03.07.13
Pompéry Judit
hozzászól | cseveg

A németországi prostituáltak munkaügyi problémái

A Friedman-botrány óta mintha a rabszolgatartó húskereskedelmi témának, egyáltalán, a prostitúciónak ázsiója lenne. Nem-nem, itt nem sikamlós történetekről van szó, hanem komoly jogi problémákról.

A Spiegel egyik utóbbi cikke rámutat, hogy a Németországban aktívan működő négyszázezer prostituált fele illegális bevándorló. Ezeket ilyen-olyan módszerekkel, fizikai erőszakkal és rabszolgasorban tartva kényszerítik a szervezett embercsempész - főleg ukrán - stricik a szolgálatra. (Hogy milyen előzmények alapján dőlnek be a lányok már eleve átlátszó ígéreteknek, az más kérdés.) Nehéz a bűnszervezeteket felszámolni, mert nemi erőszak, verés, éheztetés, mozgásszabadság korlátozása ellenére a razziák során kiszabadított kéjnők mégis alig vehetők rá, hogy tanúskodjanak. Ha mégis, akkor a rendőri védettség, egyben a tartózkodási engedély csak az eljárás időtartamára vonatkozik, utána kitoloncolják őket. Márpedig a hölgyek többsége maradni szeretne – többnyire ugyanebben a szakmában, csak önkéntes alapon. Hogy miért, arról aránylag keveset írt a Spiegel, bár nekem személy szerint - némi ismerettel rendelkezvén a posztszovjet világról - világosnak tűnik.

A szakemberek szerint a bűnözési, emberi jogi és egészségügyi problémák egyik megoldását jelentené, ha ennek a 200.000 illegális örömlánynak megadnák a bevándorlási engedélyt. Egyből megszűnne a fenyegetettségi érzés egyik alapja, nem kellene becsempészni őket, a stricik alól kihúzható lenne az üzlet, az ügyfelek egészségügyi biztonsága is jobb lenne, ha mindez legális keretek között zajlana. Németországban mind a 400.000 szakmabeli szolgáltatásait igénybe veszik, vagyis ekkora kereslet esetén a ma még illegálisokra is egyértelműen szükség van.

Nem kell persze tartani attól, hogy ezt a beadványt a Bundestag támogatni fogja. Közgazdaságilag, bűnüldözésileg, humanitárius okokból és hadd ne soroljam még az érveket, teljesen logikus a javaslat. Ugyanakkor élénken el tudom képzelni a több éve itt élő keleteurópai vagy afrikai egyetemisták jogos felháborodását, ha az import-örömlányok hamarabb kapnának letelepedési engedélyt, mint egy matematikus, jogász, stb.

Másik ajánlott megoldás, esetleg az előzővel párhuzamos hosszú távú akció lehetne a posztszovjet nagyvárosok elgettósodott peremkerületeiben felvilágosító tevékenységet folytatni arról, hogy nyugaton sem kolbászból fonják a kerítést. Hááát, .... aki járt már, mondjuk Dnyepropetrovszkban, esetleg Norilszkban és tudja, hány ilyen város van, ill. mekkora a volt SZU területe, annak támadhatnak kétségei a várható eredményt illetően. Szóval, bonyolult a kérdés.

A mai napilapból megtudtam, hogy a bennszülött prostiknak is nehéz a sorsuk. Munkanélküliség esetén a fővárosi Munkaügyi Központ csak akkor hajlandó kiközvetíteni őket, ha feladják a szakmát. Ez egy „üzletpolitikai döntés”, amely jogilag ellentétben áll a tavaly év elején életbelépett Prostituált-törvénnyel (ProstG).

Nem úgy Kölnben, ahol a horizontális gazdaság egyik helyi lap jóvoltából elhíresült első munkanélkülije, „Ute” úgy döntött, hogy végre legálisan akar dolgozni: szabályozott munkaidőben, fizetett szabadsággal, társadalom- és betegbiztosítással. Kérem, ne tessék nevetni, ez minden állampolgár alkotmány által biztosított joga, egyben kötelessége az összes elismert foglalkozási körben. A prostitúció – pláne, mióta törvény is szabályozza – ezek közé tartozik. Ezt van hivatva biztosítani a fent nevezett törvény minden olyan esetben, amikor a szerelmi szolgáltató külső erőszak nélkül, önként végzi munkáját. Szóval, Ute szabályosan akar, később nyugdíjjal, stb.

A föderációs rendszerből adódóan nem egyformán kezelik mindenütt a kérdést, így a berlini állást kereső kéjnők helyzete kimondottan hátrányos, mondjuk Kölnnel szemben. Berlinben csak akkor tenne érte valamit a Munkaügyi Központ, ha Ute felhagyna a szerelmi szolgáltatással és pl. eredeti szakmájában mint fodrász keresne állást. Hogy pontosan hol húzták meg az „üzletpolitika” határát, az nem egészen egyértelmű, hisz Berlinben sem prűd a bürokrácia, kiközvetítenek, pl. bártáncosnőket „table-dance” szakosodással. Ute számára azonban ez nem jön szóba: mindenképpen örömlányként akar dolgozni, de csökkentett munkaidőben - a beteg hátgerince miatt.

A nürnbergi össznémet Állami Munkaügyi Intézetben egyetértenek a berlini vonallal: mégsem ragadhatja magához az állam a kezdeményezést állást kereső prostik esetén. Az Intézet szerint egyébként egyedi esetekről van csak szó: aligha lehet állítani, hogy a nyilvánosházak a Munkaügyi Hivataloknál sorban állnának az utánpótlásért társadalombiztosítási kötelezettséggel járó munkát ajánlva.

Kíváncsi vagyok, mikor lesz végre a főváros olyan felvilágosult és liberális, mint Észak-Rajna-Vesztfália. Érdekelne az is, hogy a ProstG és a munkajog alapján hogy áll a kérdés a felmondási idővel speciel a törzsgárdatagok esetében. (Ezt megtudhatom akár a „Hydra”-nál, a németországi prostituáltak érdekvédelmi egyesületénél.) Hatáskörük szerint a Munkaügyi Hivatalok finanszírozzák a szakmai, át- vagy továbbképzést is. Ilyen módon szóba jöhet még államilag támogatott tanfolyam, úgymint domina-kurzus, idegen nyelvek - különös tekintettel a franciára -, keleti masszázstechnikák, szado-macho, stb. Minden esetre érdekes. Várom a további fejleményeket.