Kérdések
(Pytania)
Mivé leszünk
s miként fordulunk vissza odaátról
ki fog minket megítélni
ki vet el könnyű szívvel
veszi le igánkat a művészetet
mi folyton követel valamit
kérdésekkel zargat
megvetve a könnyű zsákmányt
Leltár
(Remanent)
És minden értékét veszti akár a szezonvégi akciókon
a könnyű vászonruhák hisz véget ért a nyár
a téli bundák az őszi pelerinek
a gumicsizmák hisz elmúltak az esők
a külföldi bankók miket bevontak rég
a táviratok: Ma érkezem! a szerelmes sürgönyök
s azok is miket a postás szorongva nyújtott át
az újságkivágások mikből egyetlen kukkot sem értesz
a levelek miket nem kívánsz másokra hagyni
e sok-sok kínos maradvány dermedt emlék
egy szempárra vár a kíváncsiság lángjára
Mi van legbelül
(Co jest w środku)
E kis velencei korallban
mit a szelence mélyén leltem
ott a gömbölyded idő
színes hópelyhek hullnak
pávatollak lebegnek úsznak
és egzotikus madarak
lesik a világ fészkét
És piemonti hegylakók vonulnak
csak mélybarna szövettel takart
hátukat látni
egy kőműves kolostort épít
egy püspök felszenteli a művét
és a toronyban harangok kondulnak
hangjuk csengőről öblösre vált
Egy fej a korall fölé hajol
egy korall a fejet nézi
letekintenek a mélybe
az elfeledett képekre
mik egyszerre újra élnek
Ő ki már nincs
(Ten który odszedł)
Ő ki már nincs köztünk eteti a madarakat
Mindig is etette miért hagyná abba
Keze láthatatlan ám a madarak látják
és látják a magvakat miket hint
Mik átjárják őket mint az eső a szél
Hol vannak a dallamok
(Gdzie są melodie)
Hol vannak a dallamok az egyszerű dallamok
Régen úgy merítettük őket akár a patak vizét
mellettük ébredtünk velük aludtunk el
Hol vannak azok a dallamok
Ó elme mily kevély vagy
a mindent akarod s közben kisemmized magad
Ó Gorgó kígyód sziszegését hallgatom
mely visszacsúszni próbál földi fészkébe
Választék
(Wybór)
A mozaikkal kövezett szökőkútra ki írta fel: Orpheusz?
S a házfalra mely kéz firkált mocskos mondatokat?
Ó, a tenger unokaöccsei, a fák unokaöccsei és
a szemétdomboké!
A szép és a rút itt szüntelen kilép medréből, akár a folyók.
A napból olykor vízcseppek fröccsennek a virágokra,
miközben szederjes húscafatokat aggatnak a járókelők fölé.
Fejmagasságban pedig zűrzavar dúl, és szüntelen vita
a lét módozatairól.
Scherzo
(Scherzo)
Hallottam mit mondtak a gesztenyefák
hallottam mit mondtak a platánok
miket mondott az égerfának a nád
Féltem vacogtam
A nap később csitította nyugtalanságom
az éj elaltatta a rikító színeket
a köd elmaszatolta a formákat
Így ment ez tovább egyre így –
puha nesszel átlibbent egy lepke
a kertek álomba merültek a közelgő tél
dalaitól lüktetni kezdett a levegő
A szél elsodorta a kiáltásokat
lerázta az almát a madárfészket
a sarkon sült gesztenyét árultak
az ég leereszkedett lassan
folyton lejjebb és lejjebb
az utcákon faggyúillat lengett és füst
Egy étterem kirakatánál szerelmespár
nézte az árjegyzéket ölelkezett lágyan
A záporban
(W ulewę)
Mi bújik a koromsötét hordó fenekén, amikor
záporeső zuhog bele, és szinte patakzik oldalán
az eresz megéledt torkából ömlő víz?
A tavasz hangja bújik ott, a nyakig földbe ásott
tavaszé, mi már úgy megszárítgatná haját a napon.
Visszatérés
(Powrót)
Lakasd jól versed a hosszú böjt után
mert szomjúhozza a képeket a színeket a mozgást
és elgémberedtek a csontjaiNe fessen úgy mint egy szánalmas elítélt
engedd hadd váltsa valóra álmát
hadd legyen tiszta és üde ahogy ünnepi ruhában
levonul a lépcsőn
egy pompás menet élén
Emlékezz
(Przypomnij)
Emlékezz a Granville-i látképre kőlépcsőkkel
a tonnás hajótesteken
miket végső nyugalomra a holt kikötő szivárványos
vizébe űztek
sirályszárnyon mily ráérősen küldözgették búcsújuk
a roskatag románkori templomnak fenn a gőgös szirten
És a kékes ködre húsvét éjjel egy réten
és a tátrai tavak komor bársonyára
Készek átvenni titkunk mit hordoznunk túl nehéz
Számodra, Európa
(Jesteśmy dla ciebie)
Számodra
a történelem rezervátuma vagyunk ó Európa
óvilági eszméinkkel
leporolgatott kincsesládánkkal
énekeinkkel miket kántálunk
Minden javunkat átadjuk
a tüzes sárkányi önkénynek
A deli ifjakat a takaros lányokat
a legkülönb elméket fénylőbb tehetségeket
sarcot a virágokra a keresztekre a szavakra
A tekintély könnyelmű földesurai
a remény fogadatlan hírnökei
örökösei a nemzeti ékesszólásnak
miben úgy feszítünk mintha ránk öntötték volna
bár tegnap még
szűkösnek látszott itt-ott
Létezik, mégpedig ebben
(Jest i tym)
A művészet a lét átka
mit elszór hogy túléljen
hanem a láthatatlan is birodalma része
és létezik értelem mely a kusza részleteket
összehangolja
mely állhatatosan
kutatja a halhatatlanságot
lévén – mint minden – halandó
(Zsille Gábor fordításai)