2003. május
egy manzárdőr feljegyzései (kronológia alulról felfelé)

(máj.31.):

csevej

H
O
Z
Z
Á
S
Z
Ó
L
Á
S

Onagy rékérdez

A Teraszon a naplómat nagy megtiszteltetésemre naponta szemléző Onagy Zoltán rákérdez: (lásd 30-i jegyzetemet)
Ha vki engem kérdez: de ha nem, akkor én kérdezek: Kukorellyt melyik helyett a felsoroltak közül? És Turczit melyik helyett a felsoroltak közül? = oz   (ma még lásd itt)
Gondolom, a kérdés költői. Nem valakik helyett ajánlottam őket, hanem mellé, hozzá, kiegyenlítésül; és ezt is csak ezért, mert az eredetileg meghívottak nem tudtak végleges igent mondani. Más kérdés, hogy én kiket hívnék meg, ha én szerveznék nyári tábort. A két egyetemistának csak annyit mondtam: ha nem feltétlenül akarják ott Péterfalván a nyári tábor lazaságában ünnepélyes feszességbe kényszeríteni a nemzeti identitásukat, akkor hívjanak olyanokat is, akik az irodalom dolgairól más felfogásban is tudnak beszélni.

Megjelent a Kárpáti Igaz Szó HÓVÉGE mellékletében Távolabb Magyarországtól – Európához közelebb c. publicisztikám. Mivel további feljelméynek várhatók (egy mondatot kicenzúráztak a cikkből, megkérdezésem nélkül), így erről holnapi naplómban fogok beszámolni – az új arculatú UngPartyban!

(máj.30.):

Írók és egyetemisták

Két ungvári egyetemista látogatása. Nyári tábort szerveznek, és íróvendégnek meghívták Pomogátsot, Csoórit, Görömbeit, Nagy Gáspárt. Mivel a hívottak roppant bizonytalan választ adtak, szeretnének másoknál is puhatolózni. Tudnék-e címeket adni. Gondoltam, ezt a fenti listát bizony nem ártana egy kicsit „kiegyenlíteni”. Kukorellyt és Turczit ajánlottam, az általam szervezendő jövetelük amúgy is meghiusúlt 3 ével ezelőtt.

Értesítés egy tanár-barátomtól: harmadéves hallgatója a „munkásságomat” választott szakdolgozata témájául. Szerencsére mindez nem Kárpátalján történik, így második lépésként nem az következik, hogy a hallgató megjelenik az írónál, és elkéri a könyveit meg a róla megjelent írásokat.
Az ellenben érdekelne, hogy valaki milyen megfontolásból akar éppen belőlem szakdolgozni.
Egy másodikos ELTÉS egyetemista ellenben a chatszobámban nem akarta elhinni, hogy író vagyok.
Nem is tudom... Nekem alighanem a második magatartás a szimpatikusabb.

(máj.29.):

Konfirm

Ma Éva kora reggel elindult Beregszászba. Konfirmál a keresztlányunk. Pontosabban az én keresztlányom... De a keresztszülői jogaimat kezdettől, egészen a keresztelő óta Éva gyakorolja. Tőlem oly végtelenül távoliak ezek a ceremóniák... Hosszabb ideje minden hasonló alól kihúzom magamat. Korábban ezt némi lelkiismeret-furdalással tettem, pironkodtam, kellemetlen volt nekem a dolog, és olykor-olykor belső ellenállásomat leküzdve mégis beadtam a derekamat. Ma már nem sokat vacillálok: udvariasan, de szemrebbenés nélkül mondom, hogy köszönöm a megtiszteltetést, senkit sem akarok megsérteni, de én inkább nem... Még a saját lányomnak is... Vasárnap ugyanis ő konfirmál...
Ez a téma, stílszerűtlenül szólva, megérne egy misét. Csöngének ezzel kapcsolatban eléggé furcsák a válaszai, ha a miért? felől érdeklődöm. Ellenben az ő titkait nem akarom kiadni... Én magam nem örülök ennek a fejleménynek, de eszem ágában sem volt megakadályozni, lebeszélni vagy akár csak más irányba terelni. Nálunk a családban is szabad a vallásgyakorlás...

(máj.28.):

Amatőr webmesterként – profi honlapot

Második napja gőzerővel webbelek. Tegnap Gergely Tamás – a Café Stockholm-Toronto 1-perces rovatába szánva a választ – megkérdezte, milyen lesz az új UngParty. Idetűzöm a válaszomat, látogatóim szíves tájékoztatására is.

Milyen lesz az új UngParty

Amikor pici gyerek koromban először láttam olyan kutyát, amelyik nem a miénk volt, ezt találtam mondani: ez a kutya pontosan olyan, mint a miénk, csak egészen más.
   Hát valahogy így vagyok most is: az új UngParty pontosan olyan lesz, mint a régi – csak egészen más.
   Ahogy az idegen kutyának is 4 lába, farka, feje stb. volt, úgy az új honlapomnak is megmaradnak a legfőbb jellemzői, szeretném megőrizni irodalmi jellegét csakúgy, mint közvetlen, személyes „közéletiségét”. Szándékom szerint megmarad kísérletező, újító szerepe is: nem teszek le arról, hogy a valós és a virtuális világ közötti átjárókat kutassam, új és új interakciókat indítsak (a korábbiak ezek voltak: kollektív webinterjúk; internetes konferencia; virtuális könyvek virtuális bemutatói). Így tehát az új honlap keretében is megmarad a szépirodalmat közlő Pánsíp c. iratfolyam, működik majd a virtualizáció „felszentelt” helyszíneként a Szalon, folytatódnak a manzárdőr feljegyzései (naplóm), ám az ezt közlő rovat – az UngPatrty Newság – a honlap fősodrává erősödik, és szerzőim publicisztikai jellegű írásai ezentúl itt sorjáznak majd. A közéletiség felé történő kis eltolódást az is mutatja, hogy eddigi hűséges szerzőim mellé állandó munkatársnak meghívtam egy fiatal beregszászi újságírót. Több mint két éve működő virtuálémmal eleddig én eléggé tudatosan igyekeztem közvetlen környezetemből kiszakadni, ám most az is érdekelni kezdett, hogyan tudnék felmutatni Valami Kárpátalját…
   Lényegesen megújul a honlap külleme, bár a keretes-hasábos megoldást megtartom (összetett rendszeremnek, azt hiszem, ez felel meg a legjobban) ám sok látványos, mobil elemet elhagytam: ez most egy puritánabb, tartózkodóbb dizájn… Ugyanaz, de egészen más: a fekete képű, göndör szőrű tarka kutya után egy zsemleszínű, simaszőrű, világos pofájú…
   Legtöbb bajom a láthatatlan struktúrával gyűlik meg. A rendszer hierarchikus felépítésében egyszerre akarom érvényesíteni a témák, műfajok, szerzők és keletkezési dátumok szerinti elrendezést, ez az oldalak belinkelését bonyolulttá, nehézkessé teszi. Így a látható weboldalakon kívül számos segédfájlt is létre kell hoznom, ráadásul én mindezt manuálisan végzem (azaz nincsen fájlokat generáló és az oldalakat automatikusan belinkelő ún. „motorom”). Szeretném biztosítani, hogy minden íráshoz külön-külön hozzá lehessen szólni, újdonság, hogy a rendszerben előforduló nevekre, címszavakra ezentúl rá is lehet keresni… Magyarán: amatőr webmesterként profi honlapot igyekszem létrehozni.
   A siralmas eredmény június elsejétől látható a http://hhrf.org/ungparty címen.

(máj.26.):

Vonzások és taszítások – Tévéztem közszolgálatilag

Ezt is megéltük... A magyar külügyminiszter a közszolgálati magyar tévé ma reggeli műsorában kétszer is a kisebbiknek nevezte azt a kárpátaljai magyar szervezetet, amelynek képviselője nem írta alá a kedvezménytörvény módosítócsomagját. Értelemszerűen ez a szervezet a KMKSZ. Magam nem tudom, Kovács László külügyminiszter colstokkal mérte-e vagy mázsálással állapította meg, hogy a kettő közül melyik a kisebb, de azt mindenesetre jellemzőnek gondolom, hogy ami a négy Fidesz-éven keresztül „a kárpátaljai magyarság egyetlen legitim szervezete” volt, az a második MSZP-évben nemes egyszerűséggel „a kisebbik” lett.

Tegnap este Elek István műsorában, ugyancsak a közszolgálatin, Kerényi Imre és György Péter vitája a médiáról, a magyar tévéről, a közszolgálatiságról, a nyilvánosságról. Egy pártatlanságában szerepzavarral küzdő műsorvezető (civilben politológus), egy öntelt pojáca (civilben színidirektor) és egy tudós szakember (civilben is az). Nem sokra mentek egymással, bár beszélgetésük szolgált tanulságokkal.

A fenti után még elcsíptem a Mindentudás egyetemének utolsó negyedóráját a Dunán, a Mire jó a kvantumfizika c. előadás végét. A professzor (nevét, röstellem, nem jegyeztem meg) egy roppant látványos demostrációt mutatott be: a mágneses tulajdonságokkal nem rendelkező szupravezető, miután folyékony nitrogénnel lehűtötte, igen érdekes sajátságokat kezdett mutatni: ha közeledett, taszította, ha távolodott, vonzotta a mágnest.
Teljesen képtelen ötletem támadt: vajon a kultúránkat képviselő szellemi elitet hogyan kellene úgy hőkezelni, hogy a távolodó hatalmat vonzza - ám a közeledőt eltaszítsa?

(máj.25.):

A minapokban

Még a szombati postával jött meg az Írószövetség meghívója: június 10-én választmányi gyűlés... Nyárvége előtt már nemigen készültem odaátra, de talán most mégis... Az utóbbi 3 választmányit kihagytam. Egyszer nem kaptam meg a meghívót (elkallódhatott), kétszer az időpont volt alkalmatlan (későősz, koratavasz.) Most úgy érzem, ha meg akarom tartani a tagságomat (de meg akarom-e?), akkor illenék elmennem. Bár mondjuk semmi gusztusom D. Kornél menetrend szerinti hőbörgéseit hallgatni...
Két nappal később pedig a Könyvhét kezdődik; hosszú évek óta most először ezt is kihagyom, mint ahogy a tavaszi Könyvfesztivált is.

Tegnap ildikóéknál, a most már szokásosnak mondható „gardenpartin”. Öttől tízig úgy eltelt az idő, észre vettük, csak azon, hogy besötétedett és fel kellett venni a pulóvereket.

A minapokban: roppant kellemes beszélégetések a chatszobában. A régi barátaimmal és levelezőpartnereimmel folytatottak mellett két komoly meglepetés is ért: 1. Megismerkedés a chatszobát hobbiból működtető fiatal informatikusokkal. YODA, _AKOS_, CJ - huszonéves értelmiségiek kifejezett műszaki „felturbózottsággal” – de eközben mindegyiknek határozott humán érdeklődése is van, az egyik újságíró (éppen új lapot alapít), a másik építészmérnök, benne nyakig a művészetekben, a harmdik grafikus, és nemcsak dizájner. Mindemellett: szerények, szellemesek, és – nincs jobb szavam –: „illedelmesek”. Bár mind azért „vannak ott”, hogy technikai kérdésekben segítsenek, privát beszélgetésbe is keveredtem velük, át-átjönnek az én chatszobámba, jókat beszélgetünk. 2. Magam sem értem pontosan, mi okból, de örömömre ideszoktak többen is a Kolos és Csönge korosztályához tartozók közül. Nem zavarja őket, ha családunk megfelelő generációja nincs jelen a szobában: velem is órákon át eldiskurálnak. Többségük személyes ismerős, a gyerekek mostani vagy volt iskolatársa – de akadnak teljesen ismeretlenek is messzi vidékekről. Azt kell tapasztalnom: szinte ragaszkodnak hozzám.

Tegnap értesítést kaptam, hogy a naplómmal immáron tagja lettem a blogringnek. Hogy az micsoda? Tessék megnézni:
http://www.napfolt.hu/personal/tjp/ring/?ballade
A dolog attól a legérdekesebb legyen: éppen megszűnés előtt áll...

(máj.23.):

Mint a mesében

Eddig nem engedte, hogy írjak róla, de ma már rábólintott... Mármint Éva arra, hogy kifecsegjem: kéziratot kért tőle a Magvető! Ma az igazgató, Morcsányi Géza fel is hívta: már elolvasta az anyagot, tetszett neki, kiadta szerkesztésre - a jövő évi Könyvfesztiválra ki akarják hozni!
A dolog majdnem pontosan úgy történt, ahogy gyakran ironikusan a szemére vetettem. Bár évek óta készen volt az anyag, többünk rábeszélésére sem akarta benyújtani egyetlen kiadónak sem. Erre mondogattam: csak nem arra vár, hogy majd jön fehér lovon egy kiadóigazgató és megkéri a... kéziratát. Nos hát: jött!
Kicsit hitelesebben: Elek Tibit megkérte Morcsányi, ajánljon a Magvetőnek új szerzőket. Miután Éva hosszabb ideje publikál a Bárkában, őt ajánlotta. Előbb pár mutatványnovella ment Tibinek, Tibitől Morcsányinak. Alig egy hét múlva érkezett Morcsányi levele: nyújson be kézitratot. Most meg a telefonhívása, hogy elfogadva.
Mint a mesében!

Miután a tegnapi naplót lezártam, még majd' egy órát csevegtem Szabolccsal, Pompéry Judittal és az ifjú újságíróval, akinek a nevét még nem akarom elárulni. Ma hosszú levelet is írtam neki. Felvázoltam, hogy szép folyamatosan meg kellene válnia azoktól a stiláris és tematikai jellegzetességektől, amelyek a vidéki bulvársajtó modorához közeliek, és el kellene indulnia a nívós közéleti publicisztika felé, megtartva kritikus hangnemét, függetlenségét, de elmélyítve szemléletét. Ahogy most ír, az nekifutás nélkül is sokkal jobb, mint amit a lapjainkban általában tapasztalni: a) száraz és lapos, óvatoskodó „hivatalos” sajtóstílus, b) szekértábor-elkötelezettségű „mozgalmi” vagy inkább „párt”újságírás, c) magyarkodó, netán ájtatoskodó-szenteskedő modor - illetve ezek együtt, tetszés szerinti arányban vegyítve. Mindezek, úgy látom, idegenek tőle. A kiindulópontja tehát nagyon jó, életkora még maximális fejlődőképességet feltételez - már csak puszta önzésből is megpróbálom hozzásegíteni a lehetőségekhez, amelyek megkönnyíthetik szakmai előrelépését.

Még nyaralásunkból hazaérkezve találtam postaládában Lackfi János levelét: a Zsille-féle lengyel sorozathoz hasonló anyagra tett ajánlatot: kortárs belga költők, saját forsdításában. Ezt nagy örömmel fogadtam. Tegnap éjszaka az első szerzőt bemutató válogatása meg is megérkezett: mit mondjak, igazán remek! A június 1-jével megújuló UngParty egyik hangsúlyos anyag lesz!

(máj.22.):

Újságírók

A tegnapi nap hozama: körlevelemre reagálva egy fiatal beregszászi újságíró jelentkezése. Chateltünk egy keveset, ma pedig elküldte a cikkeit. Életképes írások, jobbak sokakénál azok közül, akik 20-30 vagy több éve vannak a pályán. Most épp egyik lapnál sincs, felajánlottam neki, hogy írjon néha az UngPartyba. Meg más lehetőségeket is megbillegtettem (Terasz). Kifejezettem örömmel fogadnám, ha a beregszászi kulturális-irodalmi eseményekről időnként - megfelelően kritikus hangbemben - írna.

És ha már újságírás. Egy elég furcsa „nyelvi jelenségre” lettem ma figyelmes. Rövid kommentár és szöveg ITT (lásd a 13. sz. bejegyzést).

Mára csak ennyi - elchatteltem az estémet Kalász Istvánnal, aki több havi hallgatás után jelentkezett, és Szunyog Szabolccsal, akinek mostantól rövid u-val írom a nevét, mert így helyes. És aki szintén újságíró, de nem csak ezért a legkedvesebb barátaim egyike!

(máj.21.):

Könyv, rovat, kozmológia, internet

Még nem számoltam be arról, hogy vasárnap meglátogatott Géczi Róbert, a Kriterion főszerkesztője. Elmondta, sajnos a könyvem nem nyert pályázati támogatást. Az erdélyi kuratórium azzal utasította el, hogy kárpátaljai szerző művét pályáztassák Kárpátalján... Robi hiába érvelt, hogy ha a szerző nem is romániai, de a Kriterion... És mégsem.
Hm. Hiába szabadulnék tőle, mindig utánamjön ez a rezervátum-lét... Ennek ellenére a kiadó megpróbálja megjelentetni saját forrásaiból. Épp csak még arra a minimális honoráriumra se nagyon számíthatok. Marad a dicsőség. Ami persze fontos, de az üzletben nem adnak érte semmit.
Robival kellemesen elbeszélgettünk. Rogalmas gondolkozású, „nekünk való” ember, örülök, hogy a levélváltásaink során kialakult szimpátia most a személyes nexusban is megerősödhetett.

Tegnap újabb levélváltások Normannal Terasz-béli rovatom ügyében. Most már valóban elég pontosan körvonalazódni látszik, mit és hogyan. (Még ennek előtte, pár nappal korábban Onagynak is elküldtem a tervezetet; nem is reméltem, hogy elfoglaltsága mellett ilyen alaposan áttanulmányozza és véleményezi, főleg, hogy ebben, mint kiderült, ő kívülálló. Én azt hittem, az Írók a Teraszon rovat is az irodalmi szekció alá tartozik. Ezek szerint mégsem.) Most már nagyjából véglegesült, mi lesz a rovatom címe, alcíme. Ja, Norman még egy csillagászati vitámban is eligazított. Röstellem, hogy egykori kedves tudományágamban ennyire megfakultak az ismereteim. Egy paradoxális problémának rossz helyen kerestem a magyarázatát. Kihagytam a gondolatmenetemből, amit nem lett volna szabad: a vöröseltolódást. A végtelenül sok csillag végtelenül messziről érkező fénye azért nem látható, mert sugárzásuk a látható tartományból a mikrohullámúba tolódott, és a 2,7 K hűmérségletű fekete test „fekete fényének” felel meg. Ez a kozmológiai háttérsugárzás. Illett volna tudnom...

Hosszasan „tárgyaltam” egy másik, most újrainduló internetes újság vezetőjével is chatszobámban. Náluk is lehetnék szerkesztő, vezezhetnék komoly, „nagyüzemű” rovatot – de fizetségre egyelőre nincs komoly kilátás. Így aztán egy kisebb munkát vállaltam, heti 1 cikket – és annak sem kell első közlésűnek lennie.

Tegnap megírtam az Új Holnapba az anyagot az UngPartyról. Az idei Tokaji Írótábor az irodalmi-kulturális folyóiratokkal foglalkozik, az előzetes anyagokat az Új Holnap közli; Vass Tibi felkért, mutassam be saját irodalmi virtuálémat. Halogattam a dolgot, tegnap megsürgette. Nekiültem, megírtam. Erre estére befuccsolt a net, nem tudtam elküldeni. Még ma reggel sem, csak 9 körül. Elképesztően megbízhatatlan ez a szolgáltató. Napi 2 dollárba, havi 60-ba kerül a keskeny sávú, de 24 órás kapcsolat, ami a kínált komforthoz képest nagyon sok. Néha félórákra leáll, vannak időszakok, amikor ugyan csak egy-egy pillanatra, de többször egymás után megszakad a kapcsolat, és néha roppant gyanúsan viselkedik az levéltovábbítás. Több partnerem is jelzi, hogy az ungvári címemről visszapattannak a levelek. Ezt két ingyenes (Mo-i) szolágáltatónál bejegyzett címemmel próbálom áthidalni - de ezekhez is csak az ungvári szerveren át tudok eljutni... Ezzel együtt ez a mostani szolgáltatás és díjcsomag a számunkra elérhető lehető legjobb... Sejthető, milyen a többi. Olyan messze állnak egy széles sávú stabil kapcsolattól, mint a fekete háttérsugárzás a napfénytől.

(máj.19.):

Egy halkabb klaviatúra...

Fontos nap. Több okból, több szálon. Bátyám születésnapja. Kolos első idei felvételi vizsgája. A Szegedi Egyetem Nyíregyházára rendelte be közös matek írásbelire, délután 2-re. Éva 2 másik ifjonccal átvitte őket. Reggel indultak, ki tudja, milyen lesz a határ, délre csak átevickélnek. Ehhez képest fél kilenckor már kaptam az SMSt, hogy átértek. Egy jó úrával később pedig Kolos belépet a chatszobámra. Alig hittem a szememnek. Nyíregyen a főiskola kollégiumában a barátja gépéről... Ideje volt bőven. Este fél 10-re már vissza is értek, hazafelé majd 2 óra volt az átkelés a határon. Kolos azt mondta, jól sikerült; az imént megnézte a megoldásokat az Interneten; szerinte legalább negyven pontot szerzett. A 100-ból. Én ezt nem mondanám jónak... Arra bazíroz, hogy a sok pontot majd informatikából szerzi... Hát: úgy legyen.

Volt ma másegyéb is. Norman a Teraszról válaszolt a hosszú levelemre. Nem igazán tetszettek neki a címötleteim; ajánlott másokat. Azok meg nekem nem. Most, este küldtem újabb néhányat, meg némi magyarázatot, reagálást észrevételeire. Újabb levél: kicsit félreértette a szándékaimat atekintetben, hogy én nem akarok egy komoly, „igazi” kárpátaljai portált csinálni, olyat semmiképpen, amely felvonultatja íróinkat és műveiket. Eleget erőlködtem 20 éven át, hogy bizonyítva legyen: VAN kaljai magy.ir., van népes alkotógárda, van irodalmi élet... Ezt akkor sem kezdeném előlről, ha fizetnének érte. Magam gyönyörűségére meg pláne nem. Nos, tisztáztuk, hogy ugyan nem privát írói rovatot akarok (az UngParty mellett erre nincs szükségem), de nem is a kárpátaljaiság kullektív tudatának terhe alatt vállalt közszolgálati webhelyet. Hanem teret egy olyan szellemi kísérlethez, amelyben megpróbálok Valami Kárpátalját bemutatni, pontosabban: megkísérlem éteri, virtuális, elemelt, fikciós mását megteremteni. Erre igazi ambíciót érzek – ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy sikerül is majd...

Közben egy másik helyről is felkértek, teljesen más jellegű munkára. Internetes (főleg hír-) újság, lehetne bele cikkeket írni; saját rovatom is lehetne. Itt talán még valami roppant szerény pénzügyi vonatkozások is kilátásba helyeződhetnek... Csütörtökig kértem gondolkodási időt, mert most már nyilvánvalóan el kell döntenem, mit vállalok minek a rovására. Közben ugyanis az UngParty új arculatán is dolgozom...

Éva pedig most szid össze, miért nem fekszem le; pedig alig múlt még 11; máskor ilyenkor javában alszik, most felébresztette a gépelésem. Kellene egy halkabb klaviatúra...

csevej • H O Z Z Á S Z Ó L Á S

(máj.18.): A konferencia anyagai nyomtatásban

Tegnap megjött a NyéK. Gyakorlatilag a teljes lapszámot januári internetes konferenciánk (LÁSD) anyagi foglalják el. Ennek voltaképp nagyon örülök, hiszen amikor a felkéréseket szétküldtem, eleve azzal (is) kecsegtettem a világhálós közlésmódtól olykor idegenkedő résztvevőket, hogy ebben a hagyományos formában is viszontláthatják írásaikat: ekkor már megállapodásom volt a dologról Komlós Attila főszerkesztővel. Aztán, amikor lezajlott a virtuális tanácskozás, előbb az Elek Tibor szerkesztette anyag kapcsán alakult ki kisebb egyeztetési zavar: Tibi és az általa vezetett kerekasztal-beszélgetés résztvevői a NyéKnél ismertebb, rangosabb folyóiratban szerettek volna megjelenni. Ezt végül is egymással lelevelezték. Hogy a további anyagok milyen ütemezésben kerülnek sorra, s hogy van-e szükség részemről valami bevezetőre vagy utómunkára, küldjem-e a szövegeket avagy leszedik az internetről, afelől két levélben is érdeklődtem, majd a válaszok elmaradásából arra következtettem, talán sor sem kerül a közlésre. Gondoltam, nem firtatom a dolgot, én a magamét megléptem. Más ügyben az Anyanyelvi Konferencia irodavezetőjével e-maileket váltottam (a NyéK az ő lapjuk), de a publikációról szó sem esett... Ezek után picit meglepett a legutóbbi értesítés csakúgy, mint ez a nagy terjedelmű közlés. Az anyag bevezetőjéül az elsőként a Teraszon megjelent velem készült interjú szerepel (készítette Gergely Tamás) - ennek közléséről pl. nem egyeztettünk, és az interjú forrása sincs megadva... Mondjuk illett volna... Mint ahogy talán a szerzőkkel előzőleg felvenni a kapcsolatot is. Hogy ez nem történt meg, azt az egyik szerző tegnapi telefonhívásából tudtam meg, aki kifejezetten sérelmezte az eljárást... Jeleztem, olyan nagy sérelem talán mégsem esett, hiszen a konferenciára való felkérés szövegében eleve benne volt a kitétel, miszerint az előadások utóbb a NyéKben jelennek meg nyomtatásban, és ez a honlapon a konferencia kronológiáját közlő oldalon mindvégig szerepelt (és szerepel most is) – ám abban kétségtelenül igaza van, hogy a folyóirat szerkesztője ennek ellenére felvehette volna a szerzőkkel a kapcsolatot, például azt megkérdezendő, utólag nem kívánnak-e szövegükön dolgozni, javítani... Nos, ez elmaradt, mint ahogy az én utómunkák iránti érdeklődésemre sem jött válasz - és ez egy kicsit megkeseríti az örömömet, lévén azt szerettem volna, ha minden a résztvevők legnagyobb megelégedésére történik.
Azt már szóvátenni is röstellem, hogy a borítólapon Gergely Tamás keresztneve kis kezdőbetűvel szerepel, és hogy Málnóczi Márk nevébe egy fölösleges k-betű került (Málnóczki)...

(máj.17.):

NyéK, Terasz, Hévíz

A szerkesztőség értesítése szerint év eleji intermetes konferenciánk anyagai megjelentek a Nyelvünk és Kultúránk c. folyóiratban. Ez az eredeti megbeszelésnek megfelelően történt, ám a konferencia végeztével kétszer is eredménytelenül érdeklődtem a főszerkesztőnél: küldjem-e a szövegeket avagy leveszi a honlapomról; nincs-e szükség valami bevezetőre, összekötő szövegre; mi a megjelenés várható sorrendje, ütemezése; stb. A válaszok elmaradása ellenére, úgy látszik, most mégis minden rendben megjelent. Várom a tiszteletpéldányt...

Sok egyéb mellett a Terasz szerkesztőségében is jártunk rövid Bp-i napjaink alatt. A fő cél: honor-behajtás. Valamiért ezt csak személyesen lehetett elintézni... Bejelentkeztem, elmentünk, elszámoltunk. Kérdeztem, nem lehetne-e ezt a jövőben elkerülni, hiszen egyre ritkábban utazunk. Peti Péter, a nagyfőnök „megnyugtatott”: mivel az Irodalmi szekció nem hoz bevételt, ezért az idén már nem is „vesz” cikkeket. Lehet írni, publikálni – baráti alapon. Hát... erre csak nyeltem egyet. Aztán az erdélyi írók remek rovatáról váltottunk pár szót, és felajánlotta, hogy valami hasonlóra Kárpátalja vonatkozásában is lenne lehetőség – ha akarom, csinálhatom. Itthon már Norman Károly levele várt. Ezt nem értettem pontosan, mert olybá hatott, mintha az UngParty egészének a Teraszra-költöztetéséről lenne szó... Ezt tisztáztuk (elvben ez a lehetőség is fennáll, de egyelőre valóban csak a kárpátaljai oldalról lenne szó). Tegnap egy elég hosszú levélben összefoglaltam, mit és hogyan gondolok, mondhatni: lefektettem a majdani webhely koncepcióját. Nem tudom elfogadják-e, mert ez (megfelelő erők: szerzők, anyagok híján) alapvetően különbözne az erdélyi portáltól. Várom a választ.

Késő este Zalán Tibor levele, számos melléklettel. A hosszú és szomorú történet vége: lemondott a Csokonai Társaság elnöki posztjáról. Az előzmények: hercehurca a Hévíz c. folyóirat körül, Alexa Károly főszerkesztő lemondása és egy „puccs-lapszám” megjelenése. A lényeg: Tibor belátta, nem kell „a hévízieknek” egy színvonalas, tág horizontra néző orgánum, továbbra is provinciális, féldilletáns lapot akarnak, mint amilyen Laczkó András idején volt. Ezt az elhatározását a tulajdonosi-kiadói jogokat gyakorló városi képviselőtestület a lap felügyeletével megbízott Csokonai Társaság megkerülésével végre is hajtotta, anélkül, hogy a főszerkesztőt vagy az elnököt meghallgatták-megkérdezték volna. Piszkos ügy, szó se róla. Kívülről egyértelműen így látszik: a helybéli akarnokok és önjelölt szerkesztők (meg írók!) nem akartak „maguk fölé” irodalomhoz és lapkészítéshez értő tekintélyeket. (Picit ismerős nekem ez a felállás...)

(máj.15.):

Spontán találkozások, virtuális tervek

Van a spontán találkozásoknak valami különös zamata, bája... Amikor még föleg gyalogosan közlekedtem Bp-en, az volt az „elvárásom” a fővárossal és magammal szemben, hogy naponta legalább 2-3 ismerőssel kell véletlenül összefutnom. De nem ám mondjuk az írószövetség éttermében vagy egy kiadói előszobában, hanem utcán, moziban, metrón, körúti kávézóban... És ez legtöbbször össze is jött nekem, amin magam is csodálkoztam. Mégis, egy kétmilliós városban...

Amióta szinte kizárólag kocsiban ülve jutok el egyik helyről a másikra, ezek a spontán találkozások gyakorlatilag megszüntek. Ezért is volt annyira meglepő a mostani eset.

Történt, hogy Réz Pali bátyánkhoz egy késő délutáni időpontra voltunk hivatalosak, és úgy adódott, hogy egyéb dolgainkkal már nem sokkal dél után végeztünk. Én fáradt lévén valami nagyobb akcióra, úgy döntöttünk, hogy leparkolunk a közelben, beülünk valami kávézóba és ott elidőzünk a megbeszélt időpontig. Így tettünk, de amikor épp a kinézett presszó elé értünk, a járdán kialakított „kerthelyiség” egyik asztalánál ücsörgő társaság egyik tagja jelentőségteljesen rám mosolygott, én visszabazsalyogtam, biccentettem, erre ő felállt és odajött hozzánk. Bizony nem tudtam, hogy kicsoda, még azután sem, hogy a nevét megmondta. Aztán a beszélgetésből persze kiderült – mert hogy természetesen az asztalukhoz ültünk. Kiderült, hogy Zoltánnal többször találkoztunk Kárpátalján (tudósított, filmet forgatott), még nálunk is volt itthon, pontosan leírta a padlásszobánkat. Most Londonban él... Minden érdekelte, ami utolsó ottjárta óta történt. Mesélt és meséltetett... Egyik barátja művészettörténész, akivel annyira összemelegedtünk, hogy hazaugrott két könyvéért, és dedikálta nekünk... Közel 3 óra hosszatt tartottuk szóval egymást, nem vártan jól szórakoztunk a szellemes, jó humorú, és időnként tagjait is cserélhető társaságban.

A Holmi szerkesztőségéül szolgáló Réz-rezidencián is elrepült az idő. Minden alkalommal az ott töltött egy-egy óra, szoktuk mondogatni egymásnak Évával, kishíján egyetemi szemeszterekkel ér fel...

Ezután Csilláékkal vacsoráztunk. Előző este Ildikóéknál voltunk, előtte pedig Tomival söröztünk (a többi balettes fiú nem ért rá; Gyuri SMS-ben mentette ki magát, Laci telefonon hívott fel; a Pisti móbilja pedig Berlinben csörgött...). Kellemes alkalmak voltak, nagyokat dumáltunk. Tomi elújságolta, a Balett sikeresen pályázott, két idei lapszámuk anyagi háttere biztosítva. Ennek nagyon örültem, nemcsak azért, mert én voltam az egyik ajánló...

Két „kiadóm” is jelentkezett ottlétünk alatt. A Pro Pannonia várja a regényemet, a Kriterion főszerkesztője pedig vasárnap Ungváron jár, meglátogat.

Itthon várt Kőszeghy két levele; az egyik postán érzkezett körlevél, amelyet „mindenki” megkapott, akiket a Hóvége-melléklet szerzőjének meghívtak; magán-e-mailben pedig az elküldött anyagomra reagált – „provokatív” jellege ellenére közölni szándékozik. Úgy tűnik, megtörhet évtizedes szerzői távolmaradásom a KISzótól.

Más újságok is vannak, ezekről majd holnap. Újabb virtuális terveimről is...

(máj.14.):

Visszanyertem...

Nem sokkal éjfél előtt visszanyertem virtuális képességeimet!

(máj.3.):

Mulatságos és komoly dolgok

• HS barátom mostanában szeret magától idézni. Legutóbb is saját verséből választott címet egy író-olvasó találkozóról szóló beszámolója élére („Pentaton ének”). A friss Kárpáti Igaz Szóban pedig ezt olvasom tőle::

Az élet ismét megtagadja az elmúlást,
Bölcsőt farag egy agg, százéves akác,
És rügyfakadás...
Vagy másfél évtizede írtam azt a verset, melyből fentebb idéztem.

– szól az önreflexió az öncitátumot követően, a régi vers címét ismétlő cím alatt. Az ember feje persze nem káptalan, kivált, ha saját verséről van szó. Az eredeti kicsit másként hangzik, első sora jelesül így:

Az élet újra az elmúlást készül megtagadni.

Nem nagy különbség, de különbség. Így jelent meg újságban, antológiában, egyéni kötetben. És mivel a szerzővel ellentétben nekem volt hol megnéznem az eredetit, kikerestem az első megjelenés dátumát is: a Tavaszi monológ 1983. április 9-én, azaz állításával szemben picivel több, mint húsz éve jelent meg először nyomtatásban a KISzóban. Íródnia pedig alighanem még ennek is előtte kellett. Bár ki tudja, lehet, hogy mint annyi más, errefelé az idő is másképpen folyik....

• Rájöttem, a minap miért érdeklődőtt nálam egy főszerkesztő a kárpátaljai magyar írócsoport pontos megnevezése felől. (Lásd múlt havi jegyzeteimet.) Olvasom a lapjában:

   [Az Illyés Közalapítvány főkuratóriuma] döntött a kérdésben április 23-i ülésén, amiről levélben tájékoztatta az érintetteket. Ennek értelmében a kárpátaljai alkuratórium tagjainak számát 11 főben határozták meg, melyek oly módon oszlanának meg, hogy a KMKSZ, az UMDSZ, illetve a három kárpátaljai történelmi egyház egy-egy személyt delegálna a testületbe. Ugyanakkor a KMKSZ és az UMDSZ egyaránt további 3–3 olyan szervezet vagy intézmény egy-egy fős képviseletére tehet javaslatot, akiknek megítélésük szerint helyük van az alkuratóriumban.
   A KMKSZ elnöksége szerdai ülésén úgy döntött, annak érdekében, hogy az alkuratórium mielőbb megkezdhesse munkáját, elfogadja a javaslatot, s a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség és a Kárpátaljai Magyar Szülők Szövetsége egy-egy képviselőjét fogja javasolni az alkuratóriumi tagságra.
   Ugyancsak elfogadta a főkuratórium javaslatát az UMDSZ, mely információink szerint a Magyar Újságírók Kárpátaljai Szövetségének, a Magyar Írószövetség Kárpátaljai Írócsoportjának és a Kárpátaljai Határmenti Önkormányzati Társulásnak szán egy-egy helyet az alkuratóriumban.

Mulatságos dolgok ezek, kérem. (Néhány szervezet nevét olvasva kuncognom kellett. Egyben megállapítottam, de jó, hogy az Illyéshez már legalább 5 éve nem pályázok!)

• Felkérést kaptam Kőszeghytől, hogy írjam meg a következő havi melléklet vezető publicisztikáját. Elfogadtam. 12 éve nem publikáltam ilyen jellegű írást a Kárpáti Igaz Szóban (hosszú évek óta mást se), sőt, voltaképp a helyi orgánumok egyikében sem. Úgy gondoltam, tartsunk egy szakítópróbát: kellünk-e egymásnak – én a lapnak, a lap nekem. Az új felállású szerkesztőség vezetői láthatóan nyitni, újítani, „közeledni” akarnak (egy felkérő levelet is elpostáztak; az még enm érkezett meg). Azt hiszem, a gesztusra illik gesztussal válaszolni. Számos dologban nem értünk egyet, voltak kisebb-nagyobb afférjaink, szoros baráti kapcsolatunk erősen megromlott, gyakran vannak erős fenntartásaim a lappal kapcsolatban is – de rajtam ne múljon, hogy valami változzon ezen a téren; feltéve persze, ha elfogadják tőlem, hogy az övékétől eltérő vélemény kimondására továbbra is fenntartom a jogomat, hogy az Newságban vagy másutt továbbra is „ki lesznek pécézve” a hibáik, baklövéseik (lásd Éva legutóbbi glosszáját, vagy a mai legfelső jegyzetemet). Ha elfopgadják, hogy nem állok be a csapatba és nem tolom a szekerüket, ha elfogadják, hogy kívülállóként, függetlenként, ha tetszik: magányos farkasként továbbra is kedvemre vicsorogjak, ha valami nem tetszik – akkor komoly esélyt látok a közeledésre. Bizom benne, megértik, hogy a hibára kell haragudni, esetleg arra, aki elköveti – és nem arra, aki szóvá teszi; még ha akár élcelődve is.
Elemérnek elég hosszú levelet írtam, dióhéjban azt is vázoltam, hogyan tudnám hosszabb távol elképzelni az együttműködésünket. Elküldtem a publicisztikát is. Nem akartam visszaélni azzal, hogy főszerkesztőként szabad kezet adott, nem akartam sem őt, sem a szerkesztőséget, sem az olvasót provokálni – de azért elég keményen fogalmaztam (felhasználva egy nemrég írt anyagom gondolatait); hát meglátjuk. A cikk utolsó bekezdése így hangzik (hogy önidézésben én se maradjak alul!!): „Az elkövetkezendő évek nagy kérdése számomra az, hogy a térség politikai-gazdasági újrastrukturálódása közepette a jelen állapotú kárpátaljai magyarság vajon nyertese vagy vesztese lesz-e annak a kétségtelen ténynek, hogy Magyarországtól távolabb, de Európához közelebb kerül”. Erre a megfigyelésemre egyszersmind be is jelentettem a copyrightomat; és bár nem fejezi ki egészen pontosan a cikk tartalmát, amelyben ezt a bizonyos „jelen állapotot” értékelem (és találom súlyosan válságosnak), címül is ezt választottam: Távolabb Magyarországtól – Európához közelebb. Hát meglátjuk. Amennyiben megjelenik, az azt fogja jelenteni, hogy a KISZó vevő az effajta, idehaza nem igazán elfogadott véleményekre. Meg azt is jelenteni fogja, hogy ezek után talán sikerül ezeket az „eretnek” nézeteket a meglehetősen egyoldalúan közétkeztetett olvasóhoz eljuttatni. Ha ez összejön most nekünk, én elégedett leszek.

(máj.1.):

Virtuál – regény – utazás

Elküldte Vass Tibi az Új Holnap tavaszi számát. Úgy látszik, Vári Fábáin László új kötetét csak nem tudta Serfőző Simontól (a kiadótól) megszerezni; kértem, azt is postázza, mert Kalján egyszerűen nem lehet beszerezni; a megyei könyvtárnak sincs belőle egyetlen példánya sem!! Pedig már két bemutatója is volt... Lehet, hogy mégsem én találtam fel a virtuális könyvet???
Új Holnap-béli publikációinkat LÁSD ITT

„Perceken belül” befejezem a regényemet.
Nem gondoltam, hogy ennyi munkával jár ez az újraírás. Ráadásul, ahogy ez már történt nem egyszer, amíg dolgoztam rajta, mást írni nem voltam képes; novellát egyet sem.
És ugyanúgy továbbra sem tudom, hogy csapnivaló vagy remek, netán simán érdektelen ez az 524.000 karakternyi szöveg; no meg, persze: hogy egyáltalán regény-e.
Az az igazság, hogy most már leginkább utána lenni szeretnék; magam mögött hagyni, átlépni rajta, mielőtt még átléphetetlen árnyékommá válik. Ugyanakkor azt is pontosan előre látom, hogy amint kiadom a kezemből, még jobban fog nyomasztani a terhe.

Vasárnap elutazunk. Egy hétig leszünk Hévízen; nyaralunk. Tavaly a Lilla-díjjal nyertem ezt a 2 főre 1 heti teljes ellátással járó beutalást. Én olyan nagyon nem vágytam arra, hogy „lelakjuk”, Évával kis híján össze is vesztünk rajta, mert ő meg már-már makacsul ragaszkodott hozzá, hogy legalább erre az egy hétre szakadjunk ki a mindennapokból... Mit tegyek, én a mindennapokban jobban érzem magam, mint a hévízi langyosban...
Utána még talán pár nap Pesten, a fél év alatt, mióta nem voltunk ott, csak felgyűlt pár intézni való. Ezekre egyáltalán nem vágyom, viszont a barátainkkal találkozni nagyon jólesik majd. Mióta helyben alig-alig akadnak, akikkel összejárunk, azóta felértékelődtek a ritka esték, amikor a Balettes Fiúkkal vagy Ildivel-Lacival, Csilláékkal lehetünk, amikor egy-két órára felnézhetünk Kendéékhez, Réz Pali bátyánkhoz... 2 napba persze ennek csak tördéke fog beleférni... Meglátjuk... Egy jó pókerparti is esedékes lenne....