Jónás Péter

Séta Köln belvárosában

(dél)

A személytelen geometria szigorú
kozmetikája alatt a város halott
vénasszony. Mindent beborít az
amnéziás idő totális óraarca, mutatói
fegyverek, kattanásai hátrahagyott
aknák néma szívverése, dél van,
a harangütések sugárutakat
robbantanak az óváros rothadó
hullájából, a feledés szögesdrótját
szövi a modernitás, résein óriás digitális
számlapokkal lüktet át az arctalan jövő.
Itt és most a rohanó ritmus lett az
örökkévalóság, őrült sebességgel
egyhelyben ketyeg az egyetlen jelen.

Könyörtelen kockabetűk szabályosra
vágott gránitházak élein, tompa
színekkel téglalaptáblák feszítik
üvegidomok gerincét, konkáv
sokszögekkel kongó monoton
reklámkavalkád. Az utcák körvonala
egyetlen kezdőbetűvé épül: itt és
most, ige helyett, kezdetben van
a kommercionálé.

Bádog kukák között kikövezett
folyosón hangnélküli zaj,
menetelnek hengeremberek,
kaffognak cipők, kopognak sarkak,
vásárol a város, masíroz a Mensch,
zene és nyelv helyett csattog a csend.

(A régmúlt kivert fogsorából
megmaradt odvas templomban
arany tömés: egy tizenötödik
századi festmény. Rajta a város
fiatal nő: hullámzó dombjain
megfontolt táncot lejtenek
mohos boltívek, lassan sétálnak
fodros ruhájú, gótikus vesztfál
dámák, középen imádkozik egy
mezítlábas szent, tiszta szeme
nyugodt színekkel énekel.)

 

Gyalog haza, Budapestről Budaörsre

(éjszaka)

A volt Osztyapenko-szobor
és Budaörs között, a balatoni
leágazás után, elvesztünk a
szerelmemmel egy pillanatra
egy úttalan úton.

(Elottünk szinte karcol, érdes és
kemény az éj, mögöttünk használt
smirglipapír, elő-előkopik Budapest.
Balról fel-felszisszen egy csíkos, motorikus
sárkánykígyó, reccsenései ismeretlen szintaxisú
holdbéli igék, másodpercekbe sűrített
fényévnyi szörnymítoszok, egy új istenség
ijesztget, elsöprő sugárnyaláb-szemeivel
teremtést játszik, szívdobbanásnyi
nappalokat vág az éjszaka szívébe.
Jobbról cirpel egy sötét erdő,
több évezrede itt felejtett, hullámzó,
elhaló, állandó és csalfa édenvisszhang,
füvek keruboszlopos rácsai mögül
rémisztoen öntudatlan rabének
a létezés illúziójáról.)

Középen mi, az emberpár, elveszve
egy pillanatra a karcos éjben, egy
úttalan úton, kegyetlen csodák
határmezsgyéjén, csak sejtettük,
hogy valahol elottünk Budaörs.