|
|
|
A mostanában szokásos ótvaros reggelek egyikén bementem egy könyvesboltba, ahol, o tempora, o mores!, hangosan szólt a rádió.
Idvezítőm, minek nevezzem azokat, akik abban az adásban élcelődtek!?
Hárman voltak, Boros Gábor, Bochkor Lajos, helyesebben Bochkor Gábor és Boros Lajos, meg egy nő. Híreket kommentáltak. Amikor beléptem épp egy ilyet ismertettek: valahol Afrikában egy kamasz gyerektől ellopták a gazdája biciklijét. A dolog a gyereket annyira kétségbe ejtette (meg nyilván pánikba is esett), hogy beleugrott egy pöcegödörbe, ahová aztán oda is fulladt.
Ez a műsorvezetőkből önmagában is harsány derűt és személyiségükhöz mért szellemességeket váltott ki, de a hírnek ezzel még nem volt vége, mert a folytatásból kiderült, hogy a gyerek elhamarkodottan halta ezt a rút halált. A bicikli ugyanis utóbb megkerült. Ezen vidult csak igazán Boros, Bochkor, meg a nő!
Egyszerűen nem értem, hogy – dörgés és villámlás közepette – miért nem nyilvánult meg az Úr, mondván: „Ugye tudjátok, ti hárman, Boros, Bochkor és te nő, hogy most választottatok magatoknak halálnemet!?”