Megjelent a Terasz internetes irodalmi lapban. Az eredetit lásd
jellegtelen, érdemtelen könyvből rahedli van. jó könyvből sincs kevés. nagyon jó könyvből. így aztán egy hosszú felsorolás az, mi tetszett, mi tetszett nagyon. kiemelni viszont talán lehet néhányat, vagy egyet, valami apró élmény alapján, ami hozzá fűz, ami hozzá fűződik. egy kedves élmény. mert az úgy szubjektív. másrészt az igazat megvallva nincs egy olyan konkrét könyv, ami miatt az irodalom mellett maradtam, és fogok. sőt, inkább megesik, hogy ha valami nagyon tré dolgot látok-olvasok, akkor megyek, megpróbálok írni valami jobbat. tehát valószínű, hogy a jó könyvek összessége jelent egy pozitív élményt, amihez még kapcsolódik az a megmagyarázhatatlan, az a késztetés, hogy írni akarok, muszáj, kell. hogy így bevezettem, azt mondom, nekem igen fontos könyvem vári fábián lászló kivont kardok közt címűje. megtartani nem ez fog a "pályán", de hogy egyáltalán ráálltam, ahhoz van némi köze. és itt most egy kis intim történet következik (v. jön).
kopasz baka voltam a szovjet hadseregben. az nem volt egy túl jó hely, különösen az elején nem. a jó szovjet katonának a katonakönyvön, zsebkendőn és kisfésűn kívül mindig kellett, hogy egy notesz legyen az ő mellényzsebében (persze ezt még el lehetett volna valahogy viselni). ebbe a kis noteszbe írhatta katonakönyve számát, harceszközének TTA-ját (taktikai-technikai adatait), emlékeztetőül vagy súgónak. és persze ide írt mindent az ember fia, amit fontosnak vélt, egyfajta napló volt, barátok és barátnők levélcíme fért meg békésen a lehetséges atomtámadás harcászati kódjaival, továbbá itt dugdostuk azt a kis kártyanaptárt is, amiből a szolgálatban már letelt napokat lehetett rituálisan kihúzogatni, kivágni stb. hogy miként, nem tudom - mert én akkor még csak kóstolgattam a kortárs irodalmat -, ide ragasztottam az említett kötetből az ady alkonyát. nem, nem a könyvből téptem ki a lapot. valahogy megvolt külön lapon, talán hetilapból kivágva, már nem emlékszem. ezt ragasztottam a notesz lapjaira, mivel hosszú volt, oly módon, hogy visszafordítottam azt a következő oldalra. erőt adott valahogy olvasgatása. nem sok volt akkor, ami erőt adjon, az a távoli dolog, hogy egyszer leszerelnek, s még néhány. a vers nagyon tetszett. mert hát ez egy verseskötet. az igen nagyon fontos könyv egy verseskötet. vannak más nagyon fontos könyvek is, de ez különösen az. aztán hazajövet mélyültem el jobban a kárpátaljai irodalomban, lettem figyelője, követtem nyomon, ki mit ír. ekkor indult a hatodik síp. két év telt el, s én elkezdtem verseket írni. könnyű kis szerelmes verseket, de már egyértelműen azzal a céllal, hogy verset írok. és akkor a kötetnek talán még nem is az volt a címe, és egy kis brossura formájában jelent csak meg, harmadosztályú papíron, irka-fűzésben. később adták csak ki azt megillető formában. ha jól tudom, van kézírásos verziója is. persze, hogy jól tudom. a lényeg azért, ami benne van. az nekem a kötet, a verseskötet. még akkor is, ha a széphistóriák ciklus szerelmes verseit kevésbé kedvelem. még sohasem számoltam össze, most mégis megteszem: összesen 51 verset tartalmaz a kivont kardok közt. elfogult vagyok, és biztos, de én ezért a könyvért adnék egy kossuth-díjat, nagy dolgokat, amivel igazán meg lehet ezt a könyvet köszönni, és tisztelni vele íróját. mert megtestesül és összeolvad benne a tehetség és a forma. amiről csak szuperlatívuszokban lehet beszélni. s amit szeretnék, hogy szerzőjével együtt az őket megillető helyre kerüljenek. valószínűleg v. f. l. sem tudta, titkos rajongója vagyok. nem mondtam neki soha el: laci, néha elvonulok a könyveddel, aztán olvasgatom, mert megnyugtat. hogy budapestre kerültem, minden hazautazásomkor - pontosabban bátyúból bp.-re jövet - bepakolok otthoni könyvtáramból szükséges és kedvenc könyveket. persze a kivont kardok közt elsőnek jött el. tudom még fokozni azzal, hogy újdonsült barátnőmnek sem a saját verseimet olvasgattam volt először, hanem ebből a kötetből válogattam. mérce és kihívás ez a könyv, azt hiszem. mikor második kötetemet szerkesztettem, azt akartam, legalább így összekapjam. más a mi írásunk, de van, ahol hasonló. pontosabban van bennem egy rész, aki úgy akar írni és ír, mint vári fábián. vagy mint arany. és van a többi rész. és talán ezért is jó volt erről írni, mer sokan hiszik kárpátalján (is), hogy itt vannak ezek a fiatalok, nem tisztelnek senkit, aztán ahogy írnak, csak roncsolják a nyelvet. nem roncsolják a nyelvet, tisztelik azokat, akiket megillet. ennyi. tudom ezt a könyvet mindenkinek ajánlani, alapmű. aki nem olvasta, olvassa el, mert nagyon jó, valakinek pedig azért, nézze meg, hogyan kellene írni.
azonkívül vonzódom még bugyuta könyvekhez is, irodalmilag kevésbé értékes, ám nekem sokat jelentő könyvek ezek. de az már egy másik történet. gondolom, ha öreg leszek, s esetleg megint kopasz, ezt is, azt is előveszem majd ráérő időmben. mert abból valószínűleg lesz sok.