A két utolsó „földi” összejövetel

(kronológia alulról felfelé) | utódoldal : weboldal optimalizáló piréz arvisura-szalon - google helyeíása

A Pánsíp szerkesztősége és az UngBereg Alapítvány vezetőjeként éveken át azon igyekeztem, hogy (hiányt pótolva) Kárpátalján kialakítsam az érdemi szakmai diskurzus kereteit. Ennek érdekében hoztam létre feleségemmel, Berniczky Évával a Pánsíp Irodalmi Szalont, amelynek falai között az irodalmárok és az irodalom iránt fokozottan érdeklődő más szakmabeliek rendszeresen találkozhattak egymással, frissen reagálhattak a fontosabb kulturális eseményekre, részben szervezett előadások meghallgatása és megvitatása, részben pedig kötetlen eszmecsere keretében ütköztethették a művészetről, az irodalom szerepéről, a kisebbségi kultúra sajátos feladatairól vallott nézeteiket. A Szalon nyitó rendezvényére 2000. január 29-én került sor. Ettől kezdődően nagyjából kéthavi rendszerességgel tartottuk összejöveteleinket közel két éven át, amelyek során könyv- és lapbemutatókra, irodalmi előadásokra, szakmai beszámolókra, vitákra került sor. Megalakulásától a Szalon keretében tartottuk a KÁRMIN-díj és a Váradi Sternberg János Díj átadási ünnepségét. (Korábban a díjátadási alkalmak voltaképp a Szalon "előképei" voltak.)

2001. októberében (itt nem részletezhető okok miatt) a kezdeményezést felköltöztettem az Internetre Virtuális Pánsíp Irodalmi Szalon címen azzal az elhatározással, hogy a "földi" összejöveteleket beszüntetem. Ugyanakkor 2002. januárjában a díjátadások okán mégis tartottunk egy a szokásosnál szűkebb körű összejövetelt, majd májusban egy újabbat, inkább barátit, mint "hivatalosat"... A Szalon kis értesítőjét, a PISZ!-t is kiadtam még utoljára.

Azóta földi összejövetelünk nem volt, a virtuális szalon pedig internetes akcióm színhelyévé vált.

 

2002. május 18-i összejövetelünk

Összejövetelünk vendége a több családi szálon is Kárpátaljához kötődő
Szúnyogh Szabolcs,
a Köznevelés c. folyóirat főszerkesztője, számos (egyebek között vallástörténeti) könyv szerzője volt, aki Kételyek és bizonyosságok: valójában hol volt Jézus sírja? címmel tartott előadást. Egyben bemutatta Kordnadrágban Tel Avivban c. könyvét. Az összejövetel késő estébe nyúló kötetlen baráti beszélgetéssel zárult.


Felvételünkön Szunyogh Szabolcs és Kovács Elemér


2002. január. 26-i összejövetel

Hoszabb szünet után a KÁRMIN-díj és a Váradi-Sternberg János Díj átadása alkalmából hívtuk barátainkat Ungváron a Vár u. 8 padlásszobájába.
A KÁRMIN-díjban az elmúlt esztendőben nyújtott költői teljesítményéért, ezen belül az argentin típusú családok lemészárlása c. kötetének megjelenéséért
Bagu László
részesült. Külön-díjjal
Trill Zsolt
színészi munkáját ismertük el.
Újságírói és közírói munkásságáért a Váradi-Sternbeg János Díjat
Kovács Elemér
vehette át.
(Laudációkat tartottak – a díjazottak sorrendjében – Berniczky Éva, Lőkös Ildikó és Beregszászi Anikó)

további fotók0

Régebbi összejöveteleink

(kronológia alulról felfelé)

2001. Július 6-án Beregszászban tartottuk a Pánsíp Irodalmi Szalon évadzáró összejövetelét a Közoktatás c. lap szerkesztőségében. Előbb Móricz Kálmán Kárpátalja sorsfordulói című kötetét mutattuk be; a szerzővel Balla D. Károly beszélgetett. Ezt követően Csernicskó István tartott előadást A nyelv változik. És a nyelvtan? címmel. Balla D. Károly bejelentette, hogy bizonytalan időre a Szalon szünetelteti összejöveteleit (a BeregInfo fotóján Balla D. Károly és Berniczky Éva)


2001. áprilisi összejövetel

A Pánsíp Irodalmi Szalon
április 28-án tartotta rendkívüli (kihelyezett) összejövetelét a budapesti Márkus vendéglőben. A résztvevők kötetlen társalgás keretében váltottak szót a legújabb irodalmi kiadványokról, az internetes megjelenés lehetőségeiről, kicserélték a Könyvfesztivál és a kapcsolódó rendezvények főbb tapasztalatait


2001. márciusi összejövetel

A Szalon 2001. március 31-én tartotta legutóbbi összejövetelét Ungváron. Vendégünk volt:

szerkesztősége Kacsur Gusztáv főszerkesztő vezetésével, továbbá Géczi Tihamér iskolaigazgató, akivel a Beregi Költészeti Napok rendezvényéről és a tanintézet nemzetközi sportsikereiről beszélgetünk. Ugyanekkor tmutattuk be UngBereg 2001 c. almanachunkat.


2001. januári összejövetelünk

A Pánsíp Irodalmi Szalon 2001. január 27-én tartotta soron következő összejövetél a Pánsíp ungvári szerkesztőségében. Szűk körű baráti fogadás keretében itt és ekkor került sor a KÁRMIN-díj és a Váradi-Sternberg János Díj átadására.  KÁRMIN-díjban prózaírói és irodalomkritikusi tevékenysége elismeréséül Penckófer János részesült. (Laudáció: Nagy Zoltán Mihály.) A Várady-Sternberg János Díjat ezúttal Vári Fábián László és Varga Béla vehette át, előbbi a ruszin népballadák avatott műfordítójaként, utóbbi tudósítói munkájáért, a magyarországi hírközlés tárgyilagos tájékoztatásáért. (A Ladációkat Tóth István és Beregszászi Anikó tartotta.) A 15-15 ezer Ft pénzjutalommal járó díjakat az UngBereg Alapítvány kurátorai, Balla D. Károly és Csernicskó István adta át.

A BeregInfo fotóin:

Tóth István Penckófer Jánosnak, Balla D. Károly Varga Bélának gratulál.


2000. novemberi összejövetelünk

A Pánsíp Irodalmi Szalon
2000. november 25-én tartotta soros összejövetelét a Pánsíp ungvári szerkesztőségében.

A programból:

A magyar tankönyvkiadás helyzete Kárpátalján.
Vendégünk volt Varga Béla, a Szvit Tankönyvkiadó magyar szerkesztőségének vezetője és Kovács Bertalan szerkesztő.

Vendégeink voltak a békéscsabai Bárka c. folyóirat szerkesztői és szerzői:
Ambrus Zoltán (kiadó), Elek Tibor (főszerkesztő),
Grecsó Krisztián (szerkesztő) és Banner Zoltán (szerkesztő bizottsági tag)

A közel két órás bemutatkozó est keretében a jelenlévő szerzők felolvastak írásaikból, valamint Banner Zoltán előadásában Balla D. Károly, Tandori Dezső, Nagy Gáspár és Kovács András Ferenc versei hangzottak el.

BELÉPÉS a Szalon korábbi oldalára

A Pánsíi Irodalmi Szalon utolsó 2002-es földi összejövetelei

A Pánsíp Irodalmi Szalon a 2000-es évek elején az ungvári Vár utca 8. alatt működött Ungváron Balla D. Károly és Berniczky Éva vezetésével. Később az internetre költözött és egy ideig virtuális összejövetelei voltak, majd jogutód nélkül megszűnt. Pánsíp, szalon, irodalmi, virtuális, ungvári, kárpátaljai, irodalmi, ungvár, dupka györgy kárpátalja, balla d. károly, bdk, összejövetel, rendezvény, könyv, bemutató, beszélgetés, télikert gyártás internet - napfényterápia és télikertépítés Budapest: Alberd Yollaka és dr. Kállay Labord közreműködésével - weboldalak optimalizálása a keresőmarketing egyéni módszerével

műanyag tartály - ipari tálca

Keresőmarketing szekértő. Google SEO Budapest

Google top10. Honlap Seo. Weboldal optimalizálás, első helyezés top 10

Honlapoptimalizálás: klór-dioxid

Google: állandó seo honlap optimalizálás

seo: szemantikus honlap optimalizálás ára | keresőoptimalizálással első helyre kerülés || kereső marketing honlap - pr-cikk tartalom
2021 júliusa: honlap seo optimalizálás - google pr marketing - arvisura. Az újraindított portálon kárpátaljai Arvisura seo-szakértő fáradozik a Google helyezés javításán a keresőmarketing és kreatív pr-cikk linképítés módszereinek alkalmazásával. Az organikus helyezés és tartalmi honlap optimalizálás a legeredményesebb eljárás. Tartalmi, fogalmi, szemantikai alapú szakszerű weboldal optimalizálás folyik a budapesti vállalkozások honlapjának pozíciójavításához. Egyszersmind a kárpátaljai piréz weblap optimalizálása a Google keresőmarketing és a szemantikus linképítés területén sikeres. PR-cikk elhelyezés, marketing szövegírás tartalommarketing stratégia témában linkelhelyezés céljából: tartalomoptimalizálás és linkprofil építés Google-szakember ingyenes tanács adásával. Linkmarketing. Budapest Szolgáltatás: Havidíjas keresőoptimalizálás. Helyezés javítás, első találati oldalra kerülés a fogalmi háló csomópontjába pozicionálás módszerével. Kárpátalja: Arvisura SEO weboldal optimalizálása