Ewa Lipska 1945-ben született, vagyis egyidős a kortárs irodalommal. Okos nő, finom jelenség, ráadásul költőnek sem utolsó: férfiember álmodhat-e többről?

Tanulmányait a krakkói Szépművészeti Főiskolán végezte – festészetet tanult… Költői pályája a hatvanas évek végén indult, az úgynevezett 68-asok csoportjához tartozik, amelynek legismertebb alakja Adam Zagajewski. Alig huszonöt évesen a lengyel Szépirodalmi Kiadó szerkesztője lett, hosszú esztendőkre. A rendszerváltás számára diplomáciai kiküldetést hozott, méghozzá Bécsbe: éveken keresztül szolgált a lengyel nagykövetség kulturális attaséjaként, majd az ottani Lengyel Intézetet igazgatta. Két évvel ezelőtt végül hazaköltözött – nem is szükséges mondanom, melyik lengyel városba… Mindmáig tízegynéhány kötete jelent meg, és sokat elárul a szerzőről, ha kiemeljük néhány kötetcímét: A csendes ifjúság háza; A mizantróp vakációja; Emberek, kezdőknek; Állatkereskedések. Verseit kereken tíz nyelvre fordították le – magyarul is olvasható egy Kerényi Grácia fordította, 1979-ben megjelent szűk válogatás.

Lipskát időről időre azzal a kritikával illetik, hogy költészete kissé kimódolt. Ebben kétségtelenül sok igazság van: olvasásakor olykor úgy érezzük, hogy hasonlatai, absztrakciói „ki vannak találva”, szakaszai „meg vannak csinálva”. És mégis, és mégis: versei – és ez lehet költészetének legfőbb titka, tehetségének döntő bizonyítéka – mindennek dacára jók, elevenek, hatásosak. Végeredményben cseppet sem sterilek: olvasásukat követően azon kapjuk magunkat, hogy egy-egy sora megfogott bennünket, napok óta kísér. Ha négyökrös szekéren zötyögünk, nem csupán csillagot választhatunk magunknak, de Lipska-mondatot is. (Zs. G.)