A környék kocsmaablakból

Onagy Zoltánnak ajánlom

Mi az, hogy környék? A környék házakból, utcákból, terekből, kapualjakból áll. Emberekből is, így most már belőlem is. A környék az, amelyet kifulladás nélkül bejárhatok, a környék az, ahol sétálhatok, ahol megismernek a kocsmában, a zöldségesnél, ahol alkonyat után is jól érzem magam, és ahol pontosan tudom, hol a postaláda, amely összeköt mindazzal, ami már nem a környék. A környék az, amit, ha megöregszem, nem hagyok el többé. A környék az, ahol nem szeretem, ha új házat emelnek, komputer boltot nyitnak handabandázó fiatalok. A környék az, ahol azt érzem, innen csak elköltöznek az emberek, de ez azért van, tudom nagyon jól, mert az új lakókra nem vagyok kíváncsi. A környék az, ahol kezet fogok az utcán a postással. A környék az, ahol kiegyensúlyozható az ambivalencia.

Olykor délelőtt beállok a kocsmába. Az ablakhoz. Mögöttem a kocsma ilyenkor csöndes, a sarokban bóbiskol egy öregember, két férfi beszélget, biccentenek felém. Az utca túlsó oldalán az élelmiszerboltban az eladólány ásítozik a pénztárgép mögött, a nap bágyadtsárgán süt le a házak között a macskaköves utcára, a kereszteződésnél hosszan dudál valaki, a rozsdás közlekedési lámpa nem vált elég gyorsan. Errefelé, a belváros peremén csak autósok és az idegenek zajonganak, kapkodnak. Lassan iszom savanyú bort; mostantól mindenre van időm. Rossz borra, szemlélődésre.

Ez olyan környék, ahol szegény emberek laknak. Itt lakni nem jelenti azt, hogy az ember valahol valamit elért, hogy vitte valamire. Itt lakni lehet, pompásan élni nem. Errefelé nincsenek bankok, drága bárok pimasz ajtónállóval. Pékség sincs croissant-tal. A boltban nyugdíjasok ténferegnek, a fiatal eladólányok unatkoznak, a raktárhelység kopott függönye mögül a kopasz főnök figyel, hátha megint tolvajt fog a héten. Visszavonultam hát erre a környékre. Miért? Ez itt senkit sem érdekel, talán ezért. A nagy történelem sem érdekel errefelé senkit. A great history ott van, ahol terek, szobrok, gőgős középületek, intézmények vannak, amerre a sugárutak fénylenek. Errefelé nincs ilyen történelem. Itt csak kocsmai történetek vannak.

Egy fröccs történetek. „Uram, ott, abban a pincében bujkált a Roth család 1944-45 között, most raktár, egy villanyszerelő bérli. Na, attól a telefonfülkétől három méterre lőtték agyon az oroszok az öregembert. A Horváthot. Napokig nem nyúlt a holttesthez senki. Mindenki szemeláttára puffadt a teste. Még látni a foltot is a kövön! Nem hiszi? Abban a lakásban, ott a második emeleten, ahol a mintás függöny, na, ott a hírhedt nyomozó lakott. Egy kommunista. Az ötvenes években egy asszonyt megerőszakolt a házból, az a nő ebben a lakásban lakott, itt történt, a 6-os lakásban. A forradalom idején eltűnt a nyomozó, az emberek bosszúból a 13 éves fiát verték félholtra, a kölyök a poroló mellett feküdt vérbe fagyva. A fiú most Kanadában él. Két hónappal ezelőtt az udvarban, a 8-as lakásban megöltek egy nyugdíjast, a rendőrség szerint 500 Forint sem lehetett az öregnél, amikor végeztek vele, Uram, az ágyában verték agyon, gondolja csak el, egy doboz cigaretta áráért.”

Ez van. A bor rossz, a nap süt. Türelmesnek lenni, szemlélődni annyi olykor, mint gondolkodni.