amíg az ágyon gyönge nőm pihenget
én könnyű valcert búsan hallgatok
s akár a Szajna-parti angyalok
már nem fontolok semmi messzi tervet

e dal sem oldhatja a bántó csendet
amely a lelkem mélyén meglakott
veszem kabátom s mindent itt hagyok
hisz mért maradna az ki úgyis elment

már nem marasztal kedv és mélabú
se feddő vád vagy cinkos szemtanú
mosolygok csak akárha titkos flörtön

veszem kabátom gyilkos sálam öltöm
– s utánam szól a kékre fulladt nő
Chopin-nel serceg még egy bús adieu-t

---

Lebegés

időn túl időzöm
a lomha víz felett
ahogy ellengek
a könnyű gőzön

a lomha víz felett
látom a túlról megjelent
ránctalan végtelent

akár a sértett jámbort
emel ki minden arányból
emel a könnyű pára

akár a
a lomha víz felett
szájamban csak édes nyál van
úszom a nagyszerű magányban

köd szálldos rám fehéren
szűnik bűnöm
múlik erényem
időn túl időzöm
míg ellengek
a könnyű gőzön
a véres víz felett

az isten most így szeret

---

ne kérdezze senki

az ácsolatok törni készek
forog a szél a ház előtt
sarokban sistergő enyészet
kitér a fény a por elől

bár így maradna minden mindig
de torkom éri lomha vég
a szomjú földre vérem hintik
s az áldozat még nem elég

hát elmegyek akár a vesztes
akit a győző nem kímél
motyóm pakolni fádan kezdem
nem ejtek könnyet senkiért

nem nézek fel a büszke égre
mögöttem elvert eb nyüszít
ó jaj csak senki meg ne kérdje
hogy eddig mit kerestem itt