03.12.06
Kalász István
hozzászól

Az ajtóm környéke

Z., velem egyidős, rokkantnyugdíjas, rendőr volt régen, de kidobták. Sokat, túlságosan sokat ittam, mondja. Nem tudom, mennyi lehetett a régi rendszerben a „sok ivás” a rendőrnél, de ahogy elnézem őt, sok lehetett az a sok. Z. mostanában nem iszik, csak cigarettázik, tévét néz. A kölcsönre vásárolt hatalmas tévé egész nap megy nála, akkor is, ha otthon van, akkor is, ha felmegy az anyjához. Az anyjához ezért-azért jár fel, de főleg muszájból. Pénzt kérni cigarettára. Mert Z. anyja is házban él. Ugyanebben a házban. A vénasszony a legfelső emeleten lakik, lakásablaka a fia ablakára néz. Csak néznek egymásra az ablakok. És az ablakok mögött ott a gyűlölet. Bárcsak dögölne meg, gondolják mindketten egymásról. Az ablak mögött.

Az anya gyakran szidja a fiát, semmirekellő, lusta, hazudik, Z. is gyakran szidja az anyját, hogy zsugori és bizalmatlan, aztán, ha elfogyott a cigarettája, és az anyja nem ad, becsönget hozzám. Áll velem szemben a koszlott ingében, nézi a földet, szidja a külföldieket, szidja a polgármestert, az anyját, a kutyatulajdonosakat, akik miatt szaros a környék, majd pénzt kér. Cigire. Adjál már, mondja komoran. És én adok olykor, én hülye. Vagy nem adok, mert nincs se pénzem, se kedvem. Mert eszembe jut, hogy valamikor rendőr volt, és én féltem a rendőröktől. Eszembe jut az is, hogy megvertek egyszer. És eszembe jut a hatalmas tévé, amit Z. kölcsönre vett. Amin egész nap nézi azt a szép-szép világot. Amire neki sem, nekem sem futja. És olykor eszembe jut, hogy Z. feketén nézi a kábeltévét, és sejtem-tudom, hogy lopja a gázt, lopja az áramot; Z. rokkantnyugdíjas rendőr, aki sokat ivott, és kidobták a testülettől. Z. lop, cigarettára kér pénzt, kölcsön, mondja mindig, mert ez az utolsó mentsvára önmaga előtt.

Van, aki az életet éli fel, és nem az életét éli le, és az élet sem mindig akkor ér véget, mint a sors, és ez fordítva is igaz, mondják egyesek. Nem tudom. Este elmegyek az ablaka előtt, Z. ül odabent a fotelben, cigarettázik, nézi a nagy-nagy koreai sztereó tévét, kiint; igen, Z.-nek gyomorfekélye van, a feje gyakran fáj, a lakását állandóan takarítja, barátnője nincsen, alkoholt már nem iszik, az anyjától, tőlem kér cigarettára; Z., az ajtómmal szemben él, és úgy sejtem, ő nem fogja elhagyni ezt a környéket. Soha már.