minden reggel eljöve közénk az Úr
és erősiti szándékaink
gyengülne a szó mint satnya jellem
lazulna a kötelék mint elnyűtt raffia
cserdül az ostor a hazugság hátán
annak okául hogy birkaként elszéledénk
lét légy türelemmel hozzánk hisz
maradnánk még de a marakodás
szalmája csépelődött közénk és
mi csak prüszkölünk kapzsiságunk
mián mert úgy szeretjük a vélt igazságot
hogy feláldoznánk mi a gyermeket is
leküzdhetetlen bánatunkban
már nem vállaljuk az ima varázsát
a közösség összetartó pillérét is
aprópénzre váltottuk és csak
vergődünk a szétszórattatásban
a hit szikláján nincs repedés
csak a kőszivek törnek össze
hiábavalóságukban
ecce homo...