk. Bár az áramszünet alatt a telefon működött, ő mégsem telefonált. Azért jött, hogy nekem adja a Dózsáját meg a Vörös Lobogóját. Azt mondta, a Vörös Lobogót most majd Bp. Nemzetőrnek nevezik el az új bajnokságban, és nekem is ki kell írnom a Nemzetőr-kupát. Feljött hozzánk. Másnap disszidálni fognak, ezért adja nekem a Dózsát meg a Lobogót – mondta. Neki voltak a legjobb gombjai az osztályban. Arra nem emlékszem, örült-e, vagy szomorú volt, hogy nem viheti ki a gombjait… Azt mondta, siet. Kezet fogtunk, pedig addig sohasem tettünk ilyet, kicsit furcsa volt.

Aznap koradélután váratlanul nagy lövöldözés tört ki. A Széna tér körül akkor már vagy két hete megszűntek a harcok. Négyre járhatott, kicsit sötétedett. Sokan kijöttek a gangra, ott álltak, és füleltek. A galambok felrepültek, köröztek a házak felett. Több sorozatlövés hallatszott, de valahogy túl szabályosan. „Maléter – mondta Mayer Petya papája. – Maléter, tízezer harcossal a Bakonyban.” Aztán végképp besötétedett, és az áramszünet miatt gyertyával világítottunk. Persze a csengő sem szólt. Kopogtak. „Ki az?” – kérdezte apám. Akkor jött Bandi. Hozta a legjobb gombját, Szuszát, egy körbereszelt elég nehéz fehér gombot. Úgy emlékszem, ólomnehezéket rakott bele, de így is nagyon gyors maradt.

Volt egy régi kiadású Monte Cristója, azt is nekem adta. Egyetlen kép sem hiányzott belőle.

A történelemtanárunk, Fényes, egy elég fiatal és vagány tanár, az arról beszélt, hogy Európába már nem fogadnak be menekülteket, és lehet, nemsokára Amerikába sem. „Nyú Zíland” – mondta. Oda még lehet, és abban az is jó, hogy az van innen a legmesszebb. Mutatta a térképen: Nyú Zíland. Nemsokára már nem jött be, egy-két óra elmaradt. Később, tavasszal valaki úgy tudta, visszajött, és most kabinos a Lukács uszodában. Akkor mentünk megnézni.

Amikor megkezdődött az iskola, meg a bajnokság, 57 márciusában (addig egy héten csak háromszor volt tanítás), kiderült, hogy mégsem Nemzetőr, hanem MTK lesz megint a Vörös Lobogóból, a Dózsából meg Újpesti Dózsa. Kertes Banditól egy idő műlva hiába vártam levelet. Februárban még írt Bécsből, hogy minden marha jó, és hogy megkergetett három florisdorfi vagányt. „Florisdorf, az Bécs Angyalföldje” – írta. Hogy ott kergette meg őket, vagy a vagányok mentek be Bécs közepébe, ahol aztán megkergette őket, arról, azt hiszem, nem szólt. Én azt válaszoltam, egyelőre csak próbameccseket játszom a Dózsájával meg a Vörös Lobogójával, a kupát még nem írtam ki, mert edzeni kell a csapatoknak. Szusza nálam is gólkirály, legalábbis az edzőmeccseken.

Ja, elfelejtettem mondani, hogy a november végi sorozatok hangja, az a forradalom alatt elesett orosz katonák temetéséről hallatszott díszsortűz hangja volt… de ez úgyis csak később derült ki.

Kertes Bandi nővére, a Csufi, nagyon tetszett. Egyszer épp jött fölfelé a Marczin, mi meg ott fociztunk, a kis salakpályán. Tizennyolc éves elmúlt, úgy emlékszem. Én köszöntem Csufinak, ő meg visszaköszönt, és mindenki engem nézett. De lehet, hogy másoknak is köszönt. Amikor továbbment, valaki megszólalt: „Figyeled, hogy’ jár? Biztos, hogy azt csinálta, mert utána így szoktak járni…” Meg akartam verni azt, aki mondta.

Bandival sokat sakkoztunk, majdnem mindig ő nyert. Kertes házban laktak, és néha a gesztenyék a sakktáblára potyogtak. Utána állítgatni kellett a bábukat. Ezért én meg akartam óvni az egyik meccset. Mikor óvni akartam, az persze még azelőtt történt, hogy elment. Régebben. Szerintem pont Mikulás előtt adta nekem a gombokat és a Monte Cristót, de ez akkor eszembe sem jutott.

Amikor május lett a forradalom után, nagyszünetben focizni lehetett az iskolaudvaron. Egyszer kiabálva jön egy srác, már messziről kiabál, hogy ő is játszik. Hirtelen azt hittem, hogy a Bandi jött vissza, csak mikor közelebb ért, akkor láttam, hogy nem ő. Mégcsak nem is hasonlít.

Kevesebbet gomboztam, nem nagyon akadt kivel. A Nemzetőr-kupát soha nem írtam ki, a Szuszát elcseréltem.