Tűn//emény a dél-francia völgyben

Debreceni Katinak ismeretlenül

Kedves Kati, olvastam, hogy „…Beregszász néhány éve folyamatosan fejlődik…”

Akkor most én mesélek arról, hogy 15 évvel ezelőtt ebben a francia völgyben nem voltak sem kapuk, sem táblák, és a szokás is más volt.

A fák, a házak, a keskeny betonút, a kápolna állt már, és bár a fasori gesztenyefák nőttek valamelyest, és néhány lakóház is épült az óta, de az igazi változás nem ez.

Akkor, amikor először jártam ebben a francia völgyben, hajnali sétáim közben gyakran láttam a „kitárt” autókat. Letekert ablakkal, nyitott ajtóval, csomagtartóval parkoltak a házak előtt, a kertek fái alatt. A völgyben lakók ugyanis egyszerűen kiszálltak az autóból, és a kocsit otthagyták a ház mellett. Úgy, ahogyan és ahol éppen megállt. Egész éjszakára. És a házakat sem zárták, az ajtók félig nyitva álltak azért, hogy jöjjön már be kicsit a friss levegő, és a nyitott ablakon is be lehetett lesni a szobába; az emberek ott aludtak a vetett ágyban. A földeken gyakran bukkant szerszámra az ember, a paraszt nem cipelte haza a kapát, a benzines fűrészt, otthagyta a szőlőbirtok szélén, hiszen másnap is jött dolgozni. Igen, 15 éve azt hittem, egyenesen a pokolból érkeztem ebbe a dél-francia völgybe; mert ilyen önfeledten, gondtalanul már régen nem lehetett Magyarországon élni.

Fönt, a faluban pedig? A völgy felett? Csönd, keskeny utcák, omladozó házak, kihalt, napverte tér. A járda mellett poros Renault furgonok parkoltak, kopott motorkerékpárok, ósdi, összevert robogók. A faluban egyetlen élelmiszerbolt volt, választéka örök agglegényeknek való: tartós tej, keksz, húskonzerv, mustár, sok alkohol és némi gyümölcs, mely éjjel is kint maradt az utcai ládákban. Akadt még egy öreg pék, odébb a vegyesbolt, ahol kalapács, kerékpáralkatrész mellett ing, zakó, nyakkendő is kapható volt. Igen, és volt a kocsma is, a La Fraxinois, ahol a falubéli férfiak üldögéltek büdös ingekben, és dohányoztak, dünnyögtek, olvasták a megyei újság sportrovatát, pastist ittak, a híg francia blonde biert.

És most? 15 évvel később?

A falvak fejlődnek errefelé.

De ez a fejlődés sajátságosan pusztulás is; a divatba jött a falvak éttermeket kapnak, drogériákat, könyves standokat, Harry Potterrel, holland ékszerészeket, nagyképű borkereskedőket, metszetetekkel handlézó antikváriusokat. Drága pub-okat, fényesre világított pizzériákat, tavernákat, butikokat. Oroszul is beszélő angol telekközvetítőket. Fax-szal, weblappal, e-mail címmel, „high-tech” telefonnal, világ- üzenetrögzítővel. A la garde freinet-i vegyesbolt helyén elegáns skót pulóvereket árulnak, a norvég turisták szerint olcsón. A tér egyik felén éttermek terített asztalai, székek, sárga napernyők, pincérek, vendégek, a tér másik felén megjelent az első parkolóóra, az első Porsche, az első luxemburgi rendszámú Daimler, a régi kocsma bezárt, és így tovább...

A parasztok elköltöznek a környékről; van, aki eladja a földjét, van, aki felgyújtja a házát. A kormány nem tűri, hogy a műemlék épületeket lebontsák, az öreg, gazdag angolok, hollandok nem kedvelik a szűk ablakokat, dohos kamrákat, a keskeny ajtókat; a föld ház nélkül többet ér.

Lent a völgyben pedig? Az út mentén kerítések, kapuk, rácsok jelentek meg, táblák, ez itt magánterület, privát út, belépni interdit!, a területet kutya őrzi, 24/24 protection electronique contre le vol!, olvasni a házakon, a házakat egyre zárják az új tulajdonosok, a belga szomszéd betonkerítéssel védekezik, igen, lent a déli völgyben sem minden olyan, mint 15 évvel ezelőtt. És ez nagyon szomorú még akkor is, ha nem értem, miért ez a félelem? Miért cipelik ide is magukkal? Hiszen elvileg semmi sem történt. De hát a világ változása az, amiből az író sokat merít/het, kedves Kati, minden jót a fejlődő Beregszászra.