TADEUSZ RÓŻEWICZ

 

* * *

(Na początku jest słowo…)


Először
csak a szó van
az örömmámor az alkotás

a vers végeztével
kezdetét veszi
a végtelen

hallgasd csak

azokhoz szól
kik megbékéltek
az Úrral

hanem a költő előtt
egy szakadék nyílik

az évek múltával
napvilágra kerül
megtisztul a sártól
a föld porától

egy égből szakadt kőtömb
egy tüzétől megfosztott
meteor

Hirtelen

(Nagle)


hirtelen megláttam az újságban
valami versre emlékeztetőt

egy szó betűit
mik valamiféle
szóra emlékeztettek
s más hasonló szavakra

valamiféle metaforák
papírbelsőségek
egybehordott képek
a történelem szemétdombján
a költészet szemétdombjain

a szavak foltokban
nyüzsögtek
újságpapírba
szökve
önmaguk elől

volt ott egy név is a szerzőé
ugyanaz a család-
és keresztnév
ez ő lehet fontolgattam
vagy nem ő

nekikezdtem elolvasni
még egyszer
elölről
de nem nagyon értettem

egy kukkot sem értettem
úgy tűnik jócskán
odébb állt e helyről
e nyelvtől
magától

Házi feladat

(Zadanie domowe)


egy költőpalánta
leckéje:

ne Párizsról verselj
ne Lembergről Krakkóról

a tulajdon arcod írd le
s ne a tükör előtt
de emlékezetből

a tükörben még felcserélnéd
a valóságot s tükörképét

ne egy angyalról verselj
verselj az emberről
ki mellett tegnap elmentél

írd le a tulajdon arcod
oszd meg velem
változó vonásait

a lengyel költészetben
egyetlen pontos
önarcképről sem tudok

Mit is gyászolnánk

(Czego byłoby żal)


Wiesław mosolya
mikor jó reggelt kíván
vagy jóéjt

s mikor semmit sem mond

mikor becsukja utánam az ajtót
vagy kitárja
nekem

hosszú utazás végén
s ha visszatérek
egy számára távoli földről
hol verset építettem

mit is gyászolnánk

arcunk között némaság
és testet nem öltött
szavak
hisz mindaz mi isteni
az emberi lények között
folyton csak keresi
formáját

mit is gyászolnánk

„az egész életet”
s valami mást is
nagyobbat pompásabbat
a szavakon túl
a testünkön túl

***

(Drzwi w ścianach domów…)


Ajtók a házfalakon
konyhák ajtaja hálószobáké
előadótermek ajtaja
és hotelszobáké

egyszer
láttam egy ajtót
az erdőben
az ajtó mögött egy hangyavárat
egy ajtót a kertben
egy ajtót a mezőn
az ajtó mögött egy nyulat
egy ajtót a múzeumban
az ajtó mögött
Báthoryt a győztest

ajtó a strandon
az ajtó mögött a tenger
egy repülőgép
zárt ajtaja
mögötte a földgolyó

a Tower kincstárának
páncélozott ajtaja
az ajtó mögött a korona
egy tyúktojásnyi
gyémánt
s a vigyorgó
Ádám

Éva

(Ewa)


Előlépsz
csupasz szemgödrömből
az érdes
belül rózsálló
kagylók
megnyílnak
az éjben
az angyal
hószín szárnya
ágyéka bezárul lassan
s a szerelem sós harmata
elborítja
a bőrt

Nevetés

(Śmiech)


A kalitka oly hosszan volt zárva
hogy végül kikelt benne egy madár

a madár oly hosszan hallgatott
hogy a kalitka végül megnyílt
szétrozsdállt a csendtől

a csend oly hosszan tartott
hogy a fekete rudakból végül
nevetés fakadt

Még ilyet!

(Coś takiego)


nem kis bátorságot jelent
ilyesmit papírra vetni:
„Ami szép, egyben igaz,
s ami igaz, egyben szép”

de hiszen ez John Keats
közismert tétele –
mosolygott elnézően
a szakértő

való igaz elismerem
Keats kellően bátor volt
jobb lett volna ugyanakkor
ha ilyesmit nem állít

Most

(Teraz)


azelőtt
úgy tűnt
a költészet
bármely pillanatban meglephet
ziháló tüdővel futottam
egy-egy kép után mi megérintett

most
engedem hogy verseim
eliszkoljanak előlem
feledésbe merüljenek
odavesszenek

semmi mozgás
a megvalósulás frontján

* * *

(Siedziałem w fotelu…)


Egy fotelban üldögéltem
ölembe tettem a könyvet
egyszerre hallottam
mint dobol a szívem
s ez oly váratlan volt
mintha egy idegen rontana belém
hogy ádáz ököllel verjen
holmi sosem látott lény
mit bensőmbe száműztek
volt ebben valami rideg
ahogy odabenn küzdött
s nem volt köze
hozzám
sem kusza gondolataimhoz

Búcsúzófélben

(Schodząc)


most
immár búcsúzófélben
megkésetten
felpillantok
mint aki
elveszített valamit
ám nem keresgél
maga körül

olykor az éj közepén
vagy éppen délben
bensőmben
fura alakot kutatok lelek
ki szélesre tár visszazár
felpillantok
megyek tovább

* * *

(Czas na mnie…)


Időm letelt
az idő csak sürget

a túlsó partra
ugyan mit mentsek át
semmit

ez hát
minden
anyám

bizony kisfiam
ez

és semmi több

de semmi

ennyi hát az élet

bizony ennyi

(Zsille Gábor fordításai)