Alla naplója

Augusztus

Alla naplójának napi bejegyzéseit 2003-ban kezdte közölni az UngParty Netcafé Berniczky Éva (és egy-egy alkalommal Balla D. Károly) fordításában. Az ekkor aktuálisan keletkezett és publikált szövegeknek később gazdag utóélete képződött meg az irodalmi térben.

Alla írja augusztus tizedikén (Nyina Mikolajivna)

Ma is meztelenül álltam, ahogyan minden reggelen, míg az ablakom kimetszett egy testre szabott darabot a kertből, s végre felöltözhettem, ma pont rám illett az almafa, eltakarta a hiányosságaimat, azt szeretem az almafában, hogy slankít, mint a hosszanti csíkozású ruha, a délelőtt folyamán én is lemetszettem cserébe a Batulról száraz gallyait, egy műanyagvödörbe összegyűjtöttem a hernyókat, a szőrös férgek továbbra is ugyanolyan állhatatosan araszoltak az összezsugorodott leveleken körbe-körbe, azt sugallták, a behatárolt tér bennük válik végtelenné, ezért érezhetik magukat boldognak saját nyomorúságukban, csak ez a boldogtalan Nyina Mikolajivna folyt szét a szomszéd kertben, és nyivákolt azon az összetéveszthetetlen hangon, ahogyan kizárólag ő és a vörös macskák szoktak, befogtam a fülem, és arra gondoltam, milyen kár, hogy Nyina Mikolajivna nem cirpelni szokott, mint a tücskök, az kellemesebb lenne, talán beleveszne a sipítozása a tökéletes rezgésbe, beépülne a mennyei kórusműbe, nem jelente többé veszélyt, mert önállóan megszűnne létezni, megemelkedne egészen a székesegyházig, és Nyina Mikolajivna örege, a kis sztárik attól kezdve templomba járna, ahogyan egy ideje mindenki a környéken, a szép színes üvegek széthullanának a délelőtti napsütésben, hunyorogva összerakná belőlük az egyetlen mesét, amelyhez ragaszkodik, pedig tudja, hogy semmi sem igaz az egészből, csak a tejfehér, ezt kell megennie, a hajdinára tejet öntött és nyivákolt Nyina Mikolajivna, vigyáztam, nehogy megzavarjon, mellélépjek, és összetapossam a körtéket, terítve volt velük az udvar, nem csoda, egész éjszaka rázta a szőkekörtefát a szél, a viharnak is körteillata volt, mintha kisült volna az egész kert, újra kell írnom, valamivel muszáj helyettesítenem, különben elviselhetetlenül üres, nincs benne semmi, az almafa is csak addig hajlongott benne, amíg fel nem mentem a szobámba, becsuktam és befüggönyöztem az ablakot.

Fordította Berniczky Éva

Alla írja augusztus tizenegyedikén (Berezov)

Most már tudom, milyen a halál, érzem a gyökereit, végigfutnak ujjaim száraz kérgén, a mélyben sejtem a gyűrűket, amelyek nem menthetnek meg, belefulladok a lombjába, de nem történik semmi, amíg a virág termésbe nem fordul, s a magok egészen ordenáré gyöngysora össze nem köt az elmúlással, amikor a levelek lehullnak, és meghal Berezov, az egyetlen barátom, aki fákat festetett, és azután is csak fákat, emlékszem, amikor először vetkőztem le neki, ruháimmal együtt elveszítettem súlyomat, többé nem vonzott a gravitáció, nyomban eltűnt alólam a pamlag, amint Berezov dolgozni kezdett, valami más, valami felfoghatatlan vált fontossá a testemből, az akt, amelyet tömpe bögyeivel Modigliani kitapogathatott, kérgesedni kezdett a mellem, derekam íve, a csípőm, a combom, hámlott, mint az ártatlan platán, amikor elkészült, odamentem, és egyáltalán nem riasztott el a vásznon a fa, amellyé váltam, s azontúl újra új és újabb, mert Berezov mindig megfestette legapróbb rezdüléseimet, amikor szél fújt, vagy megállt körülöttem a levegő, mert mindig körbevett a sűrű bozót, amin át kellett vágnia, hogy elérhessen, megközelítsen, s mire eljutott hozzám, boldoggá tette a felismerés, soha sem akart kivágni, nem akart melegedni a tűz mellett, amelyre rávethette volna hasábjaimat, mert eleitől fogva tisztában volt azzal, hogy csak rajtam keresztül juthat el a következő fáig, és most az utolsó és első maradok, amelyet rólam festett teleholdkor, ahogyan most is egyetlen kerek az élet és a halál, nem is kellene foglalkoznom vele, hiszen így maradok, mert Berezovot sem érdekelte unalmas léte, az utóbbi időben már semmit sem evett, nyelte a tizenöt méternyi fáslit, azzal húzza ki beleiből, mint egy kútból a kimerni valót, s abba halt bele, hogy egyszer mégis megkóstolta, amiért mások élnek, az egyetlen és utolsó kiállítása után, teleholdkor, azon a fogadáson, amelyet tiszteletére a város polgármestere adott.

Fordította Berniczky Éva

Alla írja augusztus tizenkettedikén (Az Utolsó Férfi)

Amikor a hold megtelik és kaján elégedettséggel megkérdi tőled, ablakodon belesve, miért fekszel egyedül forró ágyadban, miért sóhajtozol és teszel úgy, mintha nem rajtad múlott volna, mintha Az Utolsó Férfi estére mindig borgőzös leheletéből nem neked lett volna eleged és nem te gyűlölted volna meg a zajt, amellyel a halószobába becsörtetett, az árnyékát a falon, amelyet az állólámpa fénye vetett, a mozduló levegőt, amikor a paplant felrántotta. Mintha nem te kívántad volna, bárcsak ne térne haza a csájnajából, maradna ott, asztalra borulva, ahogy akkor láttad, amikor egyszer, csak egyetlen egyszer ideszóltak: mennél érte, vinnéd haza, rég elmúlt a záróra. Ezt soha többé ne merészeljétek, kurafiak, ordította egészen hazáig, és itthon, amikor már bődülve elterült, igen, akkor először féltél tőle igazán, nem amikor hadonászott és feléd sújtott, hanem amikor magatehetetlenül, mereven feküdt keresztben az ágyon, akkor fogott el a rettegő remegés, mert tudtad, holnap józanon rád haragszik majd, saját gyöngeségéért rajtad áll bosszút, és ettől kezdve soha nem üzentek érted, és ettől kezdve mindig féltél, és ettől kezdve mindig úgy láttad őt, asztalra borulva, és kívántad, bárcsak maradna örökre úgy, ne csörtessen hálószobába, ne vessen árnyékot, ne mozdítson levegőt, se a feltépett paplannal, se borgőzös leheletével. Ezt mondd el a kaján elégedettséggel megtelő holdnak, amikor ablakodon belesve megkérdi, miért felszel egyedül egyedül forró ágyadban. És mondd el az, hogy beteljesedett, amit kívántál, és hogy akkor sem mertek üzenni érted, csak amikor már hajnalodott, és még mindig nem mozdult, csak akkor merték megrázni a vállát, és akkor már hiába. Te kívántad így, hát ne sóhajtozz, szoríts combod közé a paplant és nyúlj a kapcsolóért, talán az állólámpa után a holdat is kikapcsolhatod, hogy sötét legyen, végre egészen sötét.

Fordította Berniczky Éva

Alla írja augusztus tizenötödikén (A Postás)

A postás napok óta nem hozta a Lityeraturnaja Gazetát, csak bezörgetett, lekapta a sapkáját és bejött, ártatlanul széttárta a kezét, nem az ő bűne, de nem is érti, mi történik körülötte, jól ki van ez találva, mintha ugyanaz lenne a címzett és a feladó, a küldeményt az nem indítaná el, akinek meg kell kapnia, értsem meg, ő teszi a dolgát, és a kopott postástáskából előszedte a harisnyákat, mosolyogott bárgyún, ha nem ad el legalább néhány párt belőle, meneszti a hivatal, s én nem csodálkoztam, hogy levél helyett ilyesmivel házal, inkább szántam érte, meg aztán kislánykorom óta bolondulok a selymes holmikért, s ezt túl hamar, szinte azonnal megérezte rajtam, túlságosan érzékenynek tűnt ez a fiú, átvillant az agyamon, hátha nem is postás, de addigra odanyújtottam neki a lábam, olyan lassan és figyelmesen öltöztetett, valósággal rám szőtte a szálakat, vékony ujjai ízelt lábakként mozogtak, én meg csak hagytam, ilyen bénultan hintáznak a pókhálóban a legyek, mindig irigyeltem a legyeket, jó lenne beleszáradni a boldogságba, egészen a mai napig azt gondoltam, erre alkatilag alkalmas vagyok, de délelőtt a szokásos időben bezörgetett a postás, s mintha sikerült volna felfednie a feladó és a címzett személyét, elhozta visszamenőleg az összes eddig elmaradt lapszámot, azt mondta, ne haragudjak rá, az ő bűne ez az egész keveredés, és végre olvashattam az elmaradt lapokat, szerettem volna olyan rossz lenni, mint az újságban a versek, felhúzni vadonatúj harisnyámat, keresni egy gazdagon megterített asztalt, beleugrani a közepébe, széttiporni rajta mindent, ahogyan a Százszorszépekben teszik a lányok, nagy kár, hogy az én életem nem találhatta ki Chytilova.

Fordította Berniczky Éva

Alla írja augusztus tizennyolcadikán (Kő Pável)

Ma dolgom akadt a nagyvárosban, s ahogyan mindig, Pávellal utaztam, aki egy kivénült Kamazzal követ szállít a közeli bányából, ez a százhúsz kilós szép szürke ember az izzadságszagú kockás ingjében, zsebében négyrét hajtott menetlevéllel, mellette néhány szál cigaretta, úgy igazodik az életembe, ahogyan minden egyéb, ami nagyon is létezik, mégis megkerüli sejtéseimet, erre a bizonytalan alapra zúdul körülöttem a malter, amibe beleragadok, éppen ezért nem emelkedhetem a magasba, Kő Pável mégis azt mondja, kedves, maga a költő, nem adhatja fel, és segítőkészen fúj belém még egy kis levegőt, ahogyan a meszesítés kedvéért a tüdőbe szokták valamire való pulmanológusok a szanatóriumokban, azt suttogja, értse meg, szépségem, nem hagyhat minket cserben, az elfáradt sofőrök is szállni akarnak, hát szorítják a zsinórt, el ne illanjon az a kevéske befogott levegő a színes léggömbbel együtt, és hiába bizonygatom neki, hogy vigyázzon, nem bírom el, azt hiszi, elég, ha belém kapaszkodik, végső kétségbeesésemben útban hazafelé elárultam neki, ne higgyen annak, Pável, aki mindenek fölé emeli az irodalmat, hát nem látja, a literatúra pontosan ott van, ahol éppen maga áll a százhúsz kilójával, illetve izzad a feneke a műbőr ülésen, mégsem törődik vele, vezeti ezt a szuszogó lomha szerkezetet, ki tudja már, melyik a mása a másikának, ne tévesszék meg a mumusgyártók, látványosan harcolni valami ellen sokkal feltűnőbb, mint egyszerűen élni valamiért, ne törődjön a gépszalagról egymás után leváló kis mumusokkal, a vörös cérna szemverés ellen legalább annyira formatervezett, mint ami ellen bevetik, ne higgyen bennem Pavlusa, szállítsa csak kitartóan a követ, és ne botránkozzon meg azon, hogy szakítva az irodalommal finom kurtizánként továbbra is verset írok.

Fordította Berniczky Éva

Alla írja augusztus tizenkilencedikén (Kutyák)

Csak éjszaka csaholnak. Nappal szinte soha nem hallod. Nappal nem ugatnak a kutyák, nem jut el a füledig, a tudatodig, nappal van, világos van, élet van, hangok keletkeznek és enyésznek el, csörömpöl a reggel, dübörög a dél, zihálva zakatol az alkony, aztán besötétedik, még liheg, fujtat, sóhajt a véget érő nap, aztán tücsökzizegésbe mosódik, és éjszaka lesz szinte azonnal, nyúlós szurok ömlik végig a völgyben, befolyik a kertekbe, körbeöleli a házakat, ha kilépnél nyitott ablakodon, beleragadnál, süppednél egyre mélyebbre, térdig, derékig, nyakig, és csak egy nagyon halk cuppanással adná hírül az éjszaka, hogy lenyelt, hogy mélyében megemészt, és hajnalra harmatként terít szét a hebrokáliszok levelén. De nem lépsz ki az ablakon, nem gyújtasz fényt, ide ne csald se a sok repdeső pici haragot, se a többi sötét ablak mögötti tekinteteket, levetkőzöl, de a forróságot nem tudod lehántani magadról, a paplan és a lepedő is csak egy percig hat hűvösnek. Aludni kell, múlt éjszaka is csak hánykolódtál, aludni kell, csak az álom szabadít meg a melledre telepedő súlyos madártól, el nem hessegetheti semmi más, csak a mélység, a zuhanás, akkor felröppen, hullani enged. Itt tartasz, a zuhanásnál, a melledről rebbenő madárnál, amikor csaholni kezdenek a kutyák. Előbb csak egy kezd vad ugatásba, aztán ráfelel a másik, belevisít a fejhangú harmadik, rádörren a basszus, felnyüszít a tüzelő szuka, vonít a kangörcsös hím, acsarognak, hörögnek, nyáluk fröccsen, ugranak neki a kerítésnek, harapják a deszkát, vasrácsot, egyre döhösebbek, elszántabbak, ne várd, hogy beleunnak, hogy elfáradnak, soha, soha nem hagyják abba, csaholnak éjfélig, hajnalig, reggeli halálig.

Fordította Balla D. Károly

Alla írja augusztus tizenkilencedikén (Pisztráng)

Ezt a sikamlós pisztrángot a halszemű lánytól vettem, aki nem messze tőlem a patak mellett lakik, a kedvese fogja ezeket a szép példányokat, amikor megvillannak gyöngyház pikkelyeik, csobban a farkuk, ügyesen meríti ki őket a sötét semmiből, legalábbis így képzeltem a mai napig, most tudtam meg, hogy még ennél is könnyebb a dolga, mert vak ez a fiú, a halszemű lány elégedetten bólogatott, úgy mesélt a szerelméről, mintha a világtalannak kedvezne a fizika, először kedvére kitapinthatja, csak aztán verődnek vissza kezéről a hangok, az ujjai közben precíz mozdulattá válnak, aztán pisztránggá pikkelyesednek, ahányszor kiemeli a kezét a vak horgász a jéghideg vízből, annyiszor pisztrángot visz haza a kedvesének, aki ötliteres üvegekbe rakja uborka helyett a fogást, mert itt a hegyekben nem terem meg az uborka, ha mégis, hát görbe és szerencsétlen, nem olyan nemes és szabadságra vágyó, mint a pisztráng, érdekes, a magasban mennyire irigyen besárgulnak az alföld gyümölcsei, és engem az riaszt leginkább, hogy végül gombává öregszenek, töppedtek, podvásak, nem pedig bölcsek, ahogyan tartják róluk, ezért kerestem kétségbeesetten a halszemű lányt, és hoztam boldogan haza pisztrángomat, most sem sütöttem meg, visszaengedtem a kertünk alatt csobogó patakba, ahol egyszer régen elveszítettem a szüzességemet, s azóta nem bírom a forró fürdőt, a behatárolt vizeket, a fürdőszobákat, talán ha emlékeznék arra, ki volt az első szeretőm, akkor halat sütnék vacsorára.

Fordította Berniczky Éva

Alla írja augusztus huszonharmadikán (Repedés)

Már megint nem tudtam szabadulni hajnali lidérces álmomból, pedig tisztában voltam azzal, ha akarnám, kiléphetnék abból, ami valójában egészen másképpen történik velem, csak ne lenne ilyen penetráns szaga annak, amit biztosan nem én találok ki, egyszerűen megtűröm az orromban, s ami éppen azzal a képtelenséggel kényszerít a maradásra, hogy még a marinált heringnél is bűzösebb, egy pillanatra még fel is könyököltem belőle, mustrálgattam a mellettem fekvő óriás matrózt, horkolás közben megnyílt a szája, mint egy kürtő, azon keresztül fújta be a szobába az összes bűzt, amit jobb helyeken éppen hogy a szabadba vezetnek ki, bőrömre rakódott zsíros lihegése, egyre közeledett, arcomra cuppant duzzadt ajka, aztán egyszer csak vadul megharapott, fogáról bőröm alá került a sárga lepedék és beágyazódott a szőrtüszők környékén, avas madárfaggyúvá sűrűsödött, de mire kétségbeesetten kiabálni kezdtem, hogy nem leszek madár, párnámból már szakadatlanul hullottak a tollak, és riasztó összevisszaságban ragadtak rám, sosem láttam ilyen csúf és rendetlen madarat, amilyen álmomban voltam, rémülten el akartam hessenteni magamat magamról, de hosszú éles karmaim összeakadtak ujjaimmal, annyira fájt, valahonnan jól ismertem ezt a furcsa szakadást, a repedés mentén távolodtak egymástól a sejtek, erre a belső rianásra ébredtem, arra, hogy összetört bennem a tojás, s ez olyan természetesnek tűnt akkor, nem kellett végighúzni a kezemet a combomon, úgy is pontosan éreztem a langyos ragadós folyás vonalát, már megint elvetéltem, mindig hajnalban vetélek el, amikor Nyina Mikolajevna örege félórákat járatja a Zaporozsecét és ez a kivénhedt csotrogány bepufogja hozzám a világ összes bűzét a nyitott ablakon át.

Fordította Berniczky Éva

Alla írja augusztus huszunötödikén (Három csók)

Ma meglátogatott Fegyir, megcsókolt háromszor, hosszan vizsgálgatott, hátha felfedezi bennem a szentet, a vérbeli poétát, aztán hamar lemondott rólam, azt mondta, soha nem lesz belőlem elismert költő, mert magamnak írok, pedig higgyem el, az senkit sem érdekel, és lelkesen felolvasta a futballválogatotthoz írt szonettkoszorúját, nem sejtette a boldogtalanja, mennyire csapnivaló szurkoló vagyok kislánykorom óta, mert akkor legalább barátnőimmel még kimentem a pályára az utolsó hátvéd kedvéért, aki elbűvölt és én őt ugyanúgy megbabonáztam, kóvályogtam körbe-körbe a vonal mentén, csakhogy láthassam, kis focistám meg a vonalon belül tartotta rajtam a szemét a labda helyett, így vittem félre már akkor az egész mérkőzést, s amikor végül csúfosan kikaptak a mieink, a többiek engem akartak megverni, de szerencsére a hátvédet nemigen sikerült meggyőzniük arról, hogy én lennék a bukásuk okozója, szerelmem nem tágított mellőlem, vett nekem nyalókát a nyalókaárustól, vérpiros színűre festett égetett cukrot, egy irgalmatlanul nagy kakast, azt nyalogattam, a kis focistám meg az én nyakamat, ilyenkor mindig lúdbőrzött a hátamon a bőr, nem tudtam volna megmondani, mi a jó nekem és mi a rossz, akkor keveredett össze bennem a világ, s azóta csak bonyolultabb lett, szétválaszthatatlanná vált a kéjes érzésben az érintés az égetett cukor pocsék ízétől, s amíg ki nem derítem az igazságot, nem írhatok másnak, addig kisegítenek az igazi költők, ezt suttogtam a Fegyir fülébe, és háromszor megcsókoltam, ahelyett hogy megdicsértem volna a szonettkoszorút.

Fordította Berniczky Éva

Alla írja augusztus huszonkilencedikén (Bábika)

A bábikám reggel nem ébredt fel, most aztán valóban örökre elaludt, de először senki sem mert hozzáérni, eddig már háromszor kötötték fel az állát, amivel persze majdnem megfojtották, alig tudta visszakínlódni magát belé kóbor lelke, nehezen préselődött át összeszorított vékony ajkai között, mert a bábikámból szeretett ki-bejárkálni a szufla, eleinte még el is hitték, hogy meghalt, aztán rájöttek, nem olyan egyszerű itthagyni csapot-papot, reggeli tehénfejést, ganajozást, csak nekem jutott eszembe, talán ilyenkor csavargott el ez a mákszem öregasszony bepótolni azt, ami az életéből kimaradt, s amikor mégis megrázkódott, és kígyót-békát köpködött ránk, amiért hagytuk ilyen soká aludni, akkor csalódottan eloldalogtam, mert megértettem, hogy soha nem is vágyott többre, mint megadatott, vonult visszafordíthatatlanul, akár a sünök keresztül az udvarunkon a földalatti ér mentén, mindig ugyanúgy és ugyanazon az útvonalon, ahol a kutyánk minden alkalommal legalább egy sündisznót elkapott, és addig nyüstölt, amíg a szerencsétlen pára kigömbölyödött, gombolyagként bomlott le, megadta puha rózsaszínű hasát, s amikor tüskéi is vattává szelídültek, teljesen elveszítette értelmét a háta, és ekkor már senki sem akarta megmenteni, nem kellett a kutyának sem, olyan természetes a halál, mint az, ahogyan a bábikám reggelente kihajtotta a teheneket, ezt gondoltam és mosolyogtam, mert a kis ablakon át láttam, a szabadjára eresztett Jariska, ahogyan minden nap, éppen bekódorgott a kukoricásba, de ma senki nem szaladt utána öklét rázva, sipítva habzó szájjal, hadd legyen végre jó neki.

Fordította Berniczky Éva

Keresőmarketing. SEO

A weboldalak előresorolása szakmai kihívás, akár sikerdíjas, akár havidíjas SEO esetében. A kulcsszavas relevancia és mobilbarát jelleg elsődleges az algoritmusok rangsorolási szempontjai között. A tartalom megfelelőlése és at erős bejövő linkek határozzák meg a helyezés javítás eredményét. Ehhez igazodik a weboldal szakértő tanácsadása.

honlap seo optimalizálás

Google keresőoptimalizálás, weboldalak optimalizálása. Az internet világában a keresőmarketing (SEM) az online marketing azon eljárása, amelynek eszközeivel honlapok organikus találati helyezése javítható, lehetővé téve a honlap Google első helyre vagy oldalra kerülését az optimalizált és releváns tartalmú weboldal számára a találati listán (serp)

Berniczky: Irodalmi honlap

Írhatsz naplót, novellát fülledt dolgoszobában, de ki is költözhetsz a teraszra. Beüvegezett erkélyek alkalmasak kellemes időtöltésre és meleget kedvelő növények elhelyezésére, valamint keresőmarketing eljárások szerint honlap optimalizálásra Ungváron.

google seo optimalizálás

Alla naplója évekkel később Berniczky Méhe nélkül a bába c. regényének (Budapest, Magvető) organikus részévé vált. Az UngParty Netcafé archiválódott, erős oldalai BDK Arvisura SEO programjának támogatóivá váltak. Éva fordítása filológiai kurriózum, a Google első helye illeti meg. Legális keresőmarketing eszközökkel ez elérhető a Weboldal keresőoptimalizálás segítségével. Kapcsolódó: ukrán/ruszi/orosz nyelvú alla napló, Berniczky Éva naplója, magyar irodalom, optimalizált írói honlap