Fite
Hullott a hó az amfiteátrumra,
veszettül havazott, mikor
odaértem. Láttam a kapun
körbetekert láncot és a lakatot,
arra is ráfagyott a hó. A Zaj-
telep felé gomolygó ködöt
akartam követni, mint egy
messzi mondat, amely idáig
haladt mögöttem. A régi telek
régi sétáiban járok. Engem
nem elégít ki a bunrészesség,
én a gyilkolás muvészetét
kívánom. Egy darabból
maradt rám ez a kijelentés,
néha váratlanul a számra tolul.
(Egy szabadtéri eloadás volt
egy másik kisvárosban a le-
pusztult várromok között.
Lepedokbe csavart testek
mozogtak a különféle beszédek
mögött. Ám a kivillanó combok,
fenekek és mellek zavartak
a megértésben. A ruhák
ránca, gyurodése, akár egy
kicsinyített domboldal szél-
fújta hómintája is lehetett
volna. Fájdalom volt, ami
összekapcsolt minket, vért
kívánó gyilkos indulat. Egy
magával ragadó ködmondat.)
Megjelent az Élet és Irodalom 2001. május 11-i számában