03.12.13
Kalász István
hozzászól

A P. utca környékén

Húsz évvel ezelőtt? A ház kapuja nyitva állt; a porolót még nem lopták el az udvarról, és a pincébe sem szöktek le éjjel hajléktalanok. A földszinten Z. bácsi lakott, a mellette lévő lakásban a tanárnő élt, akit megfenyegették, kirúgják az állásából, ha folytatja a mozgalmat. Milyen mozgalmat? A tanárnő egy külvárosi iskolában, ahol trágárkodtak, állandóan verekedtek a gyerekek, nos, a tanárnő abban a külvárosi iskolában arra szerette volna rávenni a diákokat, beszéljenek szépen egymással. Emberhez méltóan. Tisztelettel. Okosan. Méltósággal. És ez az ötlet nem tetszett az igazgatónőnek.

Akkoriban az első emeleten a zsidó H. család lakott. H. úr elköltözhetett volna a házból, akadt pénze bőven, de nem tette, ragaszkodott a lakáshoz. Ugyanis ebben a házban rejtették el őt. Gyerekként. És a mamáját. Itt éltünk túl, itt bújtunk el a pincében, mondta olykor-olykor a lányainak, akik erre csak a vállukat vonogatták. Unottan. Húsz évvel ezelőtt az idő alig moccant még a környéken, a múlt ott lakott a falakban. H. úr ült a konyhaasztalnál, lányai táskarádiót hallgattak, a felesége főzött, és H. úr kölcsönkapott nyugati prospektust tanulmányozott. Pontosan a H. család felett B.-ék éltek. A kövér B. a munkásőrség tagja, felesége riadt szőke asszony, aki mindigmindenben igazat adott a férjének, és a hátsó szobában ott lármázott a két B. fiú. A barna K., a vörös hajú Zs., a ház rémei. Vad fiúk, okosak, verekedősek. B. este a tévéújságot olvasgatta, felesége örökké mosogatott, a két fiú a szoba mélyén pornó füzetet nézegetett és üvöltette a zenét. A második emeleten a hírhedt nyomozó élt akkoriban. L. elvtárs. A házban azt beszélték, hogy az ötvenes években embereket kínzott, ezért bűntudatot gyötörte, ivott, állítólag egy asszonyt is megerőszakolt…

Bizony, húsz évvel ezelőtt Z. bácsi elégedett volt az élettel, szűrőnélküli cigarettát szívott, és csak akkor irigykedett, ha az emeleten, B. bekapcsolta az új színes tévét.

Igen, húsz éve utcán alig állt autó a járda mellett, és éjjel nem kellett félni odakint. Szóval valahogyan így élt akkor a ház a belvárosban. A vacak, szutykos Közért mellett.

És eltelt húsz év. Az öreg trolibusz ugyanúgy süvít el a ház előtt, az autók megváltoztak az utcán, a plakátok megnőttek, és az egykori Közértben, a sarki boltban nagyobb lett a választék. A ház maradt. Csak koszosabb, öregebb lett és dohosabb.

A tanárnő még él, leveleket irkál az ország miniszterelnökének, mert úgy érzi, nincs demokrácia az országban, L. nyomozó meghalt, a lakásában kínaiak laknak, a H. család elköltözött Budára, a lányok külföldön tanulnak, B., a volt munkásőr mostanában éjjeliőr a közeli építkezésen, a feleségének vett egy mosogatógépet, a fiai vállalkozók valamerre, és Z. bácsinál 500 Forint sem lehetett, amikor éjjel agyonverték a kanapén. Egy doboz cigaretta áráért. Igen, a ház áll az időben, bombán, bontáson kívül szinte mindent kibírt; a kapu mögött szűk, sötét az udvar, és az ember itt azt érzi, az idő nagy tanító, de végül megöli a tanítványokat. Itt is.