Yvon Givert:

NAGY KÖRT RAJZOLT…

(Il a dessiné…)

Nagy kört rajzolt a földre,
némelyek napnak holdnak nézték
mások földgolyónak
megint mások krumplinak
olyan is volt ki pornak
semmi egyébnek
a nagylábujja így bepiszkolódván
a patakhoz ment, hogy lemossa
meglátta arcát a vízben
gömbölyű volt
nap hold
föld
krumpli
vagy csak egy kis felkavart
víz

 

AGYAGSZOBROK…

(Statues de glaise…)

     Agyagszobrok
     Lucernával tömött bendők

A paraszt álmát tapogatja
     lomha tenyérrel
     tele hassal

A ló téblábol mellette

Tudja hogy hátán hengereg majd
     akár a búzás zsákok

Zsíros az este

Eső esik
     melleket tapogat
     hosszú sárga ujjaival

 

A SZERZETES…

(La main du moine…)

A szerzetes kolduló keze
     csuhaujjában összeaszalódik

Szája elvékonyul

Nyaka alig bírja a fejét
     – nádszál végére tűzött dió –

Mielőtt tovább vándorolna
árnyékát a kövezeten gondosan
     kiradírozza

 

OTT MARAD…

(Reste le dent…)

Ott marad a kétszersültben a fog
     majd kidobják a maradékkal
A lakás a napfényből kilépett
Másféle idő következik

Jönnek a barbárok
     – vagy ma vagy holnap –
     csapkodják a spalettát

A pókok az ingaóra hasába menekülnek

Egy ujj mindkét mutatót
     a dél magaslatára igazítja

 

HIÁNYZIK A TŰ...

(Manque l'aiguille...)

     Hiányzik a tű
     Hiányzik az üveg
     Hiányzik a súly a mérlegserpenyőből

Az ingaóra mankóin menekül
     elterül a nappali közepén

mint egy lépcsőkön lezuhanó
     vékonydongájú asszony
     szertepattognak gyöngyei

 

A NŐ SZEME…

(La femme aux yeux…)

A nőnek szeme halvány
     mint pálinkában túl sokat ázott gyümölcsök
látom amint végigmegy a vonat mellett
minden kocsiban a nemezkalapos férfit keresi

Megszólít engem
egyenruhám aranyozott gombjába akaszkodik
– Maga látta őt – így szól –
Maga nyilván régóta ismeri

Egy levélkét nyújt nekem
     – mindig ugyanazt –
     a fényképen ő maga látható copfosan
     nagy zöld egres-szemekkel

Visszaadom a fotót
Így szólok: – Ön semmit se változott

A nemezkalapos férfi halott
A hűtőkocsiba temették el
Ő üvölt az alagútban
     amikor a vonat rekedten felvonít

 

AZ ABLAK ELŐTT A VILLANYKÖRTÉT…

(L'ampoule est grillée…)

     Az ablak előtt a villanykörtét rács boríjta

     Az oszlop árnya átzuhan az ágyon
nemi szervem táján kettészeli testem

     Hiába kiabálnék
     Az orvos azt mondaná:
– Merüljön le nyugodtan
Ne féljen majd mi kihalásszuk
mielőtt belefullad

     Az oszlopon betonba fúrt
tojásforma lyukak
végigterül a takarón
az egyik ilyen ovális
     – szemhéjak nélküli szem –
átég a bőrömön kifürkészi minden titkomat
hirtelen lenyomja fejemet
     az álom szintje alá

 

MIKOR A TÜKRÖT…

(Quant on vida…)

Mikor a tükröt kiürítették
még a homokot is mind kiszivattyúzták
és előkerítették a nyomorék ember lábát

Hóval körültapasztotta
felvitte a jéghegy csúcsára
     mint valami gyertyát

– Virágkorában kapom vissza
érdes gyümölcsök vérétől súlyosan

Azzal visszasántikált a térre
     bóbiskoló öregek sorfala közt

 

AZ UJJ MELY FELSZEDI…

(Le doigt qui ramasse…)

Az ujj mely felszedi az aprót
Mely az orrot fülcimpát vakarja
Az ujj mely a szélirányt ellenőrzi
Görbe az egyik perce

Elvesztettük két vaslemez között
     de egyre beszél tovább
     tiltakozik
     szót emel

Vegye vissza a kesztyűjét
Mindjárt a szalonba érünk

 

HA AKKOR NEM NÉZ A SZEMÉBE…

(Si un oiseau…)

Ha akkor nem néz a szemébe egy madár
– a korláton gubbaszkodott
     csivitelt –
     a lány leugrik az erkélyről

Így visszahátrált a szoba árnyékába
     – hát mégis élt –

A madár utána ment
fölette az asztalról a morzsát
     – csivitelt
     mulattatta a helyzet –

Aztán se szó se beszéd
     távozott az ablakon át
Az erkélyen repkény dudorászott
     aztán az üvegben a bor

Lomhán végignyalta ereit a nap

A lány sárga ruhát vett
     kiszaladt a kikötőbe

 

EBBEN A NAPFÉNYES ORSZÁGBAN…

(Dans ce pays de soleil…)

Ebben a napfényes országban a fejedelmeknek
     hatalmas az orra

Árnyékukban fedetlen fővel leborul
     a cseppnyi orrú nép

Betiltották a borsot
     a légáramlatokat

A történelemkönyvekben egy tüsszentésről
     olvashatunk mely a fejedelemig jutott
     és megtizedelte embereit

Nem régóta lakom itt
Idegen létemre máris megtollasodtam

Zsebkendőkkel kereskedem

 

LACKFI JÁNOS fordításai