Se vége, se hossza élet

– ujjgyakorlat egy pesti házra –

Nem tudok róla mondani semmit. Igazán nem.

Mert szétszórt ez a ház.

Ott áll szétesetten a járda mögött, széjjelmenve a sötét lépcsőházban, melybe már nem látni be az utcáról, ott van a dohos pincében, ahol az akkumlátor-javítóműhely működik. Kideríthetetlen, hogy miből is - évek óta soha senki sem vitt már le a műhelybe autóakkumlátort, és a görnyedt akkumlátortöltő-mester arca egyre szürkébb, a szeme egyre hidegebb, lelke egyre fáradtabb – a metálszínű, japán, német autóknak odafent már nem kell a pincetöltés. De van itt más is. A saroküzletben egy szabómester és egy köszörűs székel közösen, a bejárat feletti táblán is ez áll: Köszörűs és Szabóság. A zöldséges boltban pedig a zöldséges lakik egy idő óta, a felesége kidobta otthonról, így most ott alszik a krumplis ládák között, éjjel zseblámpával közlekedik az üzletben az öreg; szégyenkezik a vevők előtt.

Nem tudok a házról mondani sokat.

Négy emelet, lift nincs, a korlát rozsdás, görbe - a görbeség, a ferdeség hozzátartozik a pesti házhoz. A lényében, a lényegében van.

És itt vannak a macskák. A senki állatai kujtorognak, a szemük titok, a tartásuk okos és büszke. A macskák már ilyenek. Igazán nem lehet megtörni őket. A macska remény, mondta egy író. Igen, az öregasszonynak az első emeletről reményt adnak. Lejön, tejet önt az edénykébe, mellé megsavanyodott felvágottat tesz le. Ott áll hát a legvégső megalkuvásra képtelen, minden férjet, minden szegénységet, várandóságot túlélő kötényében, és örül. A macskáknak. A lefetyelésnek. A dörgölőzésnek. A dorombolásnak. Kell a szeretet. Még az embernek is. Nehéz erről a házról beszélni.

De a ház mégis tele van történettel. Folyondáros történetekkel. Itt nem egymás gombját nézik a suhanó liftben az emberek, itt a kannás bor bor, a pofon pofon, a pénz kevés, a kabátbélés szakadt, a telefonszámla riadalom, a gázszámla is riadalom, a történet történés, a lehetséges nem mindig lehetőség.

A ház történik és rátelepszik a lakókra.

Történet: fiatal asszony jön vidékről, albérlet ebben a házban. Afféle vidéki emigráns. Riadt. Nem sokat ért a világból, köszönömszépenakedvességet, suttogó nő. Összeismerkedik egy férfivel a házból, ez olyan könnyű, hiszen nem kell kimenni, elmerészkedni innen, ki a Körútra, ahol a villamosok zörögnek, igen, suta csók a lépcsőházban, házasság, a nő állást vállal a sarki közértben, gyerek nincsen, a férfi iszik, meghal – konzervélet egy házban és környékén?

A ház elveszi az életet? Igen és nem.

Nem, mert vannak fiatalok. Az udvar sarkában, a sötétben egy festőművész él, a társa, a lány könyveket árul. Olykor veszekednek. De ez jó: ki kell mondani a dolgokat. Bele kell ordítani olykor a világba. A szerelem olyan, mint a sláger. Se veled, se nélküled, ahogyan a rádióból árad a zene. És az ember derűsen fütyül hozzá egy kicsit. Mert szerelem is kell a házba, nélküle a ház nem az igazi. Az élet sem élet igazán.

Így hát jó hallani, ha összevesznek a sarokban. Kiabálnak, a pénzt emlegetik, majd a sötét lakásban a festő vigasztalja a lányt. Ilyenkor jó kikönyökölni az ablakba és hallgatni a rádiót. Valami vidám dalt. És figyelni a történést. A vasárnapot. Az öreg házaspárt, ahogyan jönnek haza a boltból. Ahogyan zsörtölődnek egymással. Figyelni az esőt. A galambokat, melyek örökké ott kurrognak a tetőn. Figyelni az ünnepeket. Az eget. Ahogyan melegebbre fordulnak a napok. És szagolni az udvart. Megállapítani, hogy a második emeleten borsófőzelék lesz vacsorára. Ennek őszintén örülni, figyelni tovább.

És észrevenni, hogy valaki meghalt a házban. Az a férfi ott, az első emeleten, pedig nem is volt öreg. A szíve...

A ház ilyenkor megsebesül, megrendül, de állva marad. És változik.

Mert valaki valahol felad egy hirdetést, valahol valaki olvassa azt, aztán ez a valaki jön fel a gangon, megnézi az üres lakást. Ő, az érdeklődő. Bemegy a szobába, a konyhában alaposan körbenéz, a fürdőszobát fel kell újítani, mondja szigorúan, a spájz nedvesedik, a csempék rosszak… - ezen a napon az előző lakó sorsa véget ér itt. Valahol valaki aztán pénzt ad valakinek, egy ügyvéd irkál, egy pecsét kerül a papírra, az állam szedi az illetéket. És aztán jönnek a bútorok, hoznak egy zongorát, gyerek ugrál mögötte, és a házról megint nem lehet mondani semmit. Ezernyi a története a háznak, a falak tartják össze a se vége, se hossza életet.