Szénási Miklós:

AZ ISMÉTLŐDÉS TENGERÉN

– vershabok –

Ha nem találkozunk, semmi nem lesz,
amiért érdemes élni, ilyen egyszerű
ez, nem több, de nem is kevesebb.
Nem lesz íze a víznek és íve annak
a történetnek, melyet éppen írunk:
urunk majd megmondja, mint lesz
azután, hogy semmi nem lesz –

futni fogunk talán, az utcákon
lesz a pálya, futni fogunk, ha megkérdik,
azt mondjuk, éppen utána, vagy
feküdni csendben, fehér ágyon,
a lepedőre vasalt, semmiféle vágyon,
vagy érkezni lassan, sehova, ablakon túl
akár a celofán, a szomszédos lakás –

* * *

Nem az szeretne lenni, aki. A kanyarnál még vissza-
fordul, várható-e busz. Ma sem járt a kertben,
helyén a levelek hiába rezegtek. Nem szállt föl
a tűzhelynél a füst. A Malomparkban evett
egy szendvicset, kólát utána, kávét és másfél
doboz cigi is elment. Holnap, reménykedik, történik
valami. Ágya kerek, kék bársonyon pihen
árnyék, a tévében ma sincsen érdekes.

* * *

Ha erre kerül, arra tűnik rövidebbnek.
Magát vigasztalja, azt mondja, ennyi
kell. Van még idő, telik sétára.

* * *

Omlik a platán árnya az útra. Az asztalon
viaszosvászon, kék, gépiesen tartózkodó
tónus. A fejében fokozódik a rezgés,
mindig ugyanaz a ritmus, mindig ugyanazok
a szakadás előtti húrok. Az ablakon át
egy másik birodalomra látni. Nyüzsgő
világ a szúnyoghálón túl, bár biztos benne,
felszínét járványok szabdalják. A párkányon
innen a falak szabályos mértant idéznek.

* * *

Nem oda készül még.
Nem ebben a házban lakik.
Nem hiszi, hogy ennyi.

Vakít az éj, a szélnek lába nincs.

* * *

Hiszi, közbe már semmi, semmi nem jöhet,
holnap lesz megint, megint, mondja,
legyint, tűnődik asztalánál, egy nap,
ugyanaz megint, mint egy hete, egy hónapja,
nem történhet semmi más, mint ami
eddig megtörténhetett, ha megtörtént, megtörténik
ismét, hogy is eshetne más vele, kikezdi
ez a szakadatlan ugyanaz a kedvét, az ismétlődés
tengerén hánykolódik, s ez a tenger elfér
a tenyerében: ha utána kapna annak, amit
csak remélni mer, elragadná a szél, ahogy
e tenyérnyi tenger atomjaira hullana –

* * *

A görögök mindazt sejtették,
amiről részben szerzett
bizonyosságot is. Bort ittak,
szeretkeztek, vérüket
hullatták, színes márvány-
alakok lesték napjaik
felszínét. A por, a nap, a hirtelen
betörő tél, hulló gyümölcs,
kéretlen szeszély szabdalta
rendszerben nem tűnt
könnyebbnek a tájékozódás:
de nekik végső menedékül
ott derengett a tenger.

* * *

Szerelmünk poshadó randevú
lucskos és züllött gyümölcskosár
Érzem ujjaimon az estét hogy rajta-
kaptalak még nem mosakodhattál

Törött fűben kószál a vágy
halovány színe és térdeplő fonákja
felszuszog a göndörödő szőr
leírhatatlan bája. Bőröm akár a vasalat

nincs neved most a számon:
jöhetett volna más is a város egyre nő
de nyelvem talált valamit e szájpadláson
Ki mással tölti kedvét erezett vitorlákon

szökell nem szédül ide Bőrötök
mondom akár a vasalt vászon
mit akartok tőlem pénzem van
de nem a ti sápatag lelketekre szánom

Szerelmünk poshad ó ágyak gyümölcse
lucskos és züllött évszak itt a nyár
idén irtottak szúnyogot botorkálok
a torkolatnál - - - - - - - - - - - - - - -