2003-ban lezárt archív oldal!

[ Legújabb oldalam ]

A jó WELCOME hozta írószobámban!

A legújabbak:

Távolabb Magyarországtól - Európához közelebb

Valóságpróza és látszatvalóság

3 vers a Bárkában

Címkézett irodalom

Tedd le a lepkefogódat, Yonathán

egy velem készült új interjú

új könyvem bemutatója

egy kritika könyvemről

egy önvallomás

egy fülszöveg

egy új vers

C-dul

önvallomás

„Nem készültem írónak: gyerekként és ifjúkoromban a természettudományok érdekeltek, egyetemi tanulmányaimat is ez irányban kezdtem, mert a családi példa inkább taszított, mint vonzott (apám, Balla László eszmélésemkor már sokkötetes író), és 22 éves koromig ki is tartottam a fizikusi pálya mellett. Az irodalom gravitációja azonban erősebbnek bizonyult, s mára kitölti-meghatározza életemet, nem csupán mint íróét, hanem mint szervezőét, szerkesztőét, kiadóét. Írói hitvallásom nincsen, mint ahogy sem irányzatokhoz, sem stílusokhoz nem kötődöm szervesen: a neo- és poszt- kísérletektől, a képverstől a szonettig és a hexameterig, a „szolgálatos” kisebbségi írói elhivatottságtól és a „tájélménytől” a kozmopolitizmusig és az olvasópukkasztásig, a metafizikától és a mélylélektantól a blődliig és a blöffig sok mindent kipróbáltam - és a legtöbb tapasztalatomat ma is alkalmazom. Ezzel együtt az írást egyfajta életformának érzem, olyan érzelmi-értelmi közegnek, amelyben hallatlanul jól érzem magam, s amelyben mára igen falánkká tenyésztett kreativitás-igényeimet játékos komolysággal kielégíthetem. Talán ezzel - és éveim szaporodásával - magyarázható, hogy életemben a vers ünnepei mellé egyenértékű partnerként zárkóztak fel a próza és a publicisztika hétköznapjai.”

(2000)

fülszöveg
(Kisebbségi áramszünet a schengeni fal tövében c kötetem hátlapjáról)

Balla D. Károly (1957) József Attila díjas-író szülővárosában, a Kárpátaljai Ungváron él családjával. Nem készült művészpályára: ifjúkorában a természettudományok érdekeltek, az irodalom gravitációja azonban erősebbnek bizonyult…
Szépíróként egyetlen stílus vagy irányzat mellett sem kötelezte el magát. Az elvont költői fogalmakkal operáló megoldások érdeklik leginkább, de írt "küldetéses" verset és realis-ta "kisebbségi" novellát, igaz, abszurd drámát is. Tízegynéhány önálló kötetében ezek jól meg-férnek egymással…
Közíróvá a rendszerváltás hajnalán, 1988-ban írt Peresztrojkácska című publicisztikájá-nak visszhangja avatta. Ekkor, saját megfogalmazása szerint, a merev gondolkozásúak felhábo-rodásától indíttatva bontotta le magában az óvatoskodás berlini falát, és ekkor szokott rá az őszinteség drogjára, amely szenvedélyétől azóta sem tud megválni: tanulmányaival, irodalmi esszéivel, publicisztikai írásaival a kárpátaljai magyarság szigorú krónikásává szegődött. Füg-getlen értelmiségiként a problémák mind mélyebb feltárására törekszik, nem kímélve sem ma-gát, sem szűkebb-tágabb környezetét a kínos igazságok kimondásától. Személyes és közösségi önvizsgálatával az előítéletek felszámolására, az illúziók eloszlatására törekszik. Szépírói esz-közöket is alkalmazva igyekszik a dolgok fonákját, belső ellentmondásait felfedni, percig sem titkolva, hogy eközben magánvéleményét fogalmazza meg, amelynek nyílt kimondásával talán hozzájárulhat egy hosszabb távú tisztázódási folyamathoz.
Az utóbbi években a kárpátaljai magyarság válsághelyzete foglalkoztatja. Egy töredék nemzetrész azon létesélyeit latolgatja, amelyeket időről időre újradefiniálnak az átrendeződő európai erővonalak.
Kisebbségi áramszünet… című írásával a Magyar Napló esszépályázatán nyert nagydí-jat.

(2000)

 

 

Oldalamat 2001. júniusa óta 
alkalommal böngészték.
C-dul
A kegyelet a káröröm legkifinomultabb válfaja.
Nagy ügyek eltotojázva vagy kis ügyek túlbuzogva egyaránt veszélyesek. Mérték és arányosság - a teljesítmény arányosságának komplementerei.
Fennakadtam a Világhálón.
Szeretni: felelősség. Megszokni: föggelem.
Egész életünkben maszkot viselünk, és amikor végre valódi arcunkat odafordíthatnánk a halálnak, leöntik gipsszel.
A jövő már megtörtént. csak mi még nem éltünk akkor.

A világnak az a dolga, hogy valahol otthon legyen bennünk.

Az írók a kritikust mindig, a kritikusok az írót gyakran, és olykor az olvasót mindketten fölöslegesnek tartják.

Az igazán precíz ember a kilógó lólábat is megpatkolja.

A jótékonysági akció és az „itt a piros, hol a piros” abban különbözik egymástól, hogy az utóbbi esetben nemcsak a pénz beszedése, hanem a csalás is szemed láttára történik.

A siker biztos titka: megszerezni vagy elveszteni. Megszerezni a legegyedülállóbb információkat vagy elveszteni legáltalánosabb gáltásainkat. A kettő együtt: bombasiker.

A tényeknél csak a tévedések makacsabb dolgok. A rögeszmés ember sokkal állhatatosabban ragaszkodik saját tévhiteihez annál, semhogy bármilyen bizonyító értékkű ténnyel meg lehessen ingatni meggyőződésében.

A költészet: bevezetés a halálba.

K. I. szerint az öreg írók a lelkükön uralkodó testi vágyaktól szenvednek.
Bölcs és ostoba ember egyaránt beleőrülhet a tudatba: az élet véges. Csak az a kérdés, mit képtelen elviselni: azt-e, hogy megértette élet és halál misztériumát, vagy azt, hogy semmit sem értett meg belőle.
Az újságíró legnagyobb ellensége a magnetofon. Leszoktatja arról, hogy interjúalanya mondandóját értelmeznie kelljen: megelégszik a szószerintiség sekélyes eredményével.
Évek óta egyensúlyozok két pólus: a mundér becsületét védő „bajnok” és a saját fészkébe piszkító „gazember” álláspontja között. Azon vagyok, hogy semmit ne értékeljek túl csak azért, mert kárpátaljai - ám ugyanezért le se sajnáljam.
A kárpátaljai írók egy részének az a tragédiája, hogy publikálási kényszerek vagy ambíciók okán kitérnek saját tehetségük elől.
A tájleírások a klasszikus regények azon részletei, amelyeket csak középkorúak olvasnak. A fiatalnak még hiányzik hozzá a türelme, az öregé pedig már elfogyott.
Akadnak, akik kudarcaik sorozatából építik fel karrierjüket. És akadnak, akik sikernek élik meg a kudarc hiányát.
A nacionalizmus a túlpezsgő identitás habja. Rendesebb kocsmákban lapáttal leszedik a krigli tetejéről.
A művészet a kreatív intellektus kísérlete arra, hogy olyan hiányokat töltsön meg művekkel, amely hiányok a belehelyezett művektől válnak igazán feltűnőkké.
A tudomány a megismerésben keletkező hiányok eltüntetésére tett azon kísérlet, amelynek során a globális ismerethiányok apróbbakra oszlanak, a kis részlethiányok pedig általánosakká állnak össze.
Roppant hálás vagyok azoknak, akik megkímélnek hálájuktól.
A kétely olyan állandósult és harmonikus hiány, amely lehetővé teszi, hogy a tudatunk üregeibe befolyó ismeret és az ezzel arányosan mennyiségben belőle kifolyó bizonyosság állandó egyensúlyban legyen.
A nosztalgia személyiségünk leltárhiánya. Valamit véglegesen elvesztettünk, és amit szereztünk helyette, azt érzelmi értékét tekintve kevesebbre becsüljük a veszteségnél.
Nem bíbelődöm futó depressziókkal és múló tudatzavarokkal. Úgy tervezem, hogy egyszerre, teljesen és visszavonhatatlanul fogok megőrülni.
Szomorú dolog, hogy a mindennapok egyhangúságából csupán az ünnepek kényszeredettségébe léphetünk át.
A vallás mélységesen megveti a babonát, holott nem tudni, vajon mennyivel magasztosabb pontosan előírt koreográfia szerint keresztet vetni és térdet hajtani, mint ugyanilyen előírásszerűen kopogni a fán vagy a váll fölött hátraköpni.
Az álom nem más, mint az objektív idő kontinuitásán a szubjektív idő által keltett háborgás.
Általában csapnivaló színészeknek bizonyulunk, amikor önmagunkat akarjuk alakítani.
„A társadalom tagjainak többsége által elfogadott értékek” leggyakrabban értéktelenségükről ismerszenek meg.
Az öregeknél néha nem tudni, hogy betegségükhöz vagy az élethez ragaszkodnak-e görcsösebben akkor, amikor minden orvosi utasítást kínos pontossággal betartanak.
A kibékíthetetlen ellentét két pólusának kibékítésére tett erőfeszítés maga is kibékíthetetlen ellentétet képez az eredeti ellentét mindkét pólusával.
Az emberhez méltatlan körülmények idővel az embert méltatlanná teszik emberhez méltó körülményekre.

Posztmodern mese

Hol volt, hol nem volt - és azóta sincs sehol.

Tapasztalatom szerint azok foglalkoznak mások identitásával, akiknek nincs rendben a sajátjuk.
Akinek eléggé sok a hendikepje, annak jó esélye van arra, hogy hátradőljön és páholyból nézze az életet.

Az ember addig-addig ügyeskedik, amíg kitalálja a színtiszta valóságot. (Bodor Ádám)

A politikusok és az üzletemberek mindig otthonosabban érzik magukat annak társaságában, akiről tudják, hogy mást gondol, mint amit mond. (Csokits János)
A hit dolgát intim magánügynek gondolom, akárcsak a szerelmet, és számomra mindkettő kollektív gyakorlása eléggé visszatetsző.
A diktatúra, a szolgaság az emberi lélekben lakozik, akkor pedig történhet bármi a politikában, az odabenn, a bordák mögött, a demokrácia körülményei között is tovább él. (Bodor Ádám)

Hogy bárki megköszönje

és ákos apja elmeséli csendben
hogy csepp alázat sincsen benne már
és nem feszíti keblét semmi gőg
s hogy elfelejti lassan mi a hála

és elmulaszt a boltban zacskót kérni
üveg kezében és a zsemlepár
mint két galamb bújik kabát alá
és ákos apja pékek illatával

elindul s szépen csendben elmeséli
amint a feldúlt telken áthalad
mi érheti az ember egyfiát
ha késve érik el a kóbor vágyak

és nincsen annyi mersze és alázat
se hatja át és őbelőle sincsen
a régi önmagából annyi már
hogy bármi úzus oda visszahúzná

csak átbotorkál itt a telken bontott
üveggel bontott állványok alá
s a zsemlék egyikének frissét nyelt
szeszekhez hozzáméri csendesedve
amíg a lépcső aljáig elér

az ágy vetetlen benn a szűk szobában
és rendet rakni sincsen kedve már
ha menni kell ne vesszen munka kárba

és ákos apja nem mesél tovább
és édes álmot lát a gyűrött vackon
és el nem várja bárki megköszönje
hogy senki apja nem fog lenni már

(Egy antológia-béli közlésre)