Penckófer János

Fite

Hullott a hó az amfiteátrumra,
     veszettül havazott, mikor
     odaértem. Láttam a kapun
     körbetekert láncot és a lakatot,
     arra is ráfagyott a hó. A Zaj-
     telep felé gomolygó ködöt
     akartam követni, mint egy
     messzi mondat, amely idáig
     haladt mögöttem. A régi telek
     régi sétáiban járok. Engem
     nem elégít ki a bunrészesség,
     én a gyilkolás muvészetét
     kívánom. Egy darabból
     maradt rám ez a kijelentés,
     néha váratlanul a számra tolul.
(Egy szabadtéri eloadás volt
     egy másik kisvárosban a le-
     pusztult várromok között.
     Lepedokbe csavart testek
     mozogtak a különféle beszédek
     mögött. Ám a kivillanó combok,
     fenekek és mellek zavartak
     a megértésben. A ruhák
     ránca, gyurodése, akár egy
     kicsinyített domboldal szél-
     fújta hómintája is lehetett
     volna. Fájdalom volt, ami
     összekapcsolt minket, vért
     kívánó gyilkos indulat. Egy
     magával ragadó ködmondat.)