A BLUES
(Le blues)
Jean-Louis-nak
az Archiduc-ben, 1994 október 30-ánLukácsnak hívták azt a lányt
vagy inkább a kutyát talán.
Tizenhét centiméteres
hosszú, kék nyelve volt,
hogy melyiknek, már nem tudom.
Igen,
ez a blues.
Egy kutyája is volt, az ám.
Lukácsnak hívták. Őt magát?
Vagy inkább a kutyát talán?
De a gitárt figyelte csak,
kérdésre nem felelt a lány,
s a kutyája is töksüket.
Igen,
ez a blues.
Az Archiduc-ben éjszaka
ültek, álltak az emberek
arányos eloszlás szerint,
határozottan kevesebb
volt a holt, mint az eleven
– de vajon meddig lesz ez így?
Igen,
ez a blues.
BLUES FOR THE LIGHT CLEAN DAYS
Nem dohányzunk többé – vagy nem szívunk csak super lightsot, extra lightsot, nikotinmenteset kátránymenteset dohánymenteset. Nem dohányzunk többé, nem iszunk – vagy csak koffeinmentes kávét, alkoholmentes sört, coca-colamentes kólás dobozokat.
És zsírtalan, kalóriaszegény, tartósítószer mentes, hámozott, magozott, színtelen, íztelen ételeket eszünk étvágytalan. Ólommentesen furikázunk, szappan nélkül mosunk, szeretetlen szeretkezünk, itt vannak hát a könnyű napok – s aláírtunk milliónyi papírlapot, hogy minden jól megy így, minden így tiszta, fényes.
Eljöttek a könnyű napok – egy ujjnyit sem mozdul a nehézkes lélek, visszájáról nézünk mindent. Eljöttek az életmentesen élt napok.
CSENDÉLET NOBEL-BÉKEDÍJJAL
(Nature morte avec un Prix Nobel de la Paix)
Rettentő kedves volt, komoly,
vékony boka, csinos mosoly,
két macskája volt, az egyik neve Walesa
a másik rózsaszín plüsscica
egy kollégája nyerte neki
hajdanában, hogy így fejezze ki,
meghágná őt szívesen.
De a lány nem értette meg,
inkább teával kínálta őt,
kínai csészékből, melyeket
anyjától, nagyanyjától örökölt
s más asszonyoktól, de nem
ivott belőlük senki sosem,
így mondhatni szüzek maradtak.
Rettentő kedves volt, komoly,
gyengéd, érzékenyen érintette őt
a politikai foglyok, a szerelem-
gyötörte királylányok meg a
magányos hajósok ügye. Hisz ő
mindegyikükkel azonosulni tudott,
ami bizony nem kis dolog.
Az álmok működése már csak ilyen
mennek százfelé, nem állnak meg sehol.
S én otthagytam lábujjhegyen
babaházát egy vasárnap reggelen
nem szólva, nem zargatva, nem.
Rég volt már, hogy így hagytam ott,
azon tűnődöm néhanap,
hogy észre sem vehette tán,
egy másik macska megkapta nevem, s még lelkem is
(e makacs hiány) a macskába költözött.
HOLDBÉLI BOR
(Ce vin de lune)
Cool cat blues
Nem is egyszer minden odaveszett,
kopasz nőkkel hálni, meginni a tejet
a macska lábasából. És mindent megint
elveszteni, tárlat ez: csupa üvegcserép
– és azt hiszem, hogy az álmok is csak azért
maradnak még, mert csont nélkül Március
küldi őket, mint az angyalokat.
Ne, ne panaszkodj, egy reggel fényei
elmossák mind az éjt, csak azt akarom
mondani, hogy vannak dolgok, melyekbe
nem hal bele az ember, vagy legalább
nem feltétlenül. Tegnap ezer éves le-
szek – szívem akár egy bohócé, ki nem
is egyszer elvesztette mindenét, kiitta
a macska tejét, e holdbéli bort.
A NAPOK KÖZHELYES ÉS KIMÉRT SODRÁSÁBAN
(Dans le cours banal et précis des jours)
A napok közhelyes és kimért sodrásában
ahol egy órától eljutunk egy hétig,
egy hónaptól meg évekig, ahogy behunyt szemmel
eltalálunk az Avenue du Port-tól a Gard du Nord-hoz,
milyen igaz, itt semmi sincs,
autók lépésben haladó karneválja,
eső fantomjai.
Ha ma megkérdeznék, miben hiszek
én, akit minden felsebez, s elbűvölnek a semmiségek,
azt mondanám: a mágiában.
Mely emberekben villan fel, bárhol,
bármikor, félúton két élet,
két ajtó, két eső között.
Véletlen egybeesésekben, melyek
egybeesnek, de nem véletlenek.
Mosolyban, az olyan-amilyen vén világ
feletti szerelmes diadalainkban.
Ami a többit illeti, nincs bennem semmi megvetés,
de nekem kicsit furcsa az emberi tülekedés,
és kicsit minden hit hiábavaló. Sebaj, na és,
ki-ki maga mer a kútból, amilyen vizet akar, én
sétálgatok a város kéklő peremén, jegyezgetem
úgy-ahogy fény és árny játékait, és néhány gazdag
mozdulat szépségét, még ha megromlanak is.
Ezek csak versek, csupa szokatlan,
csillogó, gyermeknek való tárgy,
barátok, néhány sietős járókelő, februárban
is égő karácsonyi lámpák egy kertben a fenyőn.
Ezek a legjobb pillanatok, ők napjaim és aranyam
– a többi meg
kivéve a szerelmet, amiről nincs mit mondani,
nos, a többi némi aprópénz csupán,
melyet emberfajunk iránti hűségből vagy megszokásból
a napok közhelyes, kimért sodrásába vetünk.
NEGYVEN ÉV
(Quarante ans)
(Mondja csak, mit csinált ez alatt az idő alatt?)
Volt, hogy túlélnem sikerült, a lepusztult családi birtok földjéből
kiszaggatottan.
Voltak kisállataim, neveltem őket.
Volt, hogy rendszertelen razziáim során a könyvtárakra lecsaptam.
Voltak álmaim, nappal jók, éjszaka rosszak.
Volt, hogy tetettem a halottat, olykor meg a hülyét, néha angyalnak
magamat.
Voltam felnőtt, de túl korán, lettem gyermek is, de már késő.
Voltam diák sokáig, dolgozó viszont annál rövidebb ideig.
Voltak idegrohamaim, többször próbáltam távozni végleg.
Voltak szép kis eseteim, hülye vicceim, szeszélyeim.
Volt, hogy nem álltam a szavam, megnyertem a fogadást,
ugyanabba a hibába estem, kedvemre elkalandoztam.
Voltak igazán szép gesztusaim, némelyiket viszont inkább felejteném.
Volt, hogy tettem, amit tehettem, volt, hogy nem.
Volt itt pár vers, néhány regény.
Van két fiam, s ezt békés szívvel nyugtázom ma én.
ÖT EGYSZERŰ VERS
(Cinq simples počmes)
Shaping the future
A nagy sakkozók
az idők éje és a napok hajnala óta
jól tudják: nem szabad azt hinnünk,
hogy újabb játszmába kezdünk,
hanem ki kell találnunk,
éppen melyik partiba bonyolódtunk bele.
Így hát a jövő formája nem kitalálja magát,
hanem visszatalál magához.
És egyáltalán nem lepi meg azt,
aki hagyta, hogy a játék magával ragadja.
People
Időről időre alighanem eszünkbe kellene
hogy jusson a hópelyhek szertelen, megszámlálhatatlan,
örökmozgó sereglete.
Szabad szemmel soha senki nem tudta megkülönböztetni
bármelyiket párjától, emezt a következőtől.
Alighanem be kellene hunyni szemünket,
és emlékezetünkbe vésni, hogy egyszerre sok milliónyi,
sok milliárdnyi hull le.
Hogy jobban hasonlítanak mint két csepp
víz – de soha nem volt köztük
két egyforma, soha nem is lesz.
Knowledge
Mindaz, amit tudunk, és mindaz, mit tudni vélünk.
Mindaz, amit tettünk,
amit majd megteszünk,
és amit nem teszünk meg.
Hány fiókra lenne szükség? Hány könyvre, költségvetésre,
összegzésre, tervre, lehető és lehetetlen álomra?
Ám tíz ujj bőven elég írni, számolni,
megmutatni az ágakra bomló utat,
a jó felé vezető ösvényt.
Tíz ujj elég egy kezet megszorítani,
átfogni válladat,
arcodat simogatni.
Worlds
Nem tilos azt gondolni,
hogy a bumeráng
az aerodinamika legvégső,
legnemesebb és legegyszerűbb remekműve.
És hogy az emberek, akik formáját kidolgozták,
egy olyan világban, amely
távolibb és kopárabb, mint a hold,
hajdanán, meglehet,
szóra bírták a köveket is.
Nem tilos azt gondolni,
hogy egyik a másik nélkül nem sikerülhetett.
Méltósággal viselni a kudarcot,
szerényen a diadalt.
A bumeráng-hajítók ehhez jól értenek,
ahogy a sakkozók is.
And now your career...
Ük-ük-üknagyapa,
ki tiszteletlen fiatalember volt,
majd köztiszteletben álló ember,
nevezetes szerető, de társ hosszú távon is,
bűbájos feje két családnak (az elsőt
a világ végén, a másodikat később és jóval
közelebb hagyta hátra),
kifogástalanul kétbalkezes pókerjátékos,
de megállapodott kedélyű barát,
gazdag, majd szegény kereskedő,
majd újra gazdag, de csak ideiglenesen,
ámuldozó, ám minden józan
tájékozódó képességnek híjával lévő utazó,
szóval ük-ük-üknagyapa
ezt mondotta volt:
„Tudni kell, hol vagyunk – és akkor ott legyünk.
Ha mégsem lennénk ott, legyünk hát máshol.”