Bélám!
Hadd újságoljam el, hogy hozzájutottam (a Balzac utcai antikváriumban) Grész Leó: Az elektromos házicsengő készítése, felszerelése és javítása 31 ábrával c. füzethez, mely a Technikai Zsebkönyvtár 10-11. számú köteteként jelent meg, a második világháború évei alatt, kiadja Németh József Technikai Könyvkereskedése Budapest, I. Horthy Miklós út 15.
Még mielőtt belefognék e csemege ismertetésébe, elmesélem, hogy az antikvárium előtt vagy húsz ember ácsorgott, olyanok, akikről messziről látszik, hogy nem feltétlenül könyvbarátok. Utat törtem közöttük, s mondom az antikváriusnak, aki dohányfüstbe és Magyar Nemzetbe temetkezve a pultjánál lévő kapcsolóval nyitott ajtót, hogy nem tudtam mire vélni ezt a nagy tömeget a boltja előtt. Mire ő tájékoztatott, hogy a szomszédos helyiségben őrző-védő emberek felvétele folyik. Kiképzik őket, és ezekből lesznek a legeredményesebb bűnözők – tette még hozzá.
A pultig nem mentem el, mert rögtön az ajtó mellett, egy dohányzóasztalon tornyosultak a kisnyomtatványok, melyek között kutakodni nagyszerű passzió. És ott lapult köztük Grész Leó munkája. Hahh! – mondtam tüstént, szívemre szorítva a kötetet, a nők hatodik érzéke iránti csodálattal. Mert gondolj csak bele: nekünk ugye, volt egy Greff Gézánk. Az általános iskolai fizika tanárom Somogyvári Elek volt. És most itt ez a Grész Leó. Milyen pompás nevek! Nem lehet őket elfelejteni. Mintha az anyukák előre megéreznék, ha fizikatanárt adnak a nemzetnek, akiket nem mindegy, hogy hínak. Hiszen, ha már a homorú tükör képalkotását vagy a teljesítmény kiszámítását a surlódási együttható figyelembevételével nem is lehet megjegyezni, legalább annak a neve kísérje el az üresfejű többséget a sírig, aki mindezt oktatni hivatott volt.
Maga a név persze csak áruvédjegy, mint tudjuk. De amit ez a Grész letett az asztalra! Az a míves nyelvezet, mellyel a csengőkészítés lépéseit ismerteti! Dolgozni, csak pontosan, szépen… És írni is csak pontosan, szépen… A könyv végére megértettem, miért ezzel a felvezetéssel hirdetik a szerző Algebra és geometria c. könyvét: Grész Leó főgimn. tanár tollából jelent meg. A borítóbelsőn pl. ezt olvasom: „E füzetsorozatnak célja tehát egyrészt kielégíteni azt a lázas érdeklődést, mely a technika különböző ágainak rohamos fejlődésével az ifjú lelkekbe lopódzott, másrészt meg, s főképen az, hogy ifjúságunkat, ezt a minden nemesért annyira lelkesedő, új, magyar nemzedéket elvonja a sok-sok időt rabló egyéb, haszontalan szórakozástól, s rábírja a játszva oktató, tanulságos szórakozásra… Magyar tanuló ifjúság, te, akinek kezében van hazánk szebb jövője, s aki nem a hiú jelszavaknak hódolsz, jöjj, érts meg, mert szunnyadó tehetséged s megtépázott erőd kifejlesztésével a jövő nagy célok eléréséhez nyújtunk barátságosan segítő kezet!” – írja Grész, akitől tanulhatott volna a mi Greff Gézánk, aki máximum annyit tudott mondani Takács Áginak, hogy „maga marha, már bocsánat a kifejezésért”, nem is beszélve arról, mit kapott szegény Székely Guszti, aki a villamos lassulásával kapcsolatos példa megoldási kísérletekor rendkívüli jelentőséget tulajdonított annak, hogy a hatos villamosról van szó. Ám ha ő is azzal hízelgett volna minékünk, hogy „nem hódolunk hiú jelszavaknak”, esetleg azt mondja Takácsnak vagy Székelynek, hogy „kezükben van hazánk szebb jövője”, mindjárt összekaptuk volna magunkat. De hát… Greff, Greff volt, Grész meg Grész, aki a borítóbelsőn lefektetett ideológiai alapok után, az előszóban, már magához a csengőkészítéshez igyekszik kedvet ébreszteni. „Külsőleg talán mindnyájan ismerjük, de nem tudom, hányan hatoltunk már bele a természetnek e csodás titkába… - teszi fel a költői kérdést, aztán remek pedagógiai érzékkel így folytatja: „Pedig nem is olyan ördögi mesterség az egész… S mennyi pénzt tudunk magunknak főleg későbbi életünkben megtakarítani, ha önmagunk szereljük fel csengőberendezésünket… Kopogtasson be e füzetünk minden házba, és serkentsen munkára mindenkit, aki szerszámos ládikája mellett akar tanulságosan szórakozni, üdülni, pihenni!” – Ugye, hogy gyönyörű, ahogy ez a Grész fűzi a szót?
Mindezek után nem akarlak a részletekkel untatni, mert azt magadtól is tudod pl., hogy „csengőharangul felhasználhatod egy eltörött ébresztőórának vagy valamely elromlott játékszerednek harangcsészéjét”. És azzal is tisztában vagy, hogy „Csengőnket mindig azon a helyen szereljük fel, ahol a csengőt éppen hallani akarjuk. Ugyanakkor a csengőbillentyűket mindig oda helyezzük, ahol legtöbbször van rá szükségünk, s ahol a legkönnyebben férhetünk hozzá.” (Tehát, ha a cselédnek kívánsz csengetni, a te szobádban legyen a csengőbillentyű, és az övében a csengőharang, és nem fordítva. – a szerk.) Bizonyosan az sem újdonság számodra, hogy a legegyszerűbb csengőberendezéshez is „legalább két Leclanché-elemet szoktunk használni.” Azt azonban talán érdemes még idecitálnom Grész örökbecsű művéből, hogy „a legjobb anyagokból összeállított csengőberendezéseknél is néha-néha zavarok, hibák szoktak előfordulni. Ezeket a hibákat természetesen azonnal meg kell javítanunk, ha csengőberendezésünket használni akarjuk.”
Kedves
Judit!
Mindezt
abban a reményben írtam az én barátomnak, hogy elnézed neki, ha ezek után
leszereli azt a gyári kacatot az előszobátokban, és szerszámos ládikája mellett
fog tanulságosan szórakozni, üdülni, pihenni. Kérlek, keress neki egy eltörött
ébresztőórát!